Brazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Brazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás…
Continue Reading
A kormány bejelentett intézkedései ellen tiltakozott ma 11 és 14 óra között a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Silva Erdészeti…
Continue Reading
Az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) vezetőjét, Cristian Popescu Piedonét érintő ügyben tartott házkutatásokat ma a korrupcióellenes ügyészség. Piedonét azzal gyanúsítják,…
Continue Reading
A romániai hatóságok aláírták a keretmegállapodást rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel – közölte…
Continue Reading
Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten azt követően,…
Continue Reading
Beomlott egy régi sóbánya a máramarosi Rónaszéken, több személyt kilakoltattak és lezárták a területet – közölte tegnap este a Máramaros…
Continue Reading
Gazdag programkínálattal, Ránk számíthatsz! mottóval ma kezdődik Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Sándor Krisztina politikai programfelelős az…
Continue ReadingA kormány elfogadta az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagját, és kidolgozás alatt van egy második hasonló program. Közben a koalíciós pártok között…
Continue Reading
A román Külügyminisztérium arról tájékoztat, hogy Szicília régiójában az olasz Regionális Polgári Védelem figyelmeztető közleményt adott ki a növényzet- és erdőtüzek veszélye miatt,…
Continue Reading
Negyedszázad után újraéled a performansz művészet egyik legemblematikusabb színtere Sepsiszentgyörgyön: a Székely Nemzeti Múzeum udvarán ismét felállítják a legendás AnnART…
Continue Reading
Egyértelműen menthetetlen a parajdi sóbánya – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szombaton. A Prima TV-nek nyilatkozva a tárcavezető kifejtette:…
Continue Reading
A miniszterelnöki kancellária állásainak 40 százalékát megszüntetik, az önkormányzatoknál létszámstopot és összevonásokat, illetve együttműködést javasolnak, a veszteséges községházaknál korlátozzák a…
Continue ReadingBrazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás alatt álló volt elnök múlt péntek óta feltételes szabadlábon van, de közösségi médiamegjelenési és éjszakai kijárási tilalom alatt áll, valamint elektronikus nyomkövető bokabilincset kell viselnie. – A védelemnek 24 órája van Bolsonaro cselekedeteinek magyarázására, ellenkező esetben a intézkedést visszavonják, és őrizetbe veszik – idézte több média Alexandre de Moraes bírót.
" ["post_title"]=> string(52) "Bolsonaro volt brazil elnököt ismét lecsukhatják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bolsonaro-volt-brazil-elnokot-ismet-lecsukhatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:13:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:13:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452520" ["menu_order"]=> int(5386) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(452518) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:11:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:11:34" ["post_content"]=> string(694) "A kormány bejelentett intézkedései ellen tiltakozott ma 11 és 14 óra között a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség, a Romániai Vasúti Fuvarozók Szakszervezeteinek Szövetsége és az Országos Munkásszövetség. Az érdekvédelmi szervezetek szerint a hatóságok olyan reformokkal próbálják meg rendbehozni az ország pénzügyi helyzetét, amelyek a tisztességesen dolgozókat sújtják leginkább. A Silva szövetség emellett egy közleményben rámutatott, hogy a Romsilva átszervezéséhez életképes tervre van szükség, amelyet minden érintett féllel vitassanak meg.
" ["post_title"]=> string(46) "Tüntettek a szakszervezetek a kormány előtt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tuntettek-a-szakszervezetek-a-kormany-elott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:12:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:12:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452518" ["menu_order"]=> int(5387) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(452516) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:09:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:09:28" ["post_content"]=> string(654) "Az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) vezetőjét, Cristian Popescu Piedonét érintő ügyben tartott házkutatásokat ma a korrupcióellenes ügyészség. Piedonét azzal gyanúsítják, hogy egy ellenőrzést megelőzően nem a nyilvánosságnak szánt információkat osztott meg egy céggel. A fogyasztóvédelem vezetője a sajtónak elmondta, hogy a vád szerint egy nagy sinaiai szálloda illetékesét értesítette volna előre az ellenőrzésről. Piedoné elmondta, hogy a szálloda tulajdonosa valóban régi ismerőse, de cáfolta, hogy törvénytelenséget követett volna el.
" ["post_title"]=> string(56) "A fogyasztóvédelem vezetője ellen vizsgálódik a DNA" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-fogyasztovedelem-vezetoje-ellen-vizsgalodik-a-dna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:09:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:09:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452516" ["menu_order"]=> int(5388) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(452514) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:08:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:08:22" ["post_content"]=> string(894) "A romániai hatóságok aláírták a keretmegállapodást rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel - közölte a bukaresti védelmi minisztérium. Az izraeli cég nyerte meg ugyanis a román állam által meghirdetett meghívásos nemzetközi közbeszerzési eljárást. A keretmegállapodás három további szerződést tartalmaz. Ezek hat légvédelmi rendszer megvásárlására vonatkoznak. A beruházás értéke több mint kétmilliárd euró. A hét évre szóló keretmegállapodás szerint az első két légvédelmi rendszert három év alatt kell leszállítania az izraeli gyártónak. Ionut Mosteanu védelmi miniszter korábban közölte, hogy hazánk olyan légvédelmi rendszereket vásárol, amelyek az izraeli Vaskupola alapját is képezik.
" ["post_title"]=> string(97) "Izraeli cég szállítja a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "izraeli-ceg-szallitja-a-rovid-hatotavolsagu-legvedelmi-raketarendszereket-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:08:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:08:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452514" ["menu_order"]=> int(5389) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(452512) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:05:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:05:41" ["post_content"]=> string(858) "Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten azt követően, hogy megbeszélést folytatott Tánczos Barna romániai miniszterelnök-helyettessel. Szijjártó felidézte, hogy a magyar gazdaság számára Románia az egyik legfontosabb exportpiac, és tavaly is sikerült megdöntenie Magyarországnak az exportrekordot. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke több stratégiai területen, például az energiaellátásban. Közölte azt is, hogy újabb közlekedési kapcsolatokat szeretnénk létrehozni, így újjá szeretnék építeni Magyarcsanádnál a Szent Gellért hidat, ahol újabb határátkelőhelyet is akarnak építeni.
" ["post_title"]=> string(46) "Tánczos Barna Szijjártó Péterrel tárgyalt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tanczos-barna-szijjarto-peterrel-targyalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:05:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:05:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452512" ["menu_order"]=> int(5390) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(452510) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:04:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:04:14" ["post_content"]=> string(717) "Beomlott egy régi sóbánya a máramarosi Rónaszéken, több személyt kilakoltattak és lezárták a területet - közölte tegnap este a Máramaros megyei prefektusi hivatal. Az MTI jelentése szerint Rónaszék (Costiui) régi sóbányájának beomlása nyomán egy 30 méter átmérőjű, 10-15 méter mély kráter keletkezett. Ennek mélyén az egykori bánya bejárati része látható. A földomlás nyomán hét személyt ki kellett lakoltatni és 4000 négyzetméteren lezárták az érintett területet. A helységben a 19. század utolsó éveiben 370 bányász fejtette a sót. A bányákat egy bányaomlás után, 1928 és 1931 között zárták be.
" ["post_title"]=> string(42) "Beomlott egy régi sóbánya Máramarosban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "beomlott-egy-regi-sobanya-maramarosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:04:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:04:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452510" ["menu_order"]=> int(5391) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(452508) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:03:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:03:12" ["post_content"]=> string(669) "Gazdag programkínálattal, Ránk számíthatsz! mottóval ma kezdődik Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Sándor Krisztina politikai programfelelős az MTI-nek elmondta: az időszerű témák között tág teret kapnak a háborús helyzetről, az ukrán-orosz és az izraeli-iráni konfliktusról, illetve a Romániában lezajlott választásokról szóló pódiumbeszélgetések. A Székelyföld vonatkozásában idén elsősorban a Parajdon történt katasztrófa okai, következményei, a térség turizmusára gyakorolt távlati hatásai kerülnek a kiemelt témák közé.
" ["post_title"]=> string(77) "A választások, a háborúk és Parajd a 34. Tusványos fő témái között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-valasztasok-a-haboruk-es-parajd-a-34-tusvanyos-fo-temai-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:03:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:03:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452508" ["menu_order"]=> int(5392) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(452471) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-21 17:30:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-21 14:30:11" ["post_content"]=> string(1092) "
A kormány elfogadta az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagját, és kidolgozás alatt van egy második hasonló program. Közben a koalíciós pártok között máris kirobbant a vita az elfogadott lépések szükségességéről, és az esetleges korrekciókról. A nézeteltérések a pártokat elválasztó ideológiai különbségeken túl a deficitcsökkentő csomag körüli sietséggel is magyarázhatók. Rácz Béla Gergely egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettese szerint további, mindenkit érintő adóemelésekre nem kell számítani, a kormány következő lépései leginkább az államapparátus hatékonyságának növeléséről szólnak majd. A Romanian Economic Monitor kutatócsoport tagjával hétfői háttérműsorunkban beszélgettünk.
A román Külügyminisztérium arról tájékoztat, hogy Szicília régiójában az olasz Regionális Polgári Védelem figyelmeztető közleményt adott ki a növényzet- és erdőtüzek veszélye miatt, 2025. július 21-ére, tehát mára.
A legmagasabb fokú, azaz vörös risaztás van érvényben a következő megyékben: Catania, Messina, Caltanissetta és Enna, míg Szicília többi megyéjében narancssárga riasztás van érvényben: Palermo, Siracusa, Agrigento és Trapani. A Külügyminisztérium arra kéri a román állampolgárokat, hogy az utazás megkezdése előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről, mind az útvonalon, mind az úti célnál, és kerüljék el azokat a térségeket, ahol tűz van vagy annak közvetlen veszélye áll fenn.

Negyedszázad után újraéled a performansz művészet egyik legemblematikusabb színtere Sepsiszentgyörgyön: a Székely Nemzeti Múzeum udvarán ismét felállítják a legendás AnnART sátrat, amely a kilencvenes évek meghatározó művészeti eseményeinek adott otthont.
A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az ETNA Alapítvány és a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében megvalósuló program helyszíne tehát a sepsiszentgyörgyi múzeum udvara, az itt felálított sátrat ezen a héten, csütörtökön 15 órától nyitják meg és aznap, illetve pénteken 15 és 21 óra között archív felvételeket vetítenek az AnnART performanszfesztivál 1990 és 1999 közti anyagából. Az eseményt multimédiás performanszok gazdagítják, amelyet a fesztivál történetének ikonikus hanganyagaiból összeállított zenei performansz zár.

Egyértelműen menthetetlen a parajdi sóbánya – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szombaton. A Prima TV-nek nyilatkozva a tárcavezető kifejtette: a szakértőktől kapott információi alapján nem az a kérdés, hogy beomlik-e a bánya mennyezete, hanem az, hogy mikor és milyen gyorsan történik ez meg.
Buzoianu szerint több állami intézmény vezetői karba tett kézzel várták, hogy bekövetkezzen a katasztrófa, és amikor ez megtörtént, „a valóságtól elrugaszkodva” a hódokra hárították a felelősséget. „A lényeg, hogy a parajdi sóbányánál már nagyon rég be kellett volna avatkozni” – szögezte le, arra emlékeztetve, hogy a tárnákba már 2023 februárjában jelentős mennyiségű víz szivárgott be, ám ennek ellenére a vízügyi igazgatóság által hat hónappal később elfogadott kockázatkezelési terv mérsékelt árvízveszélyt állapított meg.

A miniszterelnöki kancellária állásainak 40 százalékát megszüntetik, az önkormányzatoknál létszámstopot és összevonásokat, illetve együttműködést javasolnak, a veszteséges községházaknál korlátozzák a munkabéreket, egyes feladatokat leosztanak, és különböző rendelkezésekkel ösztönzik az adófizetést – többek között ezt tartalmazza az államháztartási hiány csökkentését célzó második Bolojan-csomag, amelyet pénteken sajtótájékoztatón ismertettek a kormánytagok. Azt, hogy ezt az intézkedescsomagot is felelősségvállalással fogadtatják el, mint az elsőt, vagy a lassúbb parlamenti vitával,azt később fogják közölni.
Jelenleg 176 állás van a miniszterelnöki kancelláriában, amiből 15 betöltetlen; az átszervezéssel 105-öt szüntetnek meg. Mihai Jurca, a kancellária vezetője elmondta, hogy ez az intézkedés havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez. Az államtanácsosok száma 16-ról 11-re, az államtitkároké 5-ről 4-re, a tanácsadóké 42-ről 14-re csökken. Emellett a miniszterelnök kabinetjének létszáma is csökken, nyolcról ötre, a tisztségviselők számának csökkentése 48%-os lesz. Lemondanak a kormányülések utáni büféről, a havi 300 ezer lejes protokollköltségről, és felmondják a szerződést az Állami Vagyonkezelő Hivatallal (RAAPPS), amelynek 8 pincérért havi 80 ezer lejt fizettek. A legnagyobb kiadás az autókkal kapcsolatos: a 30 gépkocsi fenntartása évi 12 millió lejbe került üzemanyag nélkül, de ha ezt is hozzáadják – 20 litert számoltak el 100 kilométerenként –, és a sofőr alkalmazását is, az napi 1300 lej járművenként – közölte Jurca, aki azt is elmondta: csak 15 autót akarnak megtartani, egy-egy Dacia Dustert a miniszterek számára, de sofőr nélkül, mint a magánszektorban; aki nem tud vezetni, az utazzon tömegközlekedéssel.

Brazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás alatt álló volt elnök múlt péntek óta feltételes szabadlábon van, de közösségi médiamegjelenési és éjszakai kijárási tilalom alatt áll, valamint elektronikus nyomkövető bokabilincset kell viselnie. – A védelemnek 24 órája van Bolsonaro cselekedeteinek magyarázására, ellenkező esetben a intézkedést visszavonják, és őrizetbe veszik – idézte több média Alexandre de Moraes bírót.
" ["post_title"]=> string(52) "Bolsonaro volt brazil elnököt ismét lecsukhatják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bolsonaro-volt-brazil-elnokot-ismet-lecsukhatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:13:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:13:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452520" ["menu_order"]=> int(5386) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0d80f7a6f9e26efcb709687382fb0886" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:22840ac10d56ef9d20a86a699e61915a" }