Románia fenntartja a migránsok elosztásával kapcsolatos kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját – közölte Takács Szabolcs, a magyar Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Johannis elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával. A megbeszélést követően elmondta: sok olyan európai ügy van, amelyben a két ország érdekei nagyon hasonlóak. Hangsúlyozta: a beszélgetésen kiderült, a kötelező kvótát sem Románia, sem Magyarország nem tartja jónak, és mindkét fél kész hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megvédjék az Európai Unió külső határát. A megbeszélés másik témája az volt, hogy a két ország ellenérdekelt abban, hogy az eurózónához tartozó 19 ország konzultációja olyan egyéb európai tanácsi formációkra is kiterjedjen, például szociális kérdésben, ami korábban nem létezett. Az államtitkár közölte, tárgyalópartnerével egyetértettek, ennek állandósítása azt a veszélyt rejti magában, hogy Európa ketté szakad az eurózóna és a nem eurózóna tagállamaira.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...