Szökőév a kétezertizenhatos és így remélhetőleg nyerünk rajta egy napot. És bár kézenfekvőbb ? hiszen szinte csak ezzel foglalatoskodunk manapság ? a siránkozás, a lamentálás és nyafogás, a félig telt pohár üres felének elsiratása, ajánlom fordítsuk ezt egy optimistább világkép, ha úgy tetszik újrafelfedezésére, vagy egyenesen rehabilitására. Én ilyen derűlátóbb és előre mutatóbb, progresszívebb dolognak gondolom a tudományos világképet és mindazt a tudást, amit a tudományos és technológiai felfedezések hosszú sora évszázadok alatt létrehozott, és amire, mindenekelőtt, a modern nyugati civilizáció épült és épül. Békeidőben a tudományosság képes utat törni magának az oktatási rendszer által közvetített tartalmaktól kezdődően, akár a nyilvánosság legkülönfélébb fórumain, azon például, amit nemrég igen magas színvonalon műveltek magyar nyelvterületen, a tudomány-népszerűsítésen keresztül, de még a hétköznapi emberek diskurzusaiban is. Ehhez tűntek nagyon jó eszköznek az új audio-vizuális és digitális kommunikációs hálózatok és rendszerek, amelyekről sokan ? naivan? ? azt képzeltük, hogy a modern tudományosság elterjesztésének és társadalmasításának a természetes közegei lesznek, de amelyek végül is az előítéletes gondolkodás, az ál-tudományos kinyilatkoztatások és mindenféle nemű összeesküvéselméletek terjesztésének a közegeivé lettek. A modern tudományosság posztmodern[i] társadalmi válságának a szimptómái ezek a jelenségek, és nem a tudomány, illetve a neki kulturális értelemben megfelelő világnézet, hanem az egyéb jellegű ideológiai-társadalmi-gazdasági válságok kifejezői. Tömegpszichológiai hátterét az általános (és diffúz) félelem, a tanácstalanság/reménytelenség adja. A horror vacui (kenophobia ? ürességtől való félelem) újra erőt vesz a kritikátlan tömeg (fogyasztói) társadalmon, ahol és amiben (egyelőre) nincs tudományos magyarázat, ott szinte másodpercek alatt megjelennek és elterjednek a (régi/új) babonák, áltudományos okoskodások, okkult magyarázatok, teológiai kinyilatkoztatások, mélyen fekvő hitek és konteók, melyek kitöltik a látszólagos űrt, és álságos komfortérzetet teremtenek. A történelmi analógiák mindig sántítanak, mégsem véletlen, hogy a jelenlegihez hasonló válságidőszakban jött tudományfilozófiai válasz a ma is aktuális kérdésre: hogyan lehet elkülöníteni a tudományos és az ál-tudományos kijelentéseket és elméleteket egymástól? A múlt század huszas-harmincas éveiben működött Bécsi Kör tudományfilozófusai dolgozták ki a jelzett demarkációs probléma egy lehetséges (logikus és pozitivista) gyakorlatát, mégpedig azt, amit verifikációs eljárásnak neveztek. Az eljárás lényege ? persze nagyon leegyszerűsítve ? hogy tudományos igazságként csak olyan kijelentéseket, téziseket (protokolltételek) tekinthetünk, melyek tapasztalati (leggyakrabban kísérleti, de nemcsak) alapon ellenőrizhetőek, illetve komplex logikai uton igazolhatóak. Ha ez nem lehetséges, akkor a szóban forgó kijelentések nem tudományosak, az empirikus visszaigazolás szempontjából nem értelmesek, még akkor sem, ha akként vannak fölvezetve, illetve kommunikálva. Ez a (szent) neopozitivista tétel kellene legyen minden iskolai tananyag (curriculum) első tétele, ha fönntartjuk még, hogy az oktatási rendszer a tudományos világnézet alapján áll, és amit intézményesen átszármaztatunk az az ismerethalmaz tudományos megismerésen, értelmes kijelentéseken alapul. És ugyanakkor ez a (szent) neopozitivista tétel kellene legyen a tanári gyakorlat alfájának is, amit minden egyes előadását megelőzően, félhangosan érdemes elismételnie: ?célom, hogy tudományosan igazolható tudást adjak át annak a diszciplínának keretében, melyet tanítok?[ii], az ál-tudomány a szocializációs site-okról és a teleprédikátorok és hittéritők sírámaiból, valamint a kommentariátus diskurzusaiból jön majd úgy is. Ez azzal a bátorsággal is jár, hogy azt mondja egy tanár, erre meg erre a kérdésre még nincs tudományos válasz, pont. Amit említett fórumokon olvastok, láttok és hallotok ingovány talajon, legjobb esetben is hipotéziseken és igazolhatatlan előfeltevéseken alapul, stb., ha ugyan nem tudatos manipuláció, okkult megvezetés.
A modern nyugati világ története mindenekelőtt a tudományosság és a technológiai fejlődés története, ha ezt elfelejtjük, amikor közvetlen és áttételesen ideologikus, nyilvános diskurzusokban, sőt programatikus és oktatási anyagként használt szövegekben a nyugati világ alkonyát vízionáljuk, alapvetően téves úton járunk. Az okkult világok új apostolai, akik középkort, ha nem őskort szeretnének élőben látni, úgy tesznek, mintha a tudományos/technológiai fejlődés csupa rosszat, ősiségünk elvesztését, hitünk megingását, környezetünk lerombolását[iii], stb., stb., hozták volna, miközben márkás autóba vágják magukat és sűrűn nyomogatják vadiúj kütyűik érintőfelületét. Mindig meglep, hiszen pszichológiai értelmeben abszurd, hogy posztmodern technológiák mellett, milyen sokan hirdetnek középkori, ha nem egyenesen archaikus ál-tudományos nézeteket. Jó lenne már felfedezni egy szoftot az ál-tudományos tartalmak, vagy konteók kiszűrésére, hogy hangos bíp-el jelezze, ha ilyen tartalmakat, mémeket és vírusokat nyitunk meg a neten.
A magam részéről nem kétlem, (bár tisztán tudományos érveim és téziseim nincsenek ennek igazolására ? a tudományos világképnek is megvannak a maga hitbeli és motivációs, vagy ha úgy tetszik ideológiai vetületei), hogy a tudományos felfedezések, a technológiai fejlődés önmagában is kitermeli, erősíti, elterjeszti a tudományosságot és annak kulturális/világnézeti tanításait. Ezt csak ideig-óráig akadályozhatják az ál-tudományos diskurzusok, az okkult elméletek és praktikák, stb., de jobb lenne kevesebb energiát fordítani az akadályoztatásra és többet a tudományos világnézet elterjedésének segítésére. Ajánlanám, hogy az új évben legyünk ezen.