Több mint száz palesztin beteget orvosi kezelésre átszállítanak Gázából az Egyesült Arab Emírségekbe és Romániába – jelentette tegnap az ENSZ…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Több mint száz palesztin beteget orvosi kezelésre átszállítanak Gázából az Egyesült Arab Emírségekbe és Romániába – jelentette tegnap az ENSZ…
Continue Reading
Újabb eltűntként nyilvántartott román állampolgárról bizonyosodott be, hogy életét vesztette a spanyolországi áradásokban – közölte tegnap a román külügyminisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Kedvezően véleményezték Roxana Mînzatu uniós biztos jelölését a parlament szakbizottságai tegnap. A több mint 2 órát tartó meghallgatást követően 35 támogató és 6 ellenző szavazatot kapott az Európai Bizottság leendő alelnök-jelöltje.
(tovább…) Continue Reading
A várakozásokkal ellentétben rekord gyorsan eldőlni látszik az amerikai elnökválasztás. Noha a szavazatok összesítése még tart, szakértők előrejelzése szerint a…
Continue Reading
Az abortusz kérdése az egyik központi témája volt a demokraták kampányának, miután a Donald Trump kinevezései nyomán kialakult legfelsőbb bírósági…
Continue Reading
A republikánusok négy év után visszafoglalták a kongresszus felsőházát. A konzervatív párt jelöltjei megnyertek három billegő szenátori széket Nyugat-Virginiában, Ohióban…
Continue Reading
A kövek beszélnek – vallja Szekernyés János temesvári helytörténész, műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész, újságíró, szerkesztő, a Temesvár kövei című többkötetes…
Continue Reading
Országos sztrájkot hirdettek az olasz vasutasok keddre egy kalauz elleni késes támadás miatt. A szakszervezetek közleménye szerint a reggel kilenctől…
Continue Reading
Elfogadta hétfőn a szenátus a katonai nyugdíjakról szóló törvényt módosító tervezetet, amelyik szerint ezeket a nyugdíjakat a rendfokozat vagy beosztás szerinti illetmény vagy fizetés függvényében indexálják.
(tovább…) Continue Reading
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16. és november 1. között 571.110 gazdának utalta át a mezőgazdasági támogatások előlegét.
(tovább…) Continue Reading
A globális gazdasági kontextus még fontosabbá teszi a Románia és Franciaország közötti stratégiai partnerség gazdasági összetevőjének elmélyítését – jelentette ki a román miniszterelnök, miután munkalátogatáson fogadta francia hivatali kollégája, Michel Barnier.
(tovább…) Continue Reading
Az Egyesült Államok történetének legszorosabb választása kezdődött meg kedden. Az urnák elsőként egy New Hampshire állambeli tanyán, Dixville Notchban nyitottak ki helyi idő szerint nulla órakor, romániai idő szerint reggel hétkor. A leadott hat szavazatot összesítették is: hármat Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt, hármat a republikánus Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke kapott.
(tovább…) Continue ReadingTöbb mint száz palesztin beteget orvosi kezelésre átszállítanak Gázából az Egyesült Arab Emírségekbe és Romániába - jelentette tegnap az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Az érintettek ma hagyhatják el a Gázai övezetet. A WHO szerint további 12 ezer beteg vár elszállításra.
" ["post_title"]=> string(32) "Kihozzák Gázából a betegeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "kihozzak-gazabol-a-betegeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:01:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:01:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444254" ["menu_order"]=> int(8096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(444252) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 14:59:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 12:59:00" ["post_content"]=> string(765) "Újabb eltűntként nyilvántartott román állampolgárról bizonyosodott be, hogy életét vesztette a spanyolországi áradásokban – közölte tegnap a román külügyminisztérium.
Ez a második halálos áldozat, amelyet hivatalosan megerősített a szaktárca. A külügy részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és közölte, hogy folytatja a 7, eltűntként nyilvántartott román állampolgárokkal kapcsolatos információk ellenőrzését. A valenciai áradások halálos áldozatainak száma időközben 214-re nőtt, de a szám még emelkedhet, mivel még sok eltűntet keresnek.
" ["post_title"]=> string(69) "Már két román halálos áldozata van a spanyolországi áradásnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "mar-ket-roman-halalos-aldozata-van-a-spanyolorszagi-aradasnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 14:59:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 12:59:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444252" ["menu_order"]=> int(8097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(444250) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 14:57:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 12:57:37" ["post_content"]=> string(1023) "Kedvezően véleményezték Roxana Mînzatu uniós biztos jelölését a parlament szakbizottságai tegnap. A több mint 2 órát tartó meghallgatást követően 35 támogató és 6 ellenző szavazatot kapott az Európai Bizottság leendő alelnök-jelöltje.
A tárca, amelynek ő a várományosa, az Európai Unió többéves költségvetésének közel 20 százalékáért felel majd, és az Európai Bizottság ügyvezető alelnökeként a vészhelyzetekre való felkészülés koordinálása is az ő hatáskörébe fog tartozni – nyilatkozta Roxana Mînzatu. Elmondása szerint biztosi portfóliója több korábbi portfóliót egyesít majd, a szociális politikák, munkahelyek, szegénység elleni küzdelem mellett olyan ágazatokra is kiterjed hatásköre, mint az oktatáspolitikák és az élethosszig tartó kompetenciafejlesztés az Európai Unióban.
" ["post_title"]=> string(35) "Zöld út a román biztosjelöltnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "zold-ut-a-roman-biztosjeloltnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 14:57:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 12:57:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444250" ["menu_order"]=> int(8098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(444223) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 09:51:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 07:51:35" ["post_content"]=> string(2334) "A várakozásokkal ellentétben rekord gyorsan eldőlni látszik az amerikai elnökválasztás. Noha a szavazatok összesítése még tart, szakértők előrejelzése szerint a republikánus elnökjelöltet helyi idő szerint hajnali 2:00 óra körül már csak két elektori szavazat választja el a 2024-es választás megnyerésétől.
Donald J. Trump 268 elektori szavazatot szerzett az eddigi számítások szerint. Megnyert hármat a hét billegő állam közül: Pennsylvaniát (19 elektori szavazat), Észak-Karolinát (16) és Georgiát (16), és számottevő előnye van a fennmaradó négyben is.
Az Egyesült Államok 45-ik – és a jelen állás szerint a 47-ik – elnöke a West Palm Beach-i eredményvárón röviddel fél három előtt megkezdte győzelmi beszédét. Színpadra lépésekor a tömeg „USA, USA!” skandálással köszöntötte.
Trump azzal kezdte beszédét, hogy köszönetet mondott "valamennyi amerikainak", majd arról beszélt, hogy soha nem látott mozgalom juttatta ismét a Fehér Házba.
Megismételte a kampányban tett ígéretét, miszerint "megjavítjuk a határokat" - azaz megállítja az illegális bevándorlást -, és rendbe teszi a gazdaságot. Utóbbival kapcsolatban azt mondta: új aranykor jöhet el Amerika számára. "Sokan mondták, hogy Isten okkal mentette meg az életemet, és ez lehet az ok" - fűzte hozzá a júliusi merényletkísérletre utalva.
A magyar minisztetelnök az elsők között gratulált Donald Trumpnak a "hatalmas győzelméhez". Orbán Viktor az X-en azt írta: "Ez volt az Egyesült Államok politikai történetének legnagyobb visszatérése. Erre a győzelemre nagy szüksége volt a világnak!"
Gratulált Donald Trump újbóli megválasztásához Mark Rutte NATO-főtitkár, Keir Starmer brit miniszterelnök, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is.
" ["post_title"]=> string(33) "Donald Trump győzelmet hirdetett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "donald-trump-gyozelmet-hirdetett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 10:29:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 08:29:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444223" ["menu_order"]=> int(8100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(444221) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 08:04:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 06:04:18" ["post_content"]=> string(2158) "Az abortusz kérdése az egyik központi témája volt a demokraták kampányának, miután a Donald Trump kinevezései nyomán kialakult legfelsőbb bírósági többség két éve eltörölte az abortuszhoz való jog szövetségi szintű védelmét.
Az abortuszjogvédők kedden hat győzelmet arattak, viszont Florida leszavazta a javasolt alkotmánymódosítást, így érvényben marad a republikánus többségű törvényhozás által korábban megszavazott törvény, amely a legtöbb esetben tiltja a művi terhességmegszakítást a terhesség első hat hete után. Az abortuszhoz való hozzáférés visszaállítására irányuló kezdeményezés viszont sikerrel járt a szintén megbízhatóan konzervatív Kansas államban.
A Missouri állambeli választók is megnyitották az utat az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortuszkorlátozásának visszavonása előtt. Az abortuszjogokról szóló módosításokat Coloradóban és Marylandben is elfogadták. Egy másik javaslat, amely tiltja a terhes nők hátrányos megkülönböztetését, szintén átment New Yorkban. Arizonában a szavazók több mint 60%-a támogatta azt a módosítást, amely az abortuszhoz való jogot az életképesség határáig védi.
A nebraskai szavazók két, nagyjából ellentétes kezdeményezésről szavaztak. Az egyik a nebraskai alkotmányban rögzítette volna az abortuszhoz való jogot a magzat életképességéig vagy később is, a terhes nő egészségének védelme érdekében. Ezt a választók elutasították. Elfogadták viszont a másik javasolt intézkedést, amely rögzíti az állam alkotmányában az eddig csak törvényben meghatározott, 12 hetes abortusztilalmat, ráadásul lehetővé teszi a korlátozás szigorítását.
Három másik államban, ahol az abortuszra vonatkozó intézkedésekről szerveztek népszavazást, még várják az eredményeket.
" ["post_title"]=> string(59) "Florida leszavazta az abortuszjogok alkotmányos védelmét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "florida-leszavazta-az-abortuszjogok-alkotmanyos-vedelmet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 10:53:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 08:53:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(98) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/06/florida-leszavazta-az-abortuszjogok-alkotmanyos-vedelmet/" ["menu_order"]=> int(8101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(444219) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 07:29:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 05:29:52" ["post_content"]=> string(993) "A republikánusok négy év után visszafoglalták a kongresszus felsőházát.
A konzervatív párt jelöltjei megnyertek három billegő szenátori széket Nyugat-Virginiában, Ohióban és Nebraskában.
Az eredményekből nem lehet következtetni az elnökválasztás kimenetelére, de az tény, hogy bárki lesz a következő elnök, programjának megvalósítása során számolnia kell a felsőház republikánus többségével. A szenátus döntő szerepet játszik a következő elnök kabinetjének kinevezésében, illetve a legfelsőbb bíróság tagjainak megválasztásában, ha üresedés van.
A képviselőház feletti irányítás még távolról sem dőlt el, több mint 100 mandátum van függőben a 435-ből.
" ["post_title"]=> string(52) "A republikánusok átvették a szenátus vezetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-republikanusok-atvettek-a-szenatus-vezeteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 07:29:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 05:29:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(88) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/06/a-republikanusok-atvettek-a-szenatus-vezeteset/" ["menu_order"]=> int(8102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(444111) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 12:00:00" ["post_content"]=> string(1512) "A kövek beszélnek – vallja Szekernyés János temesvári helytörténész, műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész, újságíró, szerkesztő, a Temesvár kövei című többkötetes monográfia szerzője, akit László Tibor a sorozat utolsó, Rézkarcok a Gyárvárosból című kiadványa kolozsvári bemutatóján kért mikrofonhoz.
A 83 éves Szekernyés János a Kolozsvár melletti Kajántón született, de a 60-as évek közepétől a Béga-parti városban él és alkot. Idén augusztusban megkapta a Temesvár Díszpolgára címet.
A Temesvár kövei című helytörténeti sorozatát a Heti Új Szó 2004 óta közli. A kolozsvári Művelődés Könyvkiadó az utóbbi évek egyik legnagyobb vállalkozásaként kötetekbe rendezve, sorozatban jelenteti meg ezeket a hiánypótló tanulmányokat. A tematikus kötetekbe Temesvár egy-egy városrészéről készült írások kerültek. Így a Préselt virágszirmok az Erzsébetvárosból Temesvár legrégebbi negyedének múltját és jelenét térképezi fel, a sorozat utolsó, 2024-ben napvilágot látott kötete pedig a Gyárvárosról szól.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2024. november 5-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2024-november-5-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:32:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:32:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444111" ["menu_order"]=> int(8103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(444216) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 13:29:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 11:29:22" ["post_content"]=> string(801) "Országos sztrájkot hirdettek az olasz vasutasok keddre egy kalauz elleni késes támadás miatt.
A szakszervezetek közleménye szerint a reggel kilenctől délután öt óráig tartó munkabeszüntetés a vasutasokkal szemben egyre gyakoribb támadásokra kívánja felhívni a figyelmet.
A Genova, Brignola és Busalla közötti helyi járaton hétfőn kora délután egy 21 éves egyiptomi fiatalember rátámadt és késsel megsebesített egy kalauzt.
A közlekedési érdekképviseletek erősebb hatósági jelenlétet sürgetnek a vonatokon a vasúti dolgozók védelme érdekében.
" ["post_title"]=> string(58) "Megkéseltek egy kalauzt, sztrájkolnak az olasz vasutasok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "megkeseltek-egy-kalauzt-sztrajkolnak-az-olasz-vasutasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-05 13:29:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 11:29:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444216" ["menu_order"]=> int(8104) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(444214) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 13:07:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 11:07:41" ["post_content"]=> string(765) "Elfogadta hétfőn a szenátus a katonai nyugdíjakról szóló törvényt módosító tervezetet, amelyik szerint ezeket a nyugdíjakat a rendfokozat vagy beosztás szerinti illetmény vagy fizetés függvényében indexálják.
A jogszabályjavaslat elfogadását 91 szenátor támogatta, nyolcan tartózkodtak.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói által benyújtott tervezetet múlt héten a képviselőház is elfogadta, a szenátus döntő házként szavazott róla, így már csak az államfő aláírására vár , mielőtt hatályba lép.
" ["post_title"]=> string(39) "Újraszámolják a katonai nyugdíjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ujraszamoljak-a-katonai-nyugdijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-05 13:07:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 11:07:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444214" ["menu_order"]=> int(8105) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(444212) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 12:59:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:59:58" ["post_content"]=> string(880) "A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16. és november 1. között 571.110 gazdának utalta át a mezőgazdasági támogatások előlegét.
Az APIA közleménye szerint a mezőgazdasági termelőknek összesen 601 millió eurót fizettek ki eddig az alaptámogatáshoz kapcsolódó előlegként.
Az előlegek kifizetése november 30-án zárul.
A támogatásra jogosult gazdák a mezőgazdasági garancialapból érkező közvetlen támogatások 70 százalékát és a vidékfejlesztési alapból finanszírozott támogatások értékének 85 százalékát kapják meg előlegként.
" ["post_title"]=> string(71) "Több mint 571 ezer gazda kapta meg eddig a területalapú támogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "tobb-mint-571-ezer-gazda-kapta-meg-eddig-a-teruletalapu-tamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-05 12:59:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:59:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444212" ["menu_order"]=> int(8106) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(444208) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 12:45:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:45:26" ["post_content"]=> string(1236) "A globális gazdasági kontextus még fontosabbá teszi a Románia és Franciaország közötti stratégiai partnerség gazdasági összetevőjének elmélyítését – jelentette ki a román miniszterelnök, miután munkalátogatáson fogadta francia hivatali kollégája, Michel Barnier.
Marcel Ciolacu kiemelte: olyan haszonértéket jelentő területekre kell összpontosítani, mint a számítástechnika, az aeronautika, az energia vagy a védelmi ipar. Kitért arra, hogy a stratégiai partnerség 16 éve alatt megkétszereződött a kétoldalú kereskedelmi forgalom, számos sikertörténet született, mint például a Dacia-Renault partnersége. Ez mind szilárd érv arra, hogy megerősített formában folytassuk együttműködésünket, mondta a román miniszterelnök.
A találkozón a román miniszterelnök beszélt a két ország közötti jelentős és szilárd biztonsági együttműködésről, nagyra értékelve azt, hogy Franciaország vállalta a NATO romániai harccsoportjának keretország szerepét.
" ["post_title"]=> string(46) "Párizsba látogatott a román miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "444208" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-05 12:47:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:47:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444208" ["menu_order"]=> int(8107) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(444204) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-05 12:04:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:04:06" ["post_content"]=> string(2097) "Az Egyesült Államok történetének legszorosabb választása kezdődött meg kedden. Az urnák elsőként egy New Hampshire állambeli tanyán, Dixville Notchban nyitottak ki helyi idő szerint nulla órakor, romániai idő szerint reggel hétkor. A leadott hat szavazatot összesítették is: hármat Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt, hármat a republikánus Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke kapott.
Hasonlóan szoros küzdelem várható másutt is. A közvélemény-kutatások szerint Harris és Trump között kevesebb mint egy százalék a különbség mind szövetségi szinten, mind a választást eldöntő csatatér államokban, így lehetetlen megjósolni, melyikük szerzi meg az elnökséget jelentő 270 elektori szavazatot.
A demokrata és a republikánus tábor egzisztenciális veszélyként tekint egymásra. A rendkívül megosztó kampány bővelkedett a fordulatokban. A júniusi elnökjelölti vitát és Joe Biden regnáló elnök katasztrofális szereplését követően a republikánus tábor biztosra vette Trump győzelmét, azonban Harris színre lépése felvillanyozta a demokrata tábort. Augusztus-szeptemberben a liberálisok vették biztosra a győzelmet, majd a konzervatív jelölt zárkózott fel ismét.
A mintegy 180 millió regisztrált szavazó közel fele, több mint 80 millió amerikai állampolgár már hétfő estig leadta a szavazatát. Közülük 36 és félmillióan levélben szavaztak. A több millió levélszavazat iktatása és megszámlálása rendkívül időigényes. Így, bár az első eredmények közvetlenül urnazárás után várhatók, a jövendőbeli elnök kilétére több napot is várni kellhet, noha előfordult már, hogy órákkal az urnazárás után győztest hirdettek.
" ["post_title"]=> string(47) "Elrajtolt az idei év legfontosabb választása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "elrajtolt-az-idei-ev-legfontosabb-valasztasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-05 12:04:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-05 10:04:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444204" ["menu_order"]=> int(8108) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(444254) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-06 15:00:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:00:07" ["post_content"]=> string(355) "Több mint száz palesztin beteget orvosi kezelésre átszállítanak Gázából az Egyesült Arab Emírségekbe és Romániába - jelentette tegnap az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Az érintettek ma hagyhatják el a Gázai övezetet. A WHO szerint további 12 ezer beteg vár elszállításra.
" ["post_title"]=> string(32) "Kihozzák Gázából a betegeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "kihozzak-gazabol-a-betegeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-06 15:01:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-06 13:01:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444254" ["menu_order"]=> int(8096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7e605926ce561a4526d9ce606568b75" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:418531be00ea0d4962e54a92fff9cba8" }