Országos szintű elsősegélynyújtó képzést szervez ma a Román Vöröskereszt, az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából. A szervezet közleménye szerint 41 megyéből és a főváros hat kerületéből 1.000 személynek adatik meg a lehetőség elsajátítani egy hatórás kurzus alatt az elsősegélynyújtás alapjait. (tovább…)
Continue ReadingAz OECD bővítéséről tárgyaltak Párizsban
Románia folytatja a kétoldalú tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden tagállamával, és reméli, hogy „erősségeivel és érveivel” a lehető legrövidebb időn belül sikerül kivívnia, hogy a tagországok egyöntetűen támogassák az országnak a szervezethez való csatlakozását – hangsúlyozza tegnap esti közleményében a Külügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingAz igazsági felügyelők nem akarnak a minisztérium alárendeltségébe tartozni
Nem ért egyet az igazságügyi felügyelők közgyűlése azzal a javaslattal, miszerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet kerüljön át az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe. (tovább…)
Continue ReadingÚtlezárás a Transzfogarasban
Lezárták ma a forgalom elől a Transzfogarasi út Vidraru-gát és Bâlea-tó közötti szakaszát – tájékoztat a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR). (tovább…)
Continue ReadingAlkotmányossági kifogást emel a Legfelsőbb Bíróság a 2017/14-es sürgősségi kormányrendelet ellen
Az erre vonatkozó igénylés a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) hivatali visszaéléssel vádolt volt vezetője, Alina Bica részéről érkezett, és a bírói testület hagyta jóvá azt. (tovább…)
Continue ReadingKárokat okozott az ítéletidő
Tizenkét megyében – köztük a Székelyföldön és Bukarestben – okoztak károkat a az esőzések és az erős szél az elmúlt 24 órában – közölte az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
(tovább…) Continue ReadingÁldatlan állapot a Hargita megyei gyermekvédelemben
Több mint 1.000 gondozásra szoruló gyerek, idős és fogyatékkal élő helyzete válik kilátástalanná Hargita megyében miután a kormány jelentősen csökkentette…
Continue Reading33 megyét érint az elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés
33 megyét és a fővárost érintő, légköri instabilitásra vonatkozó, holnap reggelig érvényes sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely ugyanakkor holnap estig meghosszabbította az egész ország területére vonatkozó, szintén viharos időre figyelmeztető előrejelzést.
(tovább…) Continue ReadingVihar okozott kárt Arad és Temes megyében
Mára virradóan öt közút vált járhatatlanná Arad megyében, miután a heves vihar fákat és villanyoszlopokat döntött ki.
(tovább…) Continue ReadingJól vannak a mexikói román állampolgárok
Az Irma hurrikán miatt alakított válságstáb foglalkozik a Mexikóban ma reggel történt földrengéssel is a Külügyminisztériumban. (tovább…)
Continue Reading751 gyermeket hagytak kórházakban a tavaly
Ezt az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság adataiból derült ki.
(tovább…) Continue ReadingHárom román állampolgár tűnt el a Karib-szigeteken
A Karib térségi Szent Márton-szigeten, három román állampolgár tűnt el az Irma hurrikán miatt – derül ki a Külügyminisztérium jelentéséből. (tovább…)
Continue Reading