? de vajon hol? Merre van a helye az értelmiségnek? Hol található tulajdonképpen? ? ezt veti fel bennem Radu F. Alexandru darabja, a Történet apámról, amelyet hétfőn láthattunk a román tévészínházban. A darabnak tíz évvel ezelőtt volt az ősbemutatója Bukarestben, az Odeon Színházban. Már nincs műsoron. Most ugyanaz a színészcsapat, ugyanannak a rendezőnek ? Gelu Colceagnak ? az irányításával tévészínházi előadást csinált. S bár az ősbemutató is problematikus volt, a tévészínházi előadás talán még problematikusabb. Mert miután a kőszínházban megoldották a színrevitelt, nem elég csupán a kamerák elé állni: – Tessék, vegyétek filmre vagy rögzítsétek, amit a színpadon műveltünk. ? Mert a tévészínház egy más világ. Valami mást kell kitalálni. Mert a nézők itt a lelkükbe látnak még akkor is, ha különben nincsenek premier plánban. És ezt a Történet apámról szereplői nem érezték.

De a darab ettől még továbbra is érdekes maradt. Mert amit eredetileg felvetett, vagyis az, hogy ?egy ember élete mit sem ér, ha a rendszer érdekeiről van szó?, illetve hogy ?az emberek és az emberi praktikák túlélték a rendszerváltozást, ugyanazok maradtak mint a múltban? ? szó szerint érvényesek, és nyugodt lélekkel eltekintünk ettől. Ezért érdemes ezt a darabot elővenni, akár a tévében is, hátha fölráz bennünk valamit. Mert ha rendszerváltozás volt, akkor egyáltalán nem lehet természetes az, hogy egykor a főszereplőt, az építészt vallató szekus kapitány most tábornoki rangban élvezi a nyugdíjt. De ami még ennél is rosszabb: az egykori besúgó ma miniszterként lopja a napot. Sőt, még az építész hajdan elhurcolt és áldozatként elkönyvelt, halottnak vélt első felesége is előkerülhet ? a titkosszolgálat munkatársaként. Tehát volna mit látni és volna min elmélkedni a darabból készült előadás kapcsán ? ha ez az előadás magával ragadna. Személyes ügyünké válna.

Hát most még nem tartunk itt. Hogy miért nem? Mert a szereplők eltűnnek a színről még mielőtt valóban megjelennének. És létük puszta tényén túl felvillantanának valamit arról is, hogy a múlt és a jelen hogyan válik eggyé esetükben ? és egyáltalán szép hazánkban. Vagy ez a legtermészetesebb dolog? Jaj nekünk, ha így van! Ha szép hazánkban továbbra is, és mindig, a bűnöző az úr ? a tolvaj, a besúgó, a mást sanyargató? Akkor tényleg el kell menekülni innen! De hová?

Egyébként a szerző a rendszerváltás után hosszú ideig parlamenti tag volt, szenátor. S becsületes embernek tűnt. Egészen addig, amíg nem hallottam a tévében is közvetített filippikáját, amit a Batthyáneum visszaszolgáltatása ellen tartott. Nem hittem a fülemnek, hogy Radu F. Alexandru, a több kötetes író ez esetben a rablónak, az egyházi vagyont kisajátító államnak ad igazat? S attól félek, el is hitte, amit mondott? Ez is egy dráma. Egy román dráma.