Több szervezet és ország is bírálta, hogy az izraeli hatóságok az úgynevezett al-Dzsazíra törvényre hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP)…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3492 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Több szervezet és ország is bírálta, hogy az izraeli hatóságok az úgynevezett al-Dzsazíra törvényre hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP)…
Continue Reading
Románia szorosabb együttműködést szeretne Törökországgal két olyan területen, amelyet stratégiai fontosságúnak tart: a védelmi iparban és az energetikában – nyilatkozta…
Continue Reading
Holnap kezdődik a 3. Sepsibook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgyön, amelynek díszvendége Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu író. A vasárnapig…
Continue Reading
A történelmi, régészeti vagy építészeti műemléknek minősülő épületek tulajdonosai mentesülnek az ingatlanadó kifizetése alól az épület felújításának vagy restaurálásának ideje…
Continue Reading
Két lépésben összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak – jelentette be tegnap este Marcel Ciolacu miniszterelnök. Az…
Continue Reading
Két évtizedes fennállását ünnepelte idén a bukaresti Magyar Zene Fesztivál. A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ legjelentősebb eseményét kollégánk,…
Continue Reading
Az incidensről az egyik résztvevő számolt be Facebook-oldalán. A Nemzeti Liberális Párt képviselője, Florin Roman azt állítja, hogy egykori párttársa, Dan Vîlceanu volt pénzügyminiszter a térdével orron rúgta az ülésterem melletti folyosón. Ennek a mozzanatnak nem volt szemtanúja, viszont a térfigyelő kamerán látszik a két férfi dulakodása.
(tovább…) Continue Reading
A román állampolgárok hamarosan útlevél nélkül utazhatnak be Törökországba. Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta az erről szóló rendeletet – közölte a digi24 hírtelevízió a török sajtóra hivatkozva.
(tovább…) Continue Reading
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.
(tovább…) Continue Reading
Az Egyesült Államok hivatalos részvétnyilvánítást küldött Iránnak Ebrahim Raiszi elnök, Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter, és delegációjuk halála miatt a vasárnapi helikopter-baleset nyomán – közölte az amerikai külügyi szóvivő.
(tovább…) Continue Reading
A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.
(tovább…) Continue Reading
Ausztrália és Új-Zéland légi úton megkezdi kedden a zavargások miatt Új-Kaledónián rekedt állampolgárainak evakuálását – jelentette be a két ország külügyminisztere a francia fennhatóság alatt álló sziget hatóságaival folytatott egyeztetést követően.
(tovább…) Continue ReadingTöbb szervezet és ország is bírálta, hogy az izraeli hatóságok az úgynevezett al-Dzsazíra törvényre hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását. A Riporterek Határok Nélkül párizsi székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szégyentelen cenzúrának nevezte az izraeli hatóságok eljárását.
" ["post_title"]=> string(95) "Több szervezet is bírálta az amerikai hírügynökség gázai felszerelésének elkobzását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "tobb-szervezet-is-biralta-az-amerikai-hirugynokseg-gazai-felszerelesenek-elkobzasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:32:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:32:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438462" ["menu_order"]=> int(9861) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(438460) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-22 14:30:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:30:32" ["post_content"]=> string(1020) "Románia szorosabb együttműködést szeretne Törökországgal két olyan területen, amelyet stratégiai fontosságúnak tart: a védelmi iparban és az energetikában - nyilatkozta tegnap Törökországban Marcel Ciolacu.
Az ankarai elnöki palotában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott hivatalos megbeszélést követő sajtótájékoztatón a miniszterelnök elmondta, hogy a védelmi iparban tevékenykedő hazai vállalatok már bebizonyították, képesek ellátni a lőporok, lövedékek, fegyverek és különböző speciális alkatrészek gyártása terén jelzett igényeket. Beszélt az energetika terén mutatkozó óriási együttműködési potenciálról is, és bejelentette egy közös, román-török munkacsoport megalakulását. Emlékeztetett, hogy Törökország az egyik fő gázellátási lehetősége hazánknak, akár a Kaukázusból, akár LNG-állomásokon keresztül.
" ["post_title"]=> string(82) "Román-török munkacsoport alakul az energetikai együttműködés bővítésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "roman-torok-munkacsoport-alakul-az-energetikai-egyuttmukodes-bovitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:30:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:30:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438460" ["menu_order"]=> int(9862) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(438458) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-22 14:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:28:45" ["post_content"]=> string(1024) "Holnap kezdődik a 3. Sepsibook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgyön, amelynek díszvendége Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu író.
A vasárnapig a Sepsi Arénában zajló vásáron közel 50 kiadó lesz jelen és 80 program várja az érdeklődőket. Szonda Szabolcs, a Sepsibook programigazgatója szerint a könyvvásár "izgalmas keresztmetszetet nyújt arról, hogy milyen ma a szépirodalmi és szakirodalmi élet, illetve a könyves kultúra. A sepsiszentgyörgyi könyvvásáron jelen lesz a magyar és a román kortárs irodalom számos jelentős képviselője, a többi között Balázs Géza, Tompa Andrea, Grecsó Krisztián, Markó Béla, Romsics Ignác, Demény Péter és Zsidó Ferenc. Külön rendezvényen köszöntik a 80 éves Király László költőt, illetve a 80 éve született Farkas Árpádról és a tavaly elhunyt Kovács András Ferencről is megemlékeznek.
" ["post_title"]=> string(54) "Csütörtökön kezdődik a 3. Sepsibook könyvvásár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "csutortokon-kezdodik-a-3-sepsibook-konyvvasar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438458" ["menu_order"]=> int(9863) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(438456) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-22 14:27:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:27:33" ["post_content"]=> string(709) "A történelmi, régészeti vagy építészeti műemléknek minősülő épületek tulajdonosai mentesülnek az ingatlanadó kifizetése alól az épület felújításának vagy restaurálásának ideje alatt - erről fogadott el jogszabályt döntő házként tegnap a képviselőház. Az adótörvénykönyvet módosító tervezetet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióinak 48 tagja nyújtotta be. Az adómentesség az építkezési engedély kiállításának időpontjában lép érvénybe, és a munkálatok átvételéről szóló jegyzőkönyv kiállításának dátumáig tart. A törvény előírásai 2025. január elsején lépnek hatályba.
" ["post_title"]=> string(72) "Ingatlanadó-mentesség a műemléképületek felújításának idejére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ingatlanado-mentesseg-a-muemlekepuletek-felujitasanak-idejere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:27:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:27:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438456" ["menu_order"]=> int(9864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(438453) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-22 14:24:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:24:58" ["post_content"]=> string(1216) "Két lépésben összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak - jelentette be tegnap este Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Az erről szóló tervezetet közvitára bocsátották a munkaügyi minisztérium honlapján. E szerint decemberhez képest idén júniustól 5 százalékkal, majd szeptembertől újabb 5 százalékkal nő a kulturális intézményekben, a diplomácia területén, a cégbíróságon, a legtöbb 20 ezer fős települések polgármesteri hivatalaiban, valamint a kormány és a parlament alárendeltségében működő, kizárólag saját bevételekből finanszírozott intézményeknél és hatóságoknál dolgozók fizetése. A tervezet ugyanakkor lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy fejenként 500 lejig terjedő szemüvegvásárlási támogatást biztosítsanak az alkalmazottaknak. A béremelés 1 milliárd 127 millió lejes terhet ró a költségvetésre. Korábban a könyvtári és múzeumi alkalmazottak tiltakoztak alacsony béreik miatt. A kormányfő rámutatott, hogy ennél nagyobb béremelést nem tudnak adni.
" ["post_title"]=> string(70) "Két lépésben 10 százalékos béremelés egyes közalkalmazottaknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "ket-lepesben-10-szazalekos-beremeles-egyes-kozalkalmazottaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:25:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:25:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438453" ["menu_order"]=> int(9865) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(438426) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 11:00:00" ["post_content"]=> string(723) "Két évtizedes fennállását ünnepelte idén a bukaresti Magyar Zene Fesztivál. A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ legjelentősebb eseményét kollégánk, Bara Zsolt követte végig. Az ő hangképes összeállítását hallják mai adásunkban.
A 20. Magyar Zene Fesztivál nulladik napján nyílt Magyar zeneszerzők című kiállítás június 14-ig tekinthető meg a bukaresti Liszt Intézetben.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 21-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2024-majus-21-e-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 12:51:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 09:51:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438426" ["menu_order"]=> int(9867) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(438430) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 13:10:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 10:10:48" ["post_content"]=> string(1078) "Az incidensről az egyik résztvevő számolt be Facebook-oldalán. A Nemzeti Liberális Párt képviselője, Florin Roman azt állítja, hogy egykori párttársa, Dan Vîlceanu volt pénzügyminiszter a térdével orron rúgta az ülésterem melletti folyosón. Ennek a mozzanatnak nem volt szemtanúja, viszont a térfigyelő kamerán látszik a két férfi dulakodása.
A konfliktus egyébként abból indult, hogy Florin Roman sérelmezte a volt pénzügyminiszter jelenlétét a Nemzeti Liberális Párt frakciójának fenntartott padsorokban. Azt állította, hogy a pártból nemrégiben kilépett egykori kolléga a kémkedés céljával ült be a liberális képviselők közé.
Vîlceanu elismeri a dulakodás tényét, de tagadja, hogy megütötte volna képviselőtársát. A képviselőház őrzővédő szolgálata rendőrségi feljelentést tett az ügyben.
" ["post_title"]=> string(91) "Tettlegességig fajult a vita a bukaresti parlamentben két liberális képviselő között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "tettlegessegig-fajult-a-vita-a-bukaresti-parlamentben-ket-liberalis-kepviselo-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 13:10:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 10:10:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438430" ["menu_order"]=> int(9868) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(438422) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 12:26:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 09:26:28" ["post_content"]=> string(1382) "A román állampolgárok hamarosan útlevél nélkül utazhatnak be Törökországba. Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta az erről szóló rendeletet – közölte a digi24 hírtelevízió a török sajtóra hivatkozva.
Az intézkedést a román miniszterelnök törökországi látogatására időzítették. Marcel Ciolacu ma utazott Ankarába, ahol először ülésezik a két ország közötti stratégiai partnerség keretében létrejött román-török magas szintű stratégiai együttműködési tanács.
Az Erdogan által kihirdetett rendelet értelmében a román állampolgárok a személyazonosító igazolvány felmutatásával utazhatnak be Törökországba turisztikai céllal, és 90 napig tartózkodhatnak az ország területén bármely 180 napos időszakon belül.
A hírt közlő török újság egyúttal ismertette a Yunus Emre Intézet elnöke, Seref Ates bejelentését, miszerint a romániai állami iskolákban választható tárgyként bevezetik a török nyelv oktatását, az első osztálytól a középiskola végéig.
" ["post_title"]=> string(46) "Útlevél nélkül utazhatunk Törökországba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "utlevel-nelkul-utazhatunk-torokorszagba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 12:26:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 09:26:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438422" ["menu_order"]=> int(9869) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(438417) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 09:33:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:33:46" ["post_content"]=> string(2670) "Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.
A katonai támogatások leszállítására, különös tekintettel a Patriot légvédelmi rendszerekére tekintettel úgy fogalmazott, hogy "mindez nagy lépés előre", ugyanakkor megjegyezte, hogy azt "megelőzően két lépés tettek hátra". Az ukrán elnök különösen azt sérelmezte, hogy az ilyen jellegű döntések nagyjából egy évet késnek.
Zelenszkij tekintettel a nyugati partnerei késlekedésére felvetette annak lehetőségét, hogy szövetségesei közvetlenebb módon is segíthetnének, így például bizonyos körülmények között megsemmisíthetnének Ukrajna területe felett orosz rakétákat. "Az oroszok háromszáz harci repülőt vetnek be Ukrajna területén. Nekünk minimum 120-130-ra van szükségünk, hogy ellenállást tudjunk tanúsítani az égen" - mondta az ukrán elnök az amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre utalva, amelyeket reményei szerint hamarosan be is vethetnek a harcokban.
"Nem tudjátok ezt most biztosítani? Rendben (...) térjünk vissza a repülőkre, amelyek most a szomszédos NATO-tagállamok területén vannak, küldjétek fel őket (...) lőjétek le a célpontokat, védjétek a civileket" - hangoztatta. "Meg tudják ezt tenni? Biztos vagyok benne, hogy igen. NATO-tagországok támadásának, beavatkozásának számít ez? Nem" – vélekedett Zelenszkij.
Az ukrán elnök megemlítette, hogy Kijev jelenleg tárgyalásokat folytat nemzetközi partnereivel arról, hogy fegyvereiket orosz katonai célpontok ellen vethessék be a határon, illetve beljebb orosz területen. "Eddig nincs semmi pozitívum" - tette hozzá.
Zelenszkij beszélt arról is, hogy az ország északkeleti részén, Harkiv régióban a harctéren kialakult helyzeten sikerült úrrá lenni. Mint mondta, nem szabad elfeledkezni arról, hogy orosz csapatok a több mint ezer kilométer hosszú frontvonal más részein is próbálnak előre törni. Hozzátette, hogy időre van szükség, míg az áprilisban elfogadott, a mozgósítás szigorításáról szóló törvény alapján behívott újoncokat felkészítik.
" ["post_title"]=> string(63) "Volodimir Zelenszkij: túl lassú Ukrajna nyugati segélyezése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "volodimir-zelenszkij-tul-lassu-ukrajna-nyugati-segelyezese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 09:33:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:33:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438417" ["menu_order"]=> int(9871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(438414) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 09:32:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:32:20" ["post_content"]=> string(2028) "Az Egyesült Államok hivatalos részvétnyilvánítást küldött Iránnak Ebrahim Raiszi elnök, Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter, és delegációjuk halála miatt a vasárnapi helikopter-baleset nyomán – közölte az amerikai külügyi szóvivő.
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora hétfőn újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésen közölte, hogy a részvétnyilvánítás bevett gyakorlat. Ugyanakkor hozzátette: Ebrahim Raiszi kezéhez sok vér tapad és amerikai részről felelősnek tartják az emberi jogok kirívó megsértéséért.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a Mohamad Mokber ügyvezető iráni elnökkel folytatott telefonbeszélgetésen mély részvétét fejezte ki Ebrahim Raiszi elnök halála miatt. Hangsúlyozta, hogy jól ismerte és nagyra értékelte az iráni vezetőt mint megbízható partnert, aki nagyban hozzájárult a Moszkva és Teherán közötti baráti kapcsolatok fejlődéséhez.
A szerencsétlenség miatt részvétét fejezte ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is, valamint a világ számos országának vezetője is.
Iráni hivatalos források egyelőre nem közölték a szerencsétlenség okát, azonban Ahmad Vahidi belügyminiszter azt mondta, a helikopter vélhetően a rossz időjárási körülmények miatt került bajba, az iráni állami televízió pedig ugyanezt jelentette a halálhír közzétételekor.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah Mohamad Mokbar első alelnököt nevezte ki ideiglenes elnöknek, és ötnapos országos gyászt rendelt el.
" ["post_title"]=> string(81) "Az amerikai kormány is részvétet nyilvánított az iráni elnök halála miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "az-amerikai-kormany-is-reszvetet-nyilvanitott-az-irani-elnok-halala-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 09:32:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:32:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438414" ["menu_order"]=> int(9872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(438411) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 09:26:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:26:31" ["post_content"]=> string(3209) "A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.
Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről kérdezték, hogy a hét folyamán tájékoztatja a közvéleményt a lengyelországi orosz befolyás vizsgálatáról, valamint az ehhez köthető szabotázsakciókról és provokációkról.
A kormányfő megerősítette: kedden ismerteti a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásának tervét.
Ami a diverziós és szabotázsakciók ügyét illeti, az "nagyon komoly", és több európai országot is érint – jelentette ki Tusk. Ebben az összefüggésben Lengyelország mellett Lettországot és Litvániát említette. Svédországból is jöttek jelzések, hogy "furcsa események közül egyesek szintén szabotázs eredménye lehetnek" – tette hozzá.
Közölte: jelenleg kilenc személy van előzetes letartóztatásban, miután meggyanúsították őket, hogy közvetlenül az orosz titkosszolgálatok utasítására részt vettek lengyelországi szabotázsakciókban. Ukrán, fehérorosz és lengyel állampolgárokról van szó, akiket bántalmazással, gyújtogatással vagy gyújtogatási kísérletekkel gyanúsítottak meg – fejtette ki Tusk.
A Lengyelországgal szövetséges országokkal együttműködve a hatóságok például egy wroclawi festékgyártó üzem felgyújtási kísérletét hiúsították meg, amely mögött az orosz hírszerzés állt – mondta. Litvániában is hasonló esetek történtek, köztük az IKEA cég raktárának felgyújtása – idézte fel Tusk. Hozzáfűzte: a litvániai incidensek kapcsán letartóztatott személyeknek közük lehet más lengyelországi gyújtogatásokhoz is. Azok további helyszíneit azonban a kormányfő a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem akarta megnevezni.
Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik.
Május 10-én a dél-lengyelországi Siemianowice Slaskie városban egy hulladéktároló lobbant fel, a tűzoltás nyolc napon át tartott. Május 12-én Varsóban nagyrészt leégett egy vásárcsarnok, ahol elsősorban vietnami és lengyel kiskereskedők béreltek boltokat. Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek. A hatóságok mindezekről közölték: a nyomozás folyamatban van, egyelőre nem állapítható meg, külföldi titkosszolgálatok álltak-e az események hátterében, vagy sem.
" ["post_title"]=> string(81) "Kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz szabotázsakciók miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "kilenc-embert-gyanusitottak-meg-lengyelorszagban-orosz-szabotazsakciok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 09:26:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:26:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438411" ["menu_order"]=> int(9873) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(438408) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-21 09:23:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:23:02" ["post_content"]=> string(2047) "Ausztrália és Új-Zéland légi úton megkezdi kedden a zavargások miatt Új-Kaledónián rekedt állampolgárainak evakuálását - jelentette be a két ország külügyminisztere a francia fennhatóság alatt álló sziget hatóságaival folytatott egyeztetést követően.
Penny Wong ausztrál külügyminiszter kedden közölte, hogy két kormányzati repülőgép leszállására kaptak engedélyt a szigeten, hogy az ausztrál és más nemzetbeli turistákat el tudják szállítani.
Az ausztrál külügyminisztérium szerint az ország 300 állampolgára tartózkodik Új-Kaledónián.
Új-Zéland szintén bejelentette, hogy kedden egy repülőt küld 50 állampolgáráért, akik Noumeában, a csendes-óceáni sziget fővárosában rekedtek a választási reform elfogadását követően, május 13-án kitört zavargások miatt. Winston Peters külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nehéz napokat éltek át állampolgáraik Új-Kaledónián, és prioritásként kezelik hazahozatalukat.
Wong és Peters egyúttal arról is tájékoztatott, hogy további repülőgépek küldésén dolgoznak.
A sziget francia főbiztosa kedden elmondta, hogy a repülőtér továbbra is zárva marad a kereskedelmi járatok előtt, és hozzátette, hogy a középületek védelmére katonaságot vezényelnek ki.
Mintegy 3200 ember vár arra, hogy elhagyhassa Új-Kaledóniát, ahol az elmúlt napokban hatan vesztették életüket a zavargásokban.
A francia hatóságok azt remélik, hogy a csütörtök óta érvényben lévő rendkívüli állapot megfékezi az erőszakot.
" ["post_title"]=> string(72) "Több mint háromezren várnak arra, hogy elhagyhassák Új-Kaledóniát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tobb-mint-haromezren-varnak-arra-hogy-elhagyhassak-uj-kaledoniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-21 09:23:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-21 06:23:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438408" ["menu_order"]=> int(9874) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(438462) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-22 14:32:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:32:47" ["post_content"]=> string(530) "Több szervezet és ország is bírálta, hogy az izraeli hatóságok az úgynevezett al-Dzsazíra törvényre hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását. A Riporterek Határok Nélkül párizsi székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szégyentelen cenzúrának nevezte az izraeli hatóságok eljárását.
" ["post_title"]=> string(95) "Több szervezet is bírálta az amerikai hírügynökség gázai felszerelésének elkobzását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "tobb-szervezet-is-biralta-az-amerikai-hirugynokseg-gazai-felszerelesenek-elkobzasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-22 14:32:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-22 11:32:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438462" ["menu_order"]=> int(9861) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "56c8b01eaed8131bde5b3c52ea40b26d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:74b0d957d84c09678061931b1f985bbb" }