Az említett csapat voltaképpen egy baráti társaság, akik Láthatatlan Egyetem név alatt életvezetési ismereteket adnak át kortársaiknak, díjmentesen.  Tagjai között van pl. orvos, pszichológus, mérnök.

Az ők munkáját dicséri az Éviránytű munkafüzet is, amely igencsak hasznos eszközként szolgálhat mindazok számára, akik nem az asztrológiai előrejelzéstől, hanem saját erejüktől várják életük jobbra fordulását. Tavaly több mint százezren töltötték le az interneten elérhető füzetet, amely egyre több nyelven hozzáférhető. Mozgalommá nőtte ki magát.

Miért jelent többet a ?leírni?, mint a ?gondolatban megfogalmazni?? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol mai vendégünk, Békéssy László, de hangot ad véleményének Nagy Botond kolozsvári természetgyógyász-pszichológus is, aki már évek óta tudatosan tervezi életét, és erre tanítja pácienseit is.

Hallgassa meg a műsort!