Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki Spanyolországban. (tovább…)
Külpolitikai korrekciókra, így a NATO keleti szárnyának felerősítésére törekszik a lengyel kormány, derült ki a varsói diplomácia vezetőjének budapesti látogatásán. A kelet-közép-európai térség legnagyobb és gazdaságilag is legerősebb NATO-, valamint EU-tagállama a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó kelet-európai lobbicsoportot szeretne létrehozni az Európai Unión belül. (tovább…)
Az Egyesült Államok összefog japán szövetségesével az észak-koreai fenyegetéssel szemben – közölte a tokiói látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök, Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén. (tovább…)
A migráció miatt az egész Európa-projekt megkérdőjeleződhet ? vélte Leonard Orban elnöki tanácsos. A volt uniós biztos a képviselőház európai ügyek bizottságában beszélt erről, ahol Hollandia bukaresti nagykövete, Stella Ronner-Grubačić bemutatta az EU soros elnökségségének féléves prioritásait. (tovább…)
Részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak a texasi Sutherland Springs baptista templomában elkövetett, 26 halálos áldozatot követelő lövöldözés miatt. (tovább…)
Jelentősen, csaknem tíz százalékkal nőtt a fogyasztás a tavalyi évben. A bővülés mögött több tényező áll: a bérek növekedése, az adók és az árak csökkenése. (tovább…)
Feljelentést tett ma a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát. (tovább…)
Miskolc utcáin ezrek vonultak végig tegnap este a közoktatási rendszer ellen tiltakozva. A Pedagógusok Szakszervezetét vezető Galló Istvánné közölte, a jövő szombatra, február 13-ra országos demonstrációt szerveznek a budapesti Kossuth téren. (tovább…)
A Szociáldemokrata Párt és a Románia Újjáépítéséért Országos Szövetség megállapodásra jutott a közös választási részvételt illetően. A parlamentben tartott, délelőtti aláírási ceremónián Gabriel Oprea pártelnök elmondta: szociáldemokrata kollégájával abban állapodtak meg, hogy az önkormányzati választásokon elért eredmények függvényében az együttműködést kiterjeszthetik az őszi parlamenti választásokra is. (tovább…)
A rendelet értelmében nem kell adót fizetni a műemlék épületek után. A törvény alapján tulajdonostól függetlenül mentesülnek az adó alól azok a műemlék épületek, múzeumok és emlékházak – a hozzájuk tartozó területtel együtt -, amelyek homlokzatát felújították, és amelyekben nem kereskedelmi tevékenység folyik. (tovább…)
Szezonális influenzában hunyt el az a bukaresti férfi, akit a reggel a sertésinfluenza első romániai áldozatának hittek. A 38 éves páciens egyéb betegségekben is szenvedett, halálát a szövődmények okozták. Romániában amúgy csütörtök reggelig 72 esetet regisztráltak, ennek felét a fővárosban. (tovább…)
object(WP_Query)#3516 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467626)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467402)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467622)
}
["paged"]=>
int(3088)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467402)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467622)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467626)
}
["paged"]=>
int(3088)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3609 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3608 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467402,467516,467622,467624,467626) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 37044, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3610 (24) {
["ID"]=>
int(105165)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 11:52:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:52:25"
["post_content"]=>
string(394) "Február 25-ig felfüggesztették a szíriai béketárgyalásokat Genfben, mivel az első héten nem értek el haladást. Ehhez hozzájárult, hogy az elmúlt napokban orosz segítséggel előretörtek a szíriai kormányerők Aleppó környékén. ?A felek közötti bizalom a nullához közelít?, nyilatkozta Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a BBC szerint."
["post_title"]=>
string(44) "Elhalasztották a szír béketárgyalásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "elhalasztottak-a-szir-beketargyalasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 11:52:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:52:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105165"
["menu_order"]=>
int(39249)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3509 (24) {
["ID"]=>
int(293706)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-06 15:52:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:52:36"
["post_content"]=>
string(639) "Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki Spanyolországban. A vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak. Bírósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot, és 15 napon belül meg kell jelenniük a bíróságon."
["post_title"]=>
string(39) "Szabadlábon a katalán miniszterelnök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "szabadlabon-a-katalan-miniszterelnok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-06 15:52:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:52:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293706"
["menu_order"]=>
int(39250)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3611 (24) {
["ID"]=>
int(105295)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 12:57:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 10:57:48"
["post_content"]=>
string(1803) "Külpolitikai korrekciókra, így a NATO keleti szárnyának felerősítésére törekszik a lengyel kormány, derült ki a varsói diplomácia vezetőjének budapesti látogatásán. A kelet-közép-európai térség legnagyobb és gazdaságilag is legerősebb NATO-, valamint EU-tagállama a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó kelet-európai lobbicsoportot szeretne létrehozni az Európai Unión belül. Witold Waszczykowski a Népszabadságnak elmondta, Horvátország mellett azért szeretnénk bevonni Romániát is, mert úgy látjuk, hogy az EU és a NATO második legnagyobb kelet-európai tagja Lengyelországhoz hasonló biztonsági problémákkal küzd, legyen szó Moldováról, a Dnyeszteren túli területről vagy az ukrán?orosz konfliktusról.
Júliusig felállnak a regionális parancsnokságok
A NATO még a júliusi varsói csúcstalálkozó előtt szeretné működőképessé tenni a kelet-európai tagállamokba tervezett hat parancsnokságot, közölte az Észak-atlanti Szervezet. A parancsnokságok részét képezik a NATO keleti szárnya megerősítésének, ezek hivatottak koordinálni a nemrégiben felduzzasztott gyorsreagálású erőket. A 48 órán belül, a szövetség tagországaiban bárhol bevethető ötezer fős dandárok létszámnöveléséről tavaly döntött a szövetség, válaszként Oroszország agresszív politikájára.
Washington négyszer többet költ
Közben a román miniszterelnök üdvözölte, hogy az Egyesült Államok négyszeresére növeli a kelet-európai erőire fordított költségvetést. A döntés megfelel Románia biztonsági igényeinek, illetve kiemeli az Egyesült Államok erőteljes elkötelezettségét az európai biztonság iránt ? mutat rá közleményében Dacian Ciolos."
["post_title"]=>
string(33) "Erősödik a NATO keleti szárnya"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "erosodik-a-nato-keleti-szarnya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 12:58:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 10:58:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105295"
["menu_order"]=>
int(39251)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3617 (24) {
["ID"]=>
int(293686)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-06 15:52:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:52:06"
["post_content"]=>
string(490) "Az Egyesült Államok összefog japán szövetségesével az észak-koreai fenyegetéssel szemben - közölte a tokiói látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök, Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén. Trump ismét elmondta, hogy az észak-koreai atomprogram és a tömegpusztító fegyverek birtoklására való törekvés ?az egész civilizált világot fenyegeti?, valamint a Phenjannal szembeni ?stratégiai türelem ideje lejárt?."
["post_title"]=>
string(28) "Amerikai-japán összefogás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "amerikai-japan-osszefogas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-06 15:52:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:52:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293686"
["menu_order"]=>
int(39252)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3489 (24) {
["ID"]=>
int(105115)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 11:38:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:38:50"
["post_content"]=>
string(1043) "A migráció miatt az egész Európa-projekt megkérdőjeleződhet ? vélte Leonard Orban elnöki tanácsos. A volt uniós biztos a képviselőház európai ügyek bizottságában beszélt erről, ahol Hollandia bukaresti nagykövete, Stella Ronner-Grubačić bemutatta az EU soros elnökségségének féléves prioritásait.
Orban kitért a Schengeni Egyezmény részleges felfüggesztésére, és úgy vélte, ez a teljes uniós piacra negatív hatással lesz. Becslések szerint a vállalkozásoknak okozott kár tízmillió eurókban mérhető. Az elnöki tanácsos hangsúlyozta: a schengeni övezetet meg kell menteni, és vészesen fogy az idő, amíg a küszöbön álló sorsdöntő lépéseket megteheti az EU. Drasztikusan csökkenteni kell az EU-ba beáramló menekültek számát, ennek érdekében működésbe kell léptetni a Törökországgal kötött megállapodást, és sürgősen létre kell hozni ? főleg Görögországban ? a fogadóállomásokat, amelyek nélkül lehetetlen a menekültek áthelyezése."
["post_title"]=>
string(60) "Belebukhat az EU a migrációba a volt uniós biztos szerint"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "belebukhat-az-eu-a-migracioba-a-volt-unios-biztos-szerint"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 11:38:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:38:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105115"
["menu_order"]=>
int(39253)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3689 (24) {
["ID"]=>
int(293666)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-06 15:51:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:51:40"
["post_content"]=>
string(640) "Részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak a texasi Sutherland Springs baptista templomában elkövetett, 26 halálos áldozatot követelő lövöldözés miatt. Texasban vasárnap egy 26 éves volt katona egy templomban rendezett vérfürdőt. A tömeggyilkosságnak huszonhat áldozata és több mint harminc sebesültje volt. Egy ötéves gyerek mellett egy várandós asszony és a lelkipásztor tizennégy éves lánya is meghalt. A gyilkos elmenekült, de később a rendőrök a templom közelében megtalálták holtan. Tettének indítéka egyelőre nem ismert."
["post_title"]=>
string(17) "Texasi merénylet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(16) "texasi-merenylet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-06 15:51:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:51:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293666"
["menu_order"]=>
int(39254)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3690 (24) {
["ID"]=>
int(105025)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 10:43:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 08:43:09"
["post_content"]=>
string(578) "Jelentősen, csaknem tíz százalékkal nőtt a fogyasztás a tavalyi évben. A bővülés mögött több tényező áll: a bérek növekedése, az adók és az árak csökkenése.
A lakosság csaknem 20 százalékkal több élelmiszert vásárolt, üzemanyagból pedig 6, nem élelmiszer jellegű termékekből 3 százalékkal több fogyott. Összességében a fogyasztás 8,9 százalékkal bővült. Sajnos a belföldi termelés nem tudja kielégíteni a megugrott keresletet, így jelentős mértékben nőtt az import, illetve a külkereskedelmi mérleghiány."
["post_title"]=>
string(66) "Ötödével több élelmiszert vásároltunk tavaly, mint 2014-ben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "otodevel-tobb-elelmiszert-vasaroltunk-tavaly"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 10:51:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 08:51:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105025"
["menu_order"]=>
int(39255)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3691 (24) {
["ID"]=>
int(293646)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-06 15:51:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:51:18"
["post_content"]=>
string(850) "Feljelentést tett ma a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát. Riss lapigazgató az Europe1 rádióban elmondta, hogy a szerkesztőség ellen 2015. január 7-én elkövetett, 12 áldozatot követelő iszlamista merénylet óta - amelyet az al-Kaida terrorszervezet magára vállalt - nem szűntek meg a halálos fenyegetések a lap ellen. Tariq Ramadan gyakori vendége a francia televíziók iszlámról szóló vitaműsorainak. Ellene tíz nappal ezelőtt érkezett az első feljelentés nemi erőszak, szexuális támadás és fenyegetés vádjával, majd csütörtökön egy másik nő hasonló vádakkal tett ellene egy második feljelentést."
["post_title"]=>
string(30) "Folyamatos a halálfenyegetés"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "folyamatos-a-halalfenyegetes"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-06 15:51:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-06 12:51:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293646"
["menu_order"]=>
int(39256)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3692 (24) {
["ID"]=>
int(105185)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 09:19:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 07:19:22"
["post_content"]=>
string(767) "Miskolc utcáin ezrek vonultak végig tegnap este a közoktatási rendszer ellen tiltakozva. A Pedagógusok Szakszervezetét vezető Galló Istvánné közölte, a jövő szombatra, február 13-ra országos demonstrációt szerveznek a budapesti Kossuth téren.
Az elégedetlenségi hullám első jele az a nyílt levél volt, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete írt Orbán Viktor miniszterelnöknek az oktatási rendszer problémáiról. Januárban aztán a miskolci Herman Ottó Gimnázium által közzétett online petíciójával robbant a feszültség. A tanárok tiltakozásához diákok is csatlakoztak.
"
["post_title"]=>
string(42) "A diákok együtt tüntettek a tanárokkal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "a-diakok-egyutt-tuntettek-a-tanarokkal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 12:23:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 10:23:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105185"
["menu_order"]=>
int(39257)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3693 (24) {
["ID"]=>
int(105075)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 11:13:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:13:28"
["post_content"]=>
string(1159) "A Szociáldemokrata Párt és a Románia Újjáépítéséért Országos Szövetség megállapodásra jutott a közös választási részvételt illetően. A parlamentben tartott, délelőtti aláírási ceremónián Gabriel Oprea pártelnök elmondta: szociáldemokrata kollégájával abban állapodtak meg, hogy az önkormányzati választásokon elért eredmények függvényében az együttműködést kiterjeszthetik az őszi parlamenti választásokra is.
Liviu Dragnea szerint a megállapodást a közeljövőben kiterjeszthetik a Calin Popescu Tariceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetségére is. A szociáldemokrata vezér utalt arra, hogy ez attól függ, hogyan működik a három alakulat ?parlamenti többsége?. Az együttműködés azon áll vagy bukik, miként szavaznak a reménybeli partnerek a választási törvény módosítása kapcsán. A liberálisok vissza akarnak térni a kétfordulós polgármester-választásra, amely viszont nem kedvez a PSD-nek.
Az UNPR a hét elején még lebegtette az álláspontját a téma kapcsán, emiatt késett a most aláírt egyezség korábbra tervezett megkötése."
["post_title"]=>
string(54) "Csak késett, de nem múlott a PSD?UNPR-megállapodás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "csak-kesett-de-nem-mulott-a-psd-unpr-megallapodas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 11:13:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:13:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105075"
["menu_order"]=>
int(39259)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3694 (24) {
["ID"]=>
int(293546)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-04 14:03:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 11:03:31"
["post_content"]=>
string(594) "A rendelet értelmében nem kell adót fizetni a műemlék épületek után. A törvény alapján tulajdonostól függetlenül mentesülnek az adó alól azok a műemlék épületek, múzeumok és emlékházak - a hozzájuk tartozó területtel együtt -, amelyek homlokzatát felújították, és amelyekben nem kereskedelmi tevékenység folyik.
Abban az esetben, ha az épület homlokzata nincs felújítva, a helyi tanács dönti el, hogy kivet-e adót az épületre vagy sem. A törvénymódosítást Kelemen Hunor és Márton Árpád RMDSZ-es képviselők dolgozták ki."
["post_title"]=>
string(82) "Kihirdette tegnap Klaus Johannis az adótörvénykönyvet módosító jogszabályt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(74) "kihirdette-tegnap-klaus-johannis-az-adotorvenykonyvet-modosito-jogszabalyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 14:03:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 11:03:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293546"
["menu_order"]=>
int(39262)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3623 (24) {
["ID"]=>
int(105005)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 10:37:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 08:37:54"
["post_content"]=>
string(822) "Szezonális influenzában hunyt el az a bukaresti férfi, akit a reggel a sertésinfluenza első romániai áldozatának hittek. A 38 éves páciens egyéb betegségekben is szenvedett, halálát a szövődmények okozták. Romániában amúgy csütörtök reggelig 72 esetet regisztráltak, ennek felét a fővárosban.
Az orvosok felhívják a figyelmet, hogy a megelőzés egyetlen igazán hatékony módja a védőoltás, viszont sokat segíthet a megfelelő tisztálkodás is. A sertésinfluenza a szezonális emberi influenzához hasonló tünetekkel jár ? fejfájással, magas lázzal, hidegleléssel ?, ugyanakkor halált okozó tüdőgyulladás is előfordult a következményeképp. A vírus a levegő útján, közvetett és közvetlen érintkezéssel, tünetmentes hordozók útján is terjed."
["post_title"]=>
string(54) "Egy bukaresti férfi az influenza idei első áldozata"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "egy-bukaresti-ferfi-a-sertesinfluenza-elso-aldozata"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 15:00:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 13:00:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105005"
["menu_order"]=>
int(39263)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3610 (24) {
["ID"]=>
int(105165)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-04 11:52:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:52:25"
["post_content"]=>
string(394) "Február 25-ig felfüggesztették a szíriai béketárgyalásokat Genfben, mivel az első héten nem értek el haladást. Ehhez hozzájárult, hogy az elmúlt napokban orosz segítséggel előretörtek a szíriai kormányerők Aleppó környékén. ?A felek közötti bizalom a nullához közelít?, nyilatkozta Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a BBC szerint."
["post_title"]=>
string(44) "Elhalasztották a szír béketárgyalásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "elhalasztottak-a-szir-beketargyalasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-04 11:52:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-04 09:52:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=105165"
["menu_order"]=>
int(39249)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39777)
["max_num_pages"]=>
int(3315)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "9c6d4af9d3e9624d09ec672b9f0621f7"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:f9fb6c0e69d930274b66c4bc090bd14c"
}