A béremelések augusztus elsejétől esedékesek – tájékoztat a szervezet.
Continue ReadingKlaus Johannis Brüsszelben
Az Európai Tanács Brüsszelben szervezett nyári ülésén vesz részt ma és holnap Klaus Johannis államfő – tájékoztat az Államelnöki Hivatal.
Continue ReadingGCS: Az elmúlt 24 órában 67 976 tesztet dolgoztak fel
Az elmúlt 24 órában 12 032 új fertőzéses esetet és 176 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 37 041-re emelkedett.
Continue ReadingEngedélyezett a hírvivő RNS-en alapuló vakcina beadása, ha:
Az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) közölte ma, hogy engedélyezett a hírvivő RNS-en (mRNS) alapuló vakcina beadása második dózisként minden olyan személynek, aki a Vaxzevria (AstraZeneca) első adagját több mint három hónapja kapta meg.
Continue ReadingHágában készítették elő a NATO csúcstalálkozóját
A vilniusi NATO-csúcstalálkozónak egyértelmű és jelentős eredményeket kell hoznia Ukrajna számára – jelentette ki Klaus Iohannis államfő, és leszögezte, hogy Románia továbbra is Kijev erős támogatója marad. Kifejtette továbbá, hogy a Moldovai Köztársaság biztonsága szorosan összefügg Ukrajnáéval, és a két ország biztonsága érinti a transzatlanti biztonságot.
(tovább…) Continue ReadingVálasztani kell az állami fizetés vagy a nyugdíj között
Megszavazta a szakaszonkénti vitában a képviselőház a nyugdíj és az állami bér halmozását tiltó törvénytervezetet. A jogszabály szerint a nyugdíjkorhatárt elérő személyek kérhetik a tevékenység folytatását 70 éves korig a munkáltató beleegyezésével.
(tovább…) Continue ReadingEmelik a szolgálati nyugdíj folyósításának korhatárát
Megszavazta a szenátus a szolgálati nyugdíjak reformjára vonatkozó törvénytervezetet. A jogszabály ellen 19-en szavaztak és egy szenátor tartózkodott.
(tovább…) Continue ReadingNép Ügyvédje: Alkotmányellenes a Covid-igazolvány kötelezővé tétele
Molnár Zsolt Ombudsman – helyettes nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Continue ReadingKettő híján teljesítette vállalásait Románia
Az Európai Bizottság pozitív előzetes értékelést adott ki Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus keretében benyújtott második kifizetési kérelméről, miután megállapította, hogy a helyreállítási terv 51 célkitűzése közül 49-et teljesített az ország – közölte a brüsszeli bizottság.
(tovább…) Continue ReadingHolnapi ülésén készül elfogadni a kormány a földgáz és az elektromos áram drágulásának kompenzálásáról szóló sürgősségi rendeletet
Florin Cîţu elmondta, a kormánynak nem lesz ideje kidolgozni a támogatásukról szóló rendeletet, tekintettel arra, hogy a Parlament kedden szavaz a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványáról.
Continue ReadingMegerősítették a közszolgálati média vezetőit
Sürgősségi rendelettel meghosszabbította tegnapi ülésén a kormány a közszolgálati televízió és közszolgálati rádió ügyvivő vezérigazgatóinak a mandátumát – közölte a kabinet ülése után a miniszterelnök.
Continue ReadingTárgyalni, nem tiltakozni kell
A párbeszéd jelenti a megoldást az igazságügyi rendszerben felbukkanó bármilyen gondra – jelentette ki az igazságügyi miniszter. Alina Gorghiu első alkalommal vett részt miniszterként, teljes jogú tagként a Legfelsőbb Bírói Tanács délelőtti ülésén.
(tovább…) Continue Reading




