Korábbi műsorainkban többször is szó esett a Mérai világzenei Csűrfesztiválról (Méra World Music Festival) amelyről méltán állíthatom, hogy Erdély, de talán Románia legszimpatikusabb, zenei felhozatalában, hangulatában egyedi fesztiválja. Ám a jó előadók és a festői környezet nem lenne elég ahhoz, hogy igazi fesztiválhangulatról, ezen belül minőségről beszéljünk. Arculat, fény- és hangtechnika, étel és ital, épületek, építmények, függőágyak, felkészült és kedves önkéntesek, szervezők, segítőkész kommunikációs munkatársak, kissé marcona, de nem agresszív biztonsági emberek, no meg a lelkes közönség nélkül, mely a fesztivál négy napja alatt afféle derűs nagycsaláddá „áll össze”, nem lenne az igazi a „Méra World Music érzés „– ahogyan már egyre többen emlegetik, jogosan. A mai műsorban olyanokkal hallanak interjút, akik munkájukkal hozzájárultak a Méra World Music fesztivál harmadik kiadásához, de a korábbi kiadások programjaihoz, hangulatához is. Vendégeim a Hagyományok Háza magyarországi és romániai hálózatának képviselői, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Intézet diákjai és vendégdiákjai, valamint a fesztivál épített részét létrehozó Kohoo építészcsapat – tartsanak velem!
Kiállítás Málnásfürdő múltjáról, jelenéről
Nyolc éve indult a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilágot bemutató sorozata a hegyvidéki Borszékkal. Az intézet legújabb kiállítása a Kovászna…
Tovább...Magyar sportújságírókat díjaztak Bukarestben
Április 22-én a bukaresti Petőfi Házban adott át a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) életműdíjat két olyan volt romániai magyar…
Tovább...Középpontban a magyar film… és a tánc
Ma van a magyar film napja, amelyet 2018-ban tartottak meg először. A Nemzeti Filmintézet honlapja szerint „április 30. az évfordulója…
Tovább...Spongyát rá?
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nemrég úgy fogalmazott, hogy a Fidesz erdélyi “hazugságkampányban” a Kelemen Hunor-vezette RMDSZ is részt…
Tovább...