Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások, és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státuszát illetően is eredményre vezetnének.

Erről Klaus Johannis telefonon tájékoztatta az izraeli miniszterelnököt. Az elnöki hivatal közleménye szerint Benjámin Netanjahu nagyra értékelte a két ország közötti „közeli baráti viszonyt”, és köszönetet mondott Romániának azért, hogy (öt másik európai uniós országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan) tartózkodott azon a decemberi szavazáson, amelyen az ENSZ Közgyűlése elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

A román államfő felidézte a szavazatmagyarázat alkalmával is felvázolt román álláspontot, miszerint az izraeli-palesztin konfliktusra csak a békében együtt élő két szomszédos állam, Izrael és Palesztina léte jelenthet méltányos, mindkét fél elvárásait összehangoló megoldást.