Az állampapírok ettől a hónaptól nemcsak az államkincstáron és a bankokon keresztül, hanem közvetlenül az adók kifizetésére létrehozott Ghișeul.ro platformon…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Az állampapírok ettől a hónaptól nemcsak az államkincstáron és a bankokon keresztül, hanem közvetlenül az adók kifizetésére létrehozott Ghișeul.ro platformon…
Continue Reading
Kedden délután 17 órától tárgyalja az alkotmánybíróság az elnökjelöltségekkel kapcsolatos óvásokat – közölték a testülethez közel álló források az AGERPRES-szel.…
Continue Reading
A tüntető egyetemisták hétfőn késő este blokád alá vették a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületét Belgrádban, és azt üzenték,…
Continue Reading
Letartóztatták Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnököt a manilai nemzetközi repülőterén kedden – közölte a délkelet-ázsiai ország kormánya. Ferdinand Marcos elnök…
Continue Reading
Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú…
Continue Reading
Adam Boehler, az Egyesült Államok különleges megbízottja az Izrael és a Hamász közötti túszmegállapodások ügyében valódi esélyt lát a palesztin…
Continue Reading
Kémkedés címén megfosztották akkreditációjától a moszkvai brit nagykövetség két diplomatáját – közölte ma az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB.…
Continue Reading
Călin Georgescu szerint Romániában „zsarnokság van, Európa pedig diktatúra”. Így kommentálta a politikus a Központi Választási Iroda döntését, amellyel elutasította…
Continue Reading
Mind a Központi Választási Iroda tegnapi döntése, mind az alkotmánybíróság tavalyi döntései – Diana Șoșoacă jelöltségének megakadályozásáról, illetve a tavalyi…
Continue Reading
Soha nem látott káoszba torkollt a szerb képviselőház idei első rendes ülése a múlt hét elején, péntekre pedig ismét általános…
Continue Reading
A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este hivatalosan bejelentette, hogy elutasította Călin Georgescu elnökjelöltségét. A tájékoztatás szerint elutasították két másik…
Continue Reading
Crin Antonescu benyújtotta jelölési iratcsomóját vasárnap a Központi Választási Irodához (BEC). A politikus a Románia, előre! választási szövetség jelöltjeként indul…
Continue ReadingAz állampapírok ettől a hónaptól nemcsak az államkincstáron és a bankokon keresztül, hanem közvetlenül az adók kifizetésére létrehozott Ghișeul.ro platformon keresztül is megvásárolhatók - közölte a pénzügyminisztérium.
Az 1, 3 és 5 éves futamidejű kötvények évi 6,8, 7,5 és 7,8 százalékot kamatoznak.
Az államkötvények megvásárolhatók továbbá a postahivatalokban, valamint az országos adóhatóság Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) nevű platformján is március 10. és április 2. között.
Az államkötvények kamata adómentes. Ugyanakkor a Tezaur program keretében kibocsátott állampapírok átruházhatók és lejárat előtt visszaválthatók. Egy befektető a jegyzési időszakon belül többször is jegyezhet államkötvényeket, illetve kérvényezheti a veszteségmentes visszaváltásukat.
Államkötvényt azok a személyek vásárolhatnak, aki a jegyzés napjáig betöltötték a 18. életévüket.
" ["post_title"]=> string(46) "Ismét jegyezhetők a Tezaur államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ismet-jegyezhetok-a-tezaur-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 09:53:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 07:53:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448182" ["menu_order"]=> int(6789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(448179) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 09:41:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 07:41:38" ["post_content"]=> string(4561) "Kedden délután 17 órától tárgyalja az alkotmánybíróság az elnökjelöltségekkel kapcsolatos óvásokat - közölték a testülethez közel álló források az AGERPRES-szel.
Közben a szélsőjobb dolgozik egy tartalék megoldáson, ugyanis mint azt George Simion AUR-elnök jelezte, nem fűznek nagy reményeket ahhoz, hogy az alkotmánybíróság Georgescu javára dönt.
Az alkotmánybíróság szintén ma tárgyalja a Nicușor Dan elnökjelöltsége ellen benyújtott óvást is.
Az alkotmánybíróság döntésére várva több száz Călin Georgescu-párti tüntető gyűlt össze hétfő este az intézmény székháza előtt. A csendőrség nagy erőkkel vonult ki, hogy megelőzze az előző estihez hasonló erőszakos rendbontást. A tüntetők között a labdarúgó bajnokságot vezető FCSB ultráinak három tagját azonosították. Felkérték a tiltakozókat, hogy jelezzék a bűnüldöző szerveknek, ha felfigyelnek olyan csoportokra, melyek erőszakos cselekményeket készülnek elkövetni.
A Román Rendőrség szóvivője közölte, hogy tizenhárom csendőr sérült meg vasárnap este Bukarestben, a Központi Választási Iroda (BEC) előtti tüntetésen, amely a Călin Georgescu elnökjelöltségét elutasító bejelentést követően robbant ki, négyen még mindig kórházban vannak.
Octavian Dan szerint hét, a tüntető tömegből agresszív viselkedés miatt kiemelt személyt a rendőrségre kísértek kihallgatásra. Több mint 500 személyt igazoltattak a hatóságok.
A helyszíni vizsgálatokból kiderült, hogy a tüntetők több üzlet kirakatát betörték, utcabútorokat rongáltak meg, járdaköveket szedtek fel és felborították az egyik televíziócsatorna autóját.
Felbujtás és hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőfeljelentést tett a REPER párt vezetősége a Központi Választási Iroda székházánál történt vasárnap esti zavargások miatt.
A REPER képviselői közölték, a feljelentést George Simion, Horațiu Potra és Călin Georgescu vasárnap, március 9-én tett kijelentései miatt nyújtották be. Az említettek ugyanis az állami hatóságok elleni erőszakra biztató üzeneteket tettek közzé, amelyek vandalizmushoz és a rendvédelmi dolgozók bántalmazásához vezettek Bukarest központjában.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) töröltette a Facebookkal és a TikTokkal George Simion vasárnap esti videóját, melyben a Központi Választási Iroda (BEC) tagjainak a „nyilvános megnyúzására” buzdított.
Utólag az AUR elnöke azzal védekezett, hogy képletesen értette a megnyúzást, és valójában az érintettek vagyonának elkobzására utalt.
Horatiu Potra egy videóban arra buzdította a fegyveres erőket, hogy „tartóztassák le” az állami intézmények és a hadsereg vezetőit.
Mára az ügyészség az AUR öt képviselőjét idézte be a vasárnapi erőszakos tüntetéssel összefüggésben.
Közben Dan Dungaciu cáfolta, hogy a szélsőjobboldal jelöltjeként indulna az elnökválasztáson.
Elsőként aG4Media számolt be arról, hogy az izolacionista pártok körében felmerült a Román Akadémia Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének volt igazgatója lehetséges jelöltként Georgescu helyett.
"A jelöltségem nem létezett és nem létezik" – reagált Dungaciu az Antena3 CNN szerint.
A radikális pártoknak még négy napjuk van arra, hogy találjanak egy jelöltet, aki átvehetné Călin Georgescu szavazóit, amennyiben az alkotmánybíróság megerősíti a Központi Választási Iroda döntését. Ajelöltségek benyújtásának határideje március 15-e.
" ["post_title"]=> string(86) "Kedden tárgyalja az alkotmánybíróság az elnökjelöltekkel kapcsolatos óvásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kedden-targyalja-az-alkotmanybirosag-az-elnokjeloltekkel-kapcsolatos-ovasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 13:26:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:26:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448179" ["menu_order"]=> int(6790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(448176) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 08:55:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 06:55:56" ["post_content"]=> string(1312) "A tüntető egyetemisták hétfőn késő este blokád alá vették a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületét Belgrádban, és azt üzenték, hogy 22 órán át blokkolják az épületet.
Az akciót a közmédia egyik műsorvezetője váltotta ki azzal, hogy az Aleksandar Vucic államfővel készült interjúban során egy kérdésben csőcselékként hivatkozott a tavaly november óta tüntető diákokra.
A belgrádi egyetemistákhoz rövidesen csatlakoztak az újvidéki hallgatók is, akik a Vajdasági RTV épületét vették blokád alá és hasonló akcióra került sor Kragujevacon is, ahol az RTK épülete elé mentek.
A tiltakozók közölték, hogy az RTS épületéből minden alkalmazott távozhat, de bemenni oda nem mehet senki, amíg a közmédium „fel nem szabadul a hírzárlat alól”.
Az éjszaka összetűzésre került sor az egyetemisták és a rohamrendőrök között, a Szabad Magyar Szó szerint első ízben kerültek elő a gumibotok az egyetemisták ellen. Az incidensben egy rendőr is megsérült.
" ["post_title"]=> string(41) "Blokád alá vették a szerb közmédiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "blokad-ala-vettek-a-szerb-kozmediat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 08:55:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 06:55:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448176" ["menu_order"]=> int(6791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(448173) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 08:33:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 06:33:48" ["post_content"]=> string(1105) "Letartóztatták Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnököt a manilai nemzetközi repülőterén kedden - közölte a délkelet-ázsiai ország kormánya.
Ferdinand Marcos elnök hivatalának közleménye szerint Duterte hongkongi utazásról érkezett vissza Manilába, ahol a repülőtéren a rendőrség őrizetbe vette a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogató parancsa alapján az ellene indított emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
A Nemzetközi Büntetőbíróság a volt elnök drogellenes hadjárata során elkövetett tömeggyilkosságokat vizsgálja.
Dutertével szemben az a vád, hogy a 2016 és 2022 közötti elnöksége idején nem tette lehetővé a kábítószerügyekben gyanúsítottaknak a "törvény szerinti megfelelő eljárást", a hatóságok önkényesen jártak el velük szemben, ami több ezer ember, köztük gyerekek halálához vezetett.
" ["post_title"]=> string(90) "Letartóztatták Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnököt a manilai repülőtéren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "letartoztattak-rodrigo-duterte-volt-fulop-szigeteki-elnokot-a-manilai-repuloteren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 08:56:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 06:56:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448173" ["menu_order"]=> int(6792) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3483 (24) { ["ID"]=> int(448162) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-10 14:42:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:42:53" ["post_content"]=> string(1102) "Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú energetikai együttműködés - jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten. A magyar tárcavezető arról számolt be a román energiaügyi miniszterrel, Sebastian Burdujával folytatott tárgyalása után, hogy a történelmi jelentőségű megállapodás kölcsönös védettséget biztosít méltányos feltételek mellett a magyar és a román fogyasztók számára egyaránt. Ráadásul az együttműködésnek kiemelt jelentőséget ad - mondta Szijjártó -, hogy néhány év múlva Románia lesz a régió egyetlen nettó földgázexportőre és egyben az Európai Unió legnagyobb kitermelője. Leszögezte, hogy az együttműködésnek jó alapot ad, hogy mindkét ország fizikai, gyakorlati kérdésként tekint az energiaellátásra az ideológiai megközelítések helyett.
" ["post_title"]=> string(70) "Gázszolidaritási megállapodást kötött Románia és Magyarország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "gazszolidaritasi-megallapodast-kotott-romania-es-magyarorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-10 14:42:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:42:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448162" ["menu_order"]=> int(6793) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3482 (24) { ["ID"]=> int(448160) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-10 14:41:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:41:05" ["post_content"]=> string(528) "Adam Boehler, az Egyesült Államok különleges megbízottja az Izrael és a Hamász közötti túszmegállapodások ügyében valódi esélyt lát a palesztin iszlamista terrorszervezet túszainak hazatérésére a következő hetekben. Az amerikai különleges megbízott az izraeli 12-es tévécsatornának nyilatkozva nem árulta el, hogy mikor és hányszor tárgyalt a Hamásszal, de hangsúlyozta, hogy a végső cél az összes túsz szabadon engedésének elérése.
" ["post_title"]=> string(84) "Az Egyesült Államok különmegbízottja bízik az izraeli túszok hazatérésében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-egyesult-allamok-kulonmegbizottja-bizik-az-izraeli-tuszok-hazatereseben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-10 14:41:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:41:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448160" ["menu_order"]=> int(6794) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(448157) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-10 14:38:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:38:40" ["post_content"]=> string(913) "Kémkedés címén megfosztották akkreditációjától a moszkvai brit nagykövetség két diplomatáját - közölte ma az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB. A KGB utódának számító orosz hírszerző szolgálat szerint Alkesh Odedra, a nagykövetség második titkára és Michael Skinner, a diplomáciai képviselet politikai osztálya első titkárának férje hamis adatokat adott meg Oroszországba való belépésekor, és az ország biztonságát veszélyeztető hírszerzési és felforgató tevékenységet folytatott. Mindkettőjüket megfosztják akkreditációjuktól, és felszólították, hogy két héten belül hagyják el Oroszországot. Szeptemberben a moszkvai brit diplomáciai képviselet politikai osztályának hat tagját fosztották meg az akkreditációtól hírszerzési és felforgató tevékenység címén.
" ["post_title"]=> string(77) "Kémkedés címen kiutasított az FSZB két brit diplomatát Oroszországból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "kemkedes-cimen-kiutasitott-az-fszb-ket-brit-diplomatat-oroszorszagbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-10 14:38:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:38:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448157" ["menu_order"]=> int(6795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3485 (24) { ["ID"]=> int(448155) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-10 14:36:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:36:38" ["post_content"]=> string(676) "Călin Georgescu szerint Romániában „zsarnokság van, Európa pedig diktatúra”. Így kommentálta a politikus a Központi Választási Iroda döntését, amellyel elutasította államelnök-jelöltségét. George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke önkényesnek és a december 6-án elkezdődött államcsíny újabb epizódjának nevezte a Központi Választási Iroda (BEC) döntését. Simion nyugalomra, békés tüntetésekre és szabad választásokra tett felhívást a román gazdaság hanyatlásának elkerülése érdekében.
" ["post_title"]=> string(40) "Călin Georgescu szerint zsarnokság van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "calin-georgescu-szerint-zsarnoksag-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-10 14:39:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 12:39:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448155" ["menu_order"]=> int(6796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3452 (24) { ["ID"]=> int(448148) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-10 11:39:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-10 09:39:12" ["post_content"]=> string(2177) "Mind a Központi Választási Iroda tegnapi döntése, mind az alkotmánybíróság tavalyi döntései - Diana Șoșoacă jelöltségének megakadályozásáról, illetve a tavalyi elnökválasztás eltörléséről - precedens értékűek – jelentette ki Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke rádiónknak. - Már tavaly elmondtam, hogy valakinek a választhatósági jogát akkor lehet visszautasítani, ha egy bíróság egy döntésben ezt megállapítja szankcióként. Kérdés az, hogy a jövőben ezekkel a döntésekkel mennyire élhetnek vissza – mondta Asztalos Csaba.
Úgy vélte, látható volt, hogy jó eséllyel már a választási iroda vagy az alokotmánybíróság el fogja utasítani Georgescu jelöltségét. Az alkotmánybíróság már tavaly utalt arra, hogy a választási hatóságnak a hatásköre nem csak a formai feltételek vizsgálata, hanem az alkotmányos kötelezettségeket is figyelembe kell vennie.
Asztalos Csaba szerint ezzel a döntésével az alkotmánybíróság ellentmond Viorel Cataramă ügyében született korábbi döntésnek, hiszen akkor a talárosok úgy vélték, az akkor talált hamis aláírásokat csak bíróság ellenőrizheti, így a választási hatóság csak a formai követelmények ellenőrzésére szorítkozhat.
Asztalos Csaba szerint más szélsőjobboldali jelöltek esetében is könnyen fennáll annak a lehetősége, hogy az ő jelöltségüket is elutasítja a Központi Választási Iroda vagy az alkotmánybíróság. A szakember szerint Románia súlyos negatív következményekre nem kell számítson nemzetközi téren Georgescu jelöltségének elutasítása miatt.
Az alábbiakban meghallgathatják teljes terjedelemben a nyilatkozatot.
Soha nem látott káoszba torkollt a szerb képviselőház idei első rendes ülése a múlt hét elején, péntekre pedig ismét általános sztrájkot hirdettek az egyetemi hallgatók. Zsivity Tímea Nyugat-Balkán-szakértővel beszélgettünk arról, hogy mi lehet a kifutása a tavaly november óta, kisebb-nagyobb intenzitással tartó elégedetlenségi hullámnak Szerbiában.
A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este hivatalosan bejelentette, hogy elutasította Călin Georgescu elnökjelöltségét. A tájékoztatás szerint elutasították két másik független jelölt, Maria Marcu és Ion Popa jelölési iratcsomóját is. A májusi elnökválasztáson szintén függetlenként induló Nicușor Dan jelöltségét viszont iktatta a BEC.
A Központi Választási Iroda alapvetően a tavaly december 6-i alkotmánybírósági döntéssel indokolta Georgescu jelöltségének elutasítását. Úgy vélték, hogy ez a taláros testületi döntés szabja meg az elnökválasztás megszervezésének keretét, és emlékeztettek, hogy az elnökválasztás megszervezése már 2024-ben elkezdődött. Leszögezték: a BEC nem tudja pusztán formailag értékelni Georgescu iratcsomóját, hiszen a tavalyi elnökválasztást épp miatta törölték, és a taláros testület döntése kimondta, hogy a jelölt nem tartotta tiszteletben a választási eljárás szabályait, s ezáltal megsértette az alkotmánynak a demokrácia védelmére vonatkozó előírását, veszélyeztetve a jogállamiságot. Hozzátették, hogy amennyiben csak a formai ellenőrzést végezték volna el, akkor később az alkotmánybíróság érvényteleníthette volna a jelöltségét. Ilyen körülmények között a BEC szerint a jelöltség többi formai vonatkozásai nem relevánsak. A döntés nem jogerős, megtámadható az alkotmánybíróságon.
Georgescu támogatói vasárnap késő este röviddel 10 óra után támadást indítottak a BEC székháza előtt a rendfenntartást végző csendőrök ellen, a térkövekből kitört darabokkal dobálták őket, akik a mintegy 200, de rendkívül agresszív csoportot kiszorította az óvárosból, a Nemzeti Bank épülete mellől, ahol a Lipscani nevű óváros van, a külföldi turisták egyik közkedvelt helye. A csendőrök előállítottak több tüntetőt, akik felborították a Digi 24 hírtelevízió stábja autóját. Az előállításokat követően a hangulat kissé nyugodtabb lett.
" ["post_title"]=> string(95) "A BEC elutasította Călin Georgescu jelöltségét, elszabadult a pokol Bukarest óvárosában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "a-bec-elutasitotta-calin-georgescu-jeloltseget-elszabadult-a-pokol-bukarest-ovarosaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-09 23:55:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-09 21:55:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(128) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/03/09/a-bec-elutasitotta-calin-georgescu-jeloltseget-elszabadult-a-pokol-bukarest-ovarosaban/" ["menu_order"]=> int(6800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(448126) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-09 17:18:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-09 15:18:17" ["post_content"]=> string(3161) "Crin Antonescu benyújtotta jelölési iratcsomóját vasárnap a Központi Választási Irodához (BEC). A politikus a Románia, előre! választási szövetség jelöltjeként indul a májusi elnökválasztáson. Vasárnap a koalíciós pártok vezetői - Marcel Ciolacu, Cătălin Predoiu és Kelemen Hunor -, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakcióját vezető Varujan Pambuccian, továbbá Emil Boc, Paul Stănescu és Lia Olguța Vasilescu is elkísérték a BEC székházához, ahol több szimpatizánsa várta. Az eseményen jelen voltak Călin Georgescu szimpatizánsai is, akik megpróbálták megzavarni az eseményt bekiabálásokkal, skandálásokkal, de a csendőrök olyan távolságban tartották őket, hogy ez a kísérletük meghiúsult.
Az épületből való távozásakor Antonescu megköszönte a támogatást a feleségének, Adina Vălean európai parlamenti képviselőnek, volt európai uniós biztosnak, az őt elkísérő pártelnököknek és politikusoknak, valamint a civil társadalomnak.
Köszönetet mondott annak az 1,7 millió román állampolgárnak is, aki aláírásával támogatta a jelöltségét. - Mint tudják, sokaknak nem volt a kedvükre ez a jelöltség, az utolsó pillanatig próbálták megakadályozni (...), de nem fogok meginogni, nem fordulok vissza, nem állok félre. Együtt vágunk neki ennek a választásnak, hogy Románia előre haladjon - jelentette ki Crin Antonescu.
A jelöltség benyújtása után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Bukaresti Rádiónak elmondta: azért állt az RMDSZ Crin Antonescu mellé, mert nemcsak politikai tudása van, de elkötelezett abban, hogy megvédje az ország és közösségünk szabadságát. Tiszteli a magyar embereket, számára egyértelmű, hogy az identitás megőrzése érték, illetve Románia akkor értékes, ha az etnikai közösségek, így a magyarok is az identitásukat, kultúrájukat megőrzik. Emellett Antonescu képes arra is - mondta Kelemen Hunor, hogy kivívja azt a pozíciót, amely Romániát megilleti, és az európai uniós döntéshozatalban a megfelelő korrekciók oldalára álljon, mert az EU-ban szükség van a változásra, és nem mindegy, mit képviselnek a tagállamok.
A továbbiakban Kelemen Hunor teljes nyilatkozatát hallják

Az állampapírok ettől a hónaptól nemcsak az államkincstáron és a bankokon keresztül, hanem közvetlenül az adók kifizetésére létrehozott Ghișeul.ro platformon keresztül is megvásárolhatók - közölte a pénzügyminisztérium.
Az 1, 3 és 5 éves futamidejű kötvények évi 6,8, 7,5 és 7,8 százalékot kamatoznak.
Az államkötvények megvásárolhatók továbbá a postahivatalokban, valamint az országos adóhatóság Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) nevű platformján is március 10. és április 2. között.
Az államkötvények kamata adómentes. Ugyanakkor a Tezaur program keretében kibocsátott állampapírok átruházhatók és lejárat előtt visszaválthatók. Egy befektető a jegyzési időszakon belül többször is jegyezhet államkötvényeket, illetve kérvényezheti a veszteségmentes visszaváltásukat.
Államkötvényt azok a személyek vásárolhatnak, aki a jegyzés napjáig betöltötték a 18. életévüket.
" ["post_title"]=> string(46) "Ismét jegyezhetők a Tezaur államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ismet-jegyezhetok-a-tezaur-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 09:53:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 07:53:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448182" ["menu_order"]=> int(6789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ef1bf6c1333637e2e5b296eaf04b7066" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ccde02ca28aefcaa492a360d45d5615b" }