Találkozóra hívta Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusait az Európai Bizottság az újonnan bevezetett határellenőrzések megbeszélése ügyében. Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztos…
Continue Reading
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(460939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:08" ["post_content"]=> string(2940) "A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(460935) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:14" ["post_content"]=> string(811) "Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben a művész Mózes első könyvéből választott idézetekhez kapcsolódó improvizációkat ad elő.
Pálúr János a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, nemzetközileg elismert orgonista, aki pályája során több rangos díjat nyert, és olyan helyszíneken koncertezett, mint a párizsi Notre‑Dame. A bukaresti közönség legutóbb 2025-ben hallhatta őt nagy sikerrel ugyanebben a katedrálisban.
A koncert ma este nyolc órakor kezdődik.
" ["post_title"]=> string(53) "Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "palur-janos-orgonamuvesz-koncertezik-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460935" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(460743) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1451) "Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap (AFCN) igazgatótanácsába a 2026–2028 közötti időszakra. A testület tagjainak névsora a közelmúltban vált nyilvánossá, és a tizenkét tag között helyet kapott Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő is.
Benedek Csilla mindenekelőtt a kultúra fogalmáról, a Hargita Megyei Kulturális Központ élén betöltött szerepéről, valamint a kulturális menedzseri munka kihívásairól kérdezte Ferencz Angélát.

Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37988) ["max_num_pages"]=> int(9497) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac224999ad9d409cbd8353c76e6cd60d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ef2dbacdae84488b80186a674bd6fc0" }Találkozóra hívta Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusait az Európai Bizottság az újonnan bevezetett határellenőrzések megbeszélése ügyében. Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztos…
Continue ReadingÓriási felháborodást keltett Németországban a rendőrség hallgatása és a sajtó hozzáállása a szilveszteri kölni erőszakhoz. Kölnben ugyanis nyolcvan bejelentés érkezett a rendőrökhöz, miután egy csaknem ezer fős csoport rátámadt a főpályaudvar és a dóm közötti téren szórakozó tömegre. A bejelentések egyharmada szexuális jellegű zaklatás volt, amelyből egy esetben nemi erőszakot is elkövettek. (tovább…)
Continue ReadingNagyon heves viharok kezdődtek az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Kalifornia államban, és várhatóan két hétig pusztítanak majd. Los Angeles egyes részein és környékén már tegnap este 6-8 centiméternyi csapadék esett. Santa Monicában például négy centiméteres eső mossa a város utcáit, Malibuban pár óra alatt öt centiméternyi eső hullott. Az amerikai országos meteorológiai szolgálat mára és holnapra viharriadót adott ki. (tovább…)
Continue ReadingÖsszeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés miatt. Eszerint Phenjan teljes sikerrel tesztelt egy miniatürizált hidrogénbombát, amely által újabb szintre lépett nukleáris ereje. A világszervezet várhatóan még ma tanácskozik az ügyben – jelentette a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingEgy évvel a 2015. január 7-én a Charlie Hebdo hetilap szerkesztősége ellen elkövetett merényletek után Francois Hollande francia államfő emléktáblát…
Continue ReadingA keresetet az egyik detroiti szövetségi bíróságon nyújtották be, az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) nevében eljáró igazságügyi minisztériummal egyetértésben, írja a nol.hu. (tovább…)
Continue ReadingAz orosz védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy 58 éves korában meghalt a katonai hírszerzés vezetője, Igor Szergun vezérezredes. A tárca közleményében azt írja: a tábornok hirtelen hunyt el vasárnap, de nem adtak bővebb információt arról, hogy mi okozta halálát és hol történt – írja a cbcsnews.com. (tovább…)
Continue ReadingIrányítja az életét, vagy sodródik? Mai adásunkban az évrendezésről lesz szó. ?Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, és rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva trevezheted meg a jövődet, hogy ne ess időről-időre ugyanazokba a csapdákba, és a kezedben tudhasd saját életed irányítását? – állítja egy lelkes fiatalokból álló csapat, aki szokványos újévi üres fogadalmak helyett, hatásos és kreatív tervezéssel kezdik az új esztendőt (miután lezárták az előzőt).
Continue ReadingÉlesedik a Nimr al-Nimr neves síita hitszónok kivégzése körül kialakult viszály a Közel-Keleten. A hitszónokot január 2-án végezték ki Szaúd-Arábiában, mire támadás érte a királyság teheráni nagykövetségét és iráni konzulátusát. (tovább…)
Continue ReadingA chişinăui parlament hétfői rendkívüli ülésén csupán 47 képviselő jelent meg, miközben a kormány beiktatásához legalább 51 voksra lett volna szükség a 101 fős törvényhozásban.
Continue ReadingValóságos bírálatözönt zúdított magára Gabriel Biris pénzügyi államtitkár a jövedelem nélküliekre vonatkozó nyilatkozatával. A frissen kinevezett hivatalosság azzal indokolta az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését, hogy akinek hat hónapig nincs bejegyzett jövedelme, az adócsaló – „fantom” az adóhatóság szemszögéből. (tovább…)
Continue ReadingNem kevesebb mint 400 könyvet írtak börtönlakók az utóbbi két évben. A buzgalom oka: a törvény szerint egy hónappal csökkentik a büntetését annak, aki a rácsok mögött tudományos értekezést ír. A börtönigazgatóság által nyilvánosságra hozott névsor szerint olyan rab is akad, aki havonta írt egy-egy ilyen munkát.
Continue ReadingAz említett csapat voltaképpen egy baráti társaság, akik Láthatatlan Egyetem név alatt életvezetési ismereteket adnak át kortársaiknak, díjmentesen. Tagjai között van pl. orvos, pszichológus, mérnök.
Az ők munkáját dicséri az Éviránytű munkafüzet is, amely igencsak hasznos eszközként szolgálhat mindazok számára, akik nem az asztrológiai előrejelzéstől, hanem saját erejüktől várják életük jobbra fordulását. Tavaly több mint százezren töltötték le az interneten elérhető füzetet, amely egyre több nyelven hozzáférhető. Mozgalommá nőtte ki magát.
Miért jelent többet a ?leírni?, mint a ?gondolatban megfogalmazni?? - egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol mai vendégünk, Békéssy László, de hangot ad véleményének Nagy Botond kolozsvári természetgyógyász-pszichológus is, aki már évek óta tudatosan tervezi életét, és erre tanítja pácienseit is.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/2016-01-06-ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/2016-01-06-ns.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(53) "Évrendezés: leírni vagy gondolatban megfogalmazni?" ["post_excerpt"]=> string(574) "Irányítja az életét, vagy sodródik? Mai adásunkban az évrendezésről lesz szó. ?Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, és rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva trevezheted meg a jövődet, hogy ne ess időről-időre ugyanazokba a csapdákba, és a kezedben tudhasd saját életed irányítását? - állítja egy lelkes fiatalokból álló csapat, aki szokványos újévi üres fogadalmak helyett, hatásos és kreatív tervezéssel kezdik az új esztendőt (miután lezárták az előzőt)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "evrendezes-leirni-vagy-gondolatban-megfogalmazni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-05 13:58:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 11:58:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93855" ["menu_order"]=> int(38506) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(93755) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-05 11:58:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:58:34" ["post_content"]=> string(522) "Élesedik a Nimr al-Nimr neves síita hitszónok kivégzése körül kialakult viszály a Közel-Keleten. A hitszónokot január 2-án végezték ki Szaúd-Arábiában, mire támadás érte a királyság teheráni nagykövetségét és iráni konzulátusát. Az ügy komoly diplomáciai viharokat kavar: Szaúd-Arábia, Bahrein és Szudán megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, az Egyesült Arab Emírségek hétfőn, Kuvait pedig kedden jelentette be, hogy visszahívja teheráni nagykövetét." ["post_title"]=> string(43) "Kuvait is visszahívja iráni nagykövetét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kuvait-is-visszahivja-irani-nagykovetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-05 11:58:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:58:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93755" ["menu_order"]=> int(38507) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(93735) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-05 08:43:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 06:43:28" ["post_content"]=> string(686) "A chişinăui parlament hétfői rendkívüli ülésén csupán 47 képviselő jelent meg, miközben a kormány beiktatásához legalább 51 voksra lett volna szükség a 101 fős törvényhozásban. Ion Sturza kormányát csak a liberálisok és a liberális demokraták támogatták, a Moszkva-barát szocialisták és a kommunisták már korábban jelezték, hogy részt sem vesznek az ülésen. Ha január 29-ig nem sikerül megszavazni az új kormányt, Nicolae Timofti államfőnek fel kell oszlatnia a parlamentet, és előre hozott választásokat kell kiírnia. Legutóbb 2014 novemberében voltak szintén előrehozott választások a Moldovai Köztársaságban." ["post_title"]=> string(54) "Továbbra sincs kormánya a Moldovai Köztársaságnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "tovabbra-sincs-kormanya-a-moldovai-koztarsasagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-05 11:44:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:44:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93735" ["menu_order"]=> int(38508) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(93715) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-05 11:40:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:40:05" ["post_content"]=> string(989) "Valóságos bírálatözönt zúdított magára Gabriel Biris pénzügyi államtitkár a jövedelem nélküliekre vonatkozó nyilatkozatával. A frissen kinevezett hivatalosság azzal indokolta az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését, hogy akinek hat hónapig nincs bejegyzett jövedelme, az adócsaló - "fantom" az adóhatóság szemszögéből. Becslései szerint legalább hárommillió ilyen "szellemlény" van Romániában. A nyilatkozat bírálói az államtitkár szemére vetik, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, hiszen például az egykori bányavidékeken tízezrével vannak olyan családok, amelyekben egy-egy idős szülő nyugdíján tengődik három-négy, esetenként akár több ember is. A január elsejétől érvényes adószabályozás szerint, akinek hat hónapig nincs bejelentett jövedelme, annak nyilatkozatot kell benyújtania az adóhatósághoz, ennek alapján pedig havi 57 lejes egészségügyi járulékot kell fizetnie." ["post_title"]=> string(70) "Kivágta a biztosítékot a pénzügyi államtitkár "fantom"-beszéde" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kivagta-a-biztositekot-a-penzugyi-allamtitkar-fantom-beszede" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-05 11:40:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:40:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93715" ["menu_order"]=> int(38509) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(93695) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-05 11:23:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:23:42" ["post_content"]=> string(1032) "Nem kevesebb mint 400 könyvet írtak börtönlakók az utóbbi két évben. A buzgalom oka: a törvény szerint egy hónappal csökkentik a büntetését annak, aki a rácsok mögött tudományos értekezést ír. A börtönigazgatóság által nyilvánosságra hozott névsor szerint olyan rab is akad, aki havonta írt egy-egy ilyen munkát. A korrupció miatt tavaly áprilisban elítélt leggazdagabb román, Ioan Niculae augusztusig öt könyvet írt, ami 29 napos átlagot jelent. Ügyvédje egyenesen Balzachoz hasonlította. A rekorder azonban Dan Voiculescu, aki nem kevesebb mint tíz tudományos munkát produkált, meglehetősen széles tematikát fedve le, kezdve a válságkezeléstől a beruházásokon a filozófiáig. A korrupcióellenes ügyészség vezetője, Laura Codruta Kövesi nemrégiben kifogásolta, hogy a börtönben írt ?tudományos munkák? tudományosságát senki nem ellenőrzi. Az öt évre ítélt Nagy Zsolt, volt informatikai miniszter három könyvet írt egy év alatt." ["post_title"]=> string(66) ""Tudományos munkák" tömegei készülnek a román börtönökben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tudomanyos-munkak-tomegei-keszulnek-a-roman-bortonokben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-05 11:23:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-05 09:23:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93695" ["menu_order"]=> int(38510) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(94095) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-06 11:36:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-06 09:36:36" ["post_content"]=> string(349) "Találkozóra hívta Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusait az Európai Bizottság az újonnan bevezetett határellenőrzések megbeszélése ügyében. Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztos szerint "Schengen nagyon fontos, de nagy nyomás alatt van", ezért javasolta a mielőbbi magas szintű találkozó összehívását." ["post_title"]=> string(60) "Uniós szintű találkozó az illegális bevándorlás miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "unios-szintu-talalkozo-az-illegalis-bevandorlas-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-06 11:36:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-06 09:36:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=94095" ["menu_order"]=> int(38497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37984) ["max_num_pages"]=> int(3166) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "af461734e014e1db02ffd05adc730a64" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fa00e7707c8b1c1972bc602a1ccef558" }