Újságírói helyzetek

De mi most az újságírókról beszélünk, és akkor azonnal el kell választani a nyalásra felbérelt meggyőződéses vagy cinikus újságírókat az egyszerűen tájékozatlan butáktól, vagy azoktól, akik tulajdonképpen a politikai ellenfeleinek a gyűlöletétől vezérelve, vagyis érdekmentesen nyaltak.

Continue Reading

És ha szétesik?

Továbbra sincs semmiféle közös nevező az augusztus tizedikei tüntetések és erőszakos cselekedetek, valamint az egyre nyílvánvalóbb rendőri/csendőri túlkapásokkal kapcsolatos értelmezésekben. (Egyetlen “érvet” hallok a brutális, megtorló csendőri intézkedések indoklásaként, hogy a tüntetők meg akarták dönteni a kormányt. Ezt pedig onnan lehet tudni, Liviu Pop, pészédés exminiszter, fődemagóg szerint, hogy “aláírásokat gyűjtöttek a büntetett előljárók ellen”. Éthető? Ha valaki büntett előljárókról beszél, akkor a kormányt akarja megdönteni, és ennyi elég ahhoz, hogy a csendőrök elgázosítsák, gumibottal fejbeverjék, punktum). (tovább…)

Continue Reading

Kevés beszéd és sok színház

Ezzel jellemezhetném a bukaresti Nemzetiben látott első két előadást. Kezdő, fiatal színészek Samuel Beckett öt rövid szövege alapján öt jelenetből álló produkciót alkottak ? a szó szoros értelmében. A színpadi jelenlét volt a fontos, nem a beszéd. A szimbólum-erejű mozgások és helyzetképek. És valami hasonlót produkált a Bukarestben vendégszereplő Szlovák Nemzeti Színház is. A pozsonyiak előadásának címe: A pásztor felesége. (tovább…)

Continue Reading

A kultúrák szükségességéről

Az Európát mind kínosabb helyzetbe hozó bevándorlási válság fokozatosan rákényszerít bennünket, hogy a kultúrák lényegéről és társadalmi szerepéről elgondolkodjunk. A kultúra-fogalmat a huszadik század második fele óta kerülni illik. Norbert Élias A civilizáció folyamata című alapművében a kultúrát a civilizációval állítja szembe, s csupán a civilizációt hajlandó a modern kor követelményeihez alkalmazható fogalom gyanánt elfogadni. (tovább…)

Continue Reading

Népszabadság, kétezertizenhat október tizenegy

A Népszabadság megszüntetésének (einstandolás) piaci interpretációira szót sem érdemes vesztegetni, és nincs is olyan komolyan számba vehető nyugati, sőt régióbeli sajtóorgánum, illetve állást foglaló személyiség, amelyik/aki ne a politikai/hatalmi elhallgattatást tekintené reális indítéknak. Lépés az illiberális berendezkedés, a putyinizmus útján. (tovább…)

Continue Reading