Május 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt – nyilatkozta a Krónika portálnak adott interjúban Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Május 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt – nyilatkozta a Krónika portálnak adott interjúban Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi…
Continue Reading
Egy felmérés szerint a fogyasztók 25 százaléka adja vissza rendszeresen a betétgaranciás csomagolóanyagokat a kijelölt helyeken, ugyanakkor 58 százalék már…
Continue Reading
Csaknem 20 kilométeres autós üldözés és figyelmeztető lövések leadása nyomán fogott el vasárnapra virradó éjszaka a rendőrség egy afrikai és…
Continue Reading
A rendőröknek márciusban 1301 eltűntnek nyilvánított személyt, köztük 866 kiskorút sikerült felkutatniuk – számolt be a román rendőrség. Ugyanakkor összesen…
Continue Reading
Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász. A volt miniszter, gazdasági elemző és publicista a bukaresti közgazdaságtudományi egyetemen szerzett oklevelet…
Continue Reading
A szlovákiai elnökválasztás első fordulójában második helyen végzett Peter Pellegrini az előrejelzéseknél sokkal magabiztosabban győzött a szombati második fordulóban az…
Continue Reading
Szöllősi Mátyás, költő, próza és drámaíró, fotográfus. Fóbia című regényének első kötete, vagy első könyve, ahogyan a szerző fogalmaz a budapesti Helikon kiadó…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Tódor Attila kézdiszentkereszti és bélafalvi római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Continue Reading
16 ezer ember kapott munkát az Országos Munkaerő Ügynökség támogatásával megvalósuló gyakornoki programok eredményeként.
(tovább…) Continue Reading
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség támogatja a súlyos erőszakos cselekményeket elkövető diákok szigorú büntetését.
(tovább…) Continue Reading
A román állami vezetők fellépését és a felelősök megbüntetését sürgette Kelemen Hunor tegnap, egy magyarsága miatt bántalmazott és megalázott 15 éves sportoló ügyében.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Szocialisták Pártjának vezetői találkoznak szombaton Bukarestben. A parlament palotájában tartott összejövetelen jelen lesz töbek közt Olaf Scholz német…
Continue ReadingMájus 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt - nyilatkozta a Krónika portálnak adott interjúban Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletember. Erdély egyik legnagyobb nemesi rezidenciája kulturális rendeltetést kap. Kifejtette, hogy a várkastélynak az Erdélyi Hagyományok Alapítvány a tulajdonosa.
Az alapítványba az erdélyi református egyházat is bevonta, hogy halála után az örökösei az egyházzal közösen gyakorolják az alapítói jogokat. Közölte: a családi vagyonkezelő alapítványból évente megfelelő fedezetet biztosítanak a kulturális központ működtetésre. A kastélyban a régészeti feltárás során freskók, késő gótikus és reneszánsz kőfaragványok, Bácskai Miklós püspök címerével díszített törpepillér került elő. A további teendők között a kastély bútorázását, a kert és a római castrum felújítását emelte ki.
" ["post_title"]=> string(60) "Május 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "majus-17-en-adjak-at-a-felujitott-gyalui-varkastelyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437057" ["menu_order"]=> int(10278) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(437055) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:11:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:11:12" ["post_content"]=> string(947) "Egy felmérés szerint a fogyasztók 25 százaléka adja vissza rendszeresen a betétgaranciás csomagolóanyagokat a kijelölt helyeken, ugyanakkor 58 százalék már használta az úgynevezett RetuRo-t, amiből arra a következtetésre jutottak a felmérés készítői, hogy a lakosság mintegy fele igénybe veszi az italcsomagoló-anyagok visszaváltását.
A Kantar felmérése szerint a megkérdezettek 38 százaléka mondta, hogy szándékában áll használni a rendszert a közeljövőben. A felmérés szerint a lakosság 96 százaléka hallott már erről a lehetőségről. A megkérdezettek 70 százaléka szerint ez a rendszer a legjobb a műanyag és egyéb italcsomagolások újrahasznosítása érdekében. Az eddig piacra dobott 1 milliárd visszaváltható csomagolóanyagból 100 milliót váltottak vissza a fogyasztók.
" ["post_title"]=> string(48) "A lakosság 50 százaléka használja a RetuRO-t" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-lakossag-50-szazaleka-hasznalja-a-returo-t" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:11:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:11:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437055" ["menu_order"]=> int(10279) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(437053) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:05:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:05:13" ["post_content"]=> string(693) "Csaknem 20 kilométeres autós üldözés és figyelmeztető lövések leadása nyomán fogott el vasárnapra virradó éjszaka a rendőrség egy afrikai és ázsiai bevándorlókat szállító, 24 éves román-moldáv kettősállampolgár embercsempészt a temesvári nemzetközi repülőtér közelében.
Az üldözés után a jármű a Győrőd melletti körfogalmánál két másik autóval ütközött, majd lesodródott az úttestről, és az árokban állt meg. Bár a rendőrök kilenc figyelmeztető lövést adtak le, az autó további három utasának sikerült elmenekülnie.
" ["post_title"]=> string(34) "Húsz kilométeren át üldözték" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "husz-kilometeren-at-uldoztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:05:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:05:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437053" ["menu_order"]=> int(10280) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(437051) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:01:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:01:31" ["post_content"]=> string(295) "A rendőröknek márciusban 1301 eltűntnek nyilvánított személyt, köztük 866 kiskorút sikerült felkutatniuk - számolt be a román rendőrség. Ugyanakkor összesen 310 országosan körözött személyt állítottak elő a hatóságok.
" ["post_title"]=> string(59) "A rendőrök márciusban csaknem 900 kiskorút kutattak fel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-rendorok-marciusban-csaknem-900-kiskorut-kutattak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:01:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:01:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437051" ["menu_order"]=> int(10281) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(437049) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 14:59:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 11:59:07" ["post_content"]=> string(335) "Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász. A volt miniszter, gazdasági elemző és publicista a bukaresti közgazdaságtudományi egyetemen szerzett oklevelet 1978-ban. Reformminiszter és a Reformtanács elnöke is volt az átalakított Ciorbea-kormányban 1998-ban.
" ["post_title"]=> string(44) "Meghalt Ilie Șerbănescu gazdasági elemző" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "meghalt-ilie-serbanescu-gazdasagi-elemzo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 14:59:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 11:59:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437049" ["menu_order"]=> int(10282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(437046) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 14:04:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 11:04:19" ["post_content"]=> string(861) "A szlovákiai elnökválasztás első fordulójában második helyen végzett Peter Pellegrini az előrejelzéseknél sokkal magabiztosabban győzött a szombati második fordulóban az ellenzéki Ivan Korčok ellen. Megfigyelők szerint a volt miniszterelnök sikere a magasabb részvételi arány mellett a budapesti közmédia által is aktivizált magyar választók támogatásával magyarázható.
Czímer Gáborral, a pozsonyi Új Szó belpolitikai újságírójával értékeltük az eredményeket.
Szöllősi Mátyás, költő, próza és drámaíró, fotográfus. Fóbia című regényének első kötete, vagy első könyve, ahogyan a szerző fogalmaz a budapesti Helikon kiadó gondozásában jelent meg 2024 márciusában. A Fóbia első könyve, 36 óra története, egy rendkívül sűrű szövésű történet, mely egyszerre láttatja a kintet és a bentet, a főhős elméjében és lelkében végbemenő folyamatokat, miközben színek, fények és szagok idéződnek fel, és súlyos, nehéz családi titkok – a következő ötven percben erről a regényről lesz szó – a mai Észpresszóban – tartsanak velünk:

Mai egyházi műsorunkban Tódor Attila kézdiszentkereszti és bélafalvi római katolikus plébános elmélkedését hallják.

16 ezer ember kapott munkát az Országos Munkaerő Ügynökség támogatásával megvalósuló gyakornoki programok eredményeként.
A munkaügyi minisztérium szerint ennek három fő előnye van: a munkaadók állami támogatásban részesülnek, hogy saját igényeiknek megfelelően képezhessék alkalmazottaikat, a tanoncok ingyenesen tanulnak, miközben dolgoznak, és a képzés idejére fizetést is kapnak. A tanulószerződés 6 és 36 hónap közötti határozott időtartamra kötött munkaszerződés.
" ["post_title"]=> string(28) "Gyakornokokat szerződtettek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "gyakornokokat-szerzodtettek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-06 10:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437031" ["menu_order"]=> int(10287) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(437028) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-06 10:53:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:53:19" ["post_content"]=> string(1170) "A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség támogatja a súlyos erőszakos cselekményeket elkövető diákok szigorú büntetését.
Marius Nistor elnök szerint az ilyen gyerekek más oktatási intézményekbe való áthelyezése nem megoldás, de nagyra értékeli, hogy vannak módszerek az erőszakos cselekmények számának csökkentésére. A szövetség vezetője szerint több szankciót kellene törvényileg bevezetni a tanulókkal szemben, hasonlóan más oktatási rendszerekhez. Az oktatási intézmény érdekében végzett munkáról van szó, a súlyos erőszakos cselekményeket elkövető tanulók esetében a kizárásról szóló értesítést, a három-öt napra való kizárást vagy akár a végleges kizárást támogatja a szövetség. Jelenleg nem lehet az erőszakos tanulókat kizárni az oktatási rendszerből, mert ez ellentmond a törvénynek, amely kimondja, hogy az oktatáshoz való jog nem sérülhet, de más szankciókat lehet alkalmazni – tette hozzá Marius Nistor.
" ["post_title"]=> string(36) "Szigorúbban büntessék a diákokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "szigorubban-buntessek-a-diakokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-06 10:53:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:53:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437028" ["menu_order"]=> int(10288) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(437026) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-06 10:52:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:52:09" ["post_content"]=> string(1036) "A román állami vezetők fellépését és a felelősök megbüntetését sürgette Kelemen Hunor tegnap, egy magyarsága miatt bántalmazott és megalázott 15 éves sportoló ügyében.
"Eddig és ne tovább" - jelentette ki az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetében, arra reagálva, hogy egy 15 éves lugosi tornászt román társai brutálisan bántalmaztak egy edzőtáborban, "csak azért mert magyar". Úgy értékelte, az AUR magyarellenes kampánya vezetett ide, illetve az, hogy a román társadalom évek óta szó nélkül tűrte a gyűlöletkeltést. Az RMDSZ elnöke felkérte román politikustársait és az állam vezetőit, hogy ítéljék el az esetet, mert "ezt nem lehet szó nélkül, illetve következmények nélkül hagyni, a magyarellenességet vissza kell szorítani". A rendőrség hivatalból indított eljárást az ügyben.
" ["post_title"]=> string(21) "Eddig és ne tovább!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "eddig-es-ne-tovabb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-06 10:52:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:52:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437026" ["menu_order"]=> int(10289) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(437024) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-06 10:50:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:50:46" ["post_content"]=> string(417) "Az Európai Szocialisták Pártjának vezetői találkoznak szombaton Bukarestben. A parlament palotájában tartott összejövetelen jelen lesz töbek közt Olaf Scholz német kancellár, Nicolas Schmit európai biztos, az Európai Bizottság közös elnökjelöltje, Stefan Löfven az Európai Szocialisták Pártjának elnöke és Szociáldemokrata Párt tagjai.
" ["post_title"]=> string(41) "Szocialista csúcstalálkozó Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "szocialista-csucstalalkozo-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-06 10:50:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-06 07:50:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437024" ["menu_order"]=> int(10290) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(437057) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-08 15:13:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:13:16" ["post_content"]=> string(1038) "Május 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt - nyilatkozta a Krónika portálnak adott interjúban Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletember. Erdély egyik legnagyobb nemesi rezidenciája kulturális rendeltetést kap. Kifejtette, hogy a várkastélynak az Erdélyi Hagyományok Alapítvány a tulajdonosa.
Az alapítványba az erdélyi református egyházat is bevonta, hogy halála után az örökösei az egyházzal közösen gyakorolják az alapítói jogokat. Közölte: a családi vagyonkezelő alapítványból évente megfelelő fedezetet biztosítanak a kulturális központ működtetésre. A kastélyban a régészeti feltárás során freskók, késő gótikus és reneszánsz kőfaragványok, Bácskai Miklós püspök címerével díszített törpepillér került elő. A további teendők között a kastély bútorázását, a kert és a római castrum felújítását emelte ki.
" ["post_title"]=> string(60) "Május 17-én adják át a felújított gyalui várkastélyt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "majus-17-en-adjak-at-a-felujitott-gyalui-varkastelyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-08 15:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-08 12:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437057" ["menu_order"]=> int(10278) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "edad2aad353b5adabf028b4ee5183b82" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:7de4c98b3bf73ca97bad27f23b36ff69" }