A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb.
Continue Reading
Ezek között van a a helyreállítási alapból épülő Besztercei Megyei Kórház.
Continue Reading
A szolidaritási támogatást a szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség folyósítja a nyugdíjpénztártól kapott információk alapján.
Continue Reading
A csúcstalálkozó alkalmával Iohannis kétoldalú megbeszélést folytatott az Európa Tanács új főtitkárával, Alain Berset-vel.
Continue Reading
A Nép Ügyvédje megtámadta tegnap az alkotmánybíróságon az állami katonai nyugdíjakról szóló törvényt kiegészítő jogszabályt, amelyet a hét elején fogadott el döntő házként a szenátus.
Continue Reading
A testület közleménye szerint a törvény diszkriminálja a magán vagy felekezeti iskolákba járó gyerekeket.
Continue Reading
A 9716 férőhelyes Ifjúsági Stadiont 164 millió lejes, az állami költségvetésből finanszírozott beruházás révén építik meg a következő 19 hónapban – közölte tegnap a kormányszóvivő.
Continue Reading
A szükséges forrásokat a védelmi minisztérium költségvetésén keresztül az állami költségvetésből, vagy az Egyesült Államok kormánya által nyújtott kölcsönök vagy hitelgaranciák révén, illetve ezek kombinációjával kell biztosítani a tervezet szerint – számolt be a kormányszóvivő.
Continue Reading
„Több mint valószínű, hogy húsvétkor a román állampolgárok már ellenőrzések nélkül, szabadon közlekedhetnek a schengeni övezeten belül” – fogalmazott a…
Continue Reading
Klaus Iohannis államfő ma és holnap részt vesz Budapesten az Európai Politikai Közösség ötödik csúcstalálkozóján és az Európai Tanács informális…
Continue Reading
Hszi Csin-ping kínai elnök telefonon gratulált Donald Trumpnak, és sürgette a két országot, találjanak helyes utat az új korszakban, ahol…
Continue Reading
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte október végén a bukaresti Calvineum református egyházközség, amelynek templomát 1974-ben, éppen a reformáció napján szentelték fel.
(tovább…) Continue ReadingRománia lakosai átlagosan 5 évvel élnek kevesebbet, mint az Európai Unió többi országának polgárai - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
Az orvosok az egészségtelen étrendet és a túlzott alkoholfogyasztást okolják az alacsony várható élettartamért. A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb. Míg a nők 80 évig élhetnek, addig a romániai férfiak alig érik el a 70-et.
Az EU országai közül a leghosszabb életűek a spanyol, olasz, francia és skandináv állampolgárok.
" ["post_title"]=> string(64) "Eurostat: Románia lakosai átlagosan 5 évvel élnek kevesebbet" ["post_excerpt"]=> string(71) "A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eurostat-romania-lakosai-atlagosan-5-evvel-elnek-kevesebbet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-08 12:09:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:09:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444336" ["menu_order"]=> int(8070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(444334) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-08 12:05:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:05:52" ["post_content"]=> string(607) "Tizennégy új egészségügyi létesítmény épül hazánkban. Néhányat már véglegesítettek, és január-februárban nyitják meg őket – közölte az egészségügyi minisztérium államtitkára, Alexandru Rogobete.
Ezek között van a a helyreállítási alapból épülő Besztercei Megyei Kórház, a világbanki támogatással épülő első, súlyos égési sérülésekkel foglalkozó központ Temesváron, és a kolozsvári agyi-érrendszeri betegségek központja.
Sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány arról, hogy 2025. január elsejétől a súlyos látássérültek és súlyos fogyatékkal élők a nyugdíjuk mellett havonta egy úgynevezett szolidaritási támogatásban részesülnek.
A kormányszóvivő beszámolója szerint a nyugdíjjal arányos támogatás összegét évente januárban a szociális referenciamutató (ISR) növekedésének megfelelő arányban megemelik, és emellett a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával is növelik.
A munkaügyi minisztérium által kidolgozott sürgősségi rendelet emellett előírja, hogy a 2025. január elseje után nyugdíjazott súlyos látássérültek és a fogyatékkal élők a fogyatékosságuk súlyosságának függvényében minden egyes ledolgozott évért egy teljes vagy egy fél nyugdíjpontot is kapnak támogatásként.
A szolidaritási támogatást a szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség folyósítja a nyugdíjpénztártól kapott információk alapján.
" ["post_title"]=> string(103) "Szolidaritási támogatásban részesülnek a súlyos látássérültek és súlyos fogyatékkal élők" ["post_excerpt"]=> string(152) "A szolidaritási támogatást a szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség folyósítja a nyugdíjpénztártól kapott információk alapján." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "szolidaritasi-tamogatasban-reszesulnek-a-sulyos-latasserultek-es-sulyos-fogyatekkal-elok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-08 12:04:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:04:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444332" ["menu_order"]=> int(8072) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(444330) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-08 12:02:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:02:33" ["post_content"]=> string(1054) "Klaus Iohannis államfő tegnap, az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a migráció továbbra is fontos európai szintű kihívás, amely közös és átfogó választ igényel, mind belsőleg, mind a származási és tranzitországokkal kapcsolatban.
Iohannis több prioritást felvázolt a migráció európai szintű kezelésére vonatkozóan. Ezek közé sorolta a migrációs és menekültügyi paktum hatékony alkalmazását. Az államfő rámutatott, hogy a migrációt a belső biztonsággal összekapcsolva kell kezelni. Iohannis azt is kiemelte, hogy Románia számára a schengeni csatlakozás nem csupán politikai cél, hanem az európai projekt iránti szilárd elkötelezettség.
A csúcstalálkozó alkalmával Iohannis kétoldalú megbeszélést folytatott az Európa Tanács új főtitkárával, Alain Berset-vel.
" ["post_title"]=> string(25) "Klaus Iohannis Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(136) "A csúcstalálkozó alkalmával Iohannis kétoldalú megbeszélést folytatott az Európa Tanács új főtitkárával, Alain Berset-vel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "klaus-iohannis-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-08 12:02:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:02:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444330" ["menu_order"]=> int(8073) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(444327) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-08 12:01:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:01:06" ["post_content"]=> string(583) "A Nép Ügyvédje megtámadta tegnap az alkotmánybíróságon az állami katonai nyugdíjakról szóló törvényt kiegészítő jogszabályt, amelyet a hét elején fogadott el döntő házként a szenátus.
Az ombudsman azzal érvelt, hogy egy adott törvény alkalmazásakor felmerülő költségvetési kiadások jóváhagyása nem lehetséges a finanszírozási források meghatározása nélkül.
Az ombudsman szerint a jogalkotók megsértették az alkotmány 138-as cikkének 5-ik bekezdését.
Az alkotmánybíróság tegnapi döntése értelmében alkotmányellenes a törvény, amely előírja, hogy csak az állami közoktatási rendszerbe beiratkozott tanulók részesülhetnek teljesítményösztöndíjban.
A testület közleménye szerint a szóban forgó törvény diszkriminálja a magán vagy felekezeti iskolákba járó gyerekeket.
Jóváhagyta tegnap a kormány egy korszerű, UEFA-követelményeknek megfelelő stadion építését Brassóban, a jelenlegi Ifjúsági Aréna helyén. A 9716 férőhelyes Ifjúsági Stadiont 164 millió lejes, az állami költségvetésből finanszírozott beruházás révén építik meg a következő 19 hónapban – közölte tegnap a kormányszóvivő.
" ["post_title"]=> string(66) "UEFA-követelményeknek megfelelő stadion fog épülni Brassóban" ["post_excerpt"]=> string(207) "A 9716 férőhelyes Ifjúsági Stadiont 164 millió lejes, az állami költségvetésből finanszírozott beruházás révén építik meg a következő 19 hónapban – közölte tegnap a kormányszóvivő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "uefa-kovetelmenyeknek-megfelelo-stadion-fog-epulni-brassoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-08 11:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 09:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444322" ["menu_order"]=> int(8076) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(444320) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-08 11:56:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 09:56:15" ["post_content"]=> string(1115) "Jóváhagyta tegnap a kormány a 32 F-35-ös repülőgép beszerzéséről szóló törvénytervezetet - közölte a kabinet szóvivője.
Mihai Constantin elmondta, a törvénytervezet, amelyet sürgősségi eljárással továbbítottak a parlamentbe, azt javasolja, hogy a kormány beszerzési szerződéseket írjon alá az Amerikai Egyesült Államokkal 32 darab F-35-ös repülőgép, hajtóművek, lőszerek, logisztikai támogatás, felszerelések és szolgáltatások, különleges rejtjelező berendezések vásárlására, valamint a repülőszemélyzet, a műszaki repülőmérnöki személyzet képzésére, és ipari együttműködési projektek megvalósítására.
A szükséges forrásokat a védelmi minisztérium költségvetésén keresztül az állami költségvetésből, vagy az Egyesült Államok kormánya által nyújtott kölcsönök vagy hitelgaranciák révén, illetve ezek kombinációjával kell biztosítani a tervezet szerint - számolt be a kormányszóvivő.
"Több mint valószínű, hogy húsvétkor a román állampolgárok már ellenőrzések nélkül, szabadon közlekedhetnek a schengeni övezeten belül" - fogalmazott a mai kormányülés elején Marcel Ciolacu. A miniszterelnök szerint már a romániai elnökválasztás második fordulója előtt megszülethet a döntés Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról, amelyet december végéig hivatalosítanak, és a gyakorlatban jövő év tavaszától lenne érvényes. Cătălin Predoiu belügyminiszter erre reagálva, Facebook-bejegyzésében közölte: a Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról szóló tárgyalások még folyamatban vannak, jó kilátásokkal, azonban konkrét döntés még nem született az ügyben.
A miniszterelnök továbbá azt is bejelentette a kormányülés elején, hogy a kabinet valamennyi önkormányzat számára biztosítani fogja a beruházásaik folytatásához kért pénzt. Az Agerpres hírügynökség kormányforrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a csaknem 3200 területi-közigazgatási egység összesen mintegy 3,24 milliárd lejt kap a kormány tartalékalapjából. A legnagyobb összegű, mintegy 50 millió lejes támogatásban Bukarest részesül.
Az ülés elején Marcel Ciolacu beszámolt arról is, hogy 85 millió lejjel egészítik ki a pénzügyminisztérium költségvetését. Az összeget a magánvállalatok támogatási programjaira fordítják.
A kormány ugyanakkor több mint 1,2 milliárd lejt fordít a a tömegközlekedés korszerűsítésére. Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején elmondta: vásárolnak 23 darab új villanymozdonyt, amelyek 16 vasúti kocsi vontatására is alkalmasak, és 160 km/órás sebességgel is vontathatnak.
Ugyancsak mai ülésén hagyja jóvá a kabinet azt a határozatot miszerint megközelítőleg 100 millió eurós állami támogatást nyújtanak a Nokian Tyres vállalat nagyváradi gumiabroncsgyárának. A kormányülés elején a miniszterelnök hangsúlyozta: a 625 millió eurós nagy horderejű magánberuházással létrehozott nagyváradi üzem 550 munkahelyet kínál.
" ["post_title"]=> string(21) "Ülésezik a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "ulesezik-a-kormany-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 13:11:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 11:11:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444296" ["menu_order"]=> int(8079) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(444292) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-07 12:23:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:23:54" ["post_content"]=> string(1709) "Klaus Iohannis államfő ma és holnap részt vesz Budapesten az Európai Politikai Közösség ötödik csúcstalálkozóján és az Európai Tanács informális ülésén.
Az Európai Politikai Közösség ülésén az európai vezetők a biztonsági kihívásokról, a migrációról, valamint a gazdasági biztonsággal kapcsolatos kérdésekről tárgyalnak. Az egyeztetésen Klaus Iohannis államfő ismét hangsúlyozni fogja a régió biztonsági helyzetével kapcsolatos egységes és határozott álláspont szükségességét, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatás fenntartását. A migrációval kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen a román államfő az illegális migráció elleni küzdelmet szolgáló rövid távú megoldások mellett egy olyan hosszú távú megközelítés mellett foglal állást, amely magasabb fokú kohéziót és hatékonyságot biztosít ezen a téren - közölte a román Elnöki Hivatal. A mai csúcstalálkozóra Oroszország és Belarusz politikai vezetőjén kívül 47 állam- és kormányfő, valamint jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást.
Holnap az EU-tagországok állam- és kormányfőinek informális találkozóján kiemelt téma lesz az európai versenyképesség kérdése. Az erről szóló vitán Klaus Iohannis hangsúlyozni fogja a kohézió és a konvergencia fontos szerepét, illetve szorgalmazza az egységes piacot akadályoztató tényezők felszámolását és a szabad mozgás maradéktalan biztosítását - tették hozzá a közleménybe
Hszi Csin-ping kínai elnök telefonon gratulált Donald Trumpnak, és sürgette a két országot, találjanak helyes utat az új korszakban, ahol mindkét ország és a világ javát is szolgálják majd – jelentette a kínai állami média.
„Feltételeink változatlanok és Washingtonban jól ismertek” – Reagált az orosz külügyminisztérium Donald Trump győzelmére. A tárca leszögezte, Moszkvának nincsenek illúziói a megválasztott amerikai elnököt és az új összetételű kongresszust illetően. A közlemény szerint Oroszország együtt fog működni az új amerikai adminisztrációval, miközben szilárdan megvédi az orosz nemzeti érdekeket, és a különleges hadművelet valamennyi kitűzött céljának elérésére összpontosít.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en gratulált Donald Trump választási győzelméhez, és abban bízik, hogy az Egyesült Államokban folytatódik az erős kétpárti támogatás Ukrajna ügyében. Zelenszkij hozzátette: várja a következő személyes találkozót.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyancsak az X-en gratulált „a történelem legnagyobb visszatéréséhez”, ami szerinte új kezdetet kínál Amerika számára, és megerősíti az Izrael és Amerika közötti nagyszerű szövetséget.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az amerikai elnökválasztás napján, Donald Trump győzelmi beszédét megelőzően gratulált már közösségi oldalán Trumpnak. Ma éjszaka pedig azt jelentette be Facebook-oldalán, hogy a frissen megválasztott amerikai elnök felhívta őt telefonon. “Megvolt a választások utáni első telefonbeszélgetésünk Donald Trump elnökkel. Nagy terveink vannak!” – írta Orbán Viktor.
" ["post_title"]=> string(52) "Sorra gratulálnak a világ vezetői Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "sorra-gratulalnak-a-vilag-vezetoi-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-07 12:24:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:24:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444290" ["menu_order"]=> int(8081) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(444276) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-07 12:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-07 10:01:00" ["post_content"]=> string(955) "Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte október végén a bukaresti Calvineum református egyházközség, amelynek templomát 1974-ben, éppen a reformáció napján szentelték fel.
Az akkori első istentiszteletnek nincs sok tanúja, hiszen rendkívül gyorsan változó szórványegyházközségről van szó, amely több mint kétszáz esztendős múlttal rendelkezik. A bukaresti reformátusok történetéről, a jelenleg működő két fővárosi egyházközségről, a Calvineum templom történetéről és az október végi jubileumi ünnepségéről Borbély Tamás készített összeállítást.
Románia lakosai átlagosan 5 évvel élnek kevesebbet, mint az Európai Unió többi országának polgárai - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
Az orvosok az egészségtelen étrendet és a túlzott alkoholfogyasztást okolják az alacsony várható élettartamért. A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb. Míg a nők 80 évig élhetnek, addig a romániai férfiak alig érik el a 70-et.
Az EU országai közül a leghosszabb életűek a spanyol, olasz, francia és skandináv állampolgárok.
" ["post_title"]=> string(64) "Eurostat: Románia lakosai átlagosan 5 évvel élnek kevesebbet" ["post_excerpt"]=> string(71) "A férfiak és nők közötti különbség is hazánkban a legnagyobb. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eurostat-romania-lakosai-atlagosan-5-evvel-elnek-kevesebbet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-08 12:09:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-08 10:09:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444336" ["menu_order"]=> int(8070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fd6a9a2c2c5617858839aad0b0924ace" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:02722f5a7df843bced75673434a5d3c3" }