200 millió eurós hitelt vett fel Románia a Világbanktól egy oktatási programra. (tovább…)
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

200 millió eurós hitelt vett fel Románia a Világbanktól egy oktatási programra. (tovább…)
Continue ReadingDacian Ciolos miniszterelnök arra kérte Anca Dragu pénzügyminisztert, hogy a mai kormányülésen ismertesse a 2016-os évi költségvetés irányelveit. A tervek…
Continue ReadingMegszavazta mai ülésén a Szenátus az Országos Korrupcióellenes Hatóság azon kérést, hogy előzetes letartóztatásba helyezhesse Dan Sova szenátort. (tovább…)
Continue ReadingIdei első adásunkban, szokásunkhoz híven arról számolunk be, hogy 2016 minek a nemzetközi éve, milyen jelentősebb ünnepekre számíthatunk ország és…
Continue ReadingMai adásunkban szó lesz egy olyan egyedülálló és kímélő módszerről, amely stimulálja a szervezet öngyógyító erőforrásait, ezáltal visszaállítva a normális működését. A neve Bowen-terápia, de a Bowen-technikából eredően sokan Bowtech-ként ismerik. Ez egy dinamikus izom- és kötőszöveti technika, fájdalommentes fogásokból és nyomásokból áll. A sorrend, illetve a pontok helyei meghatározottak.
Continue ReadingMit tehetünk annak érdekében, hogy ne az ajándékok utáni rohangálásokról szóljon a karácsony, és ne kiüresedett ünnepként éljük meg? Mai adásunkat a karácsonyra való készülődésnek szenteljük Kilin Ildikó és Nagy Botond természetgyógyászok közreműködésével.
Continue ReadingBoldizsár Ferenc, erdőszentgyörgyi katolikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA Bukaresti Táblabíróság harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsítja a 40 éves vállalkozót – közölte honlapján a táblabíróság. A kényszerintézkedésről hozott döntés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség, a DIICOT tegnap közölte: a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a december elseje alkalmából tartott ünnepi rendezvényen.
Continue ReadingA Hétköznapok szilveszteri különkiadását hallják!
Continue Reading
A következő egy órában sütünk, főzünk, gyerekkori Karácsonyra emlékezünk néhány a szerkesztőségi kollégával, lesz karácsonyi mese a gyerekeknek és sok…
Continue Reading
Szilágyi Aladár nagyváradi közíró, újságíró 19 romániai kisebbséget látogatott meg az elmúlt évtizedben. Az ott készült riportokat három kötetben jelentette…
Continue Reading
Társadalomépítés Erdélyben 1989 után címmel tartottak előadást a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetében Kiss Tamás szociológus és Lőrincz József a…
Continue ReadingVendégünk Dr. Pap Mártha. Ő immár 13 éve családorvos-szakorvos, jelenleg Marosvásárhelyen, és 5 éve akkreditált Bowen terapeutaként nagyban hozzájárul páciensei egészségi állapotának fenntartásához.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-02-NS.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-02-NS.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(28) "Hogyan hat a Bowen kezelés?"
["post_excerpt"]=>
string(436) "Mai adásunkban szó lesz egy olyan egyedülálló és kímélő módszerről, amely stimulálja a szervezet öngyógyító erőforrásait, ezáltal visszaállítva a normális működését. A neve Bowen-terápia, de a Bowen-technikából eredően sokan Bowtech-ként ismerik. Ez egy dinamikus izom- és kötőszöveti technika, fájdalommentes fogásokból és nyomásokból áll. A sorrend, illetve a pontok helyei meghatározottak. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "hogyan-hat-a-bowen-kezeles"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-02 14:38:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-02 12:38:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=87105"
["menu_order"]=>
int(39912)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3697 (24) {
["ID"]=>
int(86975)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-11-25 15:00:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-11-25 13:00:15"
["post_content"]=>
string(1392) "Mi a böjt szerepe az ember életében?
Válaszol Kilin Ildikó, kolozsvári természetgyógyász:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/Kilin.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/Kilin.ogg"][/audio]
Nagy Botond, sepsiszentgyörgyi származású természetgyógyász-pszichológus, a Világ Virága Egészség Ház megalapítója megmagyarázza, hogy miért tartja legalább olyan fontosnak a lelki-, mint a fizikai készülődést, illetve gyakorlatokat javasol az adventi időszakra.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/Nagy-Botond.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/Nagy-Botond.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(34) ""A böjttel a bajt előzzük meg!"" ["post_excerpt"]=> string(292) "Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne az ajándékok utáni rohangálásokról szóljon a karácsony, és ne kiüresedett ünnepként éljük meg? Mai adásunkat a karácsonyra való készülődésnek szenteljük Kilin Ildikó és Nagy Botond természetgyógyászok közreműködésével. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "a-bojttel-a-bajt-elozzuk-meg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-04-12 10:07:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-04-12 07:07:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=86975" ["menu_order"]=> int(39913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(86945) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-29 10:00:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-29 08:00:48" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-11-29KAT.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-11-29KAT.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(36) "Katolikus igehirdetés, november 29." ["post_excerpt"]=> string(71) "Boldizsár Ferenc, erdőszentgyörgyi katolikus lelkész hirdet igét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "katolikus-igehirdetes-november-29" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-02 13:43:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-02 11:43:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=86945" ["menu_order"]=> int(39914) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(86675) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-02 11:20:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-02 09:20:32" ["post_content"]=> string(2663) "A Bukaresti Táblabíróság harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsítja a 40 éves vállalkozót - közölte honlapján a táblabíróság. A kényszerintézkedésről hozott döntés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség, a DIICOT tegnap közölte: a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a december elseje alkalmából tartott ünnepi rendezvényen. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. A kézdivásárhelyi Székely Hírmondó című napilap mai számában arról írt, hogy Beke István Attila lakásán és biztonságtechnikai felszereléseket forgalmazó cégénél is házkutatást tartottak az ügyészek, akik fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek. A vállalkozó felesége a lapnak elmondta, hogy a család és a cég számítógépeit, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos fegyverhez használt éjszakai látókészüléket, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, születésnapi tortához használt tűzijátékot foglaltak le és vittek el. A lap szerint a rajtaütésnek köze lehet ahhoz, hogy Beke István tagja a Neoforum Siculorum Tactical Unit nevű bejegyzett sportegyesületnek, amely a paintballhoz hasonló airsoft stratégiai-taktikai hobbisportot űzi. Az ügyészek a csapat több tagját is kihallgatták, de ellenük nem rendeltek el kényszerintézkedéseket. ?Az RMDSZ elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között? ? olvasható az RMDSZ honlapján Kelemen Hunor szövetségi elnök állásfoglalása Beke István Attila ügyével kapcsolatban. Kelemen Hunor hangsúlyozta: "ebben az országban a békés együttélés, a tolerancia és az egymás iránti tisztelet vihet előre a fejlődés, a jövőépítés útján". A szövetségi elnök ugyanakkor ma a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta: elegendő információ hiányában nem tudja megítélni azt, hogy az állami hatóságok túldimenzionálták vagy sem a kézdivásárhelyi december elsejei eseményeket, azonban nem sok jóra számít annak kapcsán, hogy miként csapódnak le a történtek a társadalomban, az interetnikai kapcsolatok szintjén." ["post_title"]=> string(86) "Letartóztatták a merénylet előkészítésével gyanúsított Beke István Attilát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "letartoztattak-a-merenylet-elokeszitesevel-gyanusitott-beke-istvan-attilat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-02 14:04:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-02 12:04:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=86675" ["menu_order"]=> int(39915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(76835) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-31 15:01:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-31 12:01:26" ["post_content"]=> string(209) "A Hétköznapok szilveszteri különkiadását hallják! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/adas20151231.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/adas20151231.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(27) "Szilveszteri különkiadás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "szilveszteri-kulonkiadas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-11 15:41:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-11 12:41:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=76835" ["menu_order"]=> int(39916) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(87195) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-24 15:00:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-24 13:00:21" ["post_content"]=> string(334) "A következő egy órában sütünk, főzünk, gyerekkori Karácsonyra emlékezünk néhány a szerkesztőségi kollégával, lesz karácsonyi mese a gyerekeknek és sok sok zene. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/adas20151224.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/adas20151224.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(32) "Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(5) "87195" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-03 12:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-03 10:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=87195" ["menu_order"]=> int(39917) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(85685) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 15:30:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 13:30:22" ["post_content"]=> string(522) "Szilágyi Aladár nagyváradi közíró, újságíró 19 romániai kisebbséget látogatott meg az elmúlt évtizedben. Az ott készült riportokat három kötetben jelentette meg. Szilágyi Aladár a riportkörúton szerzett tapasztalatait a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szórványsajtóval kapcsolatos tanácskozásán osztotta meg a résztvevőkkel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-12-17.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-12-17.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(50) "Látogatóban a romániai nemzeti kisebbségeknél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "latogatoban-a-romaniai-nemzeti-kisebbsegeknel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-26 14:23:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-26 12:23:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85685" ["menu_order"]=> int(39918) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(86065) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-10 15:30:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-10 13:30:45" ["post_content"]=> string(865) "Társadalomépítés Erdélyben 1989 után címmel tartottak előadást a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetében Kiss Tamás szociológus és Lőrincz József a kolozsvári Babe?-Bolyai Egyetem tanára az Erdélyről magyaroktól, a közös román-magyar történelemről címmel immár több mint másfél éve folyó előadássorozat következő vendégeiként. A román nyelvű előadást követően kértem meg összegezzék az ott elhangzottakat. Elsőként Kiss Tamás szociológust hallják. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Kiss-Tamas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Kiss-Tamas.ogg"][/audio] Lőrincz József a Babes Bolyai Egyetem tanára. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Lorincz-Jozsef.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Lorincz-Jozsef.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(84) "Végéhez közeledik a történelmi előadássorozat a bukaresti Balassi Intézetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "vegehez-kozelednek-a-tortenelmi-eloadassorozatok-a-bukaresti-balassi-intezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-27 15:46:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-27 13:46:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=86065" ["menu_order"]=> int(39919) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(87335) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-03 14:22:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-03 12:22:20" ["post_content"]=> string(1050) "200 millió eurós hitelt vett fel Románia a Világbanktól egy oktatási programra.A ROSE névre keresztelt projektet ma indítja el a kormány, ennek célja az iskolaelhagyások visszaszorítása és az érettségi eredmények javítása. A jelenlegi 6 és fél százalékról 3 és fél százalékra csökkentenék az iskolaelhagyások számát, az érettségi átmenési arányt 59 százalékra szeretnék emelni. A program indoklása szerint három fő oka van annak, hogy sok diák nem fejezi be a középiskolát, és nem tanul tovább. A diákok rossz teljesítménye egyrészt az oktatás alacsony színvonalával magyarázható, másrészt sokan anyagi okok vagy személyes okok miatt hagyják ott a középiskolát. A ROSE projekt mindhárom problémára megoldást próbál nyújtani az oktatás színvonalának növelésével, a hátrányos helyzetű diákok anyagi támogatásával, illetve azáltal, hogy továbbtanulásra ösztönzik a fiatalokat. A tervezett programok másfél millió diákot érintenének." ["post_title"]=> string(33) "ROSE - az iskolaelhagyások ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "rose-az-iskolaelhagyasok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-03 14:22:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-03 12:22:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=87335" ["menu_order"]=> int(39907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4a40542f92ccefdf4b52b28fd509b20d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:811b3968ddd37e10d8cf176f3e47f033" }