Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb három hónappal, 2025. február 7-ig hosszabbította meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban.…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb három hónappal, 2025. február 7-ig hosszabbította meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban.…
Continue Reading
Olaf Scholz német kancellár tegnap este eltávolította kabinetjéből Christian Lindner pénzügyminisztert, egyben a Szabaddemokrata Párt frakcióvezetőjét, és ezzel felbomlott a…
Continue Reading
Ma nyílt meg a forgalom előtt a moldvai autópálya első, 11 kilométer hosszú szakasza, amelyen 3200 munkás dolgozott 1000 munkagéppel,…
Continue Reading
Kedves hallgatóink, holnap, november 9-én műszaki okok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a temesvári (Szakálháza) adótorony körzetében…
Continue Reading
A névtelen petíciókat figyelembe veszik, ha azok nemi vagy erkölcsi zaklatással kapcsolatos esetekre vonatkoznak – a képviselőház döntő házként egyhangúlag fogadta el tegnap az erre vonatkozó tervezetet.
(tovább…) Continue Reading
Kihirdette Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint az útdíj az érvényessége kezdetétől számított 24 órán belül is kifizethető.
(tovább…) Continue Reading
A romániaiak 53 százaléka felkészült a vásárlásra Fekete pénteken. Egy októberben készült felmérés szerint a megkérdezettek egyharmada legalább 1000 lejt készül elkölteni a hétvégén tartott eseményen.
(tovább…) Continue Reading
Sikerült eltávolítani a tegnap Mehedinti megyében kisiklott tehervonat utolsó négy kocsiját, de a katasztrófavédelem még nem engedi a felborult kocsik felemelését, mert továbbra is szivárog belőlük a benzin.
(tovább…) Continue ReadingKlaus Iohannis államfő szerdán gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztásokon aratott győzelméhez.
(tovább…) Continue Reading
Gratulált szerdán Donald Trump választási gyõzelméhez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, közleményében pedig az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti együttmûködés mélyítését sürgette.
(tovább…) Continue Reading
Új európai stratégiára lesz szükség Ukrajna kapcsán, miután republikánus gyõzelem született az Egyesült Államokban – mondta a magyar miniszterelnök a Türk Tanácsban.
(tovább…) Continue Reading
A Hamász iszlamista terrorszervezet szóvivõje a Gázai övezetben Izrael által indított háború leállítását sürgette Donald Trump választási gyõzelme kapcsán. Szami…
Continue ReadingVolodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb három hónappal, 2025. február 7-ig hosszabbította meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban.
Az orosz védelmi minisztérium eközben tegnap arról számolt be, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban fekvő Antonivka és Makszimivka településeket.
" ["post_title"]=> string(49) "Ukrajnában meghosszabbították a hadiállapotot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ukrajnaban-meghosszabbitottak-a-hadiallapotot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 12:25:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:25:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444288" ["menu_order"]=> int(8083) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(444283) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-07 11:48:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 09:48:06" ["post_content"]=> string(1101) "Olaf Scholz német kancellár tegnap este eltávolította kabinetjéből Christian Lindner pénzügyminisztert, egyben a Szabaddemokrata Párt frakcióvezetőjét, és ezzel felbomlott a német kormány. A szociáldemokratái Scholz azt követően kérte távozásra a kormányból a pénzügyminisztert, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodni a követendő gazdaság- és költségvetési politika több elemében.
Olaf Scholz német kancellár éjjel bejelentette, hogy a Zöldek maradnak, és egyelőre kisebbségben folytatják a kormányzást, január 15-én pedig bizalmi szavazást kér a kormányával szemben, és ha nem kap bizalmat, akkor a tervezett őszi időpont helyett néhány héten belül előrehozott választás lesz Németországban.
Scholz közölte azt is, hogy kérni fogja a kereszténydemokrata ellenzéktől a költségvetési tervek támogatását, beleértve a katonai kiadások növelését is.
" ["post_title"]=> string(51) "Felbomlott a hárompárti német kormánykoalíció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "felbomlott-a-haromparti-nemet-kormanykoalicio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 12:25:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:25:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444283" ["menu_order"]=> int(8084) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(444281) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-07 11:22:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 09:22:37" ["post_content"]=> string(817) "Ma nyílt meg a forgalom előtt a moldvai autópálya első, 11 kilométer hosszú szakasza, amelyen 3200 munkás dolgozott 1000 munkagéppel, és amelyet az országos helyreállítási keretből finanszíroztak. A kormány ígéretéhez híven ez év végéig 130 kilométer válik közlekedhetővé az A7-es autópályán.
A moldvai autópálya Ploiești-től indul, és Buzău, Focşani, Bákó érintésével eljut a román-ukrán határig. A tervezett 453 kilométerből korábban már átadták a forgalomnak Bákó körgyűrűjét, mintegy 16 kilométeres szakaszt.
Egy hét múlva megnyílik a forgalom előtt a Craiova-Piteşti gyorsforgalmi út is.
" ["post_title"]=> string(69) "Ma nyílik meg a forgalom előtt a moldvai autópálya első szakasza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "ma-nyilik-meg-a-forgalom-elott-a-moldvai-autopalya-elso-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 14:33:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 12:33:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444281" ["menu_order"]=> int(8085) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(444274) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:16:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:16:12" ["post_content"]=> string(286) "Kedves hallgatóink, holnap, november 9-én műszaki okok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a temesvári (Szakálháza) adótorony körzetében középhullámon az 1314-kHz-es frekvencián. Megértésüket kérjük!
" ["post_title"]=> string(111) "Műszaki okok miatt holnap nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a temesvári adótorony körzetében!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(103) "muszaki-okok-miatt-holnap-nem-lesz-hallhato-a-bukaresti-radio-musora-a-temesvari-adotorony-korzeteben-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:16:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:16:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444274" ["menu_order"]=> int(8087) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(444271) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:15:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:15:12" ["post_content"]=> string(680) "A névtelen petíciókat figyelembe veszik, ha azok nemi vagy erkölcsi zaklatással kapcsolatos esetekre vonatkoznak – a képviselőház döntő házként egyhangúlag fogadta el tegnap az erre vonatkozó tervezetet.
Amennyiben az ügyben illetékes személy vagy bizottság úgy ítéli meg, hogy a névtelen petícióban foglaltak szexuális zaklatás, szexuális bántalmazás vagy funkció szexuális célokra való felhasználásának bűncselekményére utalnak, akkor köteles értesíteni a bűnüldöző szerveket.
" ["post_title"]=> string(44) "Névtelenül is lehet jelenteni a zaklatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "nevtelenul-is-lehet-jelenteni-a-zaklatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:15:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:15:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444271" ["menu_order"]=> int(8088) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(444269) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:14:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:14:12" ["post_content"]=> string(829) "Kihirdette Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint az útdíj az érvényessége kezdetétől számított 24 órán belül is kifizethető.
A jogszabály szerint Románia országút hálózatának használata útdíj köteles, kivéve a városok belterületéhez tartozó országútszakaszokat. Az útdíj kifizetését igazoló, egy napra, 10 napra, 30 napra, 60 napra vagy 12 hónapra érvényes matricát az országúthálózat használata előtt kell megvásárolni. Az előírás alól mentesülnek a Romániában bejegyzett járművek tulajdonosai, akik az aznapra érvényes matricát a következő nap éjfélig fizethetik ki - olvasható a törvényben.
" ["post_title"]=> string(40) "Meghosszabbított befizetési határidő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "meghosszabbitott-befizetesi-hatarido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:14:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:14:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444269" ["menu_order"]=> int(8089) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(444267) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:12:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:12:44" ["post_content"]=> string(937) "A romániaiak 53 százaléka felkészült a vásárlásra Fekete pénteken. Egy októberben készült felmérés szerint a megkérdezettek egyharmada legalább 1000 lejt készül elkölteni a hétvégén tartott eseményen.
A válaszadók kevesebb mint fele tett félre pénzt erre a kereskedelmi eseményre, inkább a fizetésre és kölcsönökre alapoznak. Az internet-felhasználók között végzett felmérés szerint a legkeresettebbek az elektronikai cikkek , az elektromos háztartási gépek, a számítástechnikai cikkek, a divatmárkák, a házi termékek, az élelmiszerek és a játékok. A felmérés szerint a válaszadók 80 százaléka követi az árak alakulását Fekete péntek előtt, egyharmaduk pedig már egy hónappal ezelőtt kezdte figyelni az árakat.
" ["post_title"]=> string(25) "Közeleg a Fekete péntek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kozeleg-a-fekete-pentek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:12:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:12:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444267" ["menu_order"]=> int(8090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(444265) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:11:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:11:43" ["post_content"]=> string(729) "Sikerült eltávolítani a tegnap Mehedinti megyében kisiklott tehervonat utolsó négy kocsiját, de a katasztrófavédelem még nem engedi a felborult kocsik felemelését, mert továbbra is szivárog belőlük a benzin.
A baleset miatt továbbra sem lehet közlekedni a 100-as jelzésű vasútvonalon Drobeta-Turnu Severin és Craiova között, illetve a 6-os jelzésű országúton, miután az 1300 tonna benzint szállító, 27 kocsiból álló szerelvény felborult tegnap. A térséget 300 méteren lezárták, a közelben lakó nyolc személyt, pedig kilakoltatták.
" ["post_title"]=> string(63) "Tovább szünetel a forgalom Craiova és Szörényvár között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tovabb-szunetel-a-forgalom-craiova-es-szorenyvar-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:11:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:11:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444265" ["menu_order"]=> int(8091) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(444263) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:10:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:10:13" ["post_content"]=> string(939) "Klaus Iohannis államfő szerdán gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztásokon aratott győzelméhez.
Donald Trump szerdán a floridai West Palm Beachben tartott beszédében kijelentette, 'példátlan politikai győzelmet' aratott az Egyesült Államokban, miután a Fox News hírtelevízió neki tulajdonította az amerikai egyesült államokbeli elnökválasztás győzelmét - közölte az AFP és a Reuters. 'Ez lesz Amerika aranykora. Ez egy csodálatos győzelem minden amerikai számára, és lehetővé teszi számunkra, hogy az Egyesült Államokat újra naggyá tegyük' - mondta Trump. Jelenleg Donald Trumpnak 266 fő elektora van, míg Kamala Harrisnek 195, így az amerikai elnökválasztási verseny megnyeréséhez szükséges elektorok száma 270 fő.
" ["post_title"]=> string(44) "Klaus Iohannis is gratulált Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "klaus-iohannis-is-gratulalt-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:10:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:10:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444263" ["menu_order"]=> int(8092) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(444261) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:08:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:08:45" ["post_content"]=> string(818) "Gratulált szerdán Donald Trump választási gyõzelméhez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, közleményében pedig az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti együttmûködés mélyítését sürgette.
Az újonnan megválasztott amerikai elnöknek Charles Michel, az uniós tagállamok vezetõit tömörítõ Európai Tanács elnöke is gratulált, aki szintén az Egyesült Államok és az EU közötti szoros kötelékeket hangsúlyozta. A gyõzelemhez gratulált Mark Rutte NATO-fõtitkár is, aki az X-en leszögezte, hogy Trump elnökségének "ismét kulcsszerepe lesz a szövetség erejének fenntartásában".
" ["post_title"]=> string(41) "Érkeznek a gratulációk Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "erkeznek-a-gratulaciok-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:10:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:10:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444261" ["menu_order"]=> int(8093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(444258) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:05:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:05:42" ["post_content"]=> string(1275) "Új európai stratégiára lesz szükség Ukrajna kapcsán, miután republikánus gyõzelem született az Egyesült Államokban - mondta a magyar miniszterelnök a Türk Tanácsban.
Orbán Viktor a felszólalásában kifejtette: Amerikában republikánus gyõzelem született, ez pedig azt a "kérdést teszi az asztalra nekünk európai vezetõknek", hogy vajon Európa egyedül képes lesz-e az eddigi katonai és pénzügyi támogatás fenntartására Ukrajna irányába. "Efelõl komoly kétségek vannak, ezért új európai stratégiára lesz szükség" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek elsõ lépéseit csütörtökön Budapesten tehetik meg, az európai vezetõk csúcstalálkozóján. A magyar miniszterelnök úgy folytatta, hogy 47 állam és kormányfõt várnak a fõvárosba, ez lesz Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye. A legnehezebb kérdésnek, amivel foglalkozni kell azt nevezte, hogy a korábban a G7-ek által eldöntött, az Európai Unió és az Egyesült Államok által közösen finanszírozandó 50 milliárd eurós Ukrajnának szánt hitelnek mi lesz a sorsa.
" ["post_title"]=> string(52) "Orbán Viktor az amerikai választási eredményről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "orban-viktor-az-amerikai-valasztasi-eredmenyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:07:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:07:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444258" ["menu_order"]=> int(8094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(444256) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:01:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:01:04" ["post_content"]=> string(430) "A Hamász iszlamista terrorszervezet szóvivõje a Gázai övezetben Izrael által indított háború leállítását sürgette Donald Trump választási gyõzelme kapcsán. Szami Abu Zuhri, a Hamász magas rangú tisztviselõje szerint Donald Trumpot azon kijelentései alapján ítélik majd meg, miszerint amerikai elnökként órákon belül le tudja állítani a háborút.
" ["post_title"]=> string(65) "Az ígéret valóra váltását várja a Hamász Donald Trumptól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-igeret-valora-valtasat-varja-a-hamasz-donald-trumptol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:01:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:01:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444256" ["menu_order"]=> int(8095) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(444288) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-07 11:55:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 09:55:32" ["post_content"]=> string(447) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb három hónappal, 2025. február 7-ig hosszabbította meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban.
Az orosz védelmi minisztérium eközben tegnap arról számolt be, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban fekvő Antonivka és Makszimivka településeket.
" ["post_title"]=> string(49) "Ukrajnában meghosszabbították a hadiállapotot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ukrajnaban-meghosszabbitottak-a-hadiallapotot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 12:25:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:25:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444288" ["menu_order"]=> int(8083) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cc46b1123f1c866c99f3cdf58c242845" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9727bfb7489109d21f2c575c2d07ad12" }