Kedves hallgatóim, kampányok sodrában élünk. Érdeklődéssel és sokan máris drukkeri hozzáállással figyeljük az amerikai elnökválasztást, amely valóban világjelentőségű; alig telt el a magyarországi népszavazás traumatikus, szégyenteljes kampánya ? és lassan közelednek a romániai parlamenti választások, ezen belül az RMDSZ-ben zajló jelöltállítás sem nélkülözte a kampányelemeket. (tovább…)
Continue ReadingEluralkodó inkompetencia
A jogrendszer, lényegét tekintve társadalmi rendszer, ezért a jogszociológia mindig együtt veti föl a tételes jogszabályok és az empirikusan érvényesülő jog egybeesését és különbségeiket, minthogy azt is, hogy a jogalkotásnak, milyen társadalmi/politikai alapjai vannak. Azután meg fontos, hogy a jogszabályok korpusza nemcsak az állam és a polgárok, hanem a polgárok egymás közötti, illetve polgárok csoportjai közötti viszonyokat is meghatározza. (tovább…)
Continue ReadingA közöny demokráciája
A maszol.ro-n megjelenet Még egyszer a migrációról című cikkemben azt merészeltem állítani, hogy „A Szaharán aluli afrikai államokban, ahogyan a felvilágosodást megelőző Európában is, ma még a közösségnek az egyén fölötti korlátlan rendelkezési joga érvényesül. A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött. Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másikban az individuum. A halálos ítélet hatályon kívül került. A nők egyenjogúakká váltak (ha valóban igen) a férfiakkal, a gyerekeknek már 10 éves kortól vagy még korábbról szexuális jogaik vannak. (tovább…)
Continue ReadingKezdődik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál
Nagy kihívás előtt áll az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Idén ünneplik a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tizedik esztendejét és a koncertek…
Continue ReadingA múltról – jelennek, jövőnek
A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak. (tovább…)
Continue ReadingBeszélgetés Germán Róbert természetgyógyásszal – I. rész
A kolozsvári származású szakember úgy tartja: a természet szeretetét és a ?természetgyógyász vénát? az Úz völgyében élt felmenőitől örökölte. Vallja, hogy jobb megelőzni a bajt, mint később kúrálni magunkat.
Continue ReadingKét szék közt?
? de vajon hol? Merre van a helye az értelmiségnek? Hol található tulajdonképpen? ? ezt veti fel bennem Radu F. Alexandru darabja, a Történet apámról, amelyet hétfőn láthattunk a román tévészínházban. A darabnak tíz évvel ezelőtt volt az ősbemutatója Bukarestben, az Odeon Színházban. Már nincs műsoron. Most ugyanaz a színészcsapat, ugyanannak a rendezőnek ? Gelu Colceagnak ? az irányításával tévészínházi előadást csinált. (tovább…)
Continue ReadingSzékely Delphoi
A nyári szabadegyetem és különösen a magyar miniszterelnök évi rendszerességgel itt elhangzott nagyívű beszédei a Kárpát-medence valóságos politikai, sőt geopolitikai központjává avatták Tusványost – amolyan mitikus jövőkutató hellyé, székely Delphoi-já az ózondús fenyvesekkel, csörgedező, olykor sodrón áradó patakokkal és éhes barnamedvékkel szegélyezett Tündérkertben.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem, mint emlékezetes, David Campanale brit BBC-újságíró ötlete alapján született meg: (tovább…)
Continue ReadingA közvetítő
Egy szürke erdélyi kisvárosban, 1954 júliusában, egy tízéves kisfiú remegő izgalommal hallgatta a berni labdarúgó világbajnoki döntő rádióközvetítését. Az első „vébém” volt a már akkor világhírű, vagyis a minden ismerős által rajongott Szepesi György közvetítésében. Túl az évszázad meccsén, az angol válogatott első vereségén a stadionok királynőjének tartott Wembley-ben. Azt is ő közvetítette, bizonyára sokan látták-hallották tegnap késő este a tévében, és emlékszünk a 6:3 című filmre is. (tovább…)
Continue ReadingUEFA: No to racism!
Miután sokáig izgultunk a magyarországi és romániai jogállamiságért, és mindkettő megnyugtatóan rendeződött, egy hónapon át szerencsére az oroszországi futball-világbajnokság biztosította az izgalmat, a meglepetéseket.
Szakmai szempontból is sok újat hozott ez a vébé, a hozzáértők egyetértenek abban, hogy a legjobb csapat győzött, a nemzeti válogatottak szövetségi kapitányainak és a klubcsapatok edzőinek sok taktikai tanulsággal szolgált, (tovább…)
Continue Reading3—1, vagy mégsem?
Eredményről van szó, de nem futballmeccs végkimeneteléről. Jó lenne, ha a kolozsvári CFR Malmöben 3—1-re győzne! – akkor továbbjutna. De, ne áltassuk magunkat… Itt most egy politikai meccs eredményét regisztráljuk. Napi eredmény ugyan, de jó. Klaus Iohannis román államfő az Alkotmánybíróságon megtámadta a Parlament által elfogadott Közigazgatási Törvénykönyvet, mondván: „Romániában hivatalos nyelv a román.” És 100 oldalas dolgozatot írt erről – elnöki óvásként. (tovább…)
Continue ReadingTusványosi rutin populizmus
Azt hiszem, ha Ernesto Laclau élne, az orbáni rendszerben – NER, és/vagy illiberalizmus, az mindegy is – populizmus-modelljének tökéletes példáját fedezhetné föl: populizmus a la carte, mondhatná (lásd. Ernesto Laclau, A populista ész, Noran Libro, 2011). És ez Tusnádon derül ki rendre, amikor egyfajta programatikus beszédet mond Orbán, rituálisat, afféle papos filippikát (issue statement), értékes irányt mutat, és előrevetíti, amit jövő évben tenni szándékozik, vagy nem, és ehhez asszisztál a nagyérdemű, már ha odafigyel és nem bulizással van (tovább…)
Continue Reading