Műsorok

A vírusjárvány elvitte a közönséget, a most már ici-picit enyhülő ukrán-orosz illetve NATO-orosz konfliktus pedig az érdeklődést. Valahogyan így néz ki az éppen zajló pekingi téli olimpia, pedig éppenséggel lenne amit figyelni.

Nem így beszéltük meg, Ági. Azt terveztük, hogy majd meglátogatlak Ákosfalván, kiülünk a teraszra és egy jót pletykálkodunk, politikáról, sajtóról, meg arról ami még az eszünkbe jut. Készültem erre a beszélgetésre, amire most már nem kerülhet sor. Pedig időközben többször átautóztam Ákosfalván, csak ugye mindig siettem, mert mindig mindenhová időre kellett odaérnem. Ezt nem bocsátom meg magamnak. Úgyhogy majd odafenn traccsolunk, Ági.

Tele van a közélet, s így a sajtó is áldozatokkal. Én a kor, az olvasatlanság áldozata vagyok – panaszkodik az alanyi költő. Én pedig a szellemi vakságé – így a festő, aki dehogy is okolná saját képtelenségét. Én a hazai tanügyi rendszeré, így a tanár, én a tanáraim pszicho-pedagógiai érzéketlenségéé. A politikus pedig a választók hálátlanságát emlegeti. A sajtó pedig úgy véli, az áldozatok felkarolása nemes cél, amiről írni, beszélni kell.

Ki gondolta volna három évtizeddel ezelőtt, hogy megérjük a kommunizmus feltámadását? Márpedig maholnap akár tanúi is lehetünk a Vörös Villamos dicsőséges visszatértének. (De ki gondolta volna, hogy a szélsőjobb is lábra kap Európában?)

Egyre fogyatkoznak saját ötvenhatosaink sorai. Fura így kimondani, hogy „saját”, ugyanis az ötvenhatos események hazai résztvevői a budapesti, általában a magyarországi forradalmi eseményekre reagálva, annak eszméit elsajátítva tettek, vagy próbáltak tenni valamit saját környezetükben, tettükkért és annak következményeiért aránytalanul magas büntetésben részesültek az állam képviselőitől.