A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében tegnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani – közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform.
Hét, a medvék etetésén elkapott személyt bírságoltak meg a hegyi csendőrök Vrancea megyében. Az egységet a 112-es segélyhívószámon riasztották, hogy a 2D jelzésű országúton, Lepşa és Ozsdola között, a megyehatár közelében több medve is van az úton – ismerteti az Agerpres.
Legalább hat robbanás hallatszott hétfő délelőtt Kijevben – közölték az AFP hírügynökség újságírói, miközben Vitalij Klicskó polgármester a Reutersnek azt…
Kritikusan veszélyes szintet ért el a közel-keleti helyzet – figyelmeztetett vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje, és a vonatkozó ENSZ BT-határozat betartására szólította fel a szemben álló feleket.
Meghosszabbították vasárnap este a Telegram üzenetküldő platform tulajdonosának, Pavel Durovnak az előzetes letartóztatását, egy nappal azután, hogy Párizsban a repülőtéren vették őrizetbe, a francia ügyészek pedig házkutatási parancsot adtak ki platformjával kapcsolatos bűncselekmények alapos gyanújával.
A 11 év alatti gyerekek nem szabadna hozzáférjenek az internethez és a közösségi hálókhoz – véli az egyik legnagyobb brit mobiltelefon szolgáltató, aki azt javasolja, a szülőknek, hogy ne vegyenek okostelefont a gyerekeknek, így védve meg őket a digitális világban rájuk leselkedő veszélyektől.
A párt új vezetőségének megválasztása és az elnökválasztásokon induló kijelölése szerepel a Szociáldemokrata Párt szombat délelőtt kezdődött kongresszusának napirendjén.
Olcsóbban lehet nyaralni a tengeren a jövő héttől. Szeptember 1-15 között majdnem 60 szálloda 6 ezer hellyel várja a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program résztvevőit.
Az üdülőhelyeken tapasztalható zsúfoltság miatt ebben az időszakban emelkedik a COVID-fertőzések száma. Csupán Brassó megyében majdnem 400 személyt tartanak nyilván kezelés alatt – közölte a megyei közegészségügyi igazgatóság.
A romániai internetfelhasználókat is célba vették ezekben a napokban az úgynevezett pig butchering módszert használó csalók, akik képesek ‘pusztító károkat okozni’ az áldozataiknak – figyelmeztetett az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság.
Majdnem egy ötödével csökkent a belföldi széntermelés, az import is 30,7 százalékkal volt kevesebb az első félévben, mint tavaly június végéig – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében tegnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani – közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform.
Azt írták, az elővárosi és távolsági vonatok sem tudnak bejutni a pályaudvarra. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon közlekedő vonatok csak Kőbánya felsőig közlekednek. A baleset ugyanakkor más romániai járat közlekedését is befolyásolja. A Bécsből Bukarestbe tartó Dacia-Corvin nemzetközi gyorsvonat Budapesten kerülő útvonalon, a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik. A Keleti pályaudvar helyett Kelenföld állomáson lehet rá felszállni.
Hét, a medvék etetésén elkapott személyt bírságoltak meg a hegyi csendőrök Vrancea megyében. Az egységet a 112-es segélyhívószámon riasztották, hogy a 2D jelzésű országúton, Lepşa és Ozsdola között, a megyehatár közelében több medve is van az úton – ismerteti az Agerpres.
A helyszínre kiérve a lepşai hegyi csendőrök azt látták, hogy hét személy az úton és az út közelében medvéket etet. A csendőrök visszakergették az erdőbe az öt medvét, a hét személyt pedig megbírságolták. A csendőrség ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy a medvék etetése – amellett, hogy veszélyes – törvénybe ütközik; szabálysértésnek minősül, és a 2006/407-es törvény 48. cikke értelmében 500 és 1500 lej közötti pénzbírsággal büntetendő.
Legalább hat robbanás hallatszott hétfő délelőtt Kijevben - közölték az AFP hírügynökség újságírói, miközben Vitalij Klicskó polgármester a Reutersnek azt mondta, hogy az ukrán fővárosban nincs áram és vízszolgáltatás. Több légitámadást jeleztek Ukrajna más térségeiből is, helyi felelősök szerint ezek legalább három áldozatot követeltek.
Kritikusan veszélyes szintet ért el a közel-keleti helyzet - figyelmeztetett vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje, és a vonatkozó ENSZ BT-határozat betartására szólította fel a szemben álló feleket.
Az X-en közzétett üzenetében Borrell úgy értékelte, hogy a közel-keleti helyzet nem pusztán a térségre, hanem azon túl is veszélyt jelent. Hozzátette: támogatja Nadzsib Mikati libanoni kormányfõnek az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 1701-es határozatának azonnali alkalmazására felszólító üzenetét. Az ENSZ BT 2006-os második libanoni háborút lezáró határozata felszólította a Hezbollahot és Izraelt minden hadmûvelet azonnali beszüntetésére. A fõképviselõ emellett ismét a Gázai övezetben dúló harci cselekmények felfüggesztését sürgette, "elkerülendõ egy széles körû háború kirobbanását". Az izraeli hadsereg vasárnap reggel indított megelõzõ támadást Dél-Libanonban, majd rövid idõn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom több száz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukar Hezbollah-vezetõ július 30-i meggyilkolására. Az összecsapások kirobbanását követõen Mikati bejelentette, kapcsolatba lépett "Libanon barátaival" a feszültség csökkentése érdekében. Az UNIFIL, illetve a világszervezet libanoni különmegbízottja, Jeanine Hennis-Plasschaert tûzszünetet sürgetett, közös közleményben pedig az 1701-es határozat betartására szólítottak fel.
Meghosszabbították vasárnap este a Telegram üzenetküldő platform tulajdonosának, Pavel Durovnak az előzetes letartóztatását, egy nappal azután, hogy Párizsban a repülőtéren vették őrizetbe, a francia ügyészek pedig házkutatási parancsot adtak ki platformjával kapcsolatos bűncselekmények alapos gyanújával.
Az előzetes letartóztatás maximum 96 órát tarthat Franciaországban. Maria Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta a párizsi hatóságokat, hogy nem hajlandók együttműködni Moszkvával a Telegram tulajdonosának letartóztatása után. Ugyanakkor elismerte, hogy a 39 éves Pavel Durov francia állampolgársággal is rendelkezik, amit a párizsi hatóságok fő állampolgárságnak tartanak.
A 11 év alatti gyerekek nem szabadna hozzáférjenek az internethez és a közösségi hálókhoz - véli az egyik legnagyobb brit mobiltelefon szolgáltató, aki azt javasolja, a szülőknek, hogy ne vegyenek okostelefont a gyerekeknek, így védve meg őket a digitális világban rájuk leselkedő veszélyektől.
A szolgáltató szerint 13 éves korig csak korlátozott hozzáférést kellene adni a gyerekeknek, de a szülői felügyeletet 16 éves korig fent kellene tartani. A France Presse emlékeztet, hogy a londoni parlamenti alsóházának egyik bizottsága májusban javasolta a kormánynak, hogy tiltsa meg az okostelefonok használatát a 16 éven aluliaknak. Keir Starmer munkáspárti kormányfő, két kiskorú apja a múlt hónapban azt mondta, ő maga nem szándékozik ilyent tenni gyermekeivel.
A párt új vezetőségének megválasztása és az elnökválasztásokon induló kijelölése szerepel a Szociáldemokrata Párt szombat délelőtt kezdődött kongresszusának napirendjén.
Marcel Ciolacu jelenlegi vezető új mandátumra pályázik, vezető csapatában a legutóbbi választásokon jó eredményeket elérő fiatalok és olyan új személyek vannak, mint Elisabeta Lipă vagy Florin Jianu. Mint ismeretes, Marcel Ciolacu korábban bejelentette, hogy indul az államelnök választásokon is. Várhatóan Gabriela Firea európai parlamenti képviselőt Daniel Băluţă fővárosi negyedik kerületi polgármester váltja az első alelnöki tisztségben, a másik első alelnök továbbra is Sorin Grindeanu marad. Vasile Dîncu helyett Mihai Tudose lesz a Szociáldemokrata Párt Országos Tanácsának elnöke, míg a főtitkár továbbra is Paul Stănescu marad.
Olcsóbban lehet nyaralni a tengeren a jövő héttől. Szeptember 1-15 között majdnem 60 szálloda 6 ezer hellyel várja a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program résztvevőit.
Az egy éjszakára szóló díjszabás maximum 684 lej teljes ellátással egy négycsillagos, illetve 75 lej a kétcsillagos szállodában. A Mamaia desztináció menedzser, George Mandilă a közszolgálati rádióban azt mondta, szeptember is kiváló időszak a napozásra, mert néhány éve ebben a hónapban olyan hősmérséklet van, mint június végén vagy július elején, kevesebb a turista, alacsonyabb a zajszint.
Az üdülőhelyeken tapasztalható zsúfoltság miatt ebben az időszakban emelkedik a COVID-fertőzések száma. Csupán Brassó megyében majdnem 400 személyt tartanak nyilván kezelés alatt - közölte a megyei közegészségügyi igazgatóság.
Ana Şestacova a családorvosok megyei munkáltatói szövetségének elnöke szerint is a zsúfoltság miatt terjed sokkal hamarabb a vírus. Emlékeztetett továbbá, hogy az arc és a kéz higiéniájának hiánya az egyik legfontosabb oka a megbetegedések elszaporodásának. Az Országos Közegészségügyi Intézet augusztus második hetére 5400 új koronavírusos megbetegedést regisztrált, ami több, mint az előző héten.
A romániai internetfelhasználókat is célba vették ezekben a napokban az úgynevezett pig butchering módszert használó csalók, akik képesek 'pusztító károkat okozni' az áldozataiknak - figyelmeztetett az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság.
Közleményében az intézmény elmagyarázta: a pig butcheringnek nevezett átverés lényege, hogy a támadók ismerkedés ürügyén fokozatosan az áldozatok bizalmába férkőznek, majd ráveszik őket arra, hogy helyezzék el pénzüket hamis kereskedési platformokon. Az utóbbiakat irányító csalók jelentős nyereséget szimulálnak, ami arra ösztönzi az áldozatokat, hogy még több pénzt fektessenek be. 'Végül a támadók ellopják az összes befizetett pénzt, általában nagyon nagy összegeket' - olvasható a közleményben.
Majdnem egy ötödével csökkent a belföldi széntermelés, az import is 30,7 százalékkal volt kevesebb az első félévben, mint tavaly június végéig - közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
Az előrejelzések szerint a széntermelés és az import 2027-ig folyamatosan csökken, miközben üzembe helyezik a más nyersanyagot használó energiatermelő kapacitásokat. Az Európai Unió szén termelése és fogyasztása 2023-ban volt a legalacsonyabb a statisztikai adatok rögzítésének kezdete óta, az előző évhez viszonyított csökkenés 22 százalék volt a termelés és 23 százalék a fogyasztás terén - közölte az Eurostat.