A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak folyósítását – közölte hétvégén az intézmény. A jogosultak így megkaphatják már a héten…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3490 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak folyósítását – közölte hétvégén az intézmény. A jogosultak így megkaphatják már a héten…
Continue Reading
Hazánk ma reggel újabb humanitárius segélyt küldött a Gázai övezetbe 8,2 millió lej értékben. Az élelmiszerekből, sátrakból, hálózsákokból és ágyakból…
Continue Reading
Megtalálták Máltán Pál herceget, akit 2020-ban letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy visszaszolgáltatási ügyben hazánkban, de megszökött az országból. Rendőrségi források szerint…
Continue Reading
A hétvégén Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főpolgármester-jelöltje is benyújtotta jelöltéségét a bukaresti választási irodánál, miután a kormánykoalíció visszaléptette…
Continue Reading
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) legfrissebb adatai szerint áprilisban 11.471 különnyugdíjat fizettek ki, 184-gyel többet, mint előző hónapban. Ezt a juttatást…
Continue Reading
Három személyautó és egy rakomány nélküli tartálykocsi balesetezett ma reggel a Kovászna megyei Szitabodza térségében. A rendőrség közlekedési tájékoztató központja,…
Continue Reading
Az alkalmazottak csaknem egyharmada multinacionális cégeknél dolgozott 2022-ben – közölte az országos statisztikai intézet. A legtöbb ilyen vállalat Németországból, Franciaországból…
Continue Reading
Az Ukrajnának szánt segélycsomag körüli „cirkusz” a washingtoni kongresszusban nemcsak az ukránokat bizonytalanította el, hanem megkérdőjelezte azt a második világháború utáni modellt, hogy Amerika szavatolja Európa békéjét, Európa pedig foglalkozik a saját jólétével – emelte ki a Bukaresti Rádió hétfői műsorában Ady András külpolitikai újságíró, akivel az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeiről beszélgettünk.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kelemen Szabolcs szentegyházi unitárius lelkész igehirdetését hallják. A hangfelvétel 2021. májusában készült.
Continue Reading
A láng – amelyet múlt kedden gyújtottak meg Olümpiában – a 11 napos görögországi váltó során mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tett meg, most pedig Görögországból a háromárbocos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be.
Continue Reading
A phenjani külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek „nincs határa”.
Continue Reading
Ismét megjelenhet nyilvános programjain a brit uralkodó, akit az év eleje óta daganatos megbetegedéssel kezelnek.
Continue ReadingA Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak folyósítását - közölte hétvégén az intézmény.
A jogosultak így megkaphatják már a héten az öregségi járandóságot. A kormány azért döntött a nyugdíjak korábbi folyósításáról, mert jövő vasárnap ünneplik az ortodox húsvétot. Valentin Ştefan, a Román Posta vezérigazgatója közölte, a munkaügyi minisztérium, a pénzügyminisztérium és a nyugdíjbiztosító pénztár, valamint a bankszektor közös erőfeszítésének köszönhetően megelőlegezik és szombattól elkezdték folyósítani a májusi nyugdíjakat.
" ["post_title"]=> string(40) "Elkezdték a nyugdíjak folyósítását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "elkezdtek-a-nyugdijak-folyositasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 15:17:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:17:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437875" ["menu_order"]=> int(10032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(437873) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 15:15:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:15:26" ["post_content"]=> string(417) "Hazánk ma reggel újabb humanitárius segélyt küldött a Gázai övezetbe 8,2 millió lej értékben.
Az élelmiszerekből, sátrakból, hálózsákokból és ágyakból álló segélycsomag elküldéséről az országos katasztrófavédelmi bizottság döntött, amelyet Marcel Ciolacu miniszterelnök vezet.
" ["post_title"]=> string(41) "Humanitárius segély a Gázai övezetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "humanitarius-segely-a-gazai-ovezetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 15:15:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:15:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437873" ["menu_order"]=> int(10033) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(437871) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 15:14:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:14:17" ["post_content"]=> string(805) "Megtalálták Máltán Pál herceget, akit 2020-ban letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy visszaszolgáltatási ügyben hazánkban, de megszökött az országból.
Rendőrségi források szerint Pál herceg egy máltai üdülőközpontban tartózkodik. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagja, Pál Fülöp herceg ellen 2020. decemberében adtak ki nemzetközi körözést, miután a legfelsőbb bíróság befolyás vásárlása és hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt 3 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélte a băneasai királyi farm illegális visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyben, de a herceg az ítélet kihirdetése után eltűnt.
" ["post_title"]=> string(38) "Megtalálták Pál herceget Máltában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "megtalaltak-pal-herceget-maltaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 15:14:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:14:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437871" ["menu_order"]=> int(10034) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(437869) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 15:12:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:12:28" ["post_content"]=> string(1049) "A hétvégén Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főpolgármester-jelöltje is benyújtotta jelöltéségét a bukaresti választási irodánál, miután a kormánykoalíció visszaléptette Cătălin Cârstoiu ortopéd főorvost.
Firea azt szeretné, hogy Cristian Popescu Piedone, a Szociálliberális Humanista Párt jelöltje lépjen vissza a főpolgármesteri tisztségért folytatott küzdelemből, de az V. kerület polgármestere ezt megtagadta. Kedd az utolsó nap, amikor még jelöltségeket lehet benyújtani. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint - amelyet az Avangarde készített a PSD megrendelésére - első helyen Nicușor Dan jelenlegi főpolgármester áll 31 százalékkal, második Firea 24 százalékkal, harmadik Cristian Popescu Piedone 20 százalékkal, negyedik helyen a liberális Sebastian Burduja áll 15 százalékkal, míg az ötödik az AUR színeiben induló Mihai Enache 7 százalékkal.
" ["post_title"]=> string(89) "Gabriela Firea is benyújtotta jelöltségét a bukaresti főpolgármesteri tisztségért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "gabriela-firea-is-benyujtotta-jeloltseget-a-bukaresti-fopolgarmesteri-tisztsegert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 15:12:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:12:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437869" ["menu_order"]=> int(10035) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(437867) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 14:59:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:59:12" ["post_content"]=> string(534) "Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) legfrissebb adatai szerint áprilisban 11.471 különnyugdíjat fizettek ki, 184-gyel többet, mint előző hónapban. Ezt a juttatást nem a hozzájárulás és a szolgálati idő alapján számolják ki, mint az öregségi nyugdíjat, hanem speciális törvények rendelkeznek róla. 5621 személy kapott a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény alapján különnyugdíjat. A legnagyobb összegű juttatás 24.151 lej volt.
" ["post_title"]=> string(57) "Több mint 180-nal nőtt a speciális nyugdíjasok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "tobb-mint-180-nal-nott-a-specialis-nyugdijasok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 14:59:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:59:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437867" ["menu_order"]=> int(10036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(437865) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 14:57:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:57:42" ["post_content"]=> string(294) "Három személyautó és egy rakomány nélküli tartálykocsi balesetezett ma reggel a Kovászna megyei Szitabodza térségében. A rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic szerint a balesetben ketten megsérültek.
" ["post_title"]=> string(70) "Három személyautó és egy tartálykocsi ütközött Szitabodzánál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "harom-szemelyauto-es-egy-tartalykocsi-utkozott-szitabodzanal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 14:57:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:57:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437865" ["menu_order"]=> int(10037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(437863) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 14:55:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:55:48" ["post_content"]=> string(298) "Az alkalmazottak csaknem egyharmada multinacionális cégeknél dolgozott 2022-ben - közölte az országos statisztikai intézet. A legtöbb ilyen vállalat Németországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból érkezett hazánkba.
" ["post_title"]=> string(70) "Az alkalmazottak csaknem egyharmada dolgozik multinacionális cégnél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-alkalmazottak-csaknem-egyharmada-dolgozik-multinacionalis-cegnel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 14:55:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:55:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437863" ["menu_order"]=> int(10038) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(437857) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 14:25:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 11:25:04" ["post_content"]=> string(1762) "Az Ukrajnának szánt segélycsomag körüli „cirkusz” a washingtoni kongresszusban nemcsak az ukránokat bizonytalanította el, hanem megkérdőjelezte azt a második világháború utáni modellt, hogy Amerika szavatolja Európa békéjét, Európa pedig foglalkozik a saját jólétével – emelte ki a Bukaresti Rádió hétfői műsorában Ady András külpolitikai újságíró, akivel az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeiről beszélgettünk.
A hétvége híre, hogy Oroszország folytatja a térhódítást Kelet–Ukrajnában abban az igyekezetében, hogy megpróbáljon előrenyomulni, mielőtt az új amerikai fegyverek elérnék a frontvonalat. Az ukrán vezérkari főnök közölte, hogy csapatai több védelmi pozícióból kivonultak Avgyijivka városa körül. Mint ismert, az amerikai kongresszus április 23-án elfogadott egy régóta halogatott, 61 milliárd dolláros háborús finanszírozási csomagot Ukrajnának. A beszélgetésben érintjük többek közt, hogy:
Mai egyházi műsorunkban Kelemen Szabolcs szentegyházi unitárius lelkész igehirdetését hallják. A hangfelvétel 2021. májusában készült.

Ünnepélyes keretek között átvették tegnap a párizsi nyári játékok szervezői Athénban az olimpiai lángot, amely a tervek szerint május 8-án érkezik Marseille-be.
A Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modernkori olimpia központi helyszínén rendezett ceremónián nagyjából 20 ezer néző volt jelen. A láng – amelyet múlt kedden gyújtottak meg Olümpiában – a 11 napos görögországi váltó során mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tett meg, most pedig Görögországból a háromárbocos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be.
A francia kikötővárosból aztán majdnem három hónapos útra indul a fáklya, amely július 26-ig több mint 400 francia települést és öt tengerentúli régiót érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.
" ["post_title"]=> string(79) "Átvették az olimpiai lángot a párizsi nyári játékok szervezői Athénban" ["post_excerpt"]=> string(275) "A láng – amelyet múlt kedden gyújtottak meg Olümpiában – a 11 napos görögországi váltó során mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tett meg, most pedig Görögországból a háromárbocos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "atvettek-az-olimpiai-langot-a-parizsi-nyari-jatekok-szervezoi-athenban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-30 08:56:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-30 05:56:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437849" ["menu_order"]=> int(10042) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(437847) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-27 11:39:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-27 08:39:06" ["post_content"]=> string(837) "Észak-Korea szerint a világon az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete, ahol rendszerszintű elnyomás van, etnikumok és vallások közötti konfrontáció zajlik - közölte az ázsiai ország külügyminisztériumi szóvivője, akinek szavait a KCNA észak-koreai hírügynökség idézte.
Az illetékes azután nyilatkozott, hogy az amerikai külügyminisztérium április 23-án ismertette a világ emberi jogi helyzetével foglalkozó jelentését, beleértve Észak-Koreát is.
A phenjani külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek "nincs határa".
" ["post_title"]=> string(95) "Észak-Korea szerint az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete a világon" ["post_excerpt"]=> string(167) "A phenjani külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek "nincs határa"." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "eszak-korea-szerint-az-egyesult-allamokban-a-legrosszabb-az-emberi-jogok-helyzete-a-vilagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-27 11:39:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-27 08:39:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437847" ["menu_order"]=> int(10043) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(437844) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-27 11:34:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-27 08:34:30" ["post_content"]=> string(1491) "Ismét megjelenhet nyilvános programjain a brit uralkodó, akit az év eleje óta daganatos megbetegedéssel kezelnek. A Buckingham-palota tegnapi tájékoztatása szerint a 75 éves Károly király a jövő héttől visszatérhet hivatalos közéleti feladatainak ellátásához, miután orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket, és pozitívan ítélik meg a király további gyógyulási kilátásait. Károly király első nyilvános programjaként jövő kedden egy onkológiai központot keres fel, a következő hetekben pedig számos egyéb hivatalos eseményen vesz részt.
A Buckingham-palota bejelentése szerint a király és felesége, Kamilla júniusban fogadja Londonban a japán császárt és hitvesét, akik állami látogatásra érkeznek a brit fővárosba. A királynál januári prosztataműtétje során diagnosztizáltak rákot, nem sokkal később pedig kiderült, hogy menyét, Katalin hercegnét, Vilmos trónörökös feleségét is daganatos megbetegedéssel kezelik.
A 42 éves hercegnő karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon. Az ő betegségének pontos mibenlétéről sem hangzott el részletesebb hivatalos beszámoló, és az udvar egyelőre arról sem ad tájékoztatást, hogy Katalin mikor térhet vissza közéleti tevékenységéhez.
" ["post_title"]=> string(47) "Visszatér a közszerepléshez a brit uralkodó" ["post_excerpt"]=> string(120) "Ismét megjelenhet nyilvános programjain a brit uralkodó, akit az év eleje óta daganatos megbetegedéssel kezelnek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "visszater-a-kozszerepleshez-a-brit-uralkodo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-27 11:34:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-27 08:34:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437844" ["menu_order"]=> int(10044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(437875) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-29 15:17:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:17:38" ["post_content"]=> string(710) "A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak folyósítását - közölte hétvégén az intézmény.
A jogosultak így megkaphatják már a héten az öregségi járandóságot. A kormány azért döntött a nyugdíjak korábbi folyósításáról, mert jövő vasárnap ünneplik az ortodox húsvétot. Valentin Ştefan, a Román Posta vezérigazgatója közölte, a munkaügyi minisztérium, a pénzügyminisztérium és a nyugdíjbiztosító pénztár, valamint a bankszektor közös erőfeszítésének köszönhetően megelőlegezik és szombattól elkezdték folyósítani a májusi nyugdíjakat.
" ["post_title"]=> string(40) "Elkezdték a nyugdíjak folyósítását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "elkezdtek-a-nyugdijak-folyositasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-29 15:17:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-29 12:17:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437875" ["menu_order"]=> int(10032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6e1cd76b2ef67c549022cd7b8ee877a0" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:004f432553097c044b77add987809d8e" }