Az idei első két hónapban 5,2 százalékkal (228,4 millió euróval) csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya 2023 hasonló időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az idei első két hónapban 5,2 százalékkal (228,4 millió euróval) csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya 2023 hasonló időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Albánia fővárosába, Tiranába és a spanyolországi Málagába heti ötször indul járat, az angliai Leedsbe három, Szkíathosz szigetére és a francia fővárosba pedig hetente kettő – közölte a légitársaság.
(tovább…) Continue Reading
Noha az izraeli csapatok túlnyomó többségét kivonták, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője bejelentette, hogy a Gázai övezet középső részén az elmúlt napon megöltek légicsapásokkal és mesterlövészek bevetésével több, a még ott állomásozó erőkre fenyegetést jelentő iszlamista fegyverest.
(tovább…) Continue Reading
Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője Ferenc pápa nemváltásról és genderideológiáról is szóló nyilatkozata kapcsán.
(tovább…) Continue Reading
Az összesített eredmények szerint az ellenzéket vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kapta a legtöbb voksot a lengyelországi helyhatósági választások első fordulójában, de 34,3 százalékos szavazataránya enyhe visszaesést jelent a tavaly októberi parlamenti választásokon elért 35,4 százalékához képest.
(tovább…) Continue Reading
Szakács-Paál István nyerte az RMDSZ polgármesterjelölti előválasztását Székelyudvarhelyen, amit azt jelenti, hogy ő lesz a szövetség jelöltje a városvezetői tisztségre…
Continue Reading
A fő ellenzéki erő, a lengyel Jog és Igazságosság párt a szavazatok 33,7 százalékát kapta vasárnap a lengyel helyhatósági választások…
Continue Reading
Kiemelkedő választási részvétel mellett Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke nyerte a…
Continue Reading
Az izraeli csapatok kivonulása a Gázai övezet déli részéről Hán Júnisz környékéről nem jelenti a katonai műveletek beszüntetését – erősítették…
Continue Reading
Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában, amely lehetővé teszi, hogy a román hatóságok beszüntessék…
Continue Reading
A NATO-csatlakozás óta eltelt 20 év alatt Románia bebizonyította, hogy felelős szövetséges, amely aktívan részt vesz a demokratikus értékek és…
Continue Reading
Felavatták a Csoma emlékközpontot Kovásznán az idén 34. alkalommal megrendezett Csoma napok nyitó eseményeként. Ünnepi beszédet mondott többek között Csák…
Continue ReadingAz idei első két hónapban 5,2 százalékkal (228,4 millió euróval) csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya 2023 hasonló időszakához képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
A változás az import több mint egy százalékpontos csökkenésének tudható be. Ezzel együtt a deficit még mindig meglehetősen magas, az első két hónapra számolva az export értéke több mint 4 milliárd euróval marad el a behozataltól.
Az export összvolumenének 73,4 százalékát, illetve az import 73,6 százalékát az EU-n belüli forgalom tette ki.
" ["post_title"]=> string(77) "Az első két hónapban 5,2 százalékkal csökkent a külkereskedelmi hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-ket-honapban-52-szazalekkal-csokkent-a-kulkereskedelmi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 12:24:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 09:24:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437089" ["menu_order"]=> int(10266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(437084) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 11:42:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:42:50" ["post_content"]=> string(1324) "Albánia fővárosába, Tiranába és a spanyolországi Málagába heti ötször indul járat, az angliai Leedsbe három, Szkíathosz szigetére és a francia fővárosba pedig hetente kettő – közölte a légitársaság.

Albánia fővárosába, Tiranába és a spanyolországi Málagába heti ötször indul járat, az angliai Leedsbe három, Szkíathosz szigetére és a francia fővárosba pedig hetente kettő – közölte a légitársaság.
A Ryanair emellett növelte a Bukarestből Milánóba, Dublinba, Bolognába, Pescarába, Rómába és Edinburghba induló járatok gyakoriságát.
Michael O'Leary vezérigazgató szerint idén nyáron 10 százalékkal drágábbak lesznek a repülőjegyek a tavalyi árakhoz viszonyítva.
" ["post_title"]=> string(46) "Öt új járatot indít a Ryanair Bukarestből" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ot-uj-jaratot-indit-a-ryanair-bukarestbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 12:25:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 09:25:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437084" ["menu_order"]=> int(10267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(437082) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 11:27:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:27:21" ["post_content"]=> string(2865) "Noha az izraeli csapatok túlnyomó többségét kivonták, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője bejelentette, hogy a Gázai övezet középső részén az elmúlt napon megöltek légicsapásokkal és mesterlövészek bevetésével több, a még ott állomásozó erőkre fenyegetést jelentő iszlamista fegyverest.
Az izraeli légierő megtámadott és lerombolt számos épületet, katonai állásokat és hadi infrastruktúrát, köztük alagutak lejáratait és rakétaindító állásokat, ahonnan hétfőn izraeli területre lövedékeket indítottak, és Hán-Júnisz térségében megölt egy terroristát, aki részt vett az október 7-i mészárlásban.
Az IDF bejelentette, hogy légicsapással megölte Hatam al-Amrit, a Hamász-kormány katasztrófavédelmi bizottságának elnökét, akinek feladata a civil segélyek koordinálása volt a Gázai övezet középső részén fekvő menekülttáborokban, azonban tevékenykedett a Hamász katonai szárnyában, és rakétákat is indított Izrael ellen.
Közben Kairóban tűzszüneti tárgyalások folynak amerikai, egyiptomi és katari közvetítéssel
Izrael új javaslatot adott át, amelyről a Hamász képviselői azt közölték, hogy szerintük Izrael álláspontja "makacs és ellenszegülő maradt", de bejelentették, hogy még vizsgálják az indítványt, és utána válaszolnak a közvetítőknek.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a Hamász október 7-i terrortámadásának hetedik alkalommal találkozott nyolc, amerikai állampolgársággal is rendelkező Gázai övezetbe hurcolt túsz rokonaival.
A családok elmondták, hogy nagyra értékelik Joe Biden amerikai elnök kormányának erőfeszítéseit hozzátartozóik hazajuttatására, és megrökönyödésüket fejezték ki, amiért még nem született megállapodás visszajutásukról.
A családok elmondták, hogy Sullivan a találkozón megerősítette, hogy az amerikai kormány mindent megtesz az Egyesült Államok, Izrael, Katar és Egyiptom közösen megfogalmazott javaslatának előmozdításáért.
Az IDF jelentése szerint Izrael éjjel tüzérségi támadást intézett a szíriai hadsereg katonai infrastruktúrája és katonai állása ellen Mhajjah térségében, miután hétfő este onnan a Golán-fennsík irányába leadott lövedékeket észleltek.
" ["post_title"]=> string(102) "A Gázai övezetben folytatódnak a harcok a csapatkivonás és a tűzszüneti tárgyalások ellenére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "a-gazai-ovezetben-folytatodnak-a-harcok-a-csapatkivonas-es-a-tuzszuneti-targyalasok-ellenere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 11:27:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:27:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437082" ["menu_order"]=> int(10268) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(437080) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 11:26:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:26:21" ["post_content"]=> string(1827) "Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség - köztük a transznemű emberek - jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz - mondta a Fehér Ház szóvivője Ferenc pápa nemváltásról és genderideológiáról is szóló nyilatkozata kapcsán.
Karine Jean-Pierre napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy az elnöknek nem feladata a jogi állásfoglalás belső egyházpolitikai ügyekben. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Joe Biden mindig is fontosnak tartotta a transznemű közösség és a szélesebb LMBTQ+ közösség védelmét.
A fehér házi sajtótitkár üdvözölte a pápai nyilatkozat azon részét, amely az LMBTQ+ közösség erőszaktól és bebörtönzéstől való védelmét sürgeti.
Végtelen méltóság (Dignitas Infinita) című, hétfőn közzétett nyilatkozatában Ferenc pápa, aki korábban a genderideológiát a jelen kor legveszélyesebb ideológiai gyarmatosításának nevezte, a nemváltó beavatkozások ellen foglal állást, mert szavai szerint ezek kísérletet jelentenek arra, hogy az ember "Istent játsszon".
Az Egyesült Államokban a katolikus egyház tagjai nem egységesek a transzneműséggel kapcsolatban. Egyes egyházmegyék szigorú iránymutatásban tiltják a nemváltó beavatkozások elfogadását, de vannak gyülekezeteket vezető papok, akik nyitottságukat hangoztatják, közülük volt, aki csalódottságának adott hangot Ferenc pápa nyilatkozata miatt.
" ["post_title"]=> string(84) "A Fehér Ház elhatárolódott a pápa transzneműségről szóló nyilatkozatától" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-feher-haz-elhatarolodott-a-papa-transznemusegrol-szolo-nyilatkozatatol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 11:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437080" ["menu_order"]=> int(10269) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(437077) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-09 11:25:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:25:41" ["post_content"]=> string(1273) "Az összesített eredmények szerint az ellenzéket vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kapta a legtöbb voksot a lengyelországi helyhatósági választások első fordulójában, de 34,3 százalékos szavazataránya enyhe visszaesést jelent a tavaly októberi parlamenti választásokon elért 35,4 százalékához képest.
A kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció (KO) a voksok 30,6 százalékát szerezte meg, viszont a kormányzó pártok összesített eredménye bőven meghaladja az ötven százalékot.
A 16 lengyelországi vajdaság közül a KO 9, a PiS 7 vajdaságban győzött, viszont a helyi koalíciók alakításától függ, hogy hány vajdasági közgyűlést irányít majd a kormány és az ellenzék.
Április 21-én második fordulóra kerül sor azokban a körzetekben, amelyekben a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.
A részvételi arány 51,94 százalékot tett ki.
" ["post_title"]=> string(72) "Tovább csökkent a volt kormánypárt népszerűsége Lengyelországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tovabb-csokkent-a-volt-kormanypart-nepszerusege-lengyelorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 11:45:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 08:45:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437077" ["menu_order"]=> int(10270) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(437074) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:35:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:35:52" ["post_content"]=> string(1024) "Szakács-Paál István nyerte az RMDSZ polgármesterjelölti előválasztását Székelyudvarhelyen, amit azt jelenti, hogy ő lesz a szövetség jelöltje a városvezetői tisztségre a június 9-i helyhatósági választásokon – közölte az RMDSZ.
A nyílt előválasztásra március 9-18. között 4 polgármesterjelölt és 32 tanácsosjelölt adta le a jelentkezési iratcsomóját. A polgármesterjelöltek közül egy személy visszalépett. Szakács-Paál István a 4801 érvényes szavazatból 3150-et kapott, míg Ilyés Szabolcs-Györgyre 1037-en, Demeter Istvánra pedig 614-en voksoltak. A hétvégén kiderült az is, hogy Len Emil Balázs lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Gyergyószentmiklóson. Len fölényesen nyerte meg az előválasztást a jelenlegi polgármesterrel, Csergő Tiborral szemben. Len Emil 2042 szavazatot kapott, míg Csergő Tibor jelenlegi polgármesterre 717-en voksoltak.
" ["post_title"]=> string(88) "Megvan Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is az RMDSZ polgármesterjelöltje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "megvan-szekelyudvarhelyen-es-gyergyoszentmikloson-is-az-rmdsz-polgarmesterjeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:35:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:35:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437074" ["menu_order"]=> int(10271) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(437072) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:33:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:33:47" ["post_content"]=> string(898) "A fő ellenzéki erő, a lengyel Jog és Igazságosság párt a szavazatok 33,7 százalékát kapta vasárnap a lengyel helyhatósági választások első fordulójában. A kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció a voksok 31,9 százalékát szerezte meg. Az IPSOS közvéleménykutató-cég által készített exit poll eredmények szerint a 16 lengyelországi vajdaság közül a Polgári Koalíció (KO) 10-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) pedig 6-ban győzött. A Polgári Koalíció feltehetőleg más kormánykoalíciós partnerekkel lép majd szövetségre, így több mint 10 vajdaságot is irányíthat. Az előző, 2018-as helyhatósági választásokon a liberális és baloldali pártok széles koalíciója összesen kilenc vajdaságban vette át a közgyűlések irányítását, míg a PiS hét vajdaságban kormányzott.
" ["post_title"]=> string(148) "Az ellenzéki PIS kapta a legtöbb szavazatot a lengyel helyhatósági választáson, de a kormánykoalíció fő ereje több vajdaságban győzött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(133) "az-ellenzeki-pis-kapta-a-legtobb-szavazatot-a-lengyel-helyhatosagi-valasztason-de-a-kormanykoalicio-fo-ereje-tobb-vajdasagban-gyozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:33:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:33:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437072" ["menu_order"]=> int(10272) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(437070) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:28:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:28:34" ["post_content"]=> string(631) "Kiemelkedő választási részvétel mellett Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját, így június 15-től ő lesz Szlovákia új államfője. A hatodik közvetlen szlovák államfőválasztás szombati második fordulójának végleges eredményei szerint Peter Pellegrinire a választáson résztvevők 53,12 százaléka voksolt. Ellenfele, Ivan Korcok pedig a leadott szavazatok 46,87 százalékát kapta meg. A részvételi arány 61 százalékos volt.
" ["post_title"]=> string(56) "Peter Pellegrini nyert a szlovák államfőválasztáson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "peter-pellegrini-nyert-a-szlovak-allamfovalasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:28:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:28:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437070" ["menu_order"]=> int(10273) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(437068) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:27:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:27:08" ["post_content"]=> string(736) "Az izraeli csapatok kivonulása a Gázai övezet déli részéről Hán Júnisz környékéről nem jelenti a katonai műveletek beszüntetését - erősítették meg izraeli katonai felsővezetők tegnap több nyilatkozatban is.
Külön megemlítették, hogy egy rafahi szárazföldi hadművelet még mindig napirenden van. Úgy vélték, hogy a Hamász megszűnt katonai szervezetként működni a Gázai övezet egész területén. Az izraeli csapatok kivonulnak Hán Júniszból, de felkészülnek a további küldetéseikre, például a sifai vagy a rafahi műveletre - fogalmazott az izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant.
" ["post_title"]=> string(81) "Az izraeli csapatok kivonulása nem jelenti a katonai műveletek beszüntetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "az-izraeli-csapatok-kivonulasa-nem-jelenti-a-katonai-muveletek-beszunteteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:27:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:27:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437068" ["menu_order"]=> int(10274) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(437064) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:23:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:23:35" ["post_content"]=> string(811) "Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában, amely lehetővé teszi, hogy a román hatóságok beszüntessék az övezeten belüli határellenőrzést nemcsak a légi és tengeri, hanem a szárazföldi határátkelések esetében is - hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök a hétvégén, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta hivatalában.
Ciolacu megköszönte Scholznak, hogy országa és személyesen ő is kiállt a román schengeni csatlakozás mellett. Mindkét vezető tisztségviselő nagyra értékelte a két ország közötti politikai párbeszéd és a gazdasági együttműködés kiváló szintjét.
" ["post_title"]=> string(96) "Marcel Ciolacu: Románia továbbra is számít Németország támogatására a schengeni ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "marcel-ciolacu-romania-tovabbra-is-szamit-nemetorszag-tamogatasara-a-schengeni-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:23:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:23:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437064" ["menu_order"]=> int(10275) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(437062) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:21:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:21:26" ["post_content"]=> string(1610) "A NATO-csatlakozás óta eltelt 20 év alatt Románia bebizonyította, hogy felelős szövetséges, amely aktívan részt vesz a demokratikus értékek és elvek, valamint a biztonság és stabilitás előmozdításában - fogalmazott Marcel Ciolacu kormányfő a NATO romániai napja alkalmából közzétett tegnapi üzenetében.
Románia április 7-én egyrészt NATO-tagállammá válásának 20. évfordulóját, másrészt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete megalapításának 75. évfordulóját ünnepli. Ciolacu szerint az ukrajnai konfliktus tőszomszédságában levő Románia NATO-tagállamként a valaha volt legátfogóbb biztonsági garanciát élvezheti. Klaus Iohannis államfő is üzenetet tett közzé ebből az alkalomból. Kifejtette, hogy Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel. Rámutatott: hazánk a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében. Az államelnök emlékeztetett, hogy Ukrajna Oroszország általi lerohanásával a háború ismét visszatért Európába, és sokrétű biztonsági kihívásokkal kell szembenéznünk. Iohannis szerint azonban a NATO ebben a nehéz biztonsági helyzetben is egységes, erős marad, és mindenféle téren alkalmazkodik ahhoz, hogy elrettentő szerepének megfelelően katonai fölényét minden potenciális ellenféllel szemben megtartsa - üzente az államfő.
" ["post_title"]=> string(66) "Klaus Iohannis: Románia azonosul a NATO demokratikus értékeivel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "klaus-iohannis-romania-azonosul-a-nato-demokratikus-ertekeivel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:21:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:21:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437062" ["menu_order"]=> int(10276) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(437059) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:19:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:19:19" ["post_content"]=> string(1005) "Felavatták a Csoma emlékközpontot Kovásznán az idén 34. alkalommal megrendezett Csoma napok nyitó eseményeként.
Ünnepi beszédet mondott többek között Csák János, Magyarország kulturális és innovációs minisztere, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, illetve Gyerő József, Kovászna polgármestere. A Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulóján átadott emlékközpont terveit Csernyus Lőrinc építész készítette Makovecz Imre megbízása és felügyelete mellett. Az ötlet és a megvalósítás között több évtized telt el – mondta híradónknak Ferencz Éva, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke.
Az idei első két hónapban 5,2 százalékkal (228,4 millió euróval) csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya 2023 hasonló időszakához képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
A változás az import több mint egy százalékpontos csökkenésének tudható be. Ezzel együtt a deficit még mindig meglehetősen magas, az első két hónapra számolva az export értéke több mint 4 milliárd euróval marad el a behozataltól.
Az export összvolumenének 73,4 százalékát, illetve az import 73,6 százalékát az EU-n belüli forgalom tette ki.
" ["post_title"]=> string(77) "Az első két hónapban 5,2 százalékkal csökkent a külkereskedelmi hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-ket-honapban-52-szazalekkal-csokkent-a-kulkereskedelmi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-09 12:24:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-09 09:24:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437089" ["menu_order"]=> int(10266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7f4ad8812198ebed8f80461ae0a222b8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9c78c25b152090892980a9339b1d6d74" }