Új helyzet állt elő az Európai Unióban, a népvándorlás, a migráció az első számú közbiztonsági kérdéssé vált – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ma Szófiában, miután bolgár kollégájával egyeztetett. (tovább…)
Continue Reading
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be módosító indítványokat, este 6 és 10 óra között a szakbizottságok együttes üléseken vizsgálják meg és véleményezik a tervezetet, majd a jelentésüket továbbítják a költségvetési bizottságoknak.
A testületek holnap általános vitát tartanak a tervezetről, majd részletesen tárgyalnak a számokról a fő költségvetési intézmények képviselőinek részvételével. Szerdán délután 4 órakor kezdődik a parlament két házának együttes ülése, amelyen megvitatják a két törvénytervezetet, a végszavazást pedig csütörtökön tartják. Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a szociáldemokraták módosító indítványokat nyújtanak be. Közlése szerint ezek célja a PSD által javasolt szolidaritási csomag teljes finanszírozásának biztosítása. Az intézkedéscsomag többek között az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő gyermekek, a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák és a háborús veteránok támogatását szolgálja. Az AUR szintén jelezte, hogy módosító indítványok benyújtását tervezi. Az ellenzéki párt többek között azt javasolja, hogy az állam vállalja át az anyák egészségbiztosítási járulékát. Közben az USR közölte, hogy nem nyújt be és nem támogat egyetlen módosító indítványt sem.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kezdodik-a-koltsegvetes-parlamenti-vitaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460902" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(460900) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:07" ["post_content"]=> string(873) "A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e továbbra is a párt bizalmát - jelentette ki tegnap este Sorin Grindeanu.
A PSD elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a költségvetési vita lezárása után mérleget vonnak: előbb a párt kormányzási teljesítményét és a szociáldemokrata miniszterek munkáját értékelik ki, majd a teljes kormány tevékenységét elemzik. Grindeanu hangsúlyozta, hogy a végső döntést a párt mintegy ötezer tisztségviselője - polgármesterek, megyei tanácsi vezetők és parlamenti képviselők - fogják meghozni.
" ["post_title"]=> string(53) "Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "jovo-heten-donthet-a-koalicios-sorsarol-a-psd" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460900" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(460898) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:26:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:26:18" ["post_content"]=> string(1057) "Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti meghallgatásuk után nem alakult ki többség a kinevezésük támogatására.
Alex Florența jelenlegi legfőbb ügyész a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség helyettes főügyészi tisztségére pályázik, míg Marius Voineag, a korrupcióellenes ügyészség jelenlegi vezetője a legfőbb ügyész helyettesi posztjára jelentkezett. Ugyancsak hétfőn hallgatják meg Ioan Viorel Cerbut, akit Radu Marinescu igazságügyi miniszter a korrupcióellenes ügyészség főügyészi tisztségére jelölt. Az eddig meghallgatott öt jelölt közül egyedül a DIICOT főügyészi tisztségére pályázó Codrin Horațiu Miron alkalmasságát véleményezte kedvezően a CSM ügyészi részlege.
" ["post_title"]=> string(41) "Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "ismet-szavaznak-az-ugyesz-jeloltekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 15:31:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 13:31:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460898" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(460896) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:25:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:25:22" ["post_content"]=> string(571) "A román nyelv és irodalommal megkezdődött a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája. Holnap matematikából, míg szerdán a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak anyanyelvből mérik fel a tudását.
A tanügyminisztérium közleménye szerint országszerte közel 5 ezer pedagógus jelentkezett javító tanárnak román nyelvből, körülbelül 4.500 matematikából, mintegy 300 anyanyelvből.
" ["post_title"]=> string(40) "Megkezdődött a próba-képességvizsga" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megkezdodott-a-proba-kepessegi-vizsga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 15:31:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 13:31:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460896" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(460902) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:51" ["post_content"]=> string(1671) "Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be módosító indítványokat, este 6 és 10 óra között a szakbizottságok együttes üléseken vizsgálják meg és véleményezik a tervezetet, majd a jelentésüket továbbítják a költségvetési bizottságoknak.
A testületek holnap általános vitát tartanak a tervezetről, majd részletesen tárgyalnak a számokról a fő költségvetési intézmények képviselőinek részvételével. Szerdán délután 4 órakor kezdődik a parlament két házának együttes ülése, amelyen megvitatják a két törvénytervezetet, a végszavazást pedig csütörtökön tartják. Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a szociáldemokraták módosító indítványokat nyújtanak be. Közlése szerint ezek célja a PSD által javasolt szolidaritási csomag teljes finanszírozásának biztosítása. Az intézkedéscsomag többek között az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő gyermekek, a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák és a háborús veteránok támogatását szolgálja. Az AUR szintén jelezte, hogy módosító indítványok benyújtását tervezi. Az ellenzéki párt többek között azt javasolja, hogy az állam vállalja át az anyák egészségbiztosítási járulékát. Közben az USR közölte, hogy nem nyújt be és nem támogat egyetlen módosító indítványt sem.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kezdodik-a-koltsegvetes-parlamenti-vitaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460902" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37980) ["max_num_pages"]=> int(9495) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "dde4e3cbc4804d63c0f0c4a7e8e9c9e8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:abde50209dae9a6f54d88ac0277432ac" }Új helyzet állt elő az Európai Unióban, a népvándorlás, a migráció az első számú közbiztonsági kérdéssé vált – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ma Szófiában, miután bolgár kollégájával egyeztetett. (tovább…)
Continue ReadingTöbb százan tüntettek tegnap Bukarestben a védőoltások kötelezővé tétele ellen. Az egyházi és világi egyesületek szervezte megmozdulás résztvevői élő láncot alkotva tiltakoztak a parlament épülete előtt azt követően, hogy a szenátus múlt héten csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét. (tovább…)
Continue ReadingA moldovai parlamenti elnök, Andrian Candu népszavazást kezdeményez a közvetlen elnökválasztásról ? ezt ma jelentette be a házelnök azon a parlamenti sajtótájékoztatón, amelyen a Chişinăuban tüntető ellenzékkel folyó tárgyalásokról számolt be. (tovább…)
Continue ReadingTizenhét megyében, 40 településen szakadt meg az áramellátás, illetve váltak járhatatlanná útszakaszok az utóbbi 24 órában a havazás és szélvihar miatt. Az érintett megyék: Arad, Bákó, Bihar, Boto?ani, Fehér, Kolozs, Konstanca, Krassószörény, Giurgiu, Harghita, Máramaros, Neam?, Prahova, Szeben, Suceava, Teleorman és Tulcea. (tovább…)
Continue Reading
Mai adásunkban Dr. Zopus András nyelvésszel, a Bukaresti Tudományegyetem Hunagarológia Tanszékének vendégtanárával beszélgetünk. A Nyíregyházi Egyetem docense tavaly októberben a Balassi Intézet megbízásából érkezett a román fővárosba. (tovább…)
Continue ReadingTönkreteheti a kelet-európai cégeket, ha az unió elfogadja a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok szigorítását, amit szociális okokkal indokolnak. Az intézkedés…
Continue ReadingRománia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát közölte a bukaresti külügyminisztérium. A szaktárca közleményében leszögezi: Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett. Egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet. (tovább…)
Continue ReadingKözvetíteni kíván a Vatikán az Egyesült Államok és Észak-Korea között ? jelentette ma a La Repubblica olasz napilap. Az újság…
Continue Reading
Az Észpresszó mai vendége Halmen Balázs, a Van egy téglám Kenyában nevű projekt elindítója, mielőtt azonban Afrikába utaznánk tegyünk egy rövid kis visszatekintőt néhány olyan eseményre, amelyek január 30-án történtek. A műsorban mindegyik eseményről részletesebben hallhatnak. (tovább…)
Continue ReadingHalálos áldozata is van a Közép-Európán tegnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélviharnak. Németországban, Csehországban és Lengyelországban 2-2 halálos áldozatot követelt a vihar. Több tucatnyian megsérültek, a szél fákat döntött ki, villamos vezetékeket, tetőket rongált meg, fennakadásokat okozott a közlekedésben, a hamburgi kikötőben pedig vihardagályt idézett elő. (tovább…)
Continue ReadingMintegy 709 fővel legkorábban karácsonyra alakulhat meg Németország eddigi legnagyobb parlamentje, amelyben hat párt foglal helyet. Ahhoz, hogy a Jamaica-koalíció létrejöhessen Németországban, a pártoknak azokban a témákban is konszenzusra kell jutniuk, amelyekben egyelőre nem értenek egyet. Három olyan téma lehet, amely megakadályozhatja a koalíció létrejöttét: a menekültpolitika, az európai politika, valamint a klímapolitika. (tovább…)
Continue ReadingTöbb rosszat tenne, ha törölnék a büntetések tudományos dolgozatok írásával történő lerövidítését lehetővé tevő törvényes előírást, mintha érvényben maradna ? jelentette ki Adrian Bordea a Legfelső Bírói Tanács elnöke. (tovább…)
Continue ReadingÚj helyzet állt elő az Európai Unióban, a népvándorlás, a migráció az első számú közbiztonsági kérdéssé vált - mondta Orbán Viktor miniszterelnök ma Szófiában, miután bolgár kollégájával egyeztetett.
A Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón, Orbán kiemelte: nem tisztességes, hogy Bulgáriával szemben kettős mércét alkalmaznak Európában, nem ismerik el az eredményeit, nem akarják felvenni a schengeni övezetbe, és nem ismerik el, hogy a migrációs válságban a legjobban teljesítő ország volt a schengeni övezeten kívül - közölte Orbán Viktor.
Hozzátette: ha Európa hű akar lenni önmagához, fel kell ajánlania Bulgáriának a tagságot a schengeni övezetben, az más kérdés, hogy "a felajánlott tagságot egy éppen haldokló intézményben egy ország elfogad-e".
" ["post_title"]=> string(34) "Európa nem korrekt Bulgáriával?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "europa-nem-korrekt-bulgariaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-29 14:27:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-29 12:27:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103025" ["menu_order"]=> int(38183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(291556) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 12:39:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 09:39:08" ["post_content"]=> string(1533) "Több százan tüntettek tegnap Bukarestben a védőoltások kötelezővé tétele ellen. Az egyházi és világi egyesületek szervezte megmozdulás résztvevői élő láncot alkotva tiltakoztak a parlament épülete előtt azt követően, hogy a szenátus múlt héten csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét. A rendezvény szervezői hangoztatták: minden polgárnak kizárólagos joga, hogy maga döntsön saját és gyermeke egészségét illető kérdésekben, és joga van ahhoz, hogy a lehetséges kockázatokról tisztességes tájékoztatást kapjon. Szerintük azállam senkire sem kényszeríthet rá egy egészségügyi beavatkozást, ha pedig ilyen törvényt fogad el, az alkotmányellenes. Az oltások kötelezővé tétele ellen fellépő mozgalom aktivistái a héten a parlamenti pártok székházai elé szerveznek sztrájkőrséget, hogy a képviselőház enyhítsen az elfogadásra váró oltástörvény szigorán. Mint ismert, a 35 halálos áldozatot és csaknem tízezer megbetegedést okozó romániai kanyarójárvány közepette a kormány augusztusban terjesztette a parlament elé az oltástörvény tervezetét, amely nem ír elő közvetlen büntetést az oltásmegtagadásért, viszont megbélyegzéssel és kiközösítéssel, megszorításokkal és a folyamatos oltási tanácsadások kötelező tételével akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabbnak tekintett oltás beadatását gyermekeiknek." ["post_title"]=> string(67) "A védőoltások kötelezővé tétele ellen tüntettek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-vedooltasok-kotelezove-tetele-ellen-tuntettek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 12:39:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 09:39:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291556" ["menu_order"]=> int(38184) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(103005) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-29 14:25:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-29 12:25:43" ["post_content"]=> string(1343) "A moldovai parlamenti elnök, Andrian Candu népszavazást kezdeményez a közvetlen elnökválasztásról ? ezt ma jelentette be a házelnök azon a parlamenti sajtótájékoztatón, amelyen a Chişinăuban tüntető ellenzékkel folyó tárgyalásokról számolt be.
Az ellenzék közvetlen elnökválasztást, Pavel Filip kormányának távozását és előre hozott parlamenti választásokat követel. A parlamenti elnök ugyanakkor határozottan elutasította a tüntetőknek az előre hozott parlamenti választásokkal és a kormány lemondásával kapcsolatos követelését.
Ugyancsak ma lemondott hivataláról Tudor Balitchi, a moldovai vámhivatal, valamint Ion Prisacaru, a vámfelügyelet vezetője, azután, hogy Pavel Filip kormányfő ezeket az intézményeket korrupcióval vádolta meg, egyben vizsgálatot rendelt el körükben. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a két vezető lemondását elfogadták.
Moldovában 2014 óta belpolitikai bizonytalanság uralkodik. Január 29. volt az utolsó határidő az új kormány megalakítására, ellenkező esetben fel kellett volna oszlatni a parlamentet, és új választásokat kellett volna kiírni.
" ["post_title"]=> string(39) "Belpolitikai bizonytalanság Moldvában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "belpolitikai-bizonytalansag-moldvaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-29 14:25:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-29 12:25:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103005" ["menu_order"]=> int(38185) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(291386) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 12:07:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 09:07:08" ["post_content"]=> string(1819) "Tizenhét megyében, 40 településen szakadt meg az áramellátás, illetve váltak járhatatlanná útszakaszok az utóbbi 24 órában a havazás és szélvihar miatt. Az érintett megyék: Arad, Bákó, Bihar, Boto?ani, Fehér, Kolozs, Konstanca, Krassószörény, Giurgiu, Harghita, Máramaros, Neam?, Prahova, Szeben, Suceava, Teleorman és Tulcea. Ma hasonló az időjárás az ország északi, északkeleti és középső régióiban, ahol este 23 óráig sárga, illetve narancssárga jelzésű, szélre, hidegre és vegyes csapadékra vonatkozó figyelmeztetés van érvényben. A kedvezőtlen időjárás miatt ma reggel lezártak két országutat: a Transzalpina (DN 67C) Rânca és Obârşia Lotrului közötti, illetve a Transzfogaras (DN7C) Piscu Negru és Bâlea-vízesés közötti szakaszát ? tájékoztatott a rendőrség. Hargita megyében továbbra sem lehet közlekedni a 12C jelzésű országúton Gyergyószentmiklós és Gyilkostó település, illetve a 13B jelzésű országúton, Parajd és Gyergyóalfalu között a ledőlt fák és a heves szél miatt. Téli körülmények között lehet közlekedni a 17-es számú országúton Beszterce-Naszód megyében, a Borgói-hágón, ahol tegnap óta havazik, de lezárt útszakaszok nincsenek. Tegnap tizennyolc megyében hívták össze a készenléti bizottságokat. A belügyminisztérium húszezer alkalmazottja áll készenlétben arra az esetre, ha beavatkozásokra lenne szükség. A tűzoltók, rendőrök és csendőrök száma szükség esetén további 15 ezerrel növelhető - közölte a tárca. A rendőrség arra kéri az autóvezetőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az út állapotáról, és figyelmeztet, hogy kötelező a téli gumik használata azokban a régiókban, ahol már lehavazott." ["post_title"]=> string(57) "Országutakat zártak le a kedvezőtlen időjárás miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "orszagutakat-zartak-le-a-kedvezotlen-idojaras-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 12:07:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 09:07:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291386" ["menu_order"]=> int(38186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(102915) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-01 14:10:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-01 12:10:41" ["post_content"]=> string(485) "Mai adásunkban Dr. Zopus András nyelvésszel, a Bukaresti Tudományegyetem Hunagarológia Tanszékének vendégtanárával beszélgetünk. A Nyíregyházi Egyetem docense tavaly októberben a Balassi Intézet megbízásából érkezett a román fővárosba. Tartsanak velünk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/Mozaik480_2016-02-02_ZopusAndras.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/Mozaik480_2016-02-02_ZopusAndras.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(44) "Beszélgetés Dr. Zopus András nyelvésszel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "beszelgetes-dr-zopus-andras-nyelvesszel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:16:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:16:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=102915" ["menu_order"]=> int(38187) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(291616) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 13:34:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:34:14" ["post_content"]=> string(544) "Tönkreteheti a kelet-európai cégeket, ha az unió elfogadja a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok szigorítását, amit szociális okokkal indokolnak. Az intézkedés tovább mélyítheti a szakadékot a kelet-európai és a nyugat-európai államok között. A tervezett módosítás értelmében a kiküldött munkavállalót 12, illetve indokolt esetben további hat hónap után a fogadó ország munkajogi törvényei szerint lehet csak foglalkoztatni. Ez nemcsak a bérre, hanem minden egyéb juttatásra is vonatkozik." ["post_title"]=> string(70) "Szigorítanák a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "szigoritanak-a-kikuldott-munkavallalokra-vonatkozo-szabalyokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 13:34:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:34:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291616" ["menu_order"]=> int(38188) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(291676) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 13:39:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:39:46" ["post_content"]=> string(1082) "Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát közölte a bukaresti külügyminisztérium. A szaktárca közleményében leszögezi: Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett. Egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet. Mint ismert, a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot, ezt követően pedig a spanyol kormány bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában. Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter tegnap kijelentette: Carles Puigdemont menesztett katalán vezető nem kapja vissza tisztségét, de indulhat a decemberi előrehozott tartományi választásokon, ha addig nem kerül börtönbe." ["post_title"]=> string(55) "Előrehozott parlamenti választás lesz Katalóniában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "elorehozott-parlamenti-valasztas-lesz-kataloniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 13:39:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:39:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291676" ["menu_order"]=> int(38190) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3455 (24) { ["ID"]=> int(291596) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 13:33:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:33:28" ["post_content"]=> string(582) "Közvetíteni kíván a Vatikán az Egyesült Államok és Észak-Korea között ? jelentette ma a La Repubblica olasz napilap. Az újság szerint a vatikáni közvetítői szerepet arra a november 10-11-i, az atomleszereléssel foglalkozó vatikáni nemzetközi találkozóra időzítik. A konferenciára az összes érdekelt fél meghívást kapott. A jelenlegi információk szerint az Egyesült Államok, Dél-Korea, Oroszország magas külügyminisztériumi szinten képviselteti magát. A találkozón felszólal a Hirosimában ledobott atombomba egyik utolsó túlélője is." ["post_title"]=> string(72) "A Vatikán közvetítene az Egyesült Államok és Észak-Korea között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-vatikan-kozvetitene-az-egyesult-allamok-es-eszak-korea-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 14:24:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 11:24:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291596" ["menu_order"]=> int(38192) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(102745) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-30 15:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-30 13:10:04" ["post_content"]=> string(1312) "Az Észpresszó mai vendége Halmen Balázs, a Van egy téglám Kenyában nevű projekt elindítója, mielőtt azonban Afrikába utaznánk tegyünk egy rövid kis visszatekintőt néhány olyan eseményre, amelyek január 30-án történtek. A műsorban mindegyik eseményről részletesebben hallhatnak.1648 -ban ezen a napon, a vesztfáliai békében ismerte el Spanyolország Hollandia függetlenné válását. 1945. január 30-án süllyesztett el a szovjet S-13-as tengeralattjáró a Kelet-Poroszországi menekülteket szállító Wilhelm Gustloff nevű hajót, 9300 személy halálát okozva. 1621 január 30-án született Sárospatakon II. Rákóczi György.1648 és 1660 között volt erdélyi fejedelem, több megszakítással. Ma Kenyába (is) utazunk, téglák, kecskék, keresztgyermekek, de elsősorban Halmen Balázs révén - aki kitalálta és elindította a Van egy téglám Kenyában nevű projektet. Hogyan jutunk el Kolozsvárról, a földrajz fakultásról a Viktória tó keleti részén fekvő Rusinga szigetre? - Erről Halmen Balázs mesél Önöknek: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/30012016_have-a-brick-in-Kenya_eszpresszo.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/30012016_have-a-brick-in-Kenya_eszpresszo.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(31) "Legyen egy téglája Kenyában!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "legyen-egy-teglaja-kenyaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-28 21:25:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-28 19:25:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=102745" ["menu_order"]=> int(38193) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3640 (24) { ["ID"]=> int(291656) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 13:37:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:37:02" ["post_content"]=> string(937) "Halálos áldozata is van a Közép-Európán tegnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélviharnak. Németországban, Csehországban és Lengyelországban 2-2 halálos áldozatot követelt a vihar. Több tucatnyian megsérültek, a szél fákat döntött ki, villamos vezetékeket, tetőket rongált meg, fennakadásokat okozott a közlekedésben, a hamburgi kikötőben pedig vihardagályt idézett elő. Csehországban több mint 120 ezer háztartás volt még ma reggel is áram nélkül. A vasúti közlekedés továbbra is mintegy kéttucatnyi regionális vonalon szünetel ? jelentette ma reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió. Lengyelországban több mint 270 ezer háztartás maradt áram nélkül, egy balti-tengeri gázkikötőben a szél megrongált egy gázvezetéket. A berendezés működését leállították, a helyszínen többek között a tűzoltóság felügyeli a helyzetet." ["post_title"]=> string(42) "Szélvihar pusztított Közép-Európában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "szelvihar-pusztitott-kozep-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 13:37:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:37:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291656" ["menu_order"]=> int(38194) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(291636) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-30 13:35:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:35:56" ["post_content"]=> string(626) "Mintegy 709 fővel legkorábban karácsonyra alakulhat meg Németország eddigi legnagyobb parlamentje, amelyben hat párt foglal helyet. Ahhoz, hogy a Jamaica-koalíció létrejöhessen Németországban, a pártoknak azokban a témákban is konszenzusra kell jutniuk, amelyekben egyelőre nem értenek egyet. Három olyan téma lehet, amely megakadályozhatja a koalíció létrejöttét: a menekültpolitika, az európai politika, valamint a klímapolitika. A Jamaika-koalíció a CDU, a CSU, a Zöld és a Liberális párt koalícióját jelenti, a pártok színéből a jamaikai zászló színei jönnek ki." ["post_title"]=> string(57) "Legkorábban karácsonyra alakulhat meg a német kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "legkorabban-karacsonyra-alakulhat-meg-a-nemet-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-30 13:35:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-30 10:35:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=291636" ["menu_order"]=> int(38196) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(102665) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-28 14:03:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-28 12:03:30" ["post_content"]=> string(875) "Több rosszat tenne, ha törölnék a büntetések tudományos dolgozatok írásával történő lerövidítését lehetővé tevő törvényes előírást, mintha érvényben maradna ? jelentette ki Adrian Bordea a Legfelső Bírói Tanács elnöke. A testület megvizsgálta a nyilvános vitát és arra a következtetésre jutott, hogy a megoldás a dolgozatírási feltételek szigorítása lenne. A Legfelső Bírói Tanács ülésén Raluca Prună igazságügyi miniszter azt szorgalmazta, hogy sürgősségi kormányrendelettel töröljék azt a jogszabályi passzust, amely szerint a börtönben írt tudományos dolgozatokért egyenként a szerzők büntetése 30 nappal rövidül. A tárcavezető hangsúlyozta, a hónap elején több mint száz tudományos dolgozat volt elkészülőben a börtönökben.
" ["post_title"]=> string(119) "Nincs egyetértés a bírák és az igazságügyi miniszter között a börtönben születő tudományos dolgozatokról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "nincs-egyetertes-a-birak-es-az-igazsagugyi-miniszter-kozott-a-bortonben-szuleto-tudomanyos-dolgozatokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-28 14:03:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-28 12:03:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=102665" ["menu_order"]=> int(38197) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(103025) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-29 14:27:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-29 12:27:05" ["post_content"]=> string(982) "Új helyzet állt elő az Európai Unióban, a népvándorlás, a migráció az első számú közbiztonsági kérdéssé vált - mondta Orbán Viktor miniszterelnök ma Szófiában, miután bolgár kollégájával egyeztetett.
A Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón, Orbán kiemelte: nem tisztességes, hogy Bulgáriával szemben kettős mércét alkalmaznak Európában, nem ismerik el az eredményeit, nem akarják felvenni a schengeni övezetbe, és nem ismerik el, hogy a migrációs válságban a legjobban teljesítő ország volt a schengeni övezeten kívül - közölte Orbán Viktor.
Hozzátette: ha Európa hű akar lenni önmagához, fel kell ajánlania Bulgáriának a tagságot a schengeni övezetben, az más kérdés, hogy "a felajánlott tagságot egy éppen haldokló intézményben egy ország elfogad-e".
" ["post_title"]=> string(34) "Európa nem korrekt Bulgáriával?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "europa-nem-korrekt-bulgariaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-29 14:27:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-29 12:27:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103025" ["menu_order"]=> int(38183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37976) ["max_num_pages"]=> int(3165) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ba206f0af44a1b8ab66403f2185bb561" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8b78d60a8bd9509d63b68fee41e20c0a" }