A legfelsőbb bíróság megtámadta az alkotmánybíróságon a büntető törvénykönyvnek azt a módosítását, amellyel a jogalkotók szabályozni kívánták a szerencsejátékok betiltását…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A legfelsőbb bíróság megtámadta az alkotmánybíróságon a büntető törvénykönyvnek azt a módosítását, amellyel a jogalkotók szabályozni kívánták a szerencsejátékok betiltását…
Continue Reading
Tűz ütött ki péntek reggel egy gyárban Kézdivásárhelyen. A megyei katasztrófavédelem szerint emberáldozat nem volt, de az anyagi kár jelentős, a gyártási vonal 50 százalékban megrongálódott.
(tovább…) Continue Reading
Klaus Iohannis egyike annak a 17 államfőnek, akik aláírták az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodást támogató közös nyilatkozatot – számolt be az elnöki hivatal.
(tovább…) Continue Reading
Moszkva mindenkinek fegyvert ad, aki utálja Amerikát. Az orosz vezetőket nem érdekli, milyen szervezet, milyen célok mentén harcol vagy hogy mennyire radikális, a lényeg az, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei szenvedjenek – áll a Kreml közleményében.
(tovább…) Continue Reading
Az orosz elnök a sajtóértekezleten „teljes képtelenségnek” nevezte, hogy Oroszország meg akarná támadni a NATO-t. Ugyanakkor megjegyezte: ha Oroszország létét fenyegeti veszély,…
Continue Reading
Elsőként csütörtök reggel Hollandiában nyíltak meg a szavazóhelyiségek. Az európai parlamenti (EP-) választáson az Európai Unió országainak többségében a választópolgárok…
Continue Reading
Ettől az évtől lényeges változások történtek a Szülőföldön magyarul programban, hiszen idéntől csak online lehetett megpályázni az oktatási-nevelési támogatást. Romániában…
Continue Reading
A kormány sürgősségi rendelettel 2,5 milliárd lejjel növeli a kis- és középvállalkozásokat támogató IMM Plus program költségvetését – jelentette be…
Continue Reading
Jóváhagyja a kormány csütörtöki ülésén a bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre emelését – jelentette be az ülés elején a…
Continue Reading
Az aradi Szabadság-szobor Egyesület 2016 és 2021 között négyrészes monográfia-sorozatban foglalta össze Arad város- és magyarságtörténetét, helyi történészek írásai alapján.
(tovább…) Continue Reading
Ezúttal a magázásról, az önözésről és a tegezésről lesz szó, egy olyan témáról, amely a mai napig elbizonytalanít, hisz még most is magázom a szüleimet, illetve az idősebb rokonokat, ismerősöket, viszont van egy nyolcvannégy éves barátnőm, akit lassan tizennégy éve tegezek.
(tovább…) Continue Reading
Májusi találkozót tartott nemrégiben a Kolozsvári Kertbarátok Egyesülete. Az esemény meghívottja Kékedy-Nagy László vegyész, a BBTE nyugalmazott oktatója, az EME…
Continue ReadingA legfelsőbb bíróság megtámadta az alkotmánybíróságon a büntető törvénykönyvnek azt a módosítását, amellyel a jogalkotók szabályozni kívánták a szerencsejátékok betiltását a 15 ezer lakosnál kisebb településeken. A testület arra hivatkozva támadta meg a jogszabályt, hogy elfogadásakor a parlament nem tartotta be a kétkamarás törvényhozás alkotmányos elvét.
" ["post_title"]=> string(40) "Megóvták a szerencsejáték-törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "megovtak-a-szerencsejatek-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-07 13:14:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:14:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438916" ["menu_order"]=> int(9716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(438914) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-07 13:13:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:13:18" ["post_content"]=> string(790) "Tűz ütött ki péntek reggel egy gyárban Kézdivásárhelyen. A megyei katasztrófavédelem szerint emberáldozat nem volt, de az anyagi kár jelentős, a gyártási vonal 50 százalékban megrongálódott.
Robbanás történt péntek reggel egy Botosani-i bevásárlóközpontban. Ma délig 13 áldozatról tudott az egészségügyi minisztérium, közülük négyen súlyos állapotban, ketten lélegeztető gépen vannak. Az áldozatok 10-15 százalékos égési sérüléseket kaptak felső testükön. Két súlyos állapotban lévő pácienst a Iasi, kettőt pedig a bukaresti Floreasca sürgősségi kórházba szállították.
" ["post_title"]=> string(59) "Tűz egy kézdivásárhelyi gyárban, robbanás Botosaniban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "tuz-egy-kezdivasarhelyi-gyarban-robbanas-botosaniban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-07 13:13:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:13:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438914" ["menu_order"]=> int(9717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(438912) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-07 13:11:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:11:56" ["post_content"]=> string(1238) "Klaus Iohannis egyike annak a 17 államfőnek, akik aláírták az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodást támogató közös nyilatkozatot - számolt be az elnöki hivatal.
A megállapodásnak azonnali tűzszünethez és Gáza helyreállításához kell vezetnie az izraeliek és a palesztinok biztonságának garantálásával. Az aláírók felszólítják Izrael és a Hamász vezetőit, hogy fogadjanak el minden szükséges kompromisszumot, ami a megegyezéshez szükséges, hogy a túszok családja, valamint a szörnyű konfliktus mindkét oldalán állók végre fellélegezhessenek - olvasható a nyilatkozatban. A nyilatkozat előzménye, hogy több tucat palesztin meghalt egy izraeli támadásban. Az izraeli hadsereg közölte, hogy mintegy 30 Hamász-harcost vett célba egy iskolában, ahol kitelepítettek menedéket találtak. Az izraeli hadsereg ilyen esetekben az „arányosságra” hivatkozik és elfogadja annak lehetőségét, hogy a civil áldozatok számá magas, mivel az ilyen támadásokat sűrűn lakott területeken hajtják végre.
" ["post_title"]=> string(44) "Azonnali tűzszünetet követelnek Gázában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "azonnali-tuzszunetet-kovetelnek-gazaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-07 13:11:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:11:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438912" ["menu_order"]=> int(9718) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(438910) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-07 13:10:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:10:49" ["post_content"]=> string(756) "Moszkva mindenkinek fegyvert ad, aki utálja Amerikát. Az orosz vezetőket nem érdekli, milyen szervezet, milyen célok mentén harcol vagy hogy mennyire radikális, a lényeg az, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei szenvedjenek – áll a Kreml közleményében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, Oroszország fel is fegyverezhetné az Egyesült Államokkal ellenséges szélsőséges szervezeteket és országokat, válaszul azért, mert Amerika és európai szövetségesei olyan fegyvereket küld Ukrajnának, amelyekkel most Oroszország területét támadja az ukrán hadsereg.
" ["post_title"]=> string(60) "A nyugat ellenségeinek felfegyverzéséről beszél Moszkva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-nyugat-ellensegeinek-felfegyverzeserol-beszel-moszkva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-07 13:10:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:10:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438910" ["menu_order"]=> int(9719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(438907) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-06 14:24:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-06 11:24:46" ["post_content"]=> string(1795) "Az orosz elnök a sajtóértekezleten „teljes képtelenségnek” nevezte, hogy Oroszország meg akarná támadni a NATO-t. Ugyanakkor megjegyezte: ha Oroszország létét fenyegeti veszély, használhatnak atomfegyvert. Putyin kijelentette: hagyományos rakétákat telepíthetnek az Egyesült Államok és szövetségesei lőtávolságán belül, amennyiben azok megengedik Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú fegyverekkel mélyebben mérjen csapást Oroszországon belül.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felvetése kapcsán, hogy engedélyezni kellene nyugati fegyverek orosz területek elleni bevetését, Putyin azt mondta, különbség van az egyes rakéták között, de arra figyelmeztetett, az egyre erősebb fegyverekkel történő támadás eszkalációhoz vezethet, amely a nyugatot egy Oroszországgal folytatott háborúba taszíthatja. Az atomfegyverek használata kapcsán Putyin azt mondta, Oroszországnak van nukleáris doktrínája, ami lehetővé teszi atomfegyverek bevetését, ha Oroszország szuverenitását és területi integritását fenyegeti veszély. Ezt nem szabad félvállról, felületesen venni – jelentette ki az orosz elnök, hozzátéve, egyesek a Nyugaton valamiért azt hiszik, hogy soha nem vetnék be ezeket a fegyvereket.

Elsőként csütörtök reggel Hollandiában nyíltak meg a szavazóhelyiségek. Az európai parlamenti (EP-) választáson az Európai Unió országainak többségében a választópolgárok jelöltekre és nem pártokra szavazhatnak.
Az Európai Parlament 720 képviselője közül a Hollandiában élő uniós állampolgárok 31-et választanak meg csütörtökön. Hollandiának jelenleg 29 képviselője van az Európai Parlamentben.
Az uniós jog néhány közös szabálya közé tartozik, hogy minden tagállamnak arányos képviseleten alapuló választási rendszert kell alkalmaznia az EP-képviselők választásakor, és vagy listás rendszer, vagy pedig az egyetlen átvihető szavazatos rendszer alapján kell működniük. Egyebekben a tagállamok mindegyike saját szabályai szerint folytatja le a választásokat.
Egyes országokban úgynevezett zártlistás rendszert alkalmaznak a szavazásnál. A képviselői helyeket a listák között a leadott szavazatok arányában osztják el, a jelöltek pedig a pártok által megállapított sorrendben kapnak mandátumot. Ilyen módon voksolhatnak a június 6. és 9. közötti EP-választáson Románia, Magyarország, Franciaország, Németország, Portugália és Spanyolország választópolgárai.

Ettől az évtől lényeges változások történtek a Szülőföldön magyarul programban, hiszen idéntől csak online lehetett megpályázni az oktatási-nevelési támogatást.
Romániában összesen mintegy 150 ezer kérelmet regisztráltak, ezek több mint felét már fel is dolgozták. Jelenleg az igénylések ellenőrzése zajlik, és folyamatosan küldik ki a hiánypótlási felszólításokat, aminek pótlására két hét áll az igénylők rendelkezésére. Ez a szakasz július 21-éig tart, majd továbbítják a kérelmeket a Rákóczi Szövetség felé, és ősztől kezdődhetnek a kifizetések az arra jogosultak számára.
Burus Siklódi Botond, a Románia Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva elmondta, az új rendszer szinte zökkenőmentes működik, és ebben nagy segítséget nyújtottak azok a hazai iskolák, ahonnan az igénylések beérkeztek.

A kormány sürgősségi rendelettel 2,5 milliárd lejjel növeli a kis- és középvállalkozásokat támogató IMM Plus program költségvetését - jelentette be a kabinet csütörtöki ülésének elején a kormányfő.
Marcel Ciolacu szerint az intézkedés alapvetően fontos az üzleti szféra támogatása szempontjából. "15 milliárd lejre növeljük az IMM Plus program büdzséjét. Ennek révén összesen 13.800 céget támogathatunk, 2300-zal többet, mint eddig " - fogalmazott a kormányfő. A csütörtökön elfogadásra kerülő tervezet a 2024/18-as sürgősségi kormányrendeletet módosítja.

Jóváhagyja a kormány csütörtöki ülésén a bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre emelését - jelentette be az ülés elején a miniszterelnök.Marcel Ciolacu hangsúlyozta, a július 1-től érvényes emelésnek 1,8 millió kedvezményezettje van. Ugyanakkor az üzleti szféra képviselőinek igénylésére az eddigi 200 lejről 300 lejre növelik a minimálbér adómentes összegét.
"Az alkalmazottak gyakorlatilag havi 284 lejjel több pénzt kapnak" - magyarázta a kormányfő. A miniszterelnök hozzátette, a munkaügyi minisztérium szakemberei a társadalmi partnerekkel közösen dolgoznak az európai minimálbér-irányelv átültetésén, aminek novemberig meg kell történnie. A minimálbér megállapításakor figyelembe veszik majd a vásárlóerőt, a bruttó átlagkeresetet és a munka termelékenységét - magyarázta a miniszterelnök.

Az aradi Szabadság-szobor Egyesület 2016 és 2021 között négyrészes monográfia-sorozatban foglalta össze Arad város- és magyarságtörténetét, helyi történészek írásai alapján.
Ez felkeltette a román értelmiségiek, köztük történészek figyelmét is, és az egymás történelmének, illetve történelemszemléletének jobb megismerése szándékával kezdeményezték a könyvek román nyelvű fordítását. Az Arad halad című első kötet román változatát tavaly nyáron mutatták be, most pedig a második, az Arad, a név marad! című könyv román kiadását is bemutatták az Arad Megyei Könyvtárban. Ez a rész a két világháború közötti időszakban ismerteti Arad gazdasági, társadalmi és kulturális életének változásait, a kisebbségi létbe szorult magyarság önszerveződési törekvéseit. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Ezúttal a magázásról, az önözésről és a tegezésről lesz szó, egy olyan témáról, amely a mai napig elbizonytalanít, hisz még most is magázom a szüleimet, illetve az idősebb rokonokat, ismerősöket, viszont van egy nyolcvannégy éves barátnőm, akit lassan tizennégy éve tegezek.
A Nyelvművelő kéziszótár szerint „a megszólítás és a magázó, önöző vagy tegező igealakok használata korhoz és társadalmi viszonyokhoz kötött nyelvi jelenség. Az ősi tegezéssel szemben a mai értelmű magázás csak a XVIII. században alakult ki. Az a későfeudális eredetű és szellemiségű igény, hogy már a megszólításmód jelezze az alá- és fölérendeltségi viszonyokat, illetve ezek elismerését, részben ma is érvényben van”.
A maga mint magázó személyes névmás a maga kegyelmed szókapcsolatból vált ki. Milyen esetben használják? Például akkor, ha egyenrangú és nagyjából egykorú felnőttek társalognak, idegen nőt vagy férfit azonban nem illik így megszólítani, mivel tapintatlanságnak tűnhet. Ha egy jóval idősebb, magasabb rangú személlyel állunk szóba, lehetőleg mellőzzük. A diák például így kerülheti ki: „Szeretnék szólni az osztályfőnök úrnak, hogy egy hétig hiányozni fogok az iskolából.”
Természetesen nem maradhat ki az ön, amelyet az udvarias megszólítás névmásaként tartanak számon. „Nyelvújítási alkotás, az önmaga, önként s hasonló összetételek önállósított első tagja. […] Az 1830-as években Széchenyi István terjesztette el […] a kevésbé udvariasnak érzett maga helyett” – olvasható az etimológiai szótárban. Idegenek között, valamint a hivatalos jellegű írott és beszélt nyelvben használatos, és nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is megszólíthatjuk így.
És mi történik akkor, ha egy levélbe szúrjuk be az ön személyes névmást? Kis- vagy nagybetűvel kell-e írni? Ha kisbetűvel írjuk, nem követünk el helyesírási hibát, de megtörténhet, hogy a címzett udvariatlannak fog tartani bennünket. A nagybetűs írásmóddal a fokozott tiszteletet érzékeltethetjük.
Egyébként a nyelvművelő kéziszótárból az is kiderül, hogy „a megszólítás ősi és természetes formája a tegezés”. Nemcsak a régi barátok, iskolatársak használják, hanem a munkahelyen is egyre gyakrabban előfordul. A szakértők úgy vélik, hogy az idősebb, magasabb beosztású fél, különböző neműek esetén pedig a nő kell kezdeményezze.
Májusi találkozót tartott nemrégiben a Kolozsvári Kertbarátok Egyesülete. Az esemény meghívottja Kékedy-Nagy László vegyész, a BBTE nyugalmazott oktatója, az EME Természettudományi Szakosztályának korábbi elnöke volt, aki az egyesület meghívására tartott előadást környezetszennyezés, klímaváltozás és ezek a földi életre gyakorolt hatása témakörben. Szó volt e sokat vitatott folyamatokkal kapcsolatos különböző egymással ellentétes elméletekről és vitákról is. Az eseményt követően László Tibor beszélgetett az előadóval.
Hallgassa meg a műsort!
A legfelsőbb bíróság megtámadta az alkotmánybíróságon a büntető törvénykönyvnek azt a módosítását, amellyel a jogalkotók szabályozni kívánták a szerencsejátékok betiltását a 15 ezer lakosnál kisebb településeken. A testület arra hivatkozva támadta meg a jogszabályt, hogy elfogadásakor a parlament nem tartotta be a kétkamarás törvényhozás alkotmányos elvét.
" ["post_title"]=> string(40) "Megóvták a szerencsejáték-törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "megovtak-a-szerencsejatek-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-07 13:14:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-07 10:14:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438916" ["menu_order"]=> int(9716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8fe0ed15dcf797508e3edb916e4d9948" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3de2a896da3d3bcfaf6406fa5cce37e9" }