Nem bocsátanak ki úthasználati matricákat (rovigneta) az OMV Petrom Marketing benzinkútjainál július 5-e 23 óra és július 6-a 00.20 óra…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Korodi Levente türkösi evangélikus lelikpásztor igehirdetését sugározzuk.

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(467402) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-06 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-06 04:00:00" ["post_content"]=> string(683) "Mai egyházi műsorunkban Korodi Levente türkösi evangélikus lelikpásztor igehirdetését sugározzuk.

Nem bocsátanak ki úthasználati matricákat (rovigneta) az OMV Petrom Marketing benzinkútjainál július 5-e 23 óra és július 6-a 00.20 óra…
Continue ReadingA Parlament által elfogadott törvénymódosítás értelmében a már megkötött több éves fakultatív biztosítások esetén, a tulajdonosok a szerződés aláírásának legközelebbi évfordulóján kötelesek megkötni a kötelező biztosítást is. (tovább…)
Continue ReadingEzt a tegnap esti kormánypárti nagygyűlésen jelentette ki Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, aki az államadósság 30 százalékos leírását és egy 20 éves türelmi időszakot javasolt az ország adósságállományának fenntarthatóvá tételére. (tovább…)
Continue ReadingMegerősítette ugyan Oroszország még épphogy befektetői ajánlású, „BBB mínusz” szintű államadós-besorolását a Fitch Ratings, de a lépéshez komor gazdasági előrejelzést fűzött. A hitelminősítő érvényben hagyta a szuverén orosz adósosztályzat negatív kilátását is, amely az adósbesorolás leminősítésének lehetőségére utal. (tovább…)
Continue Reading
A „táboregyetemet” immár harmadik alkalommal szervezik meg július 7-12. között. Az idei helyszín a Kovászna megyei Kommandó. A rendezvény célja mélyebben megismertetni környezetünk, hegyeink-völgyeink, kertjeink élő működését, megtalálni önmagunk helyét és szerepét a világban.
Continue ReadingJapán ma bejelentette, hogy 6,1 milliárd dollár fejlesztési segélyt nyújt az úgynevezett Mekong-térség országainak. A szigetország ezzel a lépéssel is ellensúlyozni akarja Kínának azt a tervét, hogy egy új hitelintézet létrehozásával „behatoljon” Tokió és a vele szövetséges Washington regionális érdekszférájába. (tovább…)
Continue ReadingBetiltotta az Igazi Csíki Sör forgalmazását a Hargita Megyei Törvényszék, ezzel első fokon helyt adva a Heineken Románia keresetének. Az alapfokú döntés értelmében a Csíki Sör Manufaktúra az Igazi Csíki Sör márkanév használatával megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc és a Premium Ciuc márkák levédése biztosított számára. (tovább…)
Continue ReadingA horvát kormány is bekapcsolódik a menekültválság enyhítését célzó Triton mentőműveletbe, és augusztusban egy hadihajót küld a Földközi-tengerre ? írta a Jutarnji Liszt horvát napilap mai száma. (tovább…)
Continue ReadingA négy százalékos emelkedés az év első öt hónapjára vonatkozik a tavalyi év hasonló időszakához képest ? közölte az Országos Statisztikai Intézet. A növekedés elsősorban az élelmiszerek, az italok és dohánytermékek eladása 9,3 százalékos növekedésének, valamint az üzemanyag-értékesítés 6,7 százalékos bővülésének köszönhető. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint négyéves csúcsot ért el az euróövezeti szolgáltató- és feldolgozóipar együttes teljesítményét mérő júniusi beszerzésimenedzser-index (BMI). Az összetett (kompozit) mutató 54,2 pont lett a májusi 53,6 pont után. Az elemzők 54,1 pontot vártak. (tovább…)
Continue ReadingMa tíz éve annak, hogy Románia monetáris reformot hajtott végre, tízezerszeresére növelve a lej értékét. Azóta a lej mintegy 25 százalékos értékvesztést szenvedett el az euróhoz viszonyítva.
Continue ReadingA legfrissebb görögországi közvélemény-kutatási eredmény szerint az utóbbi egy napban apadt az igen-tábor a vasárnapra kiírt referendum előtt, de még így is van egy kis előnye a nemmel szavazókkal, vagyis azokkal szemben, akik elutasítják a hitelezőkkel való megállapodást.
Continue ReadingNem bocsátanak ki úthasználati matricákat (rovigneta) az OMV Petrom Marketing benzinkútjainál július 5-e 23 óra és július 6-a 00.20 óra között ? tájékoztat, informatikai karbantartási munkákra hivatkozva, az Országutak és Autópályák Országos Társasága (CNADNR). Az összes többi, engedéllyel rendelkező vállalatnál a matricák kibocsátási programja változatlan marad.
" ["post_title"]=> string(32) "Gépjárművezetők figyelmébe!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "gepjarmuvezetok-figyelmebe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38725" ["menu_order"]=> int(41390) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(38685) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:32:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:32:54" ["post_content"]=> string(873) "A Parlament által elfogadott törvénymódosítás értelmében a már megkötött több éves fakultatív biztosítások esetén, a tulajdonosok a szerződés aláírásának legközelebbi évfordulóján kötelesek megkötni a kötelező biztosítást is.
Akinek nincs kötelező lakásbiztosítása, arra 100 és 500 lej közötti bírságot róhat ki a polgármesteri hivatal vagy a hivatal által megbízott illetékesek. A Katasztrófa Elleni Biztosítási Szövetség ezentúl félévente továbbítani fogja a polgármesteri hivataloknak azon személyek névsorát, akiknek van kötelező lakásbiztosítása. A 10, illetve 20 euró értékű kötelező biztosítással árvizek, földrengés és földcsuszamlás ellen biztosíthatjuk a lakásunkat ? tájékoztat az avocatnet.ro
" ["post_title"]=> string(96) "Ezentúl csak az köthet fakultatív lakásbiztosítást, akinek van kötelező biztosítása is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "ezentul-csak-az-kothet-fakultativ-lakasbiztositast-akinek-van-kotelezo-biztositasa-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:32:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:32:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38685" ["menu_order"]=> int(41391) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3535 (24) { ["ID"]=> int(38655) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:31:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:31:29" ["post_content"]=> string(1280) "Ezt a tegnap esti kormánypárti nagygyűlésen jelentette ki Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, aki az államadósság 30 százalékos leírását és egy 20 éves türelmi időszakot javasolt az ország adósságállományának fenntarthatóvá tételére.
A nemzethez intézett beszédében Ciprasz üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön közzétett jelentését, amely szerinte igazolja a görög kormány azon döntését, hogy elutasította a hitelezőknek az adósságszolgálat könnyítését nem tartalmazó javaslatatcsomagját. A görög kormányfő azt ígéri, legtöbb 48 órával a népszavazás után meg megállapodik a nemzetközi hitelezőkkel.
Mindeközben Athén központjában tüntetések szerveződtek a holnapi népszavazás ügyében. A belvárosi Szintagma téren egy óra alatt mintegy 25 ezren gyűltek össze, kormánypárti demonstrálók, akik nemmel akarnak szavazni vasárnap a hitelezők követeléseire. Egy kilométerrel távolabb, a Márvány-stadionban az ellentábor képviseletében 20 ezren gyülekeztek, és Európa párti jelszavakat harsogtak. A két csoport között felvonult a rohamrendőrség.
" ["post_title"]=> string(69) "?A görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat.?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-gorogok-eltokeltek-hogy-sajat-kezukbe-veszik-a-sorsukat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:12:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:12:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38655" ["menu_order"]=> int(41392) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(38615) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:24:15" ["post_content"]=> string(777) "Megerősítette ugyan Oroszország még épphogy befektetői ajánlású, "BBB mínusz" szintű államadós-besorolását a Fitch Ratings, de a lépéshez komor gazdasági előrejelzést fűzött. A hitelminősítő érvényben hagyta a szuverén orosz adósosztályzat negatív kilátását is, amely az adósbesorolás leminősítésének lehetőségére utal.
A másik két nagy hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's, már az idei év elején átsorolta Oroszországot a spekulatív osztályzati sávba. A Fitch Ratings idén az orosz hazai össztermék 3,5 százalékos visszaesését várja, és jövőre is csak 1 százalékos növekedéssel számol.
" ["post_title"]=> string(35) "Orosz recesszióra számít a Fitch" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "orosz-recessziora-szamit-a-fitch" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:24:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:24:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38615" ["menu_order"]=> int(41393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(38575) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:21:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:21:53" ["post_content"]=> string(1227) "A "táboregyetemet" immár harmadik alkalommal szervezik meg július 7-12. között. Az idei helyszín a Kovászna megyei Kommandó. A rendezvény célja mélyebben megismertetni környezetünk, hegyeink-völgyeink, kertjeink élő működését, megtalálni önmagunk helyét és szerepét a világban.
Mindezen témaköröket főként a magyar szellemi hagyaték és néphagyomány útján szeretnék bejárni a meghívott előadók: Balla Ede Zsolt szakrális földrajz-kutató, író; Jánosi Csaba geológus; Juhász Zsolt író; Szabó Levente tanár, valamint Tóthpál Csilla Damiana, botanikus.
Jurta sátrakban, valamint szabadtéri színtereken zajlanak az előadások, vetítések, szabadidős tevékenységek. A Csillagőrző és a Mandala egyesületek szervezésében zajló táboregyetem keretében tanulmányi kirándulás és gyalogtúra is vár az érdeklődőkre.
Részletes programért és bővebb információkért keressék az artediem.org/egytudasegyeteme honlapot vagy az Egytudás Egyeteme facebook oldalt.
" ["post_title"]=> string(28) "Rajtol az EgyTudás Egyeteme" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "taboregyetemet-tartanak-kovaszna-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 14:16:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 11:16:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38575" ["menu_order"]=> int(41394) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(38635) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:30:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:30:03" ["post_content"]=> string(1330) "Japán ma bejelentette, hogy 6,1 milliárd dollár fejlesztési segélyt nyújt az úgynevezett Mekong-térség országainak. A szigetország ezzel a lépéssel is ellensúlyozni akarja Kínának azt a tervét, hogy egy új hitelintézet létrehozásával "behatoljon" Tokió és a vele szövetséges Washington regionális érdekszférájába.
A Kína által létrehozott Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank alapító okiratát néhány napja írták alá Pekingben. A 2016-2018-as évekre szóló újabb segélyfelajánlást Abe Sindzó miniszterelnök jelentette be Japán és a Mekong-országok - Kambodzsa, Laosz, Vietnam, Mianmar és Thaiföld - tokiói csúcstalálkozójának végén. A csúcson egyúttal stratégiai tervet fogadtak el a gazdaságilag gyorsan növekvő térség vasúti, energetikai hálózatának és más infrastruktúrájának japán segítséggel való fejlesztésére.
A csúcstalálkozó zárónyilatkozata újfent bírálta Kínának a Dél-kínai-tengeren folytatott szigetépítési és -erődítési tevékenységét, amely a résztvev?k szerint aláássa a bizalmat és biztonságot a térségben, ahol számos más országnak vannak rivális területi igényei.
" ["post_title"]=> string(60) "Újabb támogatást ad Japán a Mekong-térség országainak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "ujabb-tamogatast-ad-japan-a-mekong-terseg-orszagainak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:30:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:30:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38635" ["menu_order"]=> int(41395) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(38555) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:20:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:20:24" ["post_content"]=> string(1419) "Betiltotta az Igazi Csíki Sör forgalmazását a Hargita Megyei Törvényszék, ezzel első fokon helyt adva a Heineken Románia keresetének. Az alapfokú döntés értelmében a Csíki Sör Manufaktúra az Igazi Csíki Sör márkanév használatával megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc és a Premium Ciuc márkák levédése biztosított számára.
A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A törvényszék álláspontja szerint az "Igazi csíki sör" gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.
A csíkszentsimoni gyár ezentúl nem használhatja a Csíki Sör márkamegnevezést, sem a csikisor.ro, valamint csikisor.com domain neveket. A döntés értelmében az alperes 30 napon belül köteles megsemmisíteni az összes Csíki Sör nevű terméket, visszavonni a márkát népszerűsítő reklámjait, és megtéríteni a 35 ezer lejes perköltséget.
A Csíki Sör Manufaktúra a törvényszék közleményére reagálva közölte, hogy a vállalat fellebbez a döntés ellen, és folytatják az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását.
" ["post_title"]=> string(32) "Nincs több ?Igazi csíki sör??" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-tobb-igazi-csiki-sor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:13:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:13:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38555" ["menu_order"]=> int(41396) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3422 (24) { ["ID"]=> int(38445) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 15:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:10:21" ["post_content"]=> string(1147) "A horvát kormány is bekapcsolódik a menekültválság enyhítését célzó Triton mentőműveletbe, és augusztusban egy hadihajót küld a Földközi-tengerre ? írta a Jutarnji Liszt horvát napilap mai száma.
A lap arról cikkezett, hogy a műveletre kijelölt Andrija Mohorovicic nevű hadihajó, amely 300 személy befogadására alkalmas, őtvenfős legénységgel, és egy teljes egészségügyi csapattal három hónapig lesz küldetésen. A kimenekített illegális bevándorlókat az Andrija Mohorovicic olasz kikötővárosokból veszik át a hatóságok és regisztrálják őket. A hadihajók a műveletben megsemmisítik azokat a hajókat, amelyekről már kimenekítették az embereket.
Az Európai Unió (EU) földközi-tengeri missziója, a Triton művelet, tavaly november elején kezdte meg működését. Az akcióban jelenleg 14 ország vesz részt. Célja, hogy a nemzetközi vizeken bajbajutott illegális bevándorlókon segítsen, valamint erősítse az embercsempészekkel szembeni fellépést.
" ["post_title"]=> string(47) "Újabb hadihajót küldenek a bevándorlókért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ujabb-hadihajot-kuldenek-a-bevandorlokert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:15:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:15:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38445" ["menu_order"]=> int(41397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(38535) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:19:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:19:21" ["post_content"]=> string(956) "A négy százalékos emelkedés az év első öt hónapjára vonatkozik a tavalyi év hasonló időszakához képest ? közölte az Országos Statisztikai Intézet. A növekedés elsősorban az élelmiszerek, az italok és dohánytermékek eladása 9,3 százalékos növekedésének, valamint az üzemanyag-értékesítés 6,7 százalékos bővülésének köszönhető.
A nem élelmiszerek eladása 1,4 százalékkal esett vissza. A bruttó hazai össztermék 4,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A kormány egész évre 2,5 százalékos bővüléssel, míg az Európai Bizottság 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
A növekedés fő hajtóereje az export és az ipar mellett a várakozások szerint a belföldi fogyasztás lesz.
" ["post_title"]=> string(47) "Nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "nott-a-hazai-kiskereskedelmi-forgalom-volumene" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:19:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:19:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38535" ["menu_order"]=> int(41398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3417 (24) { ["ID"]=> int(38465) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 15:11:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:11:36" ["post_content"]=> string(894) "Több mint négyéves csúcsot ért el az euróövezeti szolgáltató- és feldolgozóipar együttes teljesítményét mérő júniusi beszerzésimenedzser-index (BMI). Az összetett (kompozit) mutató 54,2 pont lett a májusi 53,6 pont után. Az elemzők 54,1 pontot vártak.
Utoljára 2011 májusában volt ilyen magas a jelzőszám. A szolgáltatások teljesítményét mérő BMI júniusban 54,4 pontra nőtt az előző havi 53,8 pontról. A szolgáltatóipar adja az euróövezeti tagállamok gazdasági teljesítményének oroszlánrészét. A Reuters hírügynökség értékelése szerint az Európai Központi Bank gazdaságélénkítő kötvényvásárlásai ellensúlyozták azokat az aggodalmakat, hogy milyen következményei lesznek, ha Görögország kénytelen lesz kiválni az eurózónából.
" ["post_title"]=> string(24) "Euróövezeti BMI rekord" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "euroovezeti-bmi-rekord" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 15:11:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:11:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38465" ["menu_order"]=> int(41399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(38415) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 15:09:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:09:08" ["post_content"]=> string(705) "Ma tíz éve annak, hogy Románia monetáris reformot hajtott végre, tízezerszeresére növelve a lej értékét. Azóta a lej mintegy 25 százalékos értékvesztést szenvedett el az euróhoz viszonyítva.
Bár az akkori célkitűzés az euró 2014-es bevezetése volt, jelenleg 2019 az egységes európai valutára való áttérés hivatalos határideje. Egy évtized óta használjuk az erős lejt, mégis azt még mindig a kis összegekhez köti a lakosság nagy része. Szakértők szerint ez azzal függ össze, hogy a milliós nagyságrend jobban kifejezi a nagy értéket.
" ["post_title"]=> string(19) "10000 lejből 1 RON" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "10-ezer-lejbol-1-ron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 15:22:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:22:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38415" ["menu_order"]=> int(41400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(38365) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 15:06:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:06:53" ["post_content"]=> string(1337) "A legfrissebb görögországi közvélemény-kutatási eredmény szerint az utóbbi egy napban apadt az igen-tábor a vasárnapra kiírt referendum előtt, de még így is van egy kis előnye a nemmel szavazókkal, vagyis azokkal szemben, akik elutasítják a hitelezőkkel való megállapodást.
A ma reggel nyilvánosságra hozott eredmény az ALCO közvélemény-kutató intézet felmérésén született. Eszerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha már most lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék.
A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a határozatlanok aránya 11 százalék.
A mai felmérési eredmény szerint, amelynek az alapja az Elefterosz Tiposz című konzervatív újság megbízásából végzett kutatás volt, a megkérdezettek 47,1 százaléka támogatta a nemzetközi hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, 43,2 százalékuk viszont ezek elfogadása ellen volt.
" ["post_title"]=> string(16) "Az ?igen? győz?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(12) "az-igen-gyoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 15:06:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 12:06:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38365" ["menu_order"]=> int(41401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(38725) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-04 13:34:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:34:00" ["post_content"]=> string(474) "Nem bocsátanak ki úthasználati matricákat (rovigneta) az OMV Petrom Marketing benzinkútjainál július 5-e 23 óra és július 6-a 00.20 óra között ? tájékoztat, informatikai karbantartási munkákra hivatkozva, az Országutak és Autópályák Országos Társasága (CNADNR). Az összes többi, engedéllyel rendelkező vállalatnál a matricák kibocsátási programja változatlan marad.
" ["post_title"]=> string(32) "Gépjárművezetők figyelmébe!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "gepjarmuvezetok-figyelmebe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-04 13:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-04 10:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38725" ["menu_order"]=> int(41390) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39776) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7248719a732388f5ccdba5e40f229a0" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e2fdb7842a6595f83ddcfba023e439f6" }