Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten azt követően, hogy megbeszélést folytatott Tánczos Barna romániai miniszterelnök-helyettessel. Szijjártó felidézte, hogy a magyar gazdaság számára Románia az egyik legfontosabb exportpiac, és tavaly is sikerült megdöntenie Magyarországnak az exportrekordot. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke több stratégiai területen, például az energiaellátásban. Közölte azt is, hogy újabb közlekedési kapcsolatokat szeretnénk létrehozni, így újjá szeretnék építeni Magyarcsanádnál a Szent Gellért hidat, ahol újabb határátkelőhelyet is akarnak építeni.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...