A laikus számára egyoldalúnak tűnhet az Európai Unió és az USA között június 25-én véglegesített vámmegállapodás, de Winkler Gyula közgazdász, EP-képviselő szerint a vámkedvezménynél fontosabb a stabilitás, amit a 2029-ig érvényes egyezség biztosíthat.
Az Európai Unióból az Egyesült Államokba irányuló exporttermékek többségét 15%-os vám terheli, míg az amerikai ipari termékek vámmentesen léphetnek be az európai piacra. Ennek ellenére – mutatott rá az Európai Parlament Nemzetközi kereskedelmi bizottságának alelnöke – aki csak részt vesz a transzatlanti kereskedelemben vagy a beruházási politikában, tervezhetőséget kért az Európai Uniótól és a Parlamenttől. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint elsősorban a kiszámíthatóság hiányával magyarázható, hogy átmenetileg jelentősen csökkent az EU és az USA közötti, ezermilliárdos nagyságrendű kereskedelmi forgalom.
Az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra a Hormuzi-szoros térségében, válaszul arra a dróntámadásra, amely egy kereskedelmi hajót ért csütörtökön – közölte az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM. A hadsereg szerint rakéta- és drónraktárakat, valamint part menti radarállásokat semmisítettek meg.
Teherán megerősítette, hogy találat érte a déli Sirik kikötőjének környékét, és közölte, hogy válaszul iráni haditengerészeti erők több amerikai katonai állást támadtak a térségben.
Bahrein közölte, hogy szombat kora hajnalban iráni dróntámadás érte, ami nyilvánvaló megtorlás azután, hogy az Egyesült Államok az éjszaka folyamán csapásokat mért iráni katonai létesítményekre; az ellenségeskedés fellángolása megmutatta a Washington és Teherán közötti fegyverszünet határait.
Órákkal később a brit haditengerészet hajózási figyelőszolgálata közölte, hogy a Hormuzi-szorosban találat ért egy kereskedelmi hajót egy azonosítatlan lövedék miatt. Csütörtök óta ez már a második ilyen incidens volt. A támadások még inkább elriaszthatják a térségen áthaladó hajókat, pedig Irán az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodás értelmében korábban beleegyezett a vízi út újbóli megnyitásába.
Az iráni Forradalmi Gárda szerint, ha az Egyesült Államok újabb csapást mér, „a válasz még szélesebb körű lesz”. A Gárda szerint a tűzszüneti egyezmény felhatalmazza Iránt a szoros hajóforgalmának ellenőrzésére.
Washington viszont úgy véli, Irán megsértette a múlt heti tűzszüneti megállapodást, amikor az iráni utasításokat megtagadó kereskedelmi hajót támadott meg. A Trump-kormányzat hangsúlyozta: az amerikai fél betartotta a memorandumot, és továbbra is biztosítja a nemzetközi hajózás védelmét a térségben.
Mindeközben a Közel-Keleten enyhülés jelei is mutatkoznak. Izrael két kisebb dél-libanoni területről való fokozatos kivonulásról állapodott meg az Egyesült Államok közvetítésével – jelentették be Washingtonban. A keretmegállapodás csak az első lépés egy hosszabb tárgyalási folyamatban. A cél: csökkenteni a feszültséget Izrael és a Hezbollah között, és megerősíteni a libanoni állami hadsereg szerepét a határ mentén.
A tervek szerint Izrael két kisebb pilot-zónát adna át a libanoni fegyveres erőknek, de a teljes kivonulást csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha a Hezbollah fegyveres jelenléte megszűnik a térségben. A libanoni kormány üdvözölte az amerikai közvetítést, ugyanakkor a Hezbollah máris jelezte: nem fogad el olyan megállapodást, amely meghagyná Izrael katonai jelenlétét Dél-Libanonban.
Washington szerint a mostani lépés a térség stabilitását szolgálja, és egyértelmű üzenet Teheránnak: Libanon jövőjéről nem Iránnal folytatott tárgyalások keretében kívánnak dönteni. A felek a következő hetekben folytatják az egyeztetéseket.
Újabb földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős rengés következtében több mint 900-an haltak meg.
A 4,9-es erősségű rengés epicentruma Észak-Venezuelában volt, azt egyebek között a fővárosban, Caracasban is érezni lehetett.
Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A dél-amerikai országot szerdán két úgynevezett ikerföldrengés is érte, az egyik 7,2-es, a másik 7,5-ös erősségű volt. Azóta számtalan kisebb utórengést mértek.
A legfrissebb adatok szerint a hét közepi földrengésnek legalább 920 áldozata van, de félő, hogy számuk elérheti akár a tízezret is. Az eltűntek száma meghaladja az 50 ezret.
Mentőmunkások dolgoznak a helyszínen egy földrengés sújtotta területen, Caracasban, Venezuela, 2026. június 25. A venezuelai kormány közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 235-re, a sérültek száma pedig legalább 4 300-ra emelkedett két erős, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés után, amelyek különösen súlyos pusztítást okoztak La Guaira államban.
"
["post_title"]=>
string(37) "Újabb rengés rázta meg Venezuelát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "ujabb-renges-razta-meg-venezuelat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-06-27 11:28:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-06-27 08:28:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464937"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(4)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3396 (24) {
["ID"]=>
int(464967)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2026-06-29 12:37:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-06-29 09:37:51"
["post_content"]=>
string(1242) "
A laikus számára egyoldalúnak tűnhet az Európai Unió és az USA között június 25-én véglegesített vámmegállapodás, de Winkler Gyula közgazdász, EP-képviselő szerint a vámkedvezménynél fontosabb a stabilitás, amit a 2029-ig érvényes egyezség biztosíthat.
Az Európai Unióból az Egyesült Államokba irányuló exporttermékek többségét 15%-os vám terheli, míg az amerikai ipari termékek vámmentesen léphetnek be az európai piacra. Ennek ellenére – mutatott rá az Európai Parlament Nemzetközi kereskedelmi bizottságának alelnöke – aki csak részt vesz a transzatlanti kereskedelemben vagy a beruházási politikában, tervezhetőséget kért az Európai Uniótól és a Parlamenttől. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint elsősorban a kiszámíthatóság hiányával magyarázható, hogy átmenetileg jelentősen csökkent az EU és az USA közötti, ezermilliárdos nagyságrendű kereskedelmi forgalom.
Lavinaveszélyre figyelmeztet a Romániai Hegyimentő Szolgálat. A hegyimentők szerint az egyre mélyülő hóréteg és a következő napokra jelzett felmelegedés miatt 1.800 méter fölött lavina keletkezhet. A következő napokban is ez lesz a helyzet ? teszik hozzá. A legvastagabb hóréteg jelenleg Szeben megyében, a Balea-tónál van, 105 centiméter. (tovább…)
A kormány tegnap 3 de minimis támogatási tervezetet hagyott jóvá, amelyek 2018-ig lennének érvényben, és összesen mintegy 4000 vállalkozó finanszírozását tennék lehetővé. (tovább…)
Több tucat palesztint vettek őrizetbe az izraeli biztonsági erők mára virradó éjjel Ciszjordániában, köztük Hasszan Juszef sejket, az iszlamista Hamász szervezetének egyik helyi vezetőjét – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap. (tovább…)
Őrizetbe vettek ma reggel a bukaresti rendőrök egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnap néhány óra leforgása alatt a metró elé lökött két személyt. Az áldozatok is fiatal nők voltak: egyikük – 25 éves lány – meghalt, a másik – 20 éves – csak enyhe sérüléseket szerzett. A feltételezett gyilkosság a Dristor, a gyilkossági kísérlet a Costin Georgian nevű megállóban történt. (tovább…)
Februárban tovább csökkent az éves inflációs ráta, mínusz 2,68 százalékra mérséklődött a tavalyi év második hónapjához képest – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet. Januárban a fogyasztói árak 2,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a tavalyi első hónaphoz mérten. (tovább…)
Moszkva arra szólítja fel Kijevet, hogy egyeztessen a nemzeti kisebbségekkel olyan megoldások kidolgozása érdekében, amelyek egyenlő nyelvi jogokat biztosítanának Ukrajna minden állampolgára számára – jelentette ki ma az orosz külügyminisztérium szóvivője. Marija Zaharova szerint Oroszország támogatja a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvény ügyében meghozott döntését. (tovább…)
A Temesvár Társaság civil szervezet azt kéri Klaus Johannis elnöktől, hogy vonja vissza a Románia Csillaga állami kitüntetést azoktól, akiket jogerősen börtönbüntetésre ítéltek, vagy megállapították róluk, hogy besúgóként együttműködtek a volt kommunista titkosszolgálattal. (tovább…)
A lehallgatásokkal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés nyomán ülésezik ma a Legfelsőbb Védelmi Tanács.Augustin Zegrean alkotmánybírósági elnök tegnap a sajtónak nyilatkozva elmondta: a döntés után senki nem ússza meg büntetés nélkül. Az alkotmánybíróság határozata hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt. (tovább…)
Megszavazta a képviselőház azt a törvénykezdeményezést, amely semmisnek minősíti a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait, amennyiben azokat 2013 előtti érdekellentétre vagy összeférhetetlenségre alapozták. (tovább…)
object(WP_Query)#3388 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(464932)
[1]=>
int(464967)
[2]=>
int(464722)
[3]=>
int(464940)
[4]=>
int(464937)
}
["paged"]=>
int(2970)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(464722)
[1]=>
int(464932)
[2]=>
int(464937)
[3]=>
int(464940)
[4]=>
int(464967)
}
["paged"]=>
int(2970)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3389 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3615 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (464722,464932,464937,464940,464967) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 35628, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3613 (24) {
["ID"]=>
int(305686)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 15:56:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:56:54"
["post_content"]=>
string(554) "Lavinaveszélyre figyelmeztet a Romániai Hegyimentő Szolgálat. A hegyimentők szerint az egyre mélyülő hóréteg és a következő napokra jelzett felmelegedés miatt 1.800 méter fölött lavina keletkezhet. A következő napokban is ez lesz a helyzet ? teszik hozzá. A legvastagabb hóréteg jelenleg Szeben megyében, a Balea-tónál van, 105 centiméter.
A téli sportokat űző turistáknak azt javasolják, hogy mielőtt elutaznának a hegyekbe, tájékozódjanak a körülményekről és rendelkezzenek lavinafelszereléssel."
["post_title"]=>
string(47) "Lavinaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "lavinaveszelyre-figyelmeztetnek-a-hegyimentok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 15:56:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:56:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305686"
["menu_order"]=>
int(38484)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3612 (24) {
["ID"]=>
int(117565)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:51:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:51:14"
["post_content"]=>
string(498) "A kormány tegnap 3 de minimis támogatási tervezetet hagyott jóvá, amelyek 2018-ig lennének érvényben, és összesen mintegy 4000 vállalkozó finanszírozását tennék lehetővé. Az egyik program nemzetközi kiállításokon és vásárokon való részvételre nyújtana támogatást a cégeknek, a másik külföldi gazdasági tevékenységeket finanszírozna, a harmadik program pedig piac- és termékkutatásokat támogatna. A kormány 118 millió lejt szán a 3 programra."
["post_title"]=>
string(69) "A romániai vállalatok export tevékenységét támogatná az állam"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "a-romaniai-vallalatok-export-tevekenyseget-tamogatna-az-allam"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:51:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:51:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117565"
["menu_order"]=>
int(38485)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3614 (24) {
["ID"]=>
int(305666)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 15:53:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:53:37"
["post_content"]=>
string(1972) "Több tucat palesztint vettek őrizetbe az izraeli biztonsági erők mára virradó éjjel Ciszjordániában, köztük Hasszan Juszef sejket, az iszlamista Hamász szervezetének egyik helyi vezetőjét - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap.
A biztonságiak közlése szerint az éjjel 32 palesztint fogtak el a megszállt Ciszjordánia különböző részein terrortevékenységben és erőszakos zavargásokban való részvétel gyanújával.
Hasszan Juszef sejket, a Hamász egyik alapítóját és ciszjordániai vezetőjét Rámalláhban vették őrizetbe a Sin Bet belbiztonsági szolgálat emberei. Juszef a hét elején erőszakos tüntetésekre szólította fel a palesztinokat Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő bejelentése ellen. Trump múlt szerdai deklarációja óta naponta tüntetnek a palesztinok Ciszjordániában, s tiltakozásuk általában erőszakos zavargásokká, összecsapásokká fajul az izraeli biztonságiakkal. A Gázai övezetből az elmúlt héten kétszer is rakétákat lőttek ki Izrael területére, ezek azonban nem okoztak kárt sem anyagiakban, sem emberéletben. Az izraeli légierő válaszcsapásokkal felelt a rakétatámadásokra.
Tanácskoztak az iszlám országok vezetői
Törökország a Palesztin Állam és Kelet-Jeruzsálem palesztin fővárosként történő elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget ma az iszlám országok vezetőinek isztambuli tanácskozásán, válaszul arra, hogy Donald Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő bejelentésére. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kiemelte: a muzulmán országok azért gyűltek most össze, hogy ?megálljt parancsoljanak? a palesztinok üldöztetésének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ?ez a harc nem térhet le a jogi útról, nem ülhet fel a provokációknak?."
["post_title"]=>
string(30) "Palesztinokat vettek őrizetbe"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "palesztinokat-vettek-orizetbe"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 16:24:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 13:24:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305666"
["menu_order"]=>
int(38486)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3621 (24) {
["ID"]=>
int(117545)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:50:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:50:13"
["post_content"]=>
string(534) "Nem kell egészségbiztosítási hozzájárulást fizetniük ezután azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíja kisebb 872 lejnél. Erről szóló sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány tegnapi ülésén. Eddig a 740 lej alatti nyugdíjjal rendelkezők mentesültek az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alól. Az intézkedés, amelyet a nyugdíjpont értékének növelése tett szükségessé, csaknem 500 ezer személyt érint ? hangsúlyozta Dan Suciu kormányszóvivő."
["post_title"]=>
string(26) "Jó hír a nyugdíjasoknak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "jo-hir-a-nyugdijasoknak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:50:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:50:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117545"
["menu_order"]=>
int(38487)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3603 (24) {
["ID"]=>
int(305716)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 15:58:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:58:51"
["post_content"]=>
string(1018) "Őrizetbe vettek ma reggel a bukaresti rendőrök egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnap néhány óra leforgása alatt a metró elé lökött két személyt. Az áldozatok is fiatal nők voltak: egyikük - 25 éves lány - meghalt, a másik - 20 éves - csak enyhe sérüléseket szerzett. A feltételezett gyilkosság a Dristor, a gyilkossági kísérlet a Costin Georgian nevű megállóban történt.
Mindkét jelenetről felvételt készítettek a Metrorex vállalat térfigyelő kamerái, amelyek alapján a rendőrség az éjszaka folyamán azonosította és elfogta a gyanúsítottat, egy 36 éves craiovai nőt, akit Magdalena ?erbannak hívnak, és egy barátjánál lakik Bukarestben. Kihallgatása jelenleg zajlik, tetteinek oka ismeretlen.
A News.ro hatósági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a gyanúsított kihallgatása alatt összefüggéstelenül beszélt, és zavarodott állapotban volt. A rendőrség gyanúja szerint valamilyen mentális betegségben szenved."
["post_title"]=>
string(30) "Lányokat lökött metró elé"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "lanyokat-lokott-metro-ele"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 15:58:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:58:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305716"
["menu_order"]=>
int(38488)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3667 (24) {
["ID"]=>
int(117585)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:52:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:52:35"
["post_content"]=>
string(627) "Februárban tovább csökkent az éves inflációs ráta, mínusz 2,68 százalékra mérséklődött a tavalyi év második hónapjához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet. Januárban a fogyasztói árak 2,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a tavalyi első hónaphoz mérten. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 0,24 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző hónaphoz mérten. Egyedül az élelmiszerek drágultak 0,34 százalékkal, a nem élelmiszerek 0,27 százalékkal olcsóbbodtak, a szolgáltatások 1,14 százalékkal kerültek kevesebbe januárhoz képest.
"
["post_title"]=>
string(36) "Csökkent az éves inflációs ráta"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "csokkent-az-eves-inflacios-rata"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:52:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:52:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117585"
["menu_order"]=>
int(38489)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3666 (24) {
["ID"]=>
int(305646)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 15:48:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:48:08"
["post_content"]=>
string(694) "Moszkva arra szólítja fel Kijevet, hogy egyeztessen a nemzeti kisebbségekkel olyan megoldások kidolgozása érdekében, amelyek egyenlő nyelvi jogokat biztosítanának Ukrajna minden állampolgára számára - jelentette ki ma az orosz külügyminisztérium szóvivője. Marija Zaharova szerint Oroszország támogatja a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvény ügyében meghozott döntését.
Emlékeztetett rá, hogy a testület szakértői rámutattak: a jogszabály nem tartalmaz megoldást azon nyelvek számára, amelyek nem az Európai Unió hivatalos nyelvei, így az orosz számára sem, amely a legelterjedtebben használt nem államnyelv Ukrajnában."
["post_title"]=>
string(36) "Egyenlő nyelvi jogokat kér Moszkva"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "egyenlo-nyelvi-jogokat-ker-moszkva"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 15:48:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:48:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305646"
["menu_order"]=>
int(38490)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3665 (24) {
["ID"]=>
int(117505)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:46:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:46:57"
["post_content"]=>
string(699) "A Temesvár Társaság civil szervezet azt kéri Klaus Johannis elnöktől, hogy vonja vissza a Románia Csillaga állami kitüntetést azoktól, akiket jogerősen börtönbüntetésre ítéltek, vagy megállapították róluk, hogy besúgóként együttműködtek a volt kommunista titkosszolgálattal. Az 1989-es romániai forradalom emlékét ápoló civil szervezet csütörtökön tette közzé azt a nyílt levelet, amelyet Florian Răzvan-Mihalcea, a szervezet elnöke írt Klaus Johannisnak. A dokumentumhoz mellékeltek egy hat nevet tartalmazó listát is, amelyen korábban börtönbüntetésre ítélt személyek neve szerepel, köztük Adrian Năstase volt miniszterelnöké."
["post_title"]=>
string(66) "Nyílt levelet küldött az államelnöknek a Temesvár Társaság"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "nyilt-levelet-kuldott-az-allamelnoknek-a-temesvar-tarsasag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:46:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:46:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117505"
["menu_order"]=>
int(38491)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3664 (24) {
["ID"]=>
int(117485)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:45:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:45:12"
["post_content"]=>
string(847) "A lehallgatásokkal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés nyomán ülésezik ma a Legfelsőbb Védelmi Tanács.Augustin Zegrean alkotmánybírósági elnök tegnap a sajtónak nyilatkozva elmondta: a döntés után senki nem ússza meg büntetés nélkül. Az alkotmánybíróság határozata hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt. A taláros testület azzal indokolta a Román Hírszerző Szolgálattal kapcsolatos határozatot, hogy a szolgálat nem rendelkezik bűnvádi vizsgálati hatáskörrel. Klaus Johannis államfő mára hívta össze a Legfelsőbb Védelmi Tanács sürgősségi ülését. Ezen napirendre kerülhet a migránskérdés is, miután Dacian Cioloş kormányfő részt vett az ezzel kapcsolatos brüsszeli tanácskozáson."
["post_title"]=>
string(64) "Ma este hét órától ülésezik a Legfelsőbb Védelmi Tanács"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "ma-este-het-oratol-ulesezik-a-legfelsobb-vedelmi-tanacs"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:45:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:45:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117485"
["menu_order"]=>
int(38493)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3663 (24) {
["ID"]=>
int(117525)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-11 13:48:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:48:42"
["post_content"]=>
string(1512) "Incidensek nélkül zajlott a Székely Szabadság Napja alkalmából rendezett felvonulás, a csendőrség mégis bírságolni készül. Akár tízezer lejes pénzbírságot is kiróhat a csütörtök délutáni marosvásárhelyi felvonulás szervezőire a csendőrség - mert csak a Székely Vértanúk obeliszkjénél megtartott megemlékezésre volt hatósági engedély a városban való felvonulásra már nem.Mint ismert a a Székely Nemzeti Tanács ünnepi megemlékezést és tiltakozó felvonulást rendezett tegnap Marosvásárhelyen. A rendezvényre több ezren érkeztek egész Erdélyből, és a határokon túlról is voltak résztvevők. A székely szabadság napja megemlékezéssel kezdődött a székely vértanúk obeliszkjénél. A Székelyföldnek területi autonómiát és az erről szóló párbeszéd elindítását követelő kiáltványt az SZNT elnöke, Izsák Balázs olvasta fel.A közfelkiáltással elfogadott dokumentum szorgalmazza, hogy a kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. A kiáltvány azt is követeli, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét.
"
["post_title"]=>
string(25) "Székely Szabadság Napja"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "szekely-szabadsag-napja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-11 13:48:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-11 11:48:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=117525"
["menu_order"]=>
int(38495)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3662 (24) {
["ID"]=>
int(305546)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 01:09:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-12 22:09:07"
["post_content"]=>
string(1070) "Első házként megszavazta a képviselőház az igazságszolgáltatási reform első törvénytervezetét.
A tervezet a bírák és ügyészek jogállását módosítja: kötelezővé teszi, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik "rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból" hoznak helytelen döntéseket. Az ellenzék részéről a legnagyobb tiltakozást egy másik előírás váltotta ki, amely szerintük megszünteti az ügyészek függetlenségét. A kormányoldal szerint ez manipulatív kijelentés, mivel a hatályos jogszabály azt tartalmazza, hogy az ügyészek függetlenek a törvény keretei között.
A módosító javaslat szó szerint idézi az alkotmány 132-es cikkelyének első bekezdését. Eszerint ?az ügyészek a törvényesség, a részrehajlás mentesség és a hierarchikus ellenőrzés elvei szerint, az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket?.
A bírák és ügyészek jogállásáról a szenátus mondja ki a döntő szót."
["post_title"]=>
string(53) "Elfogadták az igazságügyi reform első tervezetét"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "elfogadtak-az-igazsagugyi-reform-elso-tervezetet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 01:09:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-12 22:09:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305546"
["menu_order"]=>
int(38496)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3391 (24) {
["ID"]=>
int(305526)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 01:07:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-12 22:07:55"
["post_content"]=>
string(1087) "Megszavazta a képviselőház azt a törvénykezdeményezést, amely semmisnek minősíti a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait, amennyiben azokat 2013 előtti érdekellentétre vagy összeférhetetlenségre alapozták.
Az ügynökség több mint ötven képviselő vagy szenátor ellen indított eljárást arra hivatkozva, hogy egy 2003-ból származójogszabály alapján érdekellentétnek számít a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban. Ez korábban széles körben alkalmazott gyakorlat volt.
A kezdeményező Florin Iordache szociáldemokrata képviselő egy tavalyi alkotmánybírósági határozatra hivatkozott, amely megállapítja: 2013 előtt ellentmondásosak voltak a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, amelyek - bár a vagyonnyilatkozat mellett érdeknyilatkozat közzétételére is kötelezték őket - 2013-ig nem büntették honoráriumcsökkentéssel az érdekellentéten ért törvényhozókat.
A tervezetről a szenátusnak is szavaznia kell."
["post_title"]=>
string(57) "Enyhítették az összeférhetetlenségi korlátozásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "enyhitettek-az-osszeferhetetlensegi-korlatozasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 01:07:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-12 22:07:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305526"
["menu_order"]=>
int(38498)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3613 (24) {
["ID"]=>
int(305686)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-13 15:56:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:56:54"
["post_content"]=>
string(554) "Lavinaveszélyre figyelmeztet a Romániai Hegyimentő Szolgálat. A hegyimentők szerint az egyre mélyülő hóréteg és a következő napokra jelzett felmelegedés miatt 1.800 méter fölött lavina keletkezhet. A következő napokban is ez lesz a helyzet ? teszik hozzá. A legvastagabb hóréteg jelenleg Szeben megyében, a Balea-tónál van, 105 centiméter.
A téli sportokat űző turistáknak azt javasolják, hogy mielőtt elutaznának a hegyekbe, tájékozódjanak a körülményekről és rendelkezzenek lavinafelszereléssel."
["post_title"]=>
string(47) "Lavinaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "lavinaveszelyre-figyelmeztetnek-a-hegyimentok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-13 15:56:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-13 12:56:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=305686"
["menu_order"]=>
int(38484)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39046)
["max_num_pages"]=>
int(3254)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "f5e5fd8a7c3713d9e1d4a4df9ed85165"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:5d0ead2733642eb81cabfced40d5be7f"
}