Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3796 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió…
Continue Reading
Marcel Ciolacu miniszterelnök a tegnapi kormányülés elején az energetikai átállást segítő legjelentősebb beruházásnak nevezte a több mint 3 milliárd euró…
Continue ReadingA romániai kutatók egyetemi oktatói szintű bérezésben részesülnek majd – írja elő az újonnan jóváhagyott törvénytervezet. Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és…
Continue ReadingA Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját. „Ez a magyar összefogás…
Continue Reading
Nicolae Ciucă liberális elnök a PSD-PNL választási szövetség EP-jelöltlistájának benyújtása után kijelentette, hogy a dokumentum a két párt ‘Románia iránti elkötelezettségét’…
Continue Reading
A miniszterelnök szerint a cabinet csütörtöki ülésén elfogad egy sürgősségi rendeletet, és eltörli a betegszabadság idején folyósított juttatásra számolt járulékot a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák, a várandós nők és a sürgősségi orvosi ellátásra szorulók esetében.
(tovább…) Continue Reading
A román államfő az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tartott találkozója után nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva.
(tovább…) Continue Reading
Alex Florenţa főügyész kérte Klaus Iohannis elnök jóváhagyását Ion Iliescu volt államfő vád alá helyezéséhez az 1990. júniusi bányászjárás ügyében – közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
(tovább…) Continue ReadingA pozsonyi törvényhozás elnöke hisz abban, hogy a szlovákiai magyar közösséggel fokozatosan úgy tudják megoldani a problémákat, hogy „az együttélés problémamentes és baráti legyen”, akárcsak akkor, amikor ő volt a miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Világszerte 2781 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt – derül ki a Forbes új, gazdagokról szóló listájából. A milliárdosoknak összesen 14,2 billió, vagyis 14 ezer 200 milliárd dollár vagyona van.
(tovább…) Continue Reading
Románia „szilárdan” elkötelezett a NATO állandó alkalmazkodási folyamata mellett – írta csütörtökön Klaus Iohannis államfő közösségi oldalán abból az alkalomból, hogy 75 éves “a történelem legerősebb és legfontosabb védelmi szövetsége”. Az államfő szerint a NATO-nak még nagyobb a jelentősége a jelenlegi nehéz körülmények között.
(tovább…) Continue Reading
Nem vállal újabb mandátumot Bognár Levente, aki korábban 20 évig volt Arad alpolgármestere. Helyette a közéletben eddig szerepet nem vállaló Veres Attila Csaba üzletember lesz az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a június 9-i helyhatósági választásokon.
(tovább…) Continue Reading
Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió lej támogatást ítéltek meg. Az iskolákkal és önkormányzatokkal partnerségben pályázó civil szervezeteknek szóló programot még tavaly indította el a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi tárca. Az erdélyi megyékből összesen 111 környezettudatos nevelési program nyert, egyenként mintegy 100 ezer eurós támogatást.
A nyertes pályázatok listája a Környezetvédelmi Alap oldalán (www.afm.ro) érhető el.
" ["post_title"]=> string(96) "Környezettudatos fiatalok nevelésére kap támogatást több mint 100 erdélyi civil szervezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "kornyezettudatos-fiatalok-nevelesere-kap-tamogatast-tobb-mint-100-erdelyi-civil-szervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-05 15:22:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-05 12:22:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(131) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/05/kornyezettudatos-fiatalok-nevelesere-kap-tamogatast-tobb-mint-100-erdelyi-civil-szervezet/" ["menu_order"]=> int(10303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3798 (24) { ["ID"]=> int(437002) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-05 15:18:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-05 12:18:27" ["post_content"]=> string(1091) "Marcel Ciolacu miniszterelnök a tegnapi kormányülés elején az energetikai átállást segítő legjelentősebb beruházásnak nevezte a több mint 3 milliárd euró értékű programot, amelyet európai uniós forrásokból finanszíroznak.
Az állami támogatás a szél-, a nap-, a víz-, az atom- és a hidrogénenergia termelésének növelését célozza. Emellett az energia tárolását szolgáló technológiákat is finanszírozzák. „Ezeknek a beruházásoknak a megvalósítása közép- és hosszú távon alacsonyabb árakat, illetve a zöldenergia-termelés arányának növelését fogja eredményezni” – mondta Ciolacu.

A romániai kutatók egyetemi oktatói szintű bérezésben részesülnek majd – írja elő az újonnan jóváhagyott törvénytervezet. Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter elmondta, a jogszabályjavaslat a kutatásban, fejlesztésben és innovációban dolgozók szakmai pályáját szabályozza, és felváltja a jelenlegi elavult törvényt, amelyet legutóbb 2004-ben módosítottak.
Bogdan Ivan kifejtette, az új törvény szerint a romániai kutatók jogállása a többi uniós tagállam kutatóiéval azonos lesz. Ennek megfelelően az egyetemi oktatói szintű javadalmazásban részesülnek majd, ami vonzóbbá teszi ezt a pályát. A miniszter hozzátette, hogy a jogszabály előírásai ösztönözni fogják a külföldön dolgozó mintegy 10.000 román kutató hazatérését is.
A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját.
„Ez a magyar összefogás listája, amelyet minden magyar magáénak érezhet” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a döntést követően. A szövetségi elnök kiemelte: a 2024-es év sorsdöntő év, a nagy változások és fontos választások éve. „Miközben a világ átalakulóban van, mindenhol sok a bizonytalanság, és a jövő kiszámíthatatlan, Bukarestben káosz és kapkodás uralkodik, Brüsszel nem az Unió polgáraival foglalkozik. Nekünk, magyaroknak az egész Kárpát-medencében most az a tét, hogy változást érjünk el: az új évtized nyertesei, ne vesztesei legyünk. A nagy próbatételhez tapasztalt, edzett emberek kellenek, amilyenek az RMDSZ EP-képviselőjelöltjei” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ 46 jelöltet indít az európai parlamenti választáson, a jelöltek listája elérhető a Szövetség honlapján.

Nicolae Ciucă liberális elnök a PSD-PNL választási szövetség EP-jelöltlistájának benyújtása után kijelentette, hogy a dokumentum a két párt 'Románia iránti elkötelezettségét' bizonyítja.'A listán szerepel néhány olyan jelölt, akinek van tapasztalata és dolgozott az Európai Unió Parlamentjében. Vannak új emberek is. Alapvetően egy olyan csapatról van szó, amelyet közösen vállaltunk, hogy teljesíteni tudjuk azt az elkötelezettségünket, hogy továbbra is ugyanazzal a felelősséggel biztosítsuk a kormány stabilitását és Románia fejlődését' - jelentette ki Ciucă a Központi Választási Irodánál, ahol Ciolacuval közösen nyilatkozott a sajtónak. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

A miniszterelnök szerint a cabinet csütörtöki ülésén elfogad egy sürgősségi rendeletet, és eltörli a betegszabadság idején folyósított juttatásra számolt járulékot a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák, a várandós nők és a sürgősségi orvosi ellátásra szorulók esetében.
Ugyanazon jogszabály keretében 2027-ig egyszeri, 2000 lejes támogatást utal ki a kormány a hátrányos vagy válságos helyzetben lévő anyák számára minden újszülött után, idézi Marcel Ciolacu nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
A kormányfő azzal indokolta a tervezett jogszabályt, hogy Európa-szerte Romániában van a legtöbb kiskorú anya, akiknek nagy szükségük van a segítségre. A támogatást egy 120 millió eurós uniós keretből fedezik.
" ["post_title"]=> string(85) "A kormány mentesít bizonyos pácienseket a járulékfizetési kötelezettség alól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "a-kormany-mentesit-bizonyos-pacienseket-a-jarulekfizetesi-kotelezettseg-alol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-04 15:43:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:43:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436985" ["menu_order"]=> int(10310) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(436983) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-04 15:42:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:42:36" ["post_content"]=> string(1646) "A román államfő az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tartott találkozója után nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva.
A sajtó képviselői annak kapcsán faggatták Iohannist, hogy az elmúlt napokban több jelentős NATO-tagország is megerősítette, hogy Mark Rutte holland miniszterelnököt támogatja a főtitkári posztra.
A román elnök kijelentette: nem áll szándékában visszalépni, sem más brüsszeli funkcióról tárgyalni, hanem továbbra is a NATO-ra fókuszál, és úgy véli, valósak az esélyei - mondta.
Charles Michel az Európai Unió új stratégiai menetrendjét előkészítő munkamegbeszélésre érkezett Bukarestbe, amelyre Klaus Iohannis államfő Alexander De Croo belga, Andrej Plenkovic horvát és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meghívta.
A román és a magyar kormánynak közös érdeke a kelet-nyugati irányú közlekedési infrastruktúra fejlesztése - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán, miután magyar hivatali kollégájával, Orbán Viktorral egyeztetett a Victoria-palotában.
A X platformon közzétett bejegyzésében Ciolacu azt írta, eredményes megbeszélése volt Orbán Viktorral a második félévben esedékes magyar EU-elnökség prioritásairól.
" ["post_title"]=> string(89) "Klaus Iohannisnak nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "klaus-iohannisnak-nem-all-szandekaban-visszalepni-a-nato-fotitkari-jeloltsegtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-04 15:42:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:42:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436983" ["menu_order"]=> int(10311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(436979) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-04 15:31:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:31:21" ["post_content"]=> string(1144) "Alex Florenţa főügyész kérte Klaus Iohannis elnök jóváhagyását Ion Iliescu volt államfő vád alá helyezéséhez az 1990. júniusi bányászjárás ügyében – közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
Eredetileg 2017 júniusában már vádat emeltek a volt államfő ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt, Petre Roman volt miniszterelnökkel és Virgil Măgureanu volt SRI-igazgatóval egyetemben, de 2020 decemberében a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy visszautalja az ügyet a katonai ügyészségnek a nyomozás újrakezdése érdekében.
A bírák törvénytelennek találták a vádiratot Ion Iliescu és társai ellen, és semmissé nyilvánították az ügyészek által összegyűjtött összes bizonyítékot. Emiatt az ügyészeknek újra kell indítaniuk az egész eljárást, beleértve azt is, hogy az államfő beleegyezését kérjék Ion Iliescu vád alá helyezéséhez.
" ["post_title"]=> string(67) "34 év után indulhat eljárás az első bányászjárás ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "34-ev-utan-indulhat-eljaras-az-elso-banyaszjaras-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-04 15:31:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:31:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436979" ["menu_order"]=> int(10312) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(436977) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-04 15:22:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:22:33" ["post_content"]=> string(1263) "A pozsonyi törvényhozás elnöke hisz abban, hogy a szlovákiai magyar közösséggel fokozatosan úgy tudják megoldani a problémákat, hogy „az együttélés problémamentes és baráti legyen", akárcsak akkor, amikor ő volt a miniszterelnök.
A hárompárti szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Hang (Hlas-SD) köztársaságielnök-jelöltje az M1 aktuális csatornán szerda este közzétett interjúban azt is hangsúlyozta: meg van győződve arról, hogy a magyar és a szlovák kormány közötti jó kapcsolatok jó alapként szolgálnak a két nemzet jó együttéléséhez.
Pellegrini hangsúlyozta: a magyar közösségről „őszintén kell gondoskodnunk". Hozzátette, hogy szerinte Ivan Korcok korábbi külügyminiszter – aki az első helyen végzett a szlovákiai államfőválasztás első fordulójában – „csak beszél" a régiók felzárkóztatásáról.
A szlovákiai elnökválasztás második fordulóját holnapután, április 6-án tartják.
" ["post_title"]=> string(58) "Számít a felvidéki magyarok szavataira Peter Pellegrini" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "szamit-a-felvideki-magyarok-szavataira-peter-pellegrini" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-04 15:22:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:22:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436977" ["menu_order"]=> int(10313) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(436967) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-04 15:21:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:21:12" ["post_content"]=> string(950) "Világszerte 2781 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt – derül ki a Forbes új, gazdagokról szóló listájából. A milliárdosoknak összesen 14,2 billió, vagyis 14 ezer 200 milliárd dollár vagyona van.
A listán hat román is szerepel. A leggazdagabb az UiPath szoftver startup alapítója, Daniel Dines, akinek 2,7 milliárd dollárra becsülik a vagyonát. A második helyen a banki és biztosítási szektorban aktív egykori teniszező, Ion Tiriac áll 2,1 milliárddal, majd a Dedeman barkácsáruházat üzemeltető Pavăl testvérpár következik (2, illetve 1,4). Szintén a szoftveriparból szerezte vagyonát Ion Stoica (1,2) és Matei Zaharia (1,2).
" ["post_title"]=> string(62) "Tavalyhoz képest 141-gyel nőtt a dollármilliárdosok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tavalyhoz-kepest-141-gyel-nott-a-dollarmilliardosok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-04 15:21:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 12:21:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436967" ["menu_order"]=> int(10314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(436964) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-04 13:29:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-04 10:29:13" ["post_content"]=> string(2223) "Románia "szilárdan" elkötelezett a NATO állandó alkalmazkodási folyamata mellett – írta csütörtökön Klaus Iohannis államfő közösségi oldalán abból az alkalomból, hogy 75 éves “a történelem legerősebb és legfontosabb védelmi szövetsége”. Az államfő szerint a NATO-nak még nagyobb a jelentősége a jelenlegi nehéz körülmények között.
Az évforduló alkalmából rendezett külügyminiszteri találkozón Jens Stoltenberg főtitkár kijelentette: a közös védelmet szolgáló szerződés garancia az emberek biztonságára, a béke, a demokrácia és a jólét megőrzésére.
Európa egysége szükséges a biztonsághoz, de a kontinensnek szüksége van az Észak-Amerikával való szövetségre is, és fordítva - hangsúlyozta. A NATO nemcsak Európa biztonságát erősíti, a NATO révén az Egyesült Államoknak több barátja és szövetségese van, mint bármely más nagyhatalomnak a világon - emelte ki.
A NATO-t a hidegháborús fegyverkezési verseny idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország, Csehországgal és Lengyelországgal együtt, 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.
A NATO fő céljai között szerepel, hogy tagjai minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megvédése érdekében, és a bármelyik tag ellen irányuló támadást a szövetség összes tagja elleni agressziónak tekintenek.

Nem vállal újabb mandátumot Bognár Levente, aki korábban 20 évig volt Arad alpolgármestere. Helyette a közéletben eddig szerepet nem vállaló Veres Attila Csaba üzletember lesz az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a június 9-i helyhatósági választásokon.
Az egyetlen jelentkező indulását a magyar érdekvédelmi szervezet előválasztásán jóvá is hagyták a városi küldöttek, akik a képviselőtestületi tagjelölteket is rangsorolták. Veres Attila Csaba eddig nem vállalt szerepet a közéletben. Pataky Lehel Zsolt összeállításában elsőként ő beszél arról, hogyan fogadta a felkérést, hogy az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje legyen.
Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió lej támogatást ítéltek meg. Az iskolákkal és önkormányzatokkal partnerségben pályázó civil szervezeteknek szóló programot még tavaly indította el a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi tárca. Az erdélyi megyékből összesen 111 környezettudatos nevelési program nyert, egyenként mintegy 100 ezer eurós támogatást.
A nyertes pályázatok listája a Környezetvédelmi Alap oldalán (www.afm.ro) érhető el.
" ["post_title"]=> string(96) "Környezettudatos fiatalok nevelésére kap támogatást több mint 100 erdélyi civil szervezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "kornyezettudatos-fiatalok-nevelesere-kap-tamogatast-tobb-mint-100-erdelyi-civil-szervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-05 15:22:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-05 12:22:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(131) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/05/kornyezettudatos-fiatalok-nevelesere-kap-tamogatast-tobb-mint-100-erdelyi-civil-szervezet/" ["menu_order"]=> int(10303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "63a298926bb23ed1f682b37e2863639a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a91b5fc3dd3d667e1593790471e4da1b" }