Szubjektív alapon történt a nyári aszály okozta károk felmérése, így a gazdák nem egyformán részesülnek a kártérítésből – jelentette ki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Szubjektív alapon történt a nyári aszály okozta károk felmérése, így a gazdák nem egyformán részesülnek a kártérítésből – jelentette ki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke.
Continue Reading
A kelet-spanyolországi vihar halálos áldozatainak száma 205-re emelkedett – jelentette tegnap az EFE hírügynökség.
Continue Reading
A legkevesebb fizetésképtelenséget bejelentő vállalkozást Hargita (20), Kovászna (22), Mehedinţi (22) és Vaslui (32) megyében regisztrálták.
Continue Reading
A török Makyol vezette konzorcium a nyertese az észak-erdélyi autópálya Vaskapu-Szilágynagyfalu szakaszára kiírt pályázatnak – jelentette be tegnap a közúti infrastruktúráért felelős országos hatóság.
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: A Román Rádió ma ünnepli fennállásának 96. évfordulóját. A Bukarestben megalapított intézménynek 1945-től megszakítás nélkül létezik magyar nyelvű…
Continue Reading
Klaus Iohannis államfő ma kihirdette az erre vonatkozó törvényt.
Continue Reading
A párizsi városháza rendeletben „korlátozott forgalmú övezetté” nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni.
Continue Reading
A világon elsőként sikerült életképes magokat nyerni holdtalajban nevelt mustárnövényekből a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) – közölte az intézmény tegnap.
Continue Reading
Az űrorvosok a Földről kísérik végig a teljes missziót.
Continue Reading
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: „a legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne akadályozza Ukrajna NATO-meghívását.
Continue Reading
A politikust egy 155 ezer euró értékű jogosulatlan áfavisszaigénylés miatt ítélték el.
Continue Reading
Hat épület dőlt romba.
Continue ReadingSzubjektív alapon történt a nyári aszály okozta károk felmérése, így egyes gazdák joggal érezhetik úgy, hogy nem egyformán részesülnek a kártérítésből – jelentette ki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke, Nagy Zsolt falugazdász.
Hektáronként maximum ezer lejre, azaz kétszáz euróra jogosultak a veszteséget szenvedett termelők, az erről szóló 400 millió euró értékű román állami programot az Európai Bizottság is jóváhagyta.
Pataky Lehel Zsolt összeállítása:
A spanyolországi árvizek tizenhat lehetséges romániai áldozatára vonatkozó információkat ellenőriz a román külügyminisztérium a madridi nagykövetség és a Castellón de la Plana-i román konzulátus közvetítésével.
A román külügyminisztérium közleménye szerint folyamatos a kommunikáció a spanyol hatóságokkal, akik ellenőrzik, hogy vannak-e román állampolgárok az árvíz által érintett személyek között. Szükség esetén készen állnak konzuli segítséget nyújtani.
A kelet-spanyolországi vihar halálos áldozatainak száma 205-re emelkedett - jelentette tegnap az EFE hírügynökség.
" ["post_title"]=> string(105) "Tizenhat lehetséges romániai áldozatára vonatkozó információkat ellenőriz a külügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(122) "A kelet-spanyolországi vihar halálos áldozatainak száma 205-re emelkedett - jelentette tegnap az EFE hírügynökség." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(94) "tizenhat-lehetseges-romaniai-aldozatara-vonatkozo-informaciokat-ellenoriz-a-kulugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:42:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:42:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444161" ["menu_order"]=> int(8124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(444159) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:41:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:41:19" ["post_content"]=> string(819) "Idén eddig több mint 5 ezer 119 cég és egyéni vállalkozó, azaz PFA jelentett fizetésképtelenséget – a cégbíróság által ma közölt adatok szerint. Ez 11,82 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt.
A legtöbb fizetésképtelenné vált cég és PFA Bukarestben volt, összesen 912. A további sorrend: Bihar megye (432 fizetésképtelenné vált cég és PFA), Kolozs megye (353), Temes megye (285) Iaşi (222), Ilfov (206 fizetésképtelenné vált cég és PFA).
A legkevesebb fizetésképtelenséget bejelentő vállalkozást Hargita (20), Kovászna (22), Mehedinţi (22) és Vaslui (32) megyében regisztrálták.
" ["post_title"]=> string(62) "Több mint 5100 cég és PFA jelentett fizetésképtelenséget" ["post_excerpt"]=> string(152) "A legkevesebb fizetésképtelenséget bejelentő vállalkozást Hargita (20), Kovászna (22), Mehedinţi (22) és Vaslui (32) megyében regisztrálták." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "tobb-mint-5100-ceg-es-pfa-jelentett-fizeteskeptelenseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:41:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:41:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444159" ["menu_order"]=> int(8125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(444157) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:38:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:38:53" ["post_content"]=> string(1796) "A török Makyol vezette konzorcium a nyertese az észak-erdélyi autópálya Vaskapu-Szilágynagyfalu szakaszára kiírt pályázatnak - jelentette be tegnap a közúti infrastruktúráért felelős országos hatóság.
Ezzel lezárult a húsz éve épülő autópálya tendereztetése, a Szilágy megyei Vaskapu és Szilágynagyfalu közti 41 kilométeres szakasz volt az utolsó, amelynek nem volt kivitelezője. Ez az észak-erdélyi autópálya műszakilag legnehezebb szakasza, mivel a kivitelezőnek Zilah közelében meg kell építenie egy csaknem 3 kilométeres alagutat a Meszes-hegység alatt.
A kivitelezőnek összesen 78 hónap áll rendelkezésére a munkálatok tervezésére és elvégzésére. A győztes ajánlat értéke 6 milliárd 620 millió lej amihez hozzáadódik az áfa.
Az észak-erdélyi autópálya építése 2004. június 16-án kezdődött a Kolozsvár melletti Tordaszentlászló területén. Jelenleg 130 kilométeren, Marosvásárhely és a Kolozsvár közelében található Magyarnádas között lehet folyamatosan közlekedni rajta. Időközben átadták a Bors II - Bihar (5,35 kilométer) és a Berettyószéplak - Szilágynagyfalu (13,55 kilométer) szakaszokat is. A Magyarnádas-Vaskapu közti sztrádaszakasz építése folyamatban
van, a Bihar - Bisztraterebes és Bisztraterebes-Berettyószéplak szakaszok pedig a tervezés szakaszában vannak.
A kivitelezési szerződések értelmében utolsóként a Vaskapu-Szilágynagyfalu szakasznak kell elkészülnie, 2031 folyamán.
" ["post_title"]=> string(74) "Megvan a kivitelezője az észak-erdélyi autópálya utolsó szakaszának" ["post_excerpt"]=> string(221) "A török Makyol vezette konzorcium a nyertese az észak-erdélyi autópálya Vaskapu-Szilágynagyfalu szakaszára kiírt pályázatnak - jelentette be tegnap a közúti infrastruktúráért felelős országos hatóság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "megvan-a-kivitelezoje-az-eszak-erdelyi-autopalya-utolso-szakaszanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-02 10:38:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:38:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444157" ["menu_order"]=> int(8126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(444060) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 13:30:00" ["post_content"]=> string(1345) "Műsorunk tartalmából:
A Román Rádió ma ünnepli fennállásának 96. évfordulóját. A Bukarestben megalapított intézménynek 1945-től megszakítás nélkül létezik magyar nyelvű adása. Darvas Enikő foglalja össze a Bukaresti Rádió történetét.
Garzó Ferenc jegyzete: Hatalmak a könyvek tükrében
A munkaügyi minisztérium egyik kezdeményezése szerint ingyenes pszichológiai konzultációban részesítik azokat a szülőket, akik elveszítették gyermeküket a terhesség ideje alatt, vagy mielőtt betöltötte volna a 18. életévét. Azok jelentkezését várják, akik úgy érzik, hogy a gyász feldolgozásában szükségük van szakember segítségére. A szülők a családorvos illetve pszichológus ajánlásával igényelhetik a 10 ülésből álló konzultációt a halálesetet követő félévben. Orbán Szabolcs, a Kolozsvári Rádió munkatársa Deme Ilona pszichológust kérdezte a kezdeményezésről.
Klaus Iohannis államfő ma kihirdette a törvényt, amely szerint a román állam a hozzátartozók kérésére 5000 euróig terjedően köteles fedezni a külföldön elhunyt román állampolgárok hazaszállításának költségeit.
A jogszabály alkalmazásához szükséges forrásokat évente előirányozzák a külügyminisztérium költségvetésében.
A törvény alkalmazási szabályait a külügy- és a pénzügyminiszter közös rendeletével hagyják jóvá a jogszabálynak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 60 napon belül.
" ["post_title"]=> string(107) "Az állam köteles fedezni a külföldön elhunyt román állampolgárok hazaszállításának költségeit" ["post_excerpt"]=> string(69) "Klaus Iohannis államfő ma kihirdette az erre vonatkozó törvényt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "az-allam-koteles-fedezni-a-kulfoldon-elhunyt-roman-allampolgarok-hazaszallitasanak-koltsegeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 13:08:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:08:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444155" ["menu_order"]=> int(8128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(444153) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 13:06:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:06:07" ["post_content"]=> string(1424) "A párizsi városháza rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni.
A rendelet szerint az 5,5 négyzetkilométernyi területre csak a sürgősségi járművek, az autóbuszok, a taxik, a mozgáskorlátozottak, valamint a négy kerületben lakó vagy ott dolgozó autósok és a célforgalmú járművek hajthatnak be, azaz azok, akiknek az indulási vagy érkezési helye a négy kerület egyikére esik (orvosi rendelés, bevásárlás, mozi- vagy színházlátogatás).
A többször elhalasztott intézkedés bevezetése Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármesterének kampányígérete volt annak érdekében, hogy "felszabadítsa az autók által elfoglalt közterületet" és csökkentse a környezetszennyezést, ahogyan azt Madrid, Milánó és Róma is megtette a központi kerületeiben.
Az elképzelés 2021 májusában történt bejelentése óta az övezet határainak kialakítása komoly tárgyalások tárgyát képezte a párizsi prefektúrával, amely a tegnap megjelent rendeletet társszerzőként írta alá.
" ["post_title"]=> string(79) "Hétfőtől kitiltják az áthaladó gépkocsiforgalmat Párizs belvárosából" ["post_excerpt"]=> string(242) "A párizsi városháza rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "hetfotol-kitiltjak-az-athalado-gepkocsiforgalmat-parizs-belvarosabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 13:06:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:06:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444153" ["menu_order"]=> int(8129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(444151) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 13:04:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:04:50" ["post_content"]=> string(1905) "A világon elsőként sikerült életképes magokat nyerni holdtalajban nevelt mustárnövényekből a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) - közölte az intézmény tegnap.
A közleményben felidézték, a NASA nemzetközi ajánlást tett közzé - többféle paraméter figyelembevételével -, hogy melyek azok a növények, amelyek valószínűleg alkalmasak lehetnek arra, hogy életben maradjanak a Hold talajával megegyező szerkezetű és szemcseméretű talajban, így a Holdon is.
A növényeknek számos kitételnek kell megfelelniük, ilyen a kis vízszükséglet, az átlagostól nagyobb arányú oxigéntermelés, a fogyaszthatóság, továbbá az is, hogy kösse meg az illékony szerves vegyületeket a környezetében. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, azaz a MATE szakértői sikeresen bebizonyították, hogy az ajánlott növények sorából a mustár emelkedik ki leginkább.
A MATE kutatói arra is rávilágítottak, hogy mindenképpen zárt környezet szükséges a növényeknek ahhoz, hogy sikeresen kifejlődhessenek a Holdon, hiszen a sugárzás ellenkező esetben megölné őket. Ezért barlangban vagy hegybe fúrt alagútban kell gondolkodniuk a kutatóknak.
Hasonló körülmények között termett magokkal eddig még csak a MATE Műszaki Intézete rendelkezik, ezért a kutatás világszinten is egyedülálló - hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy a magokat jelenleg a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban elemzik, vizsgálják.
A tudományos vizsgálati eredmények az év végére várhatóak.
" ["post_title"]=> string(73) "Életképes magokat teremtek a holdtalajban elültetett mustárnövények" ["post_excerpt"]=> string(190) "A világon elsőként sikerült életképes magokat nyerni holdtalajban nevelt mustárnövényekből a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) - közölte az intézmény tegnap. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "eletkepes-magokat-teremtek-a-holdtalajban-elultetett-mustarnovenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 13:04:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:04:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444151" ["menu_order"]=> int(8130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(444149) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 13:01:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:01:31" ["post_content"]=> string(827) "Dr. Nagy Klaudia Vivien kardiológus lett Magyarország első űrorvosa – derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.
A szakember elvégezte az Európai Űrügynökség által akkreditált űrorvos szakképzést, ezzel érdemelte ki ezt a címet. Űrorvosként az lesz a feladata, hogy támogassa az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is.
Az űrorvosok nem utaznak együtt az asztronautákkal az űrbe, a Földről kísérik végig a teljes missziót, valamint a küldetés előtt és a landolás után is számos feladatuk akad.
" ["post_title"]=> string(71) "Dr. Nagy Klaudia Vivien kardiológus lett Magyarország első űrorvosa" ["post_excerpt"]=> string(62) "Az űrorvosok a Földről kísérik végig a teljes missziót." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "dr-nagy-klaudia-vivien-kardiologus-lett-magyarorszag-elso-urorvosa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 13:01:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 11:01:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444149" ["menu_order"]=> int(8131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(444147) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 12:59:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:59:27" ["post_content"]=> string(1109) "Kijev és Budapest kétoldalú dokumentum előkészítésén dolgozik, amely Ukrajna NATO-csatlakozását is érinti – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kárpátaljai kistérségek és járások vezetőivel folytatott megbeszélésen.
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: „a legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne akadályozza Ukrajna NATO-meghívását. Vagyis ne támogasson, ne szavazzon ránk, de ne is blokkolja” – hangsúlyozta az ukrán elnök. Az ukrán elnök tegnap találkozott a Harkivból, Melitopolból, Dnyipróból és Nyikopolból áttelepült vállalkozások képviselőivel is - közölte az Ukrinform.
A hírügynökség által idézett adatok szerint a teljes körű orosz invázió kezdete óta több mint 350 vállalkozás települt át Kárpátaljára a háborús övezetből és az ideiglenesen megszállt területekről, a többségük Ungvár, Beregszász és Munkács környékére.
" ["post_title"]=> string(69) "Kijev és Budapest kétoldalú dokumentum előkészítésén dolgozik" ["post_excerpt"]=> string(135) "Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: „a legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne akadályozza Ukrajna NATO-meghívását." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "kijev-es-budapest-ketoldalu-dokumentum-elokeszitesen-dolgozik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 12:59:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:59:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444147" ["menu_order"]=> int(8132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(444145) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 12:58:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:58:16" ["post_content"]=> string(918) "Adócsalás miatt jogerősen egy év - két évre pedig felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte az eperjesi (Presov) kerületi bíróság Andrej Kiska volt szlovák államfőt tegnap. A politikust egy 155 ezer euró értékű jogosulatlan áfavisszaigénylés miatt ítélték el.
A vád szerint az adócsalást Kiska még 2013-ban és 2014-ben követte el, akkori államfőválasztási kampánya során egy, az érdekeltségei közé tartozó cég könyvelésében. A szlovák hírügynökség szerint Kiska egy nyilatkozatában az ellene folytatott bűnvádi eljárást "politikai pernek" minősítette, ügyvédje pedig annak a véleményének adott hangot, miszerint "nem történt bűncselekmény", mivel a történtek idején Andrej Kiska "már tíz napja nem volt az érintett cég ügyvezetője."
" ["post_title"]=> string(66) "Egy év szabadságvesztésre ítélték a volt szlovák államfőt" ["post_excerpt"]=> string(97) "A politikust egy 155 ezer euró értékű jogosulatlan áfavisszaigénylés miatt ítélték el. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "egy-ev-szabadsagvesztesre-iteltek-a-volt-szlovak-allamfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 12:58:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:58:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444145" ["menu_order"]=> int(8133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(444143) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-01 12:56:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:56:32" ["post_content"]=> string(1305) "Az izraeli hadsereg tegnap Dél-Libanonban Szúr (Türosz), illetve az ország keleti részén fekvő Baalbek közelében lévő célpontokat támadott, miután az izraeli hadsereg lakóhelye elhagyására szólította fel a lakosságot.
A libanoni egészségügyi minisztérium szerint a Hezbollahhal, illetve annak szövetségesével, az Amallal kapcsolatban álló mentőszervezetek hat tagja halt meg Dél-Libanon három településén légicsapásokban. Az ANI libanoni hírügynökség jelentése szerint az izraeli repülőgépek olyan mentősöket vettek célba Szúrban, akik a Hezbollah korábban célba vett mentőseinek a segítségére siettek.
A tegnapi légitámadások során a libanoni polgári védelem szerint hat épület dőlt romba.
Az ANI szerint Kelet-Libanonban négy izraeli légicsapást mértek Durisz falura és Baalbek város környékére. A Baalbeki Nemzetközi Fesztivál sürgős fellépést sürgetett, hogy véget vessenek az UNESCO világörökségi listáján szereplő, római kori templomegyütteséről ismert város elleni szüntelen támadásoknak.
" ["post_title"]=> string(67) "Az izraeli hadsereg dél- és kelet-libanoni célpontokat támadott" ["post_excerpt"]=> string(26) "Hat épület dőlt romba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-izraeli-hadsereg-del-es-kelet-libanoni-celpontokat-tamadott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-01 12:56:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-01 10:56:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444143" ["menu_order"]=> int(8134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(444163) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-02 10:45:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-02 08:45:29" ["post_content"]=> string(909) "Szubjektív alapon történt a nyári aszály okozta károk felmérése, így egyes gazdák joggal érezhetik úgy, hogy nem egyformán részesülnek a kártérítésből – jelentette ki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke, Nagy Zsolt falugazdász.
Hektáronként maximum ezer lejre, azaz kétszáz euróra jogosultak a veszteséget szenvedett termelők, az erről szóló 400 millió euró értékű román állami programot az Európai Bizottság is jóváhagyta.
Pataky Lehel Zsolt összeállítása: