Műsorok

A baloldal soha nem tudott a kisebbségi kérdéssel zöldágra vergődni. A munkásosztálynak a tőkésuralom megdöntéséért folyó harca csak akkor mutatkozott valóban esélyesnek, ha a világ proletárjainak valamely – az Internacionálé szövegében is szereplő az egész világra kiterjedő – összefogása létrejöhet.

Kedves hallgatóim, a múlt héten úgy fejeztem be a szólásszabadság alapelveiről szóló néhány gondolatot, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének a polgári és politikai jogokról szóló, 1966-os egyezménye ilyen tömören fogalmaz: „nézetei miatt senki nem itélhető el.”

Meghalt Florin Mototolea, „művésznevén” Emi Pian. Ha katonai tiszteletadással nem is, de a csendőrség éber közreműködése mellett, helikopteres megfigyeléssel kísérték utolsó útjára.

Ráz a hideg valahányszor a politikusok – az államfő, a miniszterelnök – nagy hangon bölcsködnek az oktatásról, az iskolakezdés gondjairól most, a járvány idején. Nagyon okosok, amikor olyasmiről beszélnek, amihez nem értenek. Ők azok, akik mindenkor és mindenkit tanítanak. Ahelyett, hogy végeznék a dolgukat… És maguk is tanulnának valamit néha.

Sok mindent nem értek, ami napjaink közéletében történik mioritikus hazánkban. Avagy nagyon is értem miről van szó, de nehéz elhinnem, még nehezebb elfogadnom. Minap Zsibón jártam. Azelőtt nem sokkal olvastam a sajtóhírt, hogy többszöri és többrendbeli pereskedés után sem kapta vissza az örökös a kastélyhoz tartozó parkot.

Millay Hyatt független közíró és fordító az Internationale Politik und Gesellschaft hasábjain az amerikai történések kapcsán olyan kérdéseket feszeget, melyek minket is közelebbről érdekelhetnek. Az egyik legfontosabb az autonómia kérdése. A fogalmat a szerző a migránsokkal kapcsolatban használja, egyfajta bevándorlói autonómia gyanánt.

Manapság úgy tűnik, legalábbis mifelénk, hogy különösképpen a világhálós közösségi oldalakon, a macskaneveléstől az államfő és a helyi politikusok gyalázásáig mindenki arról írhat és beszélhet, amiről éppen akar, ezért tökéletes a sajtószabadság.