Megrendítő részletek láttak napvilágot a tanúvédelmi programot felügyelő hivatal (ONPM) vezetőinek dossziéjából. Az ügyészek szerint Adrian Bărăscu parancsnok és öt beosztottja többek között verték a gondjaikra bízottakat, zsarolták őket, elvették a pénzüket, sőt parlamenti képviselőket korrumpáltak, hogy egy törvénymódosítással kivegyék a hivatalt a Belügyminisztérium alárendeltsége alól, és önálló tegyék.

A programban olyanok vesznek részt, akik a szervezett bűnözés elleni perekben tanúskodtak, és emiatt az életük veszélybe került. A hivatal emberei többjüket megzsarolták, hogy ha nem fizetnek, kiadják az adataikat az alvilágnak.

Az Adevarul napilap által idézett források szerint a tanúknak többnyire rossz hírű negyedekben béreltek olcsó lakást, az így megtakarított pénzből pedig a saját irodáikba vásároltak luxusfelszereléseket, illetve kirándultak.

Bărăscu parancsnok például 10 ezer dollárt költött egy dubaji kiruccanásra, amelyre beosztottját, a vele együtt előzetes letartóztatásba helyezett Andreea-Violeta Liţát is magával vitte. A hölgy egyébként a hivatal pszichológusa, a feladata az lett volna, hogy segítse a tanúvédelmi programban résztvevőket túltenni magukat a büntetőper és az új élet okozta traumákon.