Célratörő és pragmatikus felfogás jellemezte a kormányalakítási tárgyalásokat.
Klaus Iohannis nem töltötte fölöslegesen az idejét azzal, hogy demagóg módon a választásokon győztes párttal foglalkozzon, hanem egyből a veszteseket kérte fel kormányalakításra. A jobbközép pártok pedig nem vesztek el az ideológiai aprómunkában, mint amilyen például egy kormányprogram megírása lett volna, ehelyett azonnal a stratégiai kérdésekre koncentráltak, nevezetesen a tisztségek elosztására. E tekintetben mutatkozott meg a résztvevők legnagyobb kreativitása.
Valószínűleg a kormányalakítással párhuzamosan zajló női kézilabda Európa Bajnokság ihlette meg a pártvezéreket, akik helycserés támadással hol miniszterelnöki, hol házelnöki pozícióban bukkantak fel, mígnem sikerült kiválasztani maguk közül a leggyengébb kormányfő-jelöltet Florin Cîţu személyében. Neki nem sok ideje maradt a politikai bajvívásra, hiszen napi 75 millió euró kölcsönt kell felvennie regnáló pénzügyminiszterként, úgyhogy még a jövő évi költségvetéssel sem volt ideje foglalkozni, ami megint csak pragmatikus hozzáállását dicséri, hiszen tudja, hogy úgyis elkölti mire megszavaznák, minek bíbelődni vele.
Az osztozkodás leginkább egy pókerpartihoz hasonlított, amelyiket – ahogyan Rejtő írta – cinkelt, mindenki által ismert lapokkal játszották, így a játék abszolút tisztességes volt. Az all int Ludovic Orban mondta be, és mindent odaadott a másokat Románia megmentésére biztató hipszterpártnak, csak hogy ő lehessen a képviselőházi elnök. És képzeljék, bejött neki! No jó, azok a párttársai akiknek csak állójegy jutott, a kártyaasztal mellett hepciáskodtak egy kicsit, mert szerintük az ő bársonyszékeiket kártyázta el igazi magyar dzsentri módjára a román Orban. A bátrabbak kimentek a teremből és pe surse árulást kiáltottak, no de ki figyelt rájuk, amikor épp történelmet írtak a zöld asztal mellett…
A hipszterpárt blöffölt a legnagyobbat, amikor azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja a társaságot, és nekik is bejött a manőver: az európai alapok minisztériuma (micsoda pénzek vannak ott, ha Cîţu ezt tudná, rögtön kölcsönvenné), mellé az igazságügyi tárcát is megkapták. (A DNA-ban fellélegeztek, visszatérhetnek a régi szép idők).
Kelemen Hunor meg sem várta a parti végét, máris repült Budapestre, vélhetően azért, hogy jóváhagyást kérjen a másik Orbántól az egyik Orban által felajánlott tisztségekre. Nem tudni, hogy megkapta-e, de mire hazajött, kilopták a paklijából a Cseke Attilának megígért szenátusi elnökséget, így aztán a bihari politikus kénytelen volt beérni a közigazgatási, fejlesztési és még felsorolni is sok, hogy milyen minisztériummal.
A Szociáldemokrata Párt – bár neki nem osztottak lapot, elégedjen meg azzal, hogy megnyerte a választást – a maga módján szintén hozzájárult a leendő koalíció sikeréhez. Megígérték, hogy a házbizottságba és a szakbizottsági tisztségekre kizárólag angyalszemű és zöldfülű újoncokat dobnak be, akiket könnyen átvághatnak a vén rókák, de így legalább nem mondhatják rájuk, hogy kommenisták.
A játék végén mindenki elégedett volt, mosolygott és optimistán tekintett a jövőbe. Nyugodt, békés építkezés, négy éves stabil kormányzás következik, a partner-pártok szolidárisak, áthatja őket a közös cselekvés iránti lelkesedés, de azért írásba foglalták, hogy nem vétózzák meg egymás miniszterjelöltjeit, nem igazolják át egymás honatyáit, nem lopják el a perselypénzt és a másik által a kocsmaasztalon hagyott borravalót, késeiket a koalíciós tárgyalóterem mellett a külön e célra elhelyezett rekeszekben hagyják, szavazataikat, zsebeiket, bankszámláikat stb. mindig megmutatják egymásnak.
Ja, és a játék végén szóltak az egyik tanácsos titkárnője fodrásznőjének, hogy írja már meg azt a kormányvállalást vagy micsodát, mert ugyan senkinek sincs rá szüksége, de jól hangzik.