A Három tenger Kezdeményezés értekezletén az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A Három tenger Kezdeményezés értekezletén az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak.
Continue ReadingA robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt 30 méteres mélységben – egyelőre ismeretlen okokból.
Continue ReadingA szerencsejáték-csarnokok többé nem működhetnek a 15 ezer főnél kisebb településeken. A törvényt tegnap fogadta el a képviselőház.
Continue Reading
A kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10%-os egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól – közölte a kormányszóvivő.
Continue Reading
A kormány által jóváhagyott választási menetrend szerint a határidő április 10-én éjfélkor jár le.
Continue ReadingA 90 pozícióból Romániában 4 álláslehetőség érhető el – derül ki a MOL-csoport közleményéből.
Continue Reading
Az Európai Unió öt tagállama, köztük Romániának is a szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami támogatások ügyében indított vizsgálatot az Európai Bizottság – közölte az Európai Unió versenyjogért felelős biztosa, Margrethe Vestager.
Continue Reading
A betétbiztosítási alap 100 ezer eurós összeghatárig kártalanítja a számlatulajdonosokat, ha a bankjuk nem tudná visszafizetni a pénzüket.
Continue Reading
A jogszabály a közúti közlekedést szabályozó sürgősségi rendeletet módosítja.
Continue Reading
Az ukrajnai atomerőművek biztonságáról és védelméről tárgyalt tegnap Bukarestben Klaus Iohannis államfő és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi.
Continue Reading
Egy erdélyi származású üzletember kínált fel támogatást annak a 15 éves magyar tornásznak, akit két társa bántalmazott és megalázott a junior válogatott resicabányai edzőtáborában.
(tovább…) Continue Reading
Hivatalos látogatásra Katarba és az Egyesült Arab Emírségekbe készül a kormányfő. Marcel Ciolacu erről egy hétfő esti tévéműsorban nyilatkozott.
(tovább…) Continue ReadingLitvánia fővárosában, Vilniusban vesz részt holnap Klaus Iohannis a Három tenger Kezdeményezés értekezletén, amelyen az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak.
Az Államelnöki Hivatal szerint a többi között szó lesz a beruházások fellendítéséről és a stratégiai, illetve összekapcsolási projektek gyakorlatba ültetéséről a szállítás, az energia és a digitalizáció területén.
" ["post_title"]=> string(43) "Klaus Iohannis holnap Vilniusban értekezik" ["post_excerpt"]=> string(151) "A Három tenger Kezdeményezés értekezletén az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "klaus-iohannis-holnap-vilniusban-ertekezik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 14:33:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:33:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437135" ["menu_order"]=> int(10252) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(437122) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 14:32:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:32:01" ["post_content"]=> string(972) "Az olasz hatóságok megerősítették, hogy egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben tegnap délután történt robbanásban - közölte ma a külügyminisztérium.
A robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt 30 méteres mélységben - egyelőre ismeretlen okokból. Négy ember meghalt, három eltűnt és öten megsérültek. Az erőmű alkalmazottai egy turbinában végeztek munkálatokat a robbanáskor, köztük volt egy 45 éves román férfi is.
A román konzulhoz eljuttatott előzetes információk szerint az olasz hatóságok megerősítették, hogy robbanás következtében egy román állampolgár meghalt. Eddig senki nem fordult segítségért a bolognai főkonzulátushoz az incidenssel kapcsolatban.
" ["post_title"]=> string(98) "Egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben történt robbanásban" ["post_excerpt"]=> string(161) "A robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt 30 méteres mélységben - egyelőre ismeretlen okokból. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "egy-roman-allampolgar-is-eletet-vesztette-a-camugnanoi-vizeromuben-tortent-robbanasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 14:32:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:32:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437122" ["menu_order"]=> int(10253) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3794 (24) { ["ID"]=> int(437131) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 14:29:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:29:14" ["post_content"]=> string(884) "A szerencsejáték-csarnokok többé nem működhetnek a 15 ezer főnél kisebb településeken. Ebbe a kategóriába tartozik a romániai települések túlnyomó többsége.
A törvényt tegnap fogadta el a képviselőház, de az ellenzék szerint ez nem elég határozott lépés, mivel a legtöbb szerencsejáték függő személy és szerencsejáték-csarnok a városokban található.
A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a Szerencsejátékok Országos Hivatalának létre kell hoznia a szerencsejáték-tevékenységek végzésére engedéllyel rendelkező piaci szereplők online jegyzékét, amelyet legalább 24 óránként frissíteni kell. A tervezetről a képviselőház döntő házként szavazott.
" ["post_title"]=> string(37) "Naponta frissíteni kell a jegyzéket" ["post_excerpt"]=> string(146) "A szerencsejáték-csarnokok többé nem működhetnek a 15 ezer főnél kisebb településeken. A törvényt tegnap fogadta el a képviselőház." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "naponta-frissiteni-kell-a-jegyzeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 14:29:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:29:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437131" ["menu_order"]=> int(10254) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(437128) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 14:27:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:27:06" ["post_content"]=> string(567) "A kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10%-os egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól – közölte a kormányszóvivő.
Mihai Constantin elmondta, a módosítás lényege, hogy a gyakori betegségekben szenvedő személyek betegszabadsága idején folyósított juttatás járulékköteles, de egy sor más betegségben szenvedők juttatása nem.
" ["post_title"]=> string(51) "A kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet" ["post_excerpt"]=> string(235) "A kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10%-os egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól – közölte a kormányszóvivő. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-kormany-elfogadta-azt-a-surgossegi-rendeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 14:27:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:27:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437128" ["menu_order"]=> int(10255) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(437123) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 14:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:23:57" ["post_content"]=> string(985) "Ma az utolsó nap, amikor a pártok még leadhatják az európai parlamenti jelöltlistájukat a Központi Választási Irodához (BEC). A kormány által jóváhagyott választási menetrend szerint a határidő április 10-én éjfélkor jár le.
A listák iktatása után legtöbb 24 órán belül a BEC továbbítja a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsához a jelöltek egyéni felelősségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a rendszerváltás előtt nem működtek együtt a kommunista titkosrendőrséggel.
Holnap nyilvánosságra hozzák a romániai európai parlamenti választások jelöltlistáit és a független jelöltek nevét. A jelölések április 29-én válnak véglegessé, és április 30-án sorshúzással eldöntik a pártlisták és a függetlenek sorrendjét a szavazólapokon.
" ["post_title"]=> string(71) "Ma még leadhatják az európai parlamenti jelöltlistájukat a pártok" ["post_excerpt"]=> string(112) "A kormány által jóváhagyott választási menetrend szerint a határidő április 10-én éjfélkor jár le. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "ma-meg-leadhatjak-az-europai-parlamenti-jeloltlistajukat-a-partok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 15:18:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 12:18:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437123" ["menu_order"]=> int(10256) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(437116) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 11:53:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:53:45" ["post_content"]=> string(1031) "Tizenkilencedik alkalommal indítja el a MOL-csoport a regionális Growww programot, amely 8 országból több mint 90 fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy tapasztalt szakemberek mellett dolgozva tehesse meg első lépéseit az energiaipari karrier felé. Legfeljebb egyéves szakmai tapasztalattal rendelkező közgazdászok, jogászok, mérnökök, geofizikusok, logisztikusok, humán erőforrás szakemberek, IT-sok, pénzügyesek jelentkezését várják. Romániában a kiválasztott fiatalok a bukaresti, a kolozsvári vagy az aradi irodában dolgozhatnak.
A 90 pozícióból Romániában 4 álláslehetőség érhető el – derül ki a MOL-csoport közleményéből. A nyertes pályázók projektversenyeken is részt vesznek, azok keretében bemutatják kezdeményezéseiket a MOL-csoport vezetőségének - a legjobb ötletek pedig megkapják a megvalósításhoz szükséges forrásokat. A program egy évig tart.
" ["post_title"]=> string(61) "Újra elindítja a MOL-csoport a regionális Growww programot" ["post_excerpt"]=> string(112) "A 90 pozícióból Romániában 4 álláslehetőség érhető el – derül ki a MOL-csoport közleményéből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ujra-elinditja-a-mol-csoport-a-regionalis-growww-programot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 11:53:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:53:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437116" ["menu_order"]=> int(10258) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(437114) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 11:27:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:27:51" ["post_content"]=> string(794) "Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Európai Unió öt tagállama, köztük Romániának is a szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami támogatások ügyében – közölte az Európai Unió versenyjogért felelős biztosa, Margrethe Vestager.
A bejelentésre reagálva a Kínai Európai Kereskedelmi Kamara elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az EU új szabályokat vezet be a külföldi vállalatoknak nyújtott állami támogatások ellen. Az EB már korábban bejelentette, hogy vám bevezetését fontolgatja a Kínából importált elektromos autókra, és azt állítja, hogy a kínai autógyárak állami támogatásban részesültek.
" ["post_title"]=> string(28) "Vizsgálatot indított az EB" ["post_excerpt"]=> string(282) "Az Európai Unió öt tagállama, köztük Romániának is a szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami támogatások ügyében indított vizsgálatot az Európai Bizottság – közölte az Európai Unió versenyjogért felelős biztosa, Margrethe Vestager. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "vizsgalatot-inditott-az-eb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 11:27:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:27:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437114" ["menu_order"]=> int(10259) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(437111) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 11:24:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:24:27" ["post_content"]=> string(1078) "A biztosított bankbetétesek száma tavaly 800 ezerrel, 15,8 millióra nőtt, ebből 14,6 millió magánszemély - közölte egy tegnapi szakmai konferencián a betétbiztosítási alap (FGDP) vezérigazgatója.
Petre Tulin emlékeztetett arra, hogy a betétbiztosítási alap 100 ezer eurós összeghatárig kártalanítja a számlatulajdonosokat, ha a bankjuk nem tudná visszafizetni a pénzüket. A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy biztosított magánszemélyek 99,5 százalékának a kártalanítási összeghatárnál kevesebb pénzük van a számlájukon, tehát a bankjuk csődje esetén a teljes megtakarításukat visszakapják.
Hozzátette, hogy a bankbetéttel rendelkező jogi személyek 96,2 százalékának van 100 ezer eurónál kisebb összeg a számlájukon. Petre Tulin közölte azt is, hogy 74.381 magánszemély és 45.664 jogi személy rendelkezik 100 ezer euró feletti bankbetétekkel.
" ["post_title"]=> string(76) "A biztosított bankbetétesek száma megközelítette tavaly a 15,8 milliót" ["post_excerpt"]=> string(151) "A betétbiztosítási alap 100 ezer eurós összeghatárig kártalanítja a számlatulajdonosokat, ha a bankjuk nem tudná visszafizetni a pénzüket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-biztositott-bankbetetesek-szama-megkozelitette-tavaly-a-158-milliot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 11:24:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:24:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437111" ["menu_order"]=> int(10260) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(437105) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 11:14:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:14:01" ["post_content"]=> string(481) "Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a motorosok fényvisszaverő háromszög, elsősegélydoboz és tűzoltó készülék nélkül is közlekedhetnek. A jogszabály a közúti közlekedést szabályozó sürgősségi rendeletet módosítja.
A képviselőház március 11-én fogadta el döntő törvényhozási fórumként a tervezetet.
" ["post_title"]=> string(57) "Elsősegélydoboz nélkül is közlekedhetnek a motorosok" ["post_excerpt"]=> string(89) "A jogszabály a közúti közlekedést szabályozó sürgősségi rendeletet módosítja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "elsosegelydoboz-nelkul-is-kozlekedhetnek-a-motorosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 11:14:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:14:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437105" ["menu_order"]=> int(10261) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(437102) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 11:12:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:12:19" ["post_content"]=> string(806) "Az ukrajnai atomerőművek biztonságáról és védelméről tárgyalt tegnap Bukarestben Klaus Iohannis államfő és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi.
Az elnöki hivatal közleménye szerint, a megbeszélésen az államfő beszámolt Románia atomenergia-programjáról, kitért a cernavodăi atomerőmű korszerűsítésére és a modern technológiákba, például a kis moduláris reaktorokba történő beruházásokra.
A találkozón Rafael Grossi méltatta Románia aktív és folyamatos részvételét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerepének megerősítésére irányuló erőfeszítésekben.
" ["post_title"]=> string(25) "Rafael Grossi Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(186) "Az ukrajnai atomerőművek biztonságáról és védelméről tárgyalt tegnap Bukarestben Klaus Iohannis államfő és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "rafael-grossi-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 11:12:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 08:12:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437102" ["menu_order"]=> int(10262) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(437095) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 13:01:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 10:01:31" ["post_content"]=> string(1257) "Egy erdélyi származású üzletember kínált fel támogatást annak a 15 éves magyar tornásznak, akit két társa bántalmazott és megalázott a junior válogatott resicabányai edzőtáborában.
A Maszol által idézett tájékoztatás szerint Nagy Elek szeretné, ha az alapítványa révén nyújtott segítség révén a fiatal megerősödve kerülne ki ebből a helyzetből.
A Magyarországon élő üzletember, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a megkínzott kamasznak, amennyiben úgy gondolja, hogy Magyarországon folytatni a sportot jó esély és alternatíva lehet az eredményes sportkarrierje megvalósításához, mivel a történtek akadályozhatják a sikeres fejlődésében.
A 15 éves lugosi tornászt magyar neve okán súlyos bántalmazásnak és megaláztatásnak vetették alá román társai a resicabányai edzőtáborban, ahol az Európa-bajnokságra készült a junior válogatott.
" ["post_title"]=> string(60) "Magyarországra vinnék a bántalmazott lugosi tornászfiút" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "magyarorszagra-vinnek-a-bantalmazott-lugosi-tornaszfiut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 13:01:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 10:01:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437095" ["menu_order"]=> int(10264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(437093) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 12:49:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 09:49:22" ["post_content"]=> string(1216) "Hivatalos látogatásra Katarba és az Egyesült Arab Emírségekbe készül a kormányfő. Marcel Ciolacu erről egy hétfő esti tévéműsorban nyilatkozott.
A miniszterelnök kiemelte, hogy Katar közvetlen segítséget nyújtott a Gázai övezetben levő román állampolgárok kimenekítésében, és ezért személyesen akar köszönetet mondani. Emellett gazdasági megbeszélésekre is sor fog kerülni, többek között a Katarból érkező cseppfolyósított földgázról.
A két Öböl-menti államban sorra kerülő háromnapos viziten szó lesz továbbá egy tengeri szélerőmű projektről, a konstancai kikötőről, a Tarom légitársaságról és a bukaresti repülőtérről is.
Ciolacu hangsúlyozta, hogy több nagy infrastruktúra projektet csak köz- és magánszféra közötti partnerség révén lehet megvalósítani vagy befejezni, és mivel az Európai Unió keretei kimerültek, más beruházási források után kell nézni.
" ["post_title"]=> string(41) "Öböl-menti beruházókat keres Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "obol-menti-beruhazokat-keres-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 12:49:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 09:49:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437093" ["menu_order"]=> int(10265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(437135) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-10 14:33:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:33:45" ["post_content"]=> string(578) "Litvánia fővárosában, Vilniusban vesz részt holnap Klaus Iohannis a Három tenger Kezdeményezés értekezletén, amelyen az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak.
Az Államelnöki Hivatal szerint a többi között szó lesz a beruházások fellendítéséről és a stratégiai, illetve összekapcsolási projektek gyakorlatba ültetéséről a szállítás, az energia és a digitalizáció területén.
" ["post_title"]=> string(43) "Klaus Iohannis holnap Vilniusban értekezik" ["post_excerpt"]=> string(151) "A Három tenger Kezdeményezés értekezletén az államok vezetői a térség bonyolult helyzetéhez való alkalmazkodás módozatairól tárgyalnak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "klaus-iohannis-holnap-vilniusban-ertekezik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-10 14:33:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-10 11:33:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437135" ["menu_order"]=> int(10252) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b6341fb0c8ac729e2eaf18ba11c25cb3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:89018b23393772ef8da9af6230054797" }