Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az…
Continue Reading
81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, a magyar rockzene egyik legendája, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf…
Continue Reading
A Moldovai Köztársaság Központi Választási Bizottságának honlapja szerint a leadott szavazatok 99,68 százalékának megszámlálása után Maia Sandu a szavazatok 55,35…
Continue Reading
Közzétette az oktatási minisztérium a 2025-ös érettségire a román nyelvet sajátos tanterv szerint tanuló magyar diákoknak a román vizsga mintatételeit. A…
Continue ReadingIsmét légiriadót adtak ki Tulcea megye északi részén, miután vasárnap este drónok csoportjait észlelték, amelyek az ukrán légtér felé tartottak a…
Continue Reading
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint újabb Tezaur államkötvényeket bocsátott ki az állam – ezekbe mától fektethetnek be a román állampolgárok, 1,…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Papp Noémi Melinda marosvásárhelyi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án.
Continue Reading
Idén világszerte az újságíró-gyilkosságok mintegy 85 százalékában nem büntettek meg senkit.
Continue Reading
Mára virradóra Libanonból három rakétát indítottak Izrael ellen, egy be is csapódott, és legalább 19 ember megsebesült.
Continue Reading
Arra kérte az ukrán elnök országa szövetségeseit egy tegnap késő este közzétett videóüzenetben, hogy tegyenek valamit az orosz területen felsorakozó észak-koreai katonák ellen.
Continue Reading
A legfiatalabb áldozat hatéves volt.
Continue ReadingTöbb ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.
Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken délelőtt szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember meghalt, három súlyosan megsérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig egy karját amputálni kellett.
Az újvidéki főügyészség közölte, szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az ügyben, köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket. A kihallgatások azonban a tiltakozók szerint nem elegendőek, meg kell találni azokat, akik valóban felelősek a történtekért - tudósít a Magyar Távirati Iroda.
" ["post_title"]=> string(49) "„A korrupció öl” – tüntetés Belgrádban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "a-korrupcio-ol-tuntetes-belgradban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-04 14:09:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 12:09:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(76) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/04/a-korrupcio-ol-tuntetes-belgradban/" ["menu_order"]=> int(8110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(444190) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-04 14:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 12:06:49" ["post_content"]=> string(565) "81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, a magyar rockzene egyik legendája, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa.

A Moldovai Köztársaság Központi Választási Bizottságának honlapja szerint a leadott szavazatok 99,68 százalékának megszámlálása után Maia Sandu a szavazatok 55,35 százalékát, ellenfele, Alexandr Stoianoglo pedig 44,65 százalékát szerezte meg a moldovai elnökválasztásokon.
Maia Sandunak Klaus Johannis államelnök és Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is gratulált, üzenetükben kiemelve, hogy a választási eredmény annak bizonyítéka, hogy győzött a demokrácia, és a szabad választás, illetve mindez azt is jelzi, hogy a Moldovai Köztársaság tovább halad európai és az Európai Unióba való integráció felé vezető útján. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és több uniós ország vezetője is gratulált az újraválasztott moldovai államfőnek. A szavazás eredményét a diaszpórában élő moldovaiak voksai döntötték el.

Közzétette az oktatási minisztérium a 2025-ös érettségire a román nyelvet sajátos tanterv szerint tanuló magyar diákoknak a román vizsga mintatételeit. A diferenciált érettségire vonatkozó határozatot még augusztusban jelentették meg a Hivatalos Közlönyben.
A magyar diákok első ízben vizsgáznak más tételek alapján, mint a többségi, román végzősök. A mintatétel szerint, a vizsga hasonló szerkezetű lesz mint a korábbi években, ám esszét a megadott szöveg alapján, első olvasatra kell írni. Az oktatáspolitikai és -értékelési központ november 1-jén, pénteken tette közzé a mintatételeket.
A témakör eltér a többségi diákok tételeitől, de lesznek rácstesztek, a hiányzó szavakat, kifejezéseket kell beírni, és két esszét kell írniuk, egy 100 szavas érvelőt, és egy 300 szavast, a megadott szöveg alapján, számol be az Edupedu. A magyar diákok is differenciált tételeket kapnak annak függvényében, hogy reál vagy humán szakon, vagy szaklíceumban végeznek. Ez utóbbi esetében annyi a különbség, hogy rövidebb esszét kell írjanak. Lényeges eltérés a magyar tagozat számára a korábbi évekhez képest, hogy a harmadik tételnél már nem az órán tanult, a tantervben szereplő irodalmi mű alapján kell esszét írniuk, hanem a megadott szöveg alapján. A reál és humán szakon végző diákok 300 szavas, a szaklíceumban járó diákok esetében 250 szó a minimális terjedelem. A szöveget azonban egy, az órákon tanult irodalmi mű alapján fogják megadni.

Ismét légiriadót adtak ki Tulcea megye északi részén, miután vasárnap este drónok csoportjait észlelték, amelyek az ukrán légtér felé tartottak a román légtér közelében.
A védelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az orosz fegyveres erők újabb dróntámadás-sorozatot hajtottak végre polgári és infrastrukturális célpontok ellen Ukrajnában, a romániai folyami határ közelében. Miután a Fekete-tenger felett dróncsoportokat észleltek, amelyek az ukrán légtér felé tartottak, közel a román légtérhez, a katonai parancsnoki központ 23:34 órakor értesítette a katasztrófavédelmi felügyelőséget, hogy légiriadó elrendelése indokolt Tulcea megye északi részén. Riasztották a légtérvédelmi járőrszolgálatot, amelynek két F-16-os harci gépe szállt fel a Borcea légitámaszpontról. Románia radarrendszere nem észlelte az ukrán célpontok elleni támadásban részt vevő légi járművek belépését a román légtérbe, de az eljárásoknak megfelelően hétfő reggel a katonák átfésülték az orosz erők által támadott célpontok közelében lévő romániai területeket.
" ["post_title"]=> string(28) "Légiriadó Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "legiriado-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-04 13:54:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 11:54:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(67) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/04/legiriado-tulcea-megyeben/" ["menu_order"]=> int(8114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(444186) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-04 13:51:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 11:51:53" ["post_content"]=> string(1201) "A Pénzügyminisztérium közleménye szerint újabb Tezaur államkötvényeket bocsátott ki az állam - ezekbe mától fektethetnek be a román állampolgárok, 1, 3 vagy 5 éves futamidővel, az éves kamatláb 5,95%, 6,70%, illetve 7,10% a futamidő függvényében.
Az állampapírok online megvásárlására december 5-ig lehetőségük azoknak a magánszemélyeknek, akik regisztráltak az országos adóhatóság (ANAF) Privát Virtuális Tér (SPV – Spaţiu Privat Virtual) platformján. A kötvényeket olyan román állampolgárságú személyek jegyezhetik, akik a vásárlás időpontjában betöltötték a 18 évet. A lakossági állampapírokból származó jövedelem nem adóköteles – emlékeztetett a pénzügyminisztérium.

Mai egyházi műsorunkban Papp Noémi Melinda marosvásárhelyi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István gróf ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. E nap kezdetben kormányrendelet alapján a magyar tudomány napja volt, majd az Országgyűlés a 2003. évi XCIII. törvényben a magyar tudomány ünnepének nyilvánította, amelyet egy hónapon át tartó tudományos rendezvénysorozat követ.
A Magyar Tudós Társaság 1830.november 17-i pozsonyi ülésén gróf Teleki Józsefet választották elölülővé (elnökké), Széchenyit pedig másodelnökké (alelnökké). Székhelye Pest lett, a társaság nevét 1840-ben változtatták Magyar Tudományos Akadémiára.
" ["post_title"]=> string(26) "A magyar tudomány ünnepe" ["post_excerpt"]=> string(55) "A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "a-magyar-tudomany-unnepe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 11:22:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 09:22:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444174" ["menu_order"]=> int(8118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(444172) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:53:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:53:14" ["post_content"]=> string(1540) "Világszerte négynaponta megöltek egy újságírót az utóbbi két évben, és az esetek túlnyomó többségében senkit nem vontak felelősségre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint.
2022-ben és 2023-ban összesen 162 újságírót öltek meg, a párizsi székhelyű UNESCO által megerősített esetek több mint fele valamilyen fegyveres konfliktus által sújtott országban történt. Azok, akik nem háborús övezetben haltak meg, jellemzően a szervezett bűnözéssel és korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos munkájukkal összefüggésben lettek gyilkosság áldozatai, vagy tüntetések tudósítása közben haltak meg.
Az UNESCO kétévente készít jelentést az újságírók biztonsági helyzetéről. Az előző jelentéshez képest mostanra 38 százalékkal emelkedett a megölt újságírók száma.
A legtöbb újságíró-gyilkosságot - 19-et – 2022-ben Mexikóban követték el, 2023-ban pedig a palesztin területeken, ahol 24 esetet jegyeztek
fel.
A jelentésben rámutattak, hogy az esetek többségében senkit nem vontak felelősségre, idén világszerte az újságíró-gyilkosságok mintegy 85 százalékában nem büntettek meg senkit.
" ["post_title"]=> string(57) "UNESCO: 38 %-al emelkedett a megölt újságírók száma" ["post_excerpt"]=> string(102) "Idén világszerte az újságíró-gyilkosságok mintegy 85 százalékában nem büntettek meg senkit." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "unesco-38-al-emelkedett-a-megolt-ujsagirok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:53:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:53:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444172" ["menu_order"]=> int(8119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(444170) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:50:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:50:54" ["post_content"]=> string(950) "Izraeli légicsapások legkevesebb 52 ember halálát okozták tegnap Libanon keleti részében, Baalbek és Szúr város térségében, a libanoni egészségügyi minisztérium késő esti közlése szerint 72 további ember megsebesült.
Mára virradóra Libanonból három rakétát indítottak Izrael ellen, az izraeli hadsereg közlése szerint az ország középső részén egy be is csapódott, és legalább 19 ember megsebesült. Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök azzal vádolta meg Izraelt, hogy elzárkózik a tűzszünetre irányuló erőfeszítésektől, miután Izrael ismét Bejrút külvárosára mért csapásokat.
Az ANI libanoni hírügynökség jelentése szerint légicsapás érte a déli Bint Dzsebilt, illetve a Bejrúttól keletre levő Alej települést is.
" ["post_title"]=> string(81) "Izraeli légicsapásokban több mint ötvenen meghaltak Libanon keleti részében" ["post_excerpt"]=> string(130) "Mára virradóra Libanonból három rakétát indítottak Izrael ellen, egy be is csapódott, és legalább 19 ember megsebesült." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "izraeli-legicsapasokban-tobb-mint-otvenen-meghaltak-libanon-keleti-reszeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:50:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:50:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444170" ["menu_order"]=> int(8120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3519 (24) { ["ID"]=> int(444168) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:49:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:49:28" ["post_content"]=> string(1179) "Arra kérte az ukrán elnök országa szövetségeseit egy tegnap késő este közzétett videóüzenetben, hogy ne nézzék tovább tétlenül az orosz területen felsorakozó észak-koreai katonákat, hanem tegyenek valamit ellenük, mielőtt azok harcolni kezdenek az ukrán csapatokkal szemben.
Volodimir Zelenszkij elmondta: Ukrajna ugyan részletesen megmutatta, pontosan hol állomásoznak az észak-koreaiak Oroszországban, de Kijev nyugati szövetségesei nem szállítottak még olyan nagy hatótávolságú fegyvereket, amelyekkel célba lehetne venni őket. "Ehelyett Amerika csak néz, Nagy-Britannia csak néz, Németország csak néz" - fogalmazott.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön azt mondta, az Egyesült Államok arra számít, hogy már a napokban bevethetik az észak-koreai katonákat az ukrán csapatok ellen. Washington úgy tudja, mintegy 8000 észak-koreai katona már a kurszki régióban van, összesen pedig hozzávetőleg 10 ezren vannak Oroszország területén.
" ["post_title"]=> string(69) "Az ukrán elnök arra kéri szövetségeseit, ne nézzenek tétlenül" ["post_excerpt"]=> string(192) "Arra kérte az ukrán elnök országa szövetségeseit egy tegnap késő este közzétett videóüzenetben, hogy tegyenek valamit az orosz területen felsorakozó észak-koreai katonák ellen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-ukran-elnok-arra-keri-szovetsegeseit-ne-nezzenek-tetlenul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:49:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:49:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444168" ["menu_order"]=> int(8121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(444166) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:47:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:47:49" ["post_content"]=> string(1120) "Leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része tegnap, tizennégy ember meghalt és mintegy harmincan megsérültek - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter. Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében a felelősök mielőbbi felkutatását követelte.
Az újvidéki vasútállomás épületének régi, 1964 óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete omlott le, embereket maga alá temetve. Ivica Dacic belügyminiszter közölte, hogy rendkívül nehéz körülmények között folyt a mentés, de nem számítanak több holttestre. A legfiatalabb áldozat hatéves volt.
Milos Vucevic szerb miniszterelnök a második világháború utáni időszak legnehezebb pillanatának nevezte Újvidék történelmében a tegnapi tragédiát. A kormány mára nemzeti gyásznapot rendelt el, Újvidék város vezetése pedig háromnapos gyászt hirdetett.
" ["post_title"]=> string(103) "Tizennégyre nőtt az újvidéki vasútállomás szerkezetének leomlása okozta elhalálozások száma" ["post_excerpt"]=> string(39) "A legfiatalabb áldozat hatéves volt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "tizennegyre-nott-az-ujvideki-vasutallomas-szerkezetenek-leomlasa-okozta-elhalalozasok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:47:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:47:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444166" ["menu_order"]=> int(8122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(444191) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-04 14:09:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 12:09:14" ["post_content"]=> string(1117) "Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.
Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken délelőtt szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember meghalt, három súlyosan megsérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig egy karját amputálni kellett.
Az újvidéki főügyészség közölte, szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az ügyben, köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket. A kihallgatások azonban a tiltakozók szerint nem elegendőek, meg kell találni azokat, akik valóban felelősek a történtekért - tudósít a Magyar Távirati Iroda.
" ["post_title"]=> string(49) "„A korrupció öl” – tüntetés Belgrádban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "a-korrupcio-ol-tuntetes-belgradban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-04 14:09:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-04 12:09:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(76) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/04/a-korrupcio-ol-tuntetes-belgradban/" ["menu_order"]=> int(8110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5313de5a03583d44b192c936deddd07f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bea426d1f2bf8b934ae6e42f83f72299" }