Nemmel szavaztak a görögök a megszorító intézkedésekre. (tovább…)
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Korodi Levente türkösi evangélikus lelikpásztor igehirdetését sugározzuk.

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(467402) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-06 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-06 04:00:00" ["post_content"]=> string(683) "Mai egyházi műsorunkban Korodi Levente türkösi evangélikus lelikpásztor igehirdetését sugározzuk.

Nemmel szavaztak a görögök a megszorító intézkedésekre. (tovább…)
Continue ReadingAz idén nyereséges Román Vasúttársaság becslése szerint közel 17, 5 milliárd eurót kellene befektetni a vasúti infrastruktúrába, a szükséges összeg legnagyobb részét, sebesség növelést lehetővé tévő befektetésekre fordítanák ? mutat rá az állami tulajdonú vállalat hétvégi közleménye. (tovább…)
Continue ReadingVizsgálatot indított a Tanügyminisztérium a Bihar megyei vaskohsziklási Unirea Műszaki Kollégiumban. (tovább…)
Continue ReadingA július 12-ig tartó rendezvényen a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre koncentrálnak ? kisebbségként egy másik kisebbségre irányítva a figyelmet. (tovább…)
Continue ReadingApostolok lován indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő magyarfenesi képzőművész, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott Kulturális Olimpiára kerültek a brit fővárosba. A száznaposra tervezett útra, július 18-án indul a szobrászművész Bács Ildikó vizuális művésszel karöltve.
Continue ReadingA kánikula miatt mintegy 14 ezer hektáron pusztít tűz Spanyolország északi részén, Aragón régióban, ahol a tűzoltók egy napja küzdenek a lángokkal, és körülbelül 1500 embert telepítettek ki – közölte ma a spanyol sajtó. (tovább…)
Continue ReadingA Fülöp-szigetek északi részén végigsöprő trópusi vihart kísérő áradások és földcsuszamlások miatt a hatóságok hajózási tilalmat rendeltek el ma. Ezenkívül számos repülőjáratot töröltek és sok iskolában szünetel a tanítás. (tovább…)
Continue ReadingA diákook az országos felmérés és az öt-nyolc osztály átlaga alapján kiszámolt felvételi médiájukkal juthatnak be a kilencedik osztályba. A helyeket számítógépes program osztja szét a megjelölt továbbtanulási opciók alapján. (tovább…)
Continue ReadingMintegy 30 ezren tüntettek tegnap Kisinyovban Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A Nemzeti Nagygyűlésen résztvevők egy része egészen Bukarestig vonul a két állam egyesülését kérve, a tervek szerint szombaton érkeznek a fővárosba. (tovább…)
Continue ReadingÚjvárosi Katalin, székelymuzsnai unitárius lelkész hirdet igét.
Continue Reading
Június 30-án elhunyt 85 éves korában Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. A bukaresti Szent József székesegyházban szombaton, július 4-én este 18 óra 30 perctől tartanak érte szentmisét. Földi maradványait hétfőn, július 6-án hamvasztják el a fővárosi Vitan Bârze?ti krematóriumban.
Continue ReadingMájusban a bankok másfél milliárd lej értékben hagytak jóvá hiteleket, ez kétszer több, mint az egy évvel korábban endegélyezett fogyasztói kölcsönök értéke, és rekordnak számít az elmúlt 7 évben. (tovább…)
Continue ReadingNemmel szavaztak a görögök a megszorító intézkedésekre.
A tegnapi referendum szavazatainak 90 százalékos feldolgozottsága mellett a nem szavazatok aránya meghaladta a 61 százalékot. Ma Görögországban politikai nagytanácskozást tartanak, holnap pedig az uniós vezetők gyűlnek össze soron kívüli egyeztetésre, hogy megoldást találjanak a görög válságra.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt javasolta, a keddi találkozón vitassák meg egy esetleges humanitárius segély lehetőségét is Görögország számára, hiszen a görög lakosság napról napra nehezebb helyzetbe kerül.
Annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a görögországi népszavazás, Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter bejelentette azonnali lemondását. A tárcavezető a Twitter közösségi oldalon harangozta be döntését, miközben érzékeltette: távozására azért volt szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a hitelezőkkel.
"Kötelességemnek tartom, hogy segítsek kiaknázni azt a tőkét, amelyet a görög néptől kaptunk a vasárnapi népszavazáson" ? fogalmazott Varufakisz, majd hozzátette: úgy kell megállapodni a hitelezőkkel, hogy az tartalmazza "a görög államadósság átstrukturálását, kevesebb megszorítást, a javak átcsoportosítását a rászorulóknak és igazi reformokat".
Varufakisz elidegenítette magától euróövezeti kollégáit azzal, hogy rendszeresen durva kifejezésekkel illette Görögország hitelezőit. Utódját hivatalosan a politikai vezetők mai tanácskozása után nevezik meg.
Az eurózóna tagállamainak pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport új javaslatokat vár Görögországtól - tudatta ma, a népszavazás eredményének ismeretében a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata. Az Eurócsoport holnap délután 14 órakor ül össze Brüsszelben a helyzet megvitatására. Az eurózóna tagállamai a két mentőcsomag révén Görögország immár legnagyobb hitelezőivé váltak.
Miközben Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szerint a görögök - nemcsak Görögország, hanem egész Európa számára - a rosszabb és nehezebb utat választották, Kína bizakodónak tűnt a görög gazdaság kilátásait illetően a tegnapi népszavazás után. Cseng Kuo-ping külügyminiszter-helyettes mai nyilatkozatában meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a válságot "megfelelően fogják kezelni", s úgy vélte, annak, hogy ez miként történik majd, nem csak Görögországra és a görögökre, de a világra is hatása lesz.
Kína szeretné, ha Görögország az eurózónában maradna, és konstruktív szerepet kíván játszani ennek érdekében - idézte a Hszinhua hírügynökség Li Ko-csiang kormányfőt, aki utalt rá, hogy Peking a maga részéről már eleget tett néhány kérésnek, amelyek Athénból érkeztek.
" ["post_title"]=> string(22) "Sok(k) ez Európának?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "sokk-ez-europanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:09:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:09:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39085" ["menu_order"]=> int(41376) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(39065) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:40:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:40:34" ["post_content"]=> string(1067) "Az idén nyereséges Román Vasúttársaság becslése szerint közel 17, 5 milliárd eurót kellene befektetni a vasúti infrastruktúrába, a szükséges összeg legnagyobb részét, sebesség növelést lehetővé tévő befektetésekre fordítanák ? mutat rá az állami tulajdonú vállalat hétvégi közleménye.
A kormány az összegnek alig a negyedét irányozta elő az idei állami költségvetésben, így a vasúttársaság alig 4,6 milliárd lejből gazdálkodhat. Eközben a CFR tavalyi beruházásai kevesebb mint 2,5 milliárd lejt tettek ki. A vasúttársaság arról is beszámolt, hogy 73 millió lejes profitja és kis híján 385 millió lejes forgalma volt az év első öt hónapjában. A fejlődéssel egy időben csökkent a szállítási forgalom.
Dan Costescu, a CFR vezérigazgatója szerint a társaságnak elég rövid idő alatt és kedvezőtlen gazdasági helyzetben kellett elérnie ezt a pozitív eredményt.
" ["post_title"]=> string(56) "Négyszeres költségvetésre lenne szüksége a CFR-nek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "negyszeres-koltsegvetesre-lenne-szuksege-a-cfr-nek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-06 14:40:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:40:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39065" ["menu_order"]=> int(41377) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3520 (24) { ["ID"]=> int(39045) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:38:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:38:10" ["post_content"]=> string(801) "Vizsgálatot indított a Tanügyminisztérium a Bihar megyei vaskohsziklási Unirea Műszaki Kollégiumban.
A matematika érettségi alatt a vizsgaközpont 14 terméből 10-ben a diákokat hagyták puskázni és beszélgetni a felügyelő tanárok, akik több esetben a tételek kidolgozásában is segítettek - derült ki a vizsgatermek térfigyelő kameráinak felvételeiből. Az eset miatt közel 200 diákot zárhatnak ki az érettségiről, és 20 tanárt felfüggeszthetnek állásából.
Mint ismeretes, az érettségi első eredményeit holnap délelőtt függesztik ki. Azok a diákok, akik elégedetlenek a jegyükkel délután 4 óráig nyújthatják be óvásaikat.
" ["post_title"]=> string(64) "Kétszáz diákot zárhatnak ki az érettségiről csalás miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ketszaz-diakot-zarhatnak-ki-az-erettsegirol-csalas-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:11:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:11:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39045" ["menu_order"]=> int(41378) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(39025) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:37:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:37:14" ["post_content"]=> string(822) "A július 12-ig tartó rendezvényen a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre koncentrálnak ? kisebbségként egy másik kisebbségre irányítva a figyelmet.
A szervezők (a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia) közel 200 résztvevőre számítanak.
András Lóránd romaszármazású táborigazgató elmondta: lesz tabusarok a tábor területén, ahol a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg. Idén is lesznek csapatépítő vetélkedők, a győztesek egy brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt. A teljes program a miert.ro/eu-tabor honlapon olvasható.
" ["post_title"]=> string(42) "Holnap kezdődik a 12. EU Tábor Marosfőn" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "holnap-kezdodik-a-12-eu-tabor-marosfon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-06 15:08:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 12:08:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39025" ["menu_order"]=> int(41380) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(39005) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:36:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:36:06" ["post_content"]=> string(1452) "Apostolok lován indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő magyarfenesi képzőművész, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott Kulturális Olimpiára kerültek a brit fővárosba. A száznaposra tervezett útra, július 18-án indul a szobrászművész Bács Ildikó vizuális művésszel karöltve.
Útjukról kisfilm készül. Bartha Ernő az MTI-nek elmondta, a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázatnak köszönhetően három alkotását vihette el Londonba a 2012-es kulturális olimpiára.
Az Időspirál című munkáját - melyet az egyik főművének tekint - a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben bezárt, és az alkotás ott maradt. Másik két munkáját a Victoria parkban a tó vizén tették közszemlére, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét.
A több mint kétezer kilométeres gyalogutat egyfajta tiltakozásnak is szánja, de senkit sem vádolva indul el - jelentette ki a művész, majd megjegyezte: azért megy gyalog, mert ezzel áldozatot akar hozni a művészetért, de azért is, mert magát az utat is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekinti.
" ["post_title"]=> string(33) "Magyarfenesről Londonba gyalogol" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "magyarfenesrol-londonba-gyalogol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:11:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:11:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39005" ["menu_order"]=> int(41381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(38985) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:35:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:35:02" ["post_content"]=> string(1191) "A kánikula miatt mintegy 14 ezer hektáron pusztít tűz Spanyolország északi részén, Aragón régióban, ahol a tűzoltók egy napja küzdenek a lángokkal, és körülbelül 1500 embert telepítettek ki - közölte ma a spanyol sajtó.
A Zaragoza és Pamplona közötti Cinco Villasnak nevezett területen gabonatáblák és fenyőerdők állnak lángokban. A tüzet aratás közben egy kombájnból kipattant szikra okozta, ami a 40 fokos kánikulában pillanatok alatt lángba borította a környéket. Öt településről kellett kitelepíteni a lakosokat, akik átmeneti szálláson töltötték az elmúlt éjszakát.
A tüzet nagy erőkkel oltják földről és levegőből, helikopterek segítségével. A széliránynak és a relatív páratartalom változásának köszönhetően, úgy tűnik, a tűz nem terjed tovább.
Spanyolországban évről-évre komoly gondot jelentenek a nyári erdőtüzek. A spanyol agrártárca adatai szerint tavaly 46 ezer hektárt, 2013-ban 61 ezer hektárt pusztítottak el a lángok.
" ["post_title"]=> string(42) "Gabonatáblák és fenyőerdők lángokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "gabonatablak-es-fenyoerdok-langokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:12:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:12:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38985" ["menu_order"]=> int(41382) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(38955) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:33:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:33:45" ["post_content"]=> string(900) "A Fülöp-szigetek északi részén végigsöprő trópusi vihart kísérő áradások és földcsuszamlások miatt a hatóságok hajózási tilalmat rendeltek el ma. Ezenkívül számos repülőjáratot töröltek és sok iskolában szünetel a tanítás.
Az Egay névre keresztelt trópusi vihar lassan vonul végig a térségen, a széllökések elérik az óránkénti száz kilométeres sebességet. A vihar miatt 14 körzetben adtak ki riasztást, a vihar várhatóan négyméteres hullámokat korbácsol. Készenlétbe helyezték a katonáságot arra az esetre, ha evakuálásokra lesz szükség. A Fülöp-szigetek térségén évente átlagosan húsz tájfun söpör végig. Két évvel ezelőtt volt minden idők legpusztítóbb vihara a szigetországban, mintegy 6300 ember halt meg és ezren tűntek el.
" ["post_title"]=> string(27) "Fennakadások az Egay miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "fennakadasok-az-egay-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-06 14:34:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:34:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38955" ["menu_order"]=> int(41383) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(38935) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:32:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:32:13" ["post_content"]=> string(594) "A diákook az országos felmérés és az öt-nyolc osztály átlaga alapján kiszámolt felvételi médiájukkal juthatnak be a kilencedik osztályba. A helyeket számítógépes program osztja szét a megjelölt továbbtanulási opciók alapján.
Azok a diákok, akik más megyében folytatnák középiskolai tanulmányaikat, szintén holnapig kell kitöltsék és leadják beiratkozási lapjaikat az erre a célra kijelölt megyei beiratkozási központban. Az eredményeket július 14-én teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(38) "Holnapig iratkozhatnak a nyolcadikosok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "holnapig-iratkozhatnak-a-nyolcadikosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-06 14:32:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:32:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38935" ["menu_order"]=> int(41384) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(38915) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:31:27" ["post_content"]=> string(693) "Mintegy 30 ezren tüntettek tegnap Kisinyovban Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A Nemzeti Nagygyűlésen résztvevők egy része egészen Bukarestig vonul a két állam egyesülését kérve, a tervek szerint szombaton érkeznek a fővárosba.
Az elmúlt években a tegnapi volt az első egyesülés párti megmozdulás a Moldovai Köztársaságban, amelynek jelentős támogatottsága volt. Traian Basescu volt államfő szerint Moldova számára az egyetlen járható európai út a Romániával való egyesülés, és Románia területi integritásának visszaállítása.
" ["post_title"]=> string(38) "Közelednek a kisinyovi demonstrálók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "kozelednek-a-kisinyovi-demonstralok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-06 14:31:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:31:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38915" ["menu_order"]=> int(41385) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(37065) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-05 10:00:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-05 07:00:55" ["post_content"]=> string(203) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-07-05-Egyahazi-musor.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-07-05-Egyahazi-musor.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(35) "Unitárius igehirdetés, július 5." ["post_excerpt"]=> string(69) "Újvárosi Katalin, székelymuzsnai unitárius lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "unitarius-igehirdetes-julius-5" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-09 09:41:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-09 06:41:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37065" ["menu_order"]=> int(41387) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(36935) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:38:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:38:49" ["post_content"]=> string(1769) "Június 30-án elhunyt 85 éves korában Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. A bukaresti Szent József székesegyházban szombaton, július 4-én este 18 óra 30 perctől tartanak érte szentmisét. Földi maradványait hétfőn, július 6-án hamvasztják el a fővárosi Vitan Bârze?ti krematóriumban. Bács Lajos 1930. január 19-én született Petrillán. A Kolozsvári Zeneakadémián készült karmesternek és tanult hegedűt, majd tanulmányi ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen képezte magát. 1957 és 1997 között a Román Rádió Stúdiózenekarának karmestere és irányitója volt, tanított a Bukaresti Zeneegyetemen. Munkássága meghatározó módon rányomta bélyegét a román zenetörténelem utolsó félévszázadára. Repertoárja felöli az összes zenei irányzatokat, a reneszánsztól a barokk, klasszikus, romantikus korszakon át a stílusirányzatokban rendkívül gazdag és változatos 20. századi modern zenéig. Teljes munkásságának szintézise a Márton Áron püspök emlékének szentelt Missa A. Martoni című mise szólóénekesekre, kórusra és zenekarra, amelyet 2006 és 2008 között alkotott. Alapítása óta aktív támogatója volt a bukaresti Balassi Intézet által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak. 2012-ben mutatták be Bács Lajos Reményik Sándor versére írt Mi mindig búcsúzunk című zeneművét a bukaresti Balassi Intézetben. Ekkor készült a most hallható hangfelvétel is az akkor 82 esztendős zeneszerzővel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/Bacs-Lajos.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/Bacs-Lajos.ogg"][/audio] Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!" ["post_title"]=> string(42) "Elhunyt Bács Lajos zeneszerző, karmester" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "elhunyt-bacs-lajos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:37:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:37:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=36935" ["menu_order"]=> int(41388) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(38705) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:33:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:33:36" ["post_content"]=> string(576) "Májusban a bankok másfél milliárd lej értékben hagytak jóvá hiteleket, ez kétszer több, mint az egy évvel korábban endegélyezett fogyasztói kölcsönök értéke, és rekordnak számít az elmúlt 7 évben.
Legutóbb ugyanis a gazdasági válság előtt, 2008 augusztusában igényeltek még ekkora értékben hiteleket egyetlen hónap alatt. Az akkori helyzethez képest jelentős változás, hogy most nem euróban, hanem lejben veszik fel a hitelek csaknem 90 százalékát.
" ["post_title"]=> string(35) "Fellendülőben a hiteligénylések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "fellenduloben-a-hiteligenylesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:33:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:33:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38705" ["menu_order"]=> int(41389) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(39085) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-06 14:42:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-06 11:42:15" ["post_content"]=> string(3274) "Nemmel szavaztak a görögök a megszorító intézkedésekre.
A tegnapi referendum szavazatainak 90 százalékos feldolgozottsága mellett a nem szavazatok aránya meghaladta a 61 százalékot. Ma Görögországban politikai nagytanácskozást tartanak, holnap pedig az uniós vezetők gyűlnek össze soron kívüli egyeztetésre, hogy megoldást találjanak a görög válságra.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt javasolta, a keddi találkozón vitassák meg egy esetleges humanitárius segély lehetőségét is Görögország számára, hiszen a görög lakosság napról napra nehezebb helyzetbe kerül.
Annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a görögországi népszavazás, Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter bejelentette azonnali lemondását. A tárcavezető a Twitter közösségi oldalon harangozta be döntését, miközben érzékeltette: távozására azért volt szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a hitelezőkkel.
"Kötelességemnek tartom, hogy segítsek kiaknázni azt a tőkét, amelyet a görög néptől kaptunk a vasárnapi népszavazáson" ? fogalmazott Varufakisz, majd hozzátette: úgy kell megállapodni a hitelezőkkel, hogy az tartalmazza "a görög államadósság átstrukturálását, kevesebb megszorítást, a javak átcsoportosítását a rászorulóknak és igazi reformokat".
Varufakisz elidegenítette magától euróövezeti kollégáit azzal, hogy rendszeresen durva kifejezésekkel illette Görögország hitelezőit. Utódját hivatalosan a politikai vezetők mai tanácskozása után nevezik meg.
Az eurózóna tagállamainak pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport új javaslatokat vár Görögországtól - tudatta ma, a népszavazás eredményének ismeretében a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata. Az Eurócsoport holnap délután 14 órakor ül össze Brüsszelben a helyzet megvitatására. Az eurózóna tagállamai a két mentőcsomag révén Görögország immár legnagyobb hitelezőivé váltak.
Miközben Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szerint a görögök - nemcsak Görögország, hanem egész Európa számára - a rosszabb és nehezebb utat választották, Kína bizakodónak tűnt a görög gazdaság kilátásait illetően a tegnapi népszavazás után. Cseng Kuo-ping külügyminiszter-helyettes mai nyilatkozatában meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a válságot "megfelelően fogják kezelni", s úgy vélte, annak, hogy ez miként történik majd, nem csak Görögországra és a görögökre, de a világra is hatása lesz.
Kína szeretné, ha Görögország az eurózónában maradna, és konstruktív szerepet kíván játszani ennek érdekében - idézte a Hszinhua hírügynökség Li Ko-csiang kormányfőt, aki utalt rá, hogy Peking a maga részéről már eleget tett néhány kérésnek, amelyek Athénból érkeztek.
" ["post_title"]=> string(22) "Sok(k) ez Európának?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "sokk-ez-europanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:09:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:09:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=39085" ["menu_order"]=> int(41376) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39776) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "19b3646d372fb2b39688388ee3f82bf3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e0493fee0495ea1c843b9c78f35be9bf" }