Mégsem mond beszédet Göncz Árpád temetésén Mécs Imre. Bár korábban úgy volt, hogy a volt ötvenhatos halálraítélt beszédet tart egykori harcos-, majd frakciótársa mai temetésén, Mécs tegnapi közleményéből kiderül: mégsem. (tovább…)
Continue ReadingNem örülnek a Jobbiknak a Vajdaságban
A szerb államigazgatási és önkormányzati minisztérium vizsgálja, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában, írja az MTI. Szávay István alelnök a zentai fogadóiroda csütörtöki megnyitóján azt mondta: azért jött, hogy segítséget nyújtson a helyieknek a magyar állampolgárság és a szükséges dokumentumok megszerzésében, és tanácsot adjon az őket érintő problémák megoldásában. (tovább…)
Continue ReadingMerkel szerint a Nyugat-Balkán országait veszélyeztetik a kerítések
Katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot – mondta Angela Merkel hétfő este a CDU darmstadti fórumán az MTI beszámolója szerint. (tovább…)
Continue ReadingLeveleket küld ki a magyarországi Nemzeti Választási Iroda
A magyarországi Nemzeti Választási Iroda frissíti a határon túli magyarok adatait a választási névjegyzékben. A hatóság több százezer levelet küld ki azzal a felkéréssel, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok jelezzék, ha személyes adataikban változások álltak be. (tovább…)
Continue ReadingAz EU tagsággal nem jár együtt az illegális migránsok befogadása
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint „Európa népei kezdenek felébredni”, rájöttek arra, hogy a bevándorlás kulturális kérdés: „az identitásunk forog kockán”. (tovább…)
Continue ReadingHárman részesülnek idén a Nemzeti Művésze díjban
Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. (tovább…)
Continue ReadingÁllami támogatás az Audinak
A magyar kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a szerződés aláírásán. (tovább…)
Continue ReadingHatárzár
Lezárták pénteken éjfélkor a magyar-horvát zöldhatárt, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be, mint a magyar-szerb szakaszon – jelentette be Kovács…
Continue ReadingHelyreáll a határellenőrzés
Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma az MTI-vel. (tovább…)
Continue ReadingBővült a hungarikumok listája
Ezúttal a debreceni páros kolbász, a fröcs, a bajai halászlé és az alföldi kamilla virágzata került be a magyar büszkeségek…
Continue ReadingRomán-magyar egyeztetés menekültügyben
Románia fenntartja a migránsok elosztásával kapcsolatos kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját – közölte Takács Szabolcs, a magyar Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Johannis elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával. (tovább…)
Continue ReadingElhunyt Nemeskürty István
Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár. Nemeskürty Istvánt csütörtök este érte a halál, temetéséről később intézkednek. (tovább…)
Continue Reading