Bejelentette a költségvetés sarokszámait a pénzügyminiszter. (tovább…)
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Bejelentette a költségvetés sarokszámait a pénzügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingDragomán Györggyel találkozhatnak a bukaresti irodalomkedvelők holnap, szombaton este 17 órától a Cişmigiu park mellett Humanitas könyvesboltban.
Continue ReadingMarosvásárhelyen is bemutatják a Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban. Magyar-zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball című interaktív kiállítást, a MAZSIKE és az MTK közös projektjét. (tovább…)
Continue ReadingBekapcsolódott a brit légierő a szíriai hadműveletekbe.Ma hajnalban négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő…
Continue ReadingHuszonnégy órás általános sztrájkot hirdettek ma Görögországban ? tájékoztat közleményében a román külügyminisztérium. A munkabeszüntetéshez csatlakozott a legnagyobb görög tengerész…
Continue ReadingFegyveresek törtek be tegnap egy dél-kaliforniai szociális intézmény konferencia központjába, ahol legalább 14 embert megöltek, további 17-et pedig megsebesítettek. (tovább…)
Continue Reading
A székely-magyar kürtőskalács mától a kiemelt magyar nemzeti értékek, a hungarikumok sorát gyarapítja. (tovább…)
Continue Reading
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze – tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek. Kérése szerint a Kerepesi temetőben, jó barátja, Ferenczy Béni közelében szeretnék örök nyugalomra helyezni. (tovább…)
Continue ReadingIdén a hatóság kezdeményezésére 9 külföldi állampolgárt nyilvánított nem kívánatos személynek a bukaresti táblabíróság, és őket ki is utasították az ország területéről – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivője. (tovább…)
Continue ReadingSzimpátiatüntetést szerveznek ma délután 4 órakor is Kézdivásárhelyen, ahol a helybéliek a terrorizmussal gyanúsított Beke István Attila szabadon bocsátását kérik. (tovább…)
Continue ReadingA Romániai Magyar Demokrata Szövetség betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni. (tovább…)
Continue ReadingAz október 30-i bukaresti tűzeset sérültjei közül 31-en még mindig kórházban vannak, hatnak pedig továbbra is súlyos az állapota ?…
Continue Reading