Műsorok

A napokban a román miniszterelnök arról beszélt, hogy a Hidroelectrica részvényeinek a bevezetése a bukaresti értéktőzsdére megintcsak történelmi tett. Lehet, hogy gazdaságtörténeti, lehet, hogy vállalkozástörténeti, lehet, hogy energiatörténeti –hümmögtem magamban és elgondoltam, hogy mi, a közemberek, a legjobb esetben mit  is tudunk a Hidroelectricáról.

Amikor a romániai egészégügyi ellátási rendszer az ott dolgozók bármiféle áldozatos munkája ellenére recseg-ropog a koronavírus új hullámának a csapásai alatt, ugyancsak értékelendő, hogy a szegedi és a debreceni kórházak ötven súlyos beteget vesznek át, elsősorban a határszélről.

Egyre dagad az Ilfov megyei idősotthonokban feltárt törvénysértések miatti botrány. Mint ismeretes a néhány ilyen szociális intézményt működtető vállalkozók – Ştefan Godei és testvére – kizsákmányolta, embertelen körülmények között tartotta és éheztette a sok esetben fogyatékkal élő, ápolásra szoruló öregeket, az értük járó állami támogatást pedig – az ügyészség szerint – kábítószerre, prostituáltakra, muzsikusokra és ingatlanokra költötték.

Tessenek elképzelni, hogy Esztergom alatt együtt isznak Balassi Bálinttal, vagy a margitszigeti tölgyek alatt sétálgatnak Arany Jánossal, esetleg hazakísérik a Három hollóból a holtrészeg Ady Endrét.

Áprily-díjat kapott Bálint Ferenc. Vannak egyszemélyes intézmények. Ott tűnnek fel, ahol szükség van rájuk. Tapasztalataim szerint leginkább a szórványban. Ahol – makkaiasan szólva – nem lehetne, de egy-egy megszállott ember, amolyan modern kori Gábor Áronként rácáfol a kétkedőkre, s halkan kimondja: lehet, mert kell!