Moldvaiak kerültek a tálibok fogságába

Kényszerleszállást hajtott végre Afganisztán északi Farjáb tartományában egy külföldi cég alkalmazottait szállító Mi-17 típusú helikopter, és az utasok a tálib lázadók fogságába kerültek, írja az MTI. A tálibok megölték a helikopter legénységének egyik tagját és az alkalmazottakat kísérő két katonát, 18 embert pedig fogva tartanak. (tovább…)

Continue Reading

Alvilági módszereket alkalmaztak a tanúvédelmi program vezetői

Megrendítő részletek láttak napvilágot a tanúvédelmi programot felügyelő hivatal (ONPM) vezetőinek dossziéjából. Az ügyészek szerint Adrian Bărăscu parancsnok és öt beosztottja többek között verték a gondjaikra bízottakat, zsarolták őket, elvették a pénzüket, sőt parlamenti képviselőket korrumpáltak, hogy egy törvénymódosítással kivegyék a hivatalt a Belügyminisztérium alárendeltsége alól, és önálló tegyék. (tovább…)

Continue Reading

Harmadik nekifutásra rácsok mögé dughatják Şovát

Előzetes letartóztatásba kerülhet Victor Ponta egykori üzlettársa, Dan ?ova szenátor. A felsőház jogi bizottsága kedden este pozitív jelentést fogadott el a korrupcióellenes ügyészség vonatkozó kérése kapcsán, magyarán azt javasolja a plénumnak, hogy járuljon hozzá a szociáldemokrata honatya mentelmi jogának a felfüggesztéséhez. (tovább…)

Continue Reading

Az EU-s tagországok közül Romániában van a legtöbb szegény gyermek

Nálunk a gyermekek 51 százalékát, Bulgáriában 45,2 százalékát fenyegeti a szegénység – derül ki az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésből. Az EP többek között azt javasolja a tagállamoknak, hogy biztosítsanak valamennyi gyermek számára minden életkorban hozzáférést az ingyenes és minőségi közoktatáshoz. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3399 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461003) [1]=> int(461009) [2]=> int(461008) [3]=> int(461007) [4]=> int(461006) } ["paged"]=> int(2994) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461003) [1]=> int(461006) [2]=> int(461007) [3]=> int(461008) [4]=> int(461009) } ["paged"]=> int(2994) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3421 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3465 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (461003,461006,461007,461008,461009) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 35916, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(85325) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-26 15:30:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-26 13:30:42" ["post_content"]=> string(773) "Talán még sosem volt olyan egységes a magyar nemzet, mint 1956-ban ? véli Tófalvi Zoltán, a kommunistaellenes felkelés erdélyi események kutatója. Az író, újságíró Aradon tartott előadást 1956 erdélyi és aradi visszhangja címmel, és kifejtette, hogy az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva igen nagy árat fizetett a magyar forradalommal való szolidaritásáért. Erről az anyaországban is méltatlanul keveset tudnak, mondta. Tófalvi Zoltán szerint csak egységes magyar 1956-ról beszélhetünk. Az előadóval Pataky Lehel Zsolt beszélgetett. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Tofalvi_Zoltan_1956_Erdelyben.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Tofalvi_Zoltan_1956_Erdelyben.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(21) "Egyetemes magyar 1956" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "egyseges-magyar-1956" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 14:39:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 12:39:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85325" ["menu_order"]=> int(38776) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(85305) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-26 15:40:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-26 13:40:47" ["post_content"]=> string(742) "[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Kisiratos.mp3"][/audio] A magyar határ menti Kisiratos lakói mindig is az önellátásra voltak kénytelenek berendezkedni. Bár az iparosítással és a globalizálással meglehetősen visszaszorult a mezőgazdaság, még ma is sokaknak a föld megmunkálása jelenti a fő foglalkozást. A helyben termelt gabonából helyben sütött kenyér kerül az asztalra. Az Agrodor mezőgazdasági társulás pékségében a szövetkezet tagjainak sütik hetente háromszor a kenyeret. Pataky Lehel Zsolt egy hajnali sütésnél volt jelen. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Kisiratos.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Kisiratos.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(40) "Maguknak sütnek kenyeret a Kisiratosiak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "maguknak-sutnek-kenyeret-a-kisiratosiak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 14:34:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 12:34:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85305" ["menu_order"]=> int(38777) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(85265) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-26 15:45:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-26 13:45:50" ["post_content"]=> string(597) "Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a pécskai Búzavirág néptáncegyüttes. A térségben egyedülálló módon már az 1989-es rendszerváltás előtt is létezett együttesben több nemzedék tagja tanult táncolni és élte még a közösségi életet. Az együttes ma is a pécskai és az Arad megyei magyar kulturális élet egyik fő mozgatója. Pataky Lehel Zsolt riportja a jubileumi ünnepségen készült. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/35_eves_a_Buzavirag.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/35_eves_a_Buzavirag.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(22) "35 éves a Búzavirág" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "35-eves-a-buzavirag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 14:31:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 12:31:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85265" ["menu_order"]=> int(38778) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(85035) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 13:20:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:20:57" ["post_content"]=> string(1014) "Három hónapon belül 25 ezer szíriai menekültet fogad Kanada ? jelentette be Justin Trudeau. A Liberális Párttal néhány hete választást nyert kormányfő szerint gyorsan és jól kell végrehajtani a programot. Utóbbi azt jelenti, hogy minden esetben alaposan mérlegelni kell a nemzetbiztonsági kockázatokat. Trudeau CNN által idézett nyilatkozata nem váratlan, olyannyira, hogy a győzelmet hozó választási kampányában is kiállt a menekültek befogadása mellett. Sőt, akkor az év végéig ígérte a program megvalósítását, ezt épp biztonsági okokra hivatkozva tolta ki 2016-ra, részben a párizsi merényletek hatására. Trudeau elismerte, hogy a 130 halálos áldozatot követelő támadások befolyásolták a társadalom hozzáállását, ezért is indokolt az alaposabb vizsgálat a Jordániából, Libanonból, Törökországból behozandó menekültek esetében." ["post_title"]=> string(54) "Kanadát nem rettentik el a párizsi terrortámadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kanadat-nem-rettentik-el-a-parizsi-terrortamadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 13:20:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:20:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85035" ["menu_order"]=> int(38779) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(84985) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 13:19:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:19:20" ["post_content"]=> string(687) "A nyugdíjasok ismét megkaphatják a fel nem használt utazási kedvezmények értékét, ha a parlament elfogadja az erre irányuló törvényjavaslatot, amelyet pozitívan véleményezett a szenátus szociális bizottsága. Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor szerint a kompenzáció az el nem használt utalványok összegének felére vonatkozik, az igényt pedig már év elején, az utazási szelvények kézhez vételekor jelezni kell. A tervezet azokon hivatott segíteni, akik egészségügyi vagy egyéb okok miatt nem tudnak vagy nem akarnak élni az utazási kedvezményekkel. Pataki szerint a törvénytervezetről december elején szavazhat a szenátus plénuma." ["post_title"]=> string(61) "Pénz járhat a felhasználatlan utazási kedvezmények után" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "penz-jarhat-a-felhasznalatlan-utazasi-kedvezmenyek-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 13:19:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:19:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84985" ["menu_order"]=> int(38780) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(85015) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 13:20:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:20:08" ["post_content"]=> string(759) "Kényszerleszállást hajtott végre Afganisztán északi Farjáb tartományában egy külföldi cég alkalmazottait szállító Mi-17 típusú helikopter, és az utasok a tálib lázadók fogságába kerültek, írja az MTI. A tálibok megölték a helikopter legénységének egyik tagját és az alkalmazottakat kísérő két katonát, 18 embert pedig fogva tartanak. A kabuli védelmi minisztérium szerint az afgán biztonsági erők műveletet indítottak a foglyok kiszabadítására. A minisztérium közleményéből nem derül ki, hogy a fogvatartottak milyen nemzetiségűek, viszont a chisinaui hatóságok közölték, hogy három közülük moldovai állampolgár. A tálibok kedden foglyul ejtettek 13 afgán kormánykatonát is." ["post_title"]=> string(42) "Moldvaiak kerültek a tálibok fogságába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "moldvaiak-kerultek-a-talibok-fogsagaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 13:20:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:20:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85015" ["menu_order"]=> int(38781) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3512 (24) { ["ID"]=> int(84955) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 10:52:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 08:52:32" ["post_content"]=> string(1202) "Moszkva nem tesz katonai válaszlépést Törökországgal szemben az orosz harci repülőgép lelövése miatt ? közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedd este. Egyúttal figyelmeztette Ankarát, hogy az esetnek "elkerülhetetlen következményei" lesznek. Közben Brüsszelben ülésezett a török kérésre összehívott rendkívüli NATO-csúcs, amelynek végén Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta: a szövetség értékelései összhangban vannak a Törökország által közölt információkkal, amelyek szerint az orosz gép megsértette a török légteret. Egyúttal arra kérte a feleket, hogy a súlyos helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket. Az amerikai és a francia elnök is kiállt Törökország mellett, és hangsúlyozta, hogy Ankarának joga van megvédenie légterét. Francois Hollande Washingtonból ma Moszkvába utazik, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióról. Franciország párizsi nagykövete, Alexander Orlov azt mondta: az incidens ellenére Moszkva hajlandó együttműködni Törökországgal az Iszlám Állam megfékezése érdekében." ["post_title"]=> string(42) "Mégsem tört ki a harmadik világháború" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megsem-tort-ki-a-harmadik-vilaghaboru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 12:53:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 10:53:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84955" ["menu_order"]=> int(38782) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(84915) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 11:50:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:50:29" ["post_content"]=> string(853) "Ügyészek és rendőrök több razziát hajtottak végre a Moldovai Köztársaság északi részén: 11 személy lakását és autóját kutatták át, akikről feltételezik, hogy egy paramilitáris szervezethez tartoznak, jelentette a Mediafax hírügynökség az Unimedia moldovai portált idézve. A ProTV chişinăui adása szerint a hatóságok feltételezik, hogy az őrizetbe vettek katonai egységeket és egy börtönt akartak elfoglalni, hogy kiszabadítsák társaikat. A házkutatások során állítólag kézifegyvereket és gránátokat foglaltak le. A foglyok egyike orosz állampolgár, aki korábban Kelet-Ukrajnában harcolt a Moszkva-barát szakadár erők oldalán. Az említett forrás szerint a moldovai ügyészek csaknem egy hónapja, október 27. óta kezdték el a félkatonai szervezet felszámolását." ["post_title"]=> string(69) "Terroristagyanús személyeket fogtak el a Moldovai Köztársaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "terroristagyanus-szemelyeket-fogtak-el-a-moldovai-koztarsasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 11:50:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:50:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84915" ["menu_order"]=> int(38783) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(84875) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 11:37:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:37:49" ["post_content"]=> string(1004) "Egy hónappal a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett tragédia után felfüggesztették tisztségéből a fővárosi katasztrófavédelem vezetőit. Az érintettek ellen eljárás indult, amelynek többek között azt kell kiderítenie, hogy miért nem vizsgálták át a klubot, noha tudták, hogy a szórakozóhelyen koncertet szerveznek nagyszámú résztvevővel. Az már közvetlenül a hatvan halálos áldozattal járó katasztrófa után kiderült, hogy a Colectiv klub nem rendelkezett tűzvédelmi engedéllyel. A katasztrófavédelem illetékesei szerint erre elvileg nem is lett volna szükség, mivel a tulajdonosok nyolcvan ülőhelyes szórakozóhelyet jelentettek be. Csakhogy kiderült, hogy egy hónappal a tragédia előtt érkezett egy bejelentés tömegrendezvényről a katasztrófavédelem központjába, az ügyeletes továbbította is a dokumentumot az illetékes bukaresti felügyelőséghez, amely azonban nem szállt ki a helyszínre.  " ["post_title"]=> string(65) "A katasztrófavédelem megelőzhette volna a Colectiv-tragédiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-katasztrofavedelem-megelozhette-volna-a-colectiv-tragediat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-21 09:51:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 07:51:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84875" ["menu_order"]=> int(38784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(84855) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 11:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:26:53" ["post_content"]=> string(1392) "Megrendítő részletek láttak napvilágot a tanúvédelmi programot felügyelő hivatal (ONPM) vezetőinek dossziéjából. Az ügyészek szerint Adrian Bărăscu parancsnok és öt beosztottja többek között verték a gondjaikra bízottakat, zsarolták őket, elvették a pénzüket, sőt parlamenti képviselőket korrumpáltak, hogy egy törvénymódosítással kivegyék a hivatalt a Belügyminisztérium alárendeltsége alól, és önálló tegyék. A programban olyanok vesznek részt, akik a szervezett bűnözés elleni perekben tanúskodtak, és emiatt az életük veszélybe került. A hivatal emberei többjüket megzsarolták, hogy ha nem fizetnek, kiadják az adataikat az alvilágnak. Az Adevarul napilap által idézett források szerint a tanúknak többnyire rossz hírű negyedekben béreltek olcsó lakást, az így megtakarított pénzből pedig a saját irodáikba vásároltak luxusfelszereléseket, illetve kirándultak. Bărăscu parancsnok például 10 ezer dollárt költött egy dubaji kiruccanásra, amelyre beosztottját, a vele együtt előzetes letartóztatásba helyezett Andreea-Violeta Liţát is magával vitte. A hölgy egyébként a hivatal pszichológusa, a feladata az lett volna, hogy segítse a tanúvédelmi programban résztvevőket túltenni magukat a büntetőper és az új élet okozta traumákon.  " ["post_title"]=> string(67) "Alvilági módszereket alkalmaztak a tanúvédelmi program vezetői" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "alvilagi-modszereket-alkalmaztak-a-tanuvedelmi-program-vezetoi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 13:05:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 11:05:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84855" ["menu_order"]=> int(38785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3516 (24) { ["ID"]=> int(84835) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 11:12:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:12:12" ["post_content"]=> string(1211) "Előzetes letartóztatásba kerülhet Victor Ponta egykori üzlettársa, Dan ?ova szenátor. A felsőház jogi bizottsága kedden este pozitív jelentést fogadott el a korrupcióellenes ügyészség vonatkozó kérése kapcsán, magyarán azt javasolja a plénumnak, hogy járuljon hozzá a szociáldemokrata honatya mentelmi jogának a felfüggesztéséhez. Az ügyészség korábban kétszer kérte ugyanezt, de a szenátus nem járult hozzá Şova őrizetbe vételéhez. Most úgy tűnik, a szenátor párttársai, a szociáldemokraták is megszavazzák a mentelmi jog felfüggesztését. Liviu Dragnea pártelnök azt nyilatkozta, nagyon sajnálja, de a Szociáldemokrata Párt törvényhozói nem állhatják útját az igazságszolgáltatásnak. Dan Şovát  befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják, konkrétan pedig azzal, hogy  közbenjárt a govorai hőerőmű igazgatójánál egy jogi tanácsadói szerződés érdekében, cserében pedig megkapta az érintett ügyvédi irodától a havi apanázs felét, azaz ötezer eurót. A szenátor ellen októberben már vádat emeltek egy hasonló ügyben, amelyben az egyik vádlott Victor Ponta volt miniszterelnök." ["post_title"]=> string(55) "Harmadik nekifutásra rácsok mögé dughatják Şovát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "harmadik-nekifutasra-racsok-moge-dughatjak-sovat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 11:12:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:12:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84835" ["menu_order"]=> int(38786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(84785) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-25 08:44:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 06:44:22" ["post_content"]=> string(2659) "Nálunk a gyermekek 51 százalékát, Bulgáriában 45,2 százalékát fenyegeti a szegénység - derül ki az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésből. Az EP többek között azt javasolja a tagállamoknak, hogy biztosítsanak valamennyi gyermek számára minden életkorban hozzáférést az ingyenes és minőségi közoktatáshoz. Az MTI által idézett adatok szerint az unió országai közül Dániában, Svédországban és Finnországban a legalacsonyabb a gyermekszegénység kockázata. Magyarországon ez az arány 41,4 százalék, így az ország a sor végéről a harmadik az uniós tagállamok között, Románia és Bulgária után. Minden negyedik gyermek nehéz körülmények között él az Európai Unióban, gyermekkori nehézségeik pedig egész életükre hatással vannak. Az állásfoglalásban a parlament felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a gyermekszegénység csökkentéséért. Az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerint tavaly mintegy 26 millió gyermeket fenyegetett szegénység vagy társadalmi kirekesztés Európában. Ez az unió 28 tagállamában a gyermekek 27,7 százalékát jelenti. Az állásfoglalás felrója, hogy az uniós intézmények iránymutatásait követve a kormányok számos országban csökkentették a gyermekek és a családok számára nyújtott támogatást. Például Portugáliában 2010 és 2013 között megközelítőleg egymillió gyermektől vonták meg a juttatást, és 2010 és 2012 között 46 342 család vált jogosulatlanná a jövedelemkiegészítő támogatásra. Miközben, hangsúlyozza az EP, a javak újraelosztására irányuló politikák és a foglalkoztatási politikák, különösen a bérszintek és a szociális jogok befolyásolják leginkább a gyermekszegénységet. Romániával kapcsolatban a jelentés megjegyzi, hogy a kötelező iskoláztatást megelőző korai évek döntő jelentőséggel bírnak a gyermekek fejlődése szempontjából, mivel ekkor szerzik meg alapvető készségeiket; az önbecsülésre, a társadalmi életben való részvételre és az egészségi állapot minőségére nagy hatással van a minőségi oktatáshoz való hozzáférés. Azonban a 0 és 3 éves kor közötti gyermekeknek kevesebb mint a 15%-a részesül intézményes formában nevelésben Romániában, és a legszegényebb családok gyermekei kevésbé férnek hozzá a gyermekgondozáshoz.  " ["post_title"]=> string(73) "Az EU-s tagországok közül Romániában van a legtöbb szegény gyermek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "az-eu-s-tagorszagok-kozul-romaniaban-van-a-legtobb-szegeny-gyermek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 11:03:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 09:03:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84785" ["menu_order"]=> int(38787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(85325) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-26 15:30:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-26 13:30:42" ["post_content"]=> string(773) "Talán még sosem volt olyan egységes a magyar nemzet, mint 1956-ban ? véli Tófalvi Zoltán, a kommunistaellenes felkelés erdélyi események kutatója. Az író, újságíró Aradon tartott előadást 1956 erdélyi és aradi visszhangja címmel, és kifejtette, hogy az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva igen nagy árat fizetett a magyar forradalommal való szolidaritásáért. Erről az anyaországban is méltatlanul keveset tudnak, mondta. Tófalvi Zoltán szerint csak egységes magyar 1956-ról beszélhetünk. Az előadóval Pataky Lehel Zsolt beszélgetett. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Tofalvi_Zoltan_1956_Erdelyben.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Tofalvi_Zoltan_1956_Erdelyben.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(21) "Egyetemes magyar 1956" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "egyseges-magyar-1956" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-25 14:39:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-25 12:39:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=85325" ["menu_order"]=> int(38776) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38006) ["max_num_pages"]=> int(3168) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e39dd342023d2d2923b939aff9095a03" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:68e1eb2bd00e6f32572584fc79e85f9a" }