A havazás és a jegesedés veszélye miatt mai is járatkimaradásokra kell számítani a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. (tovább…)
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Kuglis Gábor székelyhídi római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra a Hormuzi-szoros térségében, válaszul arra a dróntámadásra, amely egy kereskedelmi hajót ért csütörtökön – közölte az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM. A hadsereg szerint rakéta- és drónraktárakat, valamint part menti radarállásokat semmisítettek meg.
Teherán megerősítette, hogy találat érte a déli Sirik kikötőjének környékét, és közölte, hogy válaszul iráni haditengerészeti erők több amerikai katonai állást támadtak a térségben.
Bahrein közölte, hogy szombat kora hajnalban iráni dróntámadás érte, ami nyilvánvaló megtorlás azután, hogy az Egyesült Államok az éjszaka folyamán csapásokat mért iráni katonai létesítményekre; az ellenségeskedés fellángolása megmutatta a Washington és Teherán közötti fegyverszünet határait.
Órákkal később a brit haditengerészet hajózási figyelőszolgálata közölte, hogy a Hormuzi-szorosban találat ért egy kereskedelmi hajót egy azonosítatlan lövedék miatt. Csütörtök óta ez már a második ilyen incidens volt. A támadások még inkább elriaszthatják a térségen áthaladó hajókat, pedig Irán az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodás értelmében korábban beleegyezett a vízi út újbóli megnyitásába.
Az iráni Forradalmi Gárda szerint, ha az Egyesült Államok újabb csapást mér, „a válasz még szélesebb körű lesz”. A Gárda szerint a tűzszüneti egyezmény felhatalmazza Iránt a szoros hajóforgalmának ellenőrzésére.
Washington viszont úgy véli, Irán megsértette a múlt heti tűzszüneti megállapodást, amikor az iráni utasításokat megtagadó kereskedelmi hajót támadott meg. A Trump-kormányzat hangsúlyozta: az amerikai fél betartotta a memorandumot, és továbbra is biztosítja a nemzetközi hajózás védelmét a térségben.
Mindeközben a Közel-Keleten enyhülés jelei is mutatkoznak. Izrael két kisebb dél-libanoni területről való fokozatos kivonulásról állapodott meg az Egyesült Államok közvetítésével – jelentették be Washingtonban. A keretmegállapodás csak az első lépés egy hosszabb tárgyalási folyamatban. A cél: csökkenteni a feszültséget Izrael és a Hezbollah között, és megerősíteni a libanoni állami hadsereg szerepét a határ mentén.
A tervek szerint Izrael két kisebb pilot-zónát adna át a libanoni fegyveres erőknek, de a teljes kivonulást csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha a Hezbollah fegyveres jelenléte megszűnik a térségben. A libanoni kormány üdvözölte az amerikai közvetítést, ugyanakkor a Hezbollah máris jelezte: nem fogad el olyan megállapodást, amely meghagyná Izrael katonai jelenlétét Dél-Libanonban.
Washington szerint a mostani lépés a térség stabilitását szolgálja, és egyértelmű üzenet Teheránnak: Libanon jövőjéről nem Iránnal folytatott tárgyalások keretében kívánnak dönteni. A felek a következő hetekben folytatják az egyeztetéseket.
" ["post_title"]=> string(41) "Újabb amerikai légicsapás érte Iránt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujabb-amerikai-legicsapas-erte-irant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-27 17:50:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 14:50:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464940" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(464937) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-27 11:28:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 08:28:23" ["post_content"]=> string(1710) "Újabb földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős rengés következtében több mint 900-an haltak meg.
A 4,9-es erősségű rengés epicentruma Észak-Venezuelában volt, azt egyebek között a fővárosban, Caracasban is érezni lehetett.
Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A dél-amerikai országot szerdán két úgynevezett ikerföldrengés is érte, az egyik 7,2-es, a másik 7,5-ös erősségű volt. Azóta számtalan kisebb utórengést mértek.
A legfrissebb adatok szerint a hét közepi földrengésnek legalább 920 áldozata van, de félő, hogy számuk elérheti akár a tízezret is. Az eltűntek száma meghaladja az 50 ezret.

Az oktatási minisztérium arra kéri a tanfelügyelőségeket, hogy a rendkívüli hőségben külön intézkedésekkel védjék az érettségiző diákok és a tanárok egészségét.
A nyári érettségi hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával, miközben több térségben narancs- és vörös riasztás lesz érvényben.
A következő napokban 38–41 fokos csúcsértékeket mérhetnek, különösen Bánságban, a Partiumban és Erdélyben.
A meteorológusok szerint a hőérzetet tovább rontja a magas páratartalom.
Éjszaka sem jön enyhülés, trópusi éjszakákra kell készülni, a minimumok több térségben 20–25 fok között alakulnak.
A hatóságok fokozott óvatosságot kérnek, különösen az idősektől és a krónikus betegektől.
Az oktatási tárca pénteki átirata szerint a vizsgaközpontoknak folyamatos ivóvízellátást kell biztosítaniuk, és lehetőség szerint klímával felszerelt vagy árnyékos termekben kell megszervezniük a vizsgákat és a dolgozatjavítást.
Ahol nincs légkondicionáló, mobil klímákkal és ventilátorokkal kell csökkenteni a hőterhelést, és rendszeresen szellőztetni kell a termeket.
A vizsgaközpontoknak gyors orvosi segítségnyújtást is biztosítaniuk kell, és folyamatosan figyelniük kell a vizsgakörülményeket.
A nyári érettségire csaknem 131 ezer diákot várnak, közülük 116 ezren idei végzősök.
A rendkívüli hőség miatt sebességkorlátozásokat vezetett be a vonatközlekedésben a CFR vasúttársaság, ami a következő napokban késéseket okozhat.
A sebességkorlátozások célja a vasúti pálya védelme és a biztonságos közlekedés fenntartása, ugyanakkor az utasoknak hosszabb menetidőre és esetleges késésekre kell számítaniuk. A vállalat közölte: minden rendelkezésre álló, légkondicionált szerelvényt üzembe állítottak, és igyekeznek biztosítani a klímaberendezések megfelelő működését.
A CFR felhívta a figyelmet arra is, hogy árnyékban 35 fok felett a vonatok környezetében akár 50–80 fok is lehet, ami csökkenti a légkondicionálók hatékonyságát, sőt egyes rendszerek automatikusan szellőztető üzemmódra válthatnak a meghibásodások megelőzése érdekében.
A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy gondoskodjanak elegendő folyadékról, vigyék magukkal szükséges gyógyszereiket, és jelezzék a személyzetnek, ha rosszul érzik magukat, vagy egy utastársuk segítségre szorul.
" ["post_title"]=> string(104) "Kitart a kánikula, hétfőtől szerdáig az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztás lesz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "kitart-a-kanikula-hetfotol-szerdaig-az-orszag-haromnegyed-reszen-voros-hosegriasztas-lesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-27 11:25:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 08:25:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464934" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(464722) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-28 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-28 04:00:00" ["post_content"]=> string(704) "Mai egyházi műsorunkban Kuglis Gábor székelyhídi római katolikus plébános elmélkedését hallják.

A havazás és a jegesedés veszélye miatt mai is járatkimaradásokra kell számítani a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. (tovább…)
Continue ReadingNagy-Britanniában több mint ötéves csúcsra, 3 százalék fölé gyorsult az infláció a múlt hónapban. (tovább…)
Continue ReadingTörökországot biztonságos származási országnak fogják nyilvánítani az európai uniós tagállamok, olyan országnak, ahova vissza lehet küldeni a migránsokat – közölte Thomas de Maiziere német belügyminiszter ma délelőtt Brüsszelben, miután megérkezett az EU-tagállamok belügyminisztereinek tanácskozására. (tovább…)
Continue ReadingTrump adóreformjának újragondolására kérik Washington az európai pénzügyminiszterek. (tovább…)
Continue ReadingPhenjan ma bejelentette: érvénytelenít minden, Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodást, válaszul arra, hogy Szöul két napja újabb szankciókat vezetett be ellene. (tovább…)
Continue ReadingKülföldön regisztrált autók tulajdonosai vették blokád alá tegnap Kárpátalján az Ukrajna és Szlovákia közötti két közúti határátkelőhelyet Ungváron és Nagybereznán, tiltakozásul amiatt, hogy az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat a jelenlegi öt helyett három napra akarja csökkenteni a külföldi rendszámú autók országban tartózkodására engedélyezett időszakot. (tovább…)
Continue ReadingAz egyre borúsabb globális gazdasági kilátások és a makacsul alacsony infláció miatt az elemzők túlnyomó többsége szerint az Európai Központi Bank további hitelkönnyítő intézkedéseket hoz, de arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen eszközöket és milyen agresszíven vet be. (tovább…)
Continue Reading
Adásunkban két bukaresti képzőművészeti tárlatra kalauzoljuk el Önöket: Csóka Szilárd-Zsolt marosvásárhelyi képzőművész kiállítására, amely december 20-ig tekinthető meg a bukaresti Balassi Intézetben, illetve …
Continue Reading
A mai Észpresszóban a Heti interjú helyett Irodalmi rovatunk jelentkezik, benne Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című kötetéből a Szerelem…
Continue ReadingDecember 5-én, 96 éves korában elhunyt Románia utolsó királya. I. Mihály és a királyi ház romániai szerepéről beszélgettünk Novák Csaba…
Continue ReadingA műsor témái: Magyarországra is begyűrűzött a Wenstein-botrány. Elképzelhető, hogy Romániában is történtek hasonló esetek? Ma a spanyol parlament dönt…
Continue ReadingA műsor témái: Elmérgesedett a helyzet a spanyol kormány és a katalán helyhatóság között azt követően, hogy a madridi parlament…
Continue ReadingTörökországot biztonságos származási országnak fogják nyilvánítani az európai uniós tagállamok, olyan országnak, ahova vissza lehet küldeni a migránsokat - közölte Thomas de Maiziere német belügyminiszter ma délelőtt Brüsszelben, miután megérkezett az EU-tagállamok belügyminisztereinek tanácskozására.
"Teljességgel elfogadhatatlan, hogy mindenki Európába jöhet, aki akar. Ezért van szükség törvényes útvonalra a valódi menekültek számára" - hangsúlyozta Thomas de Maiziere. A hétfői EU-török csúcsértekezlet jelentős szerepet játszott abban, hogy a nyugat-balkáni útvonal mostanra lezártnak tekinthető - jelentette ki a miniszter, aki azt szeretné, ha ez tartósan így is maradna.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter élesen bírálta Törökországot. Véleménye szerint Európának következetesnek kell maradnia a Törökországgal folytatott tárgyalásokon, Ankarának pedig eredményeket kellene felmutatnia a menekültáradat csökkentése terén. Úgy véli, hogy már az unió keleti határain meg kell állítani a migránsáradatot, amiben Törökországnak kulcsszerepe van. Hozzátette: Ankarának meg kell mutatnia, hogy képes erre, és azt követően lehet továbblépni, tárgyalni a vízumliberalizációról vagy az ország uniós tagságáról.
Törökország a vízumkényszer eltörlését és újabb csatlakozási tárgyalások megnyitását kérte az uniós vezetőkkel hétfőn tartott brüsszeli csúcstalálkozóján.
" ["post_title"]=> string(50) "Tanácskoztak az EU-tagállamok belügyminiszterei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tanacskoztak-az-eu-tagallamok-belugyminiszterei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-10 14:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 12:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117175" ["menu_order"]=> int(38515) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(305346) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-13 00:45:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 21:45:07" ["post_content"]=> string(597) "Trump adóreformjának újragondolására kérik Washington az európai pénzügyminiszterek. Az öt legnagyobb EU-s gazdaság képviselői úgy vélik, az amerikai törvényhozás által első olvasatban már elfogadott javaslatok sértik a kettős adózás elkerüléséről szóló megállapodásokat, és negatív hatással lesznek az Európa és az USA között zajló kereskedelemre. Kifogásaikat levélben közölte az amerikai kincstár vezetőjével, Steven Mnuchinnal az öt legjelentősebb gazdasággal rendelkező európai ország pénzügyminisztere, jelenti a Reuters." ["post_title"]=> string(42) "Zavarja az európaiakat Trump adóreformja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "zavarja-az-europaiakat-trump-adoreformja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-13 00:45:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 21:45:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305346" ["menu_order"]=> int(38516) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(117155) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-10 13:58:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:58:53" ["post_content"]=> string(769) "Phenjan ma bejelentette: érvénytelenít minden, Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodást, válaszul arra, hogy Szöul két napja újabb szankciókat vezetett be ellene.
A Korea-közi ügyekkel foglalkozó phenjani bizottság szóvivője azt is bejelentette, hogy elkobozzák a dél-koreai cégek észak-koreai kintlévőségeit. Dél-Korea kedden vezetett be újabb szankciókat északi szomszédja ellen, válaszul a közelmúltbeli kísérleti atomrobbantására és rakétakísérletére. A büntetőintézkedések negyven magánszemélyt, köztük két külföldi - egy szingapúri és egy tajvani - állampolgárt és harminc szervezetet sújtanak.
" ["post_title"]=> string(64) "Elkobozzák a dél-koreai cégek észak-koreai kintlévőségeit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "elkobozzak-a-del-koreai-cegek-eszak-koreai-kintlevosegeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-10 13:58:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:58:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117155" ["menu_order"]=> int(38517) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(117115) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-10 13:57:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:57:03" ["post_content"]=> string(1354) "Külföldön regisztrált autók tulajdonosai vették blokád alá tegnap Kárpátalján az Ukrajna és Szlovákia közötti két közúti határátkelőhelyet Ungváron és Nagybereznán, tiltakozásul amiatt, hogy az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat a jelenlegi öt helyett három napra akarja csökkenteni a külföldi rendszámú autók országban tartózkodására engedélyezett időszakot.
A tiltakozók azt követelik, hogy a hatóságok engedélyezzék a külföldön regisztrált autók huzamos ideig tartó ukrajnai tartózkodását, és az adott kérdésben alkalmazzák az európai normákat.
Kárpátalján évek óta gondot okoz, hogy a hatóságok időről időre korlátozó intézkedéseket próbálnak alkalmazni a külföldi - szlovák, magyar, cseh, lengyel és román - rendszámmal közlekedő, a személygépkocsi-állomány becslések szerint több mint 30 százalékát kitevő autók tulajdonosaival szemben.
A Kárpátaljára bevitt és ott használt járműveket a tulajdonosaik nem regisztráltatják Ukrajnában a nagyon magas importvám miatt, inkább - a hatályos jogszabályok követelményeinek megfelelően - ötnaponta átlépik velük az államhatárt.
" ["post_title"]=> string(97) "Tiltakozó autósok zárták le az ukrán-szlovák közúti határátkelőhelyeket Kárpátalján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "tiltakozo-autosok-zartak-le-az-ukran-szlovak-kozuti-hataratkelohelyeket-karpataljan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-10 13:57:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:57:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117115" ["menu_order"]=> int(38519) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(117095) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-10 13:55:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:55:52" ["post_content"]=> string(1217) "Az egyre borúsabb globális gazdasági kilátások és a makacsul alacsony infláció miatt az elemzők túlnyomó többsége szerint az Európai Központi Bank további hitelkönnyítő intézkedéseket hoz, de arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen eszközöket és milyen agresszíven vet be.
Az elemzők és a piaci szereplők általában arra számítanak, hogy az EKB ismét leszállítja a negatív betéti kamatot, azaz felemeli az EKB-nál elhelyezett betétekre kivetett büntetőkamatot és kiterjeszti kötvényvásárlási programját. Az előbbi célja az lenne, hogy az EKB-ban parkoltatott kereskedelmi banki pénzeket a reálgazdaság hitelezése felé irányítsa, a kötvényvásárlással pedig pénzt pumpálnának a gazdaságba.
Mario Draghi, az EKB elnöke ismételten hangoztatta, hogy az EKB szükség esetén kész bevetni stimuláló eszközeinek teljes tárházát.
A piacokon nem zárják ki, hogy az EKB a jelenlegi mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra csökkenti az egynapos jegybanki betétek kamatát.
" ["post_title"]=> string(56) "Kamatdöntő ülést tart ma az EKB kormányzó tanácsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "kamatdonto-ulest-tart-ma-az-ekb-kormanyzo-tanacsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-10 13:55:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:55:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117095" ["menu_order"]=> int(38521) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(305186) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-12 15:30:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 12:30:49" ["post_content"]=> string(627) "Adásunkban két bukaresti képzőművészeti tárlatra kalauzoljuk el Önöket: Csóka Szilárd-Zsolt marosvásárhelyi képzőművész kiállítására, amely december 20-ig tekinthető meg a bukaresti Balassi Intézetben, illetve a Maros Mezőségi Művésztelep alkotásaiból nyílt tárlatra, amelyet a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban lehet megtekinteni 2018. január közepéig. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/Mozaik-2017-12-12.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/Mozaik-2017-12-12.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(31) "Két bukaresti kiállításról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "ket-bukaresti-kiallitasrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-12 12:28:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 09:28:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305186" ["menu_order"]=> int(38522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(117035) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-12 15:10:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-12 13:10:37" ["post_content"]=> string(1040) "A mai Észpresszóban a Heti interjú helyett Irodalmi rovatunk jelentkezik, benne Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című kötetéből a Szerelem című elbeszélését hallják Lázár Csaba felolvasásában, előtte azonban A.G Weinberger Nyakig mézben című zenei rovata hangzik el - melynek témája ma szintén a szerelem és ennek minden sava, borsa, édessége. Mielőtt azonban átadnám a terepet Weinberger Attilának, néhány olyan eseményről számolok be, amelyek március 12-éhez köthetőek.Például 1537-ben ezen a napon esik el Dalmáciában Klissza vára és török kézre kerül, de szintén március 12-én, 1821-ben Kolozsváron megnyitják a Farkas utcai kőszínházat, a legelső magyar színházépületet. Minderről, de más érdekességekről is bővebben hallhatnak a műsorban: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/12032016_Weinberger_Literatura_espresso.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/12032016_Weinberger_Literatura_espresso.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(22) "Szerelmes Észpresszó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "szerelmes-eszpresszo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-10 13:34:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-10 11:34:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117035" ["menu_order"]=> int(38523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(305096) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-11 16:02:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-11 13:02:10" ["post_content"]=> string(586) "December 5-én, 96 éves korában elhunyt Románia utolsó királya. I. Mihály és a királyi ház romániai szerepéről beszélgettünk Novák Csaba Zoltán történésszel, szenátorral, akinek az interjú végén egy erősen szakmaitlan kérdést is feltettünk. Mi lett volna, ha a kommunizmus bukása után Románia visszatért volna az alkotmányos monarchiához? [audio ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-11-Novak-Csaba-Zoltan-Mihaly-kiraly.ogg" mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-11-Novak-Csaba-Zoltan-Mihaly-kiraly.mp3"][/audio]" ["post_title"]=> string(46) ""A román monarchia mérlege enyhén pozitív"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-roman-monarchia-merlege-enyhen-pozitiv" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-12 02:10:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-11 23:10:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305096" ["menu_order"]=> int(38524) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(305066) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-27 16:30:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-27 13:30:32" ["post_content"]=> string(771) "A műsor témái:Magyarországra is begyűrűzött a Wenstein-botrány. Elképzelhető, hogy Romániában is történtek hasonló esetek?
Ma a spanyol parlament dönt arról a törvényerejű rendeletről, amelynek értelmében felmentik tisztségéből a katalán elnököt, valamint a teljes regionális kormányt. Hat hónapon belül pedig új helyi választásokat tartanak. Mi áll ennek a kezdeményezésnek a hátterében?
Ronnie O'Sullivan nyerte az Angol Nyilt Snooker bajnokságot. Te, mint e sportág nagy rajongója mit szólsz ehhez?
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-10-27-VINERI.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-10-27-VINERI.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(15) "Osztom az észt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "osztom-az-eszt-19" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 13:50:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 10:50:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305066" ["menu_order"]=> int(38526) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(305016) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-03 16:30:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-03 13:30:04" ["post_content"]=> string(1271) "A műsor témái:Elmérgesedett a helyzet a spanyol kormány és a katalán helyhatóság között azt követően, hogy a madridi parlament leváltotta a katalán elnököt, feloszlatta a katalán parlamentet és új választásokat írt ki, a katalán törvényhozás pedig kikiáltotta Katalónia függetlenségét. Mi várható ezután?
Vádat emeltek Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort és annak volt üzlettársa, Rick Gates ellen. A vád szerint az igazságszolgáltatást akarták befolyásolni. Egyre több jel mutat arra, hogy az ügyben maga az elnök is érintett lehet. Hogyan kommentálod ezt?
Az olasz állam megvásárolta Giuseppe Verdi 36 levelét, amelyet a híres zeneszerző a forgatókönyv-írójának, Salvatore Cammaranonak írt. A komponista kézírásos leveleit egy londoni árverésen akarták értékesíteni, am az olasz kormány még azelőtt, hogy kalapács alá kerültek volna az értékes kéziratok 358.000 fontsterlingért megvásárolta őket. Miért tartod ezt fontos hírnek?
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-11-03-VINERI.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-11-03-VINERI.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(15) "Osztom az észt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "osztom-az-eszt-18" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 13:50:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 10:50:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305016" ["menu_order"]=> int(38528) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(305386) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-13 00:47:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 21:47:56" ["post_content"]=> string(651) "A havazás és a jegesedés veszélye miatt mai is járatkimaradásokra kell számítani a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. A délelőtt folyamán mintegy 80 járatot nem indítottak el, és legalább 90 repülőgép érkezésénél,vagy indulásánál okozott jelentős késéseket az időjárás. A tájékoztatás szerint tegnap több mint 300 járatot törtöltek. Több repülőt egyéb belga, illetve németországi vagy franciaországi légikikötőkbe irányítottak át. Több mint hatszáz utas rekedt éjszakára a brüsszeli repülőtéren és további legalább ötszázat a közeli Leuvenben helyeztek el." ["post_title"]=> string(45) "A tél miatt késnek a repülők Brüsszelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-tel-miatt-kesnek-a-repulok-brusszelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-13 00:47:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-12 21:47:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305386" ["menu_order"]=> int(38512) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39045) ["max_num_pages"]=> int(3254) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "472292f71b54fa757591a7e9d3853d22" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b939eef82c9ae2a2bcd0388369c32f0a" }