Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Romániával való egyesülés elutasítására

Igor Dodon moldovai elnök bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indítottak Moldova államiságának támogatására, és az ország Romániával való egyesülésének elutasítására. Az államfő Facebook-oldalán tette közzé az erről szóló nyilatkozatot, amelyet – mint mondta – elsőként szülőfaluja, Sadova lakói támogattak aláírásukkal. (tovább…)

Continue Reading

Rekord méretű bírság

Jogerőssé vált az OMV-Petrom olajvállalatra kartellezés miatt 2012-ben kiszabott bírság, amelynek mértéke azt követően is rekordnak számít hazánkban, hogy a Legfelsőbb Bíróság az eredetileg kirótt 366,5 millió lejről 297,8 millió lejre csökkentette ? jelentette be a Versenytanács. (tovább…)

Continue Reading

Megkétszereződik a Fekete tengerre látogató külföldi turisták száma Romániában

Közel 40 ezer, kétszer annyi külföldi turistát várnak idén a tengerpartra, mint tavaly. A román tengerpart elsősorban az izraeliek körében közkedvelt célpont, foglalásaik száma megduplázódótt tavalyhoz képest. Csupán az izraeli turisták 7 millió eurót költenek majd Romániában a turisztikai szolgáltatók szerint, akik úgy vélik, nyugat- és kelet-európai országokból is több turista érkezik a tengerpartra, mint a korábbi években. Ezt elsősorban a külföldi turisztikai vásárokon való népszerűsítéssel magyarázzák. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3402 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462620) [1]=> int(462637) [2]=> int(462635) [3]=> int(462633) [4]=> int(462630) } ["paged"]=> int(2834) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462620) [1]=> int(462630) [2]=> int(462633) [3]=> int(462635) [4]=> int(462637) } ["paged"]=> int(2834) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3490 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3386 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462620,462630,462633,462635,462637) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 33996, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3636 (24) { ["ID"]=> int(324386) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:43:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:43:07" ["post_content"]=> string(875) "Stratégiai cél Románia számára a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása ? erősítette meg tegnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter Bukarestben, miután moldáv kollégáját fogadta hivatalában. A találkozón szó esett a két ország energetikai rendszerének összekötéséről, a már létező energetikai beruházások működésbe helyezéséről, valamint a román befektetők moldovai jelenlétének növeléséről. A moldáv külügyminiszter elmondta, Moldova európai irányultsága változatlanul alapvető fontosságú cél országa számára bel- és külpolitikájában egyaránt, mert ez fejezi ki legjobban a társadalom törekvéseit és az általa vallott értékeket. Megemlítette, hogy beterjesztettek egy olyan kezdeményezést, mely szerint az alkotmányban rögzítenék az EU-csatlakozást célként." ["post_title"]=> string(79) "Meleşcanu a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "melescanu-a-moldovai-koztarsasag-europai-uniohoz-valo-csatlakozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:47:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:47:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324386" ["menu_order"]=> int(36186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(131545) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-23 10:43:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 08:43:28" ["post_content"]=> string(362) "A Korrupcióellenes Ügyészség székháza előtt tüntettek a Colectiv-tragédia áldozatai, akik amiatt elégedetlenek, hogy fél évvel a bukaresti tűzeset után a hatóságok még mindig nem zárták le a nyomozást. Az áldozatok és hozzátartozók szerint ennyi idő elegendő kellett volna legyen arra, hogy a hatóságok megtalálják a felelősöket." ["post_title"]=> string(54) "A DNA-nál tiltakoztak a Colectiv-tragédia áldozatai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-dna-nal-tiltakoztak-a-colectiv-tragedia-aldozatai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-23 10:43:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 08:43:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131545" ["menu_order"]=> int(36187) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(324366) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:42:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:42:40" ["post_content"]=> string(1111) "Igor Dodon moldovai elnök bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indítottak Moldova államiságának támogatására, és az ország Romániával való egyesülésének elutasítására. Az államfő Facebook-oldalán tette közzé az erről szóló nyilatkozatot, amelyet - mint mondta - elsőként szülőfaluja, Sadova lakói támogattak aláírásukkal. "Nem akarunk senkivel sem összeveszni, és nem kívánunk rosszat sem. De nem fogjuk eltűrni a hazánk államisága elleni merényletet (...) Moldova újra éppé válik, s nagy jövő elé néz majd azok kárára, akik államiságunk vesztét kívánják" - olvasható Dodon nyilatkozatában. Az államfő szerint Moldova túlnyomó többsége a hazafias álláspontot képviseli. Dodon egyben "nyíltan alkotmányellenesnek" nevezte a Romániával való egyesülést támogatók cselekedeteit. A közelmúltban hét moldovai falu közös nyilatkozatban a két állam egyesülése mellett foglalt állást, annak kapcsán, hogy az idén lesz száz éves évfordulója Moldova (Besszarábia) és Románia hajdani egyesülésének." ["post_title"]=> string(79) "Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Romániával való egyesülés elutasítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "alairasgyujtesbe-kezdtek-a-romaniaval-valo-egyesules-elutasitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:42:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:42:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324366" ["menu_order"]=> int(36188) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(143605) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-07 11:22:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 09:22:59" ["post_content"]=> string(1111) "A marosvásárhelyi polgármester-jelölt kampánycsapata szerint nem is akármilyen, hanem a csalásnak "egészen magas szintre fejlesztett formáját" dolgozták ki és használták a liberális Dorin Florea javára. Közleményükben részletesen kifejtik, hogyan próbálhattak trükközni a szavazócédulák érvénytelenítésével, miközben a dokumentumokat továbbították a szavazókörökből a városi választási iroda székhelyére, a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatalba. Soós Zoltán szerint több szabálysértés is történt, amiért a tettesek ellen büntetőeljárás indulhat. A magyar jelölt azt is kifogásolja, hogy a marosvásárhelyi lakosságnyilvántartó hivatal csaknem 300 ideiglenes tartózkodási engedélyt (flotantot) bocsátott ki április 20. és június 4. között, és ez a választások előtti napon, illetve a választások napján is folytatódott. Nem utolsósorban továbbra sem tudni semmit arról, hogy mi lett a sorsa a választócéduláknak, amelyek a választások napja előtt nem érkeztek meg Maros megyébe, Marosvásárhelyre." ["post_title"]=> string(54) "Csalás gyanúja miatt óvást nyújt be Soós Zoltán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "csalas-gyanuja-miatt-ovast-nyujt-be-soos-zoltan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-07 11:22:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 09:22:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=143605" ["menu_order"]=> int(36189) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(324346) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:42:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:42:02" ["post_content"]=> string(1250) "Május 10-e és május 25-e között zajlanak idén a soron kívüli érettségi vizsgák azon végzősök számára, akik tantárgyversenyekre vagy más nemzetközi megmérettetésekre készülnek, illetve külföldi egyetemekre kívánnak felvételizni - derül ki a Tanügyminisztérium által közzétett tájékoztatásból. A közlemény szerint május 10-én és 11-én iratkozhatnak be a soron kívüli érettségi vizsgára a végzősök. A minisztérium ütemterve szerint május 14-15-én tartják a szóbeli vizsgát román nyelv és irodalomból és anyanyelvből. Május 16-án kerül sor az idegennyelv-szóbelire, május 17-18-án pedig a tanulók számítógépes kompetenciáit tesztelik. Az első írásbeli vizsgát május 21-én tartják román nyelv és irodalomból. Egy nappal később a szakosodás szerinti kötelező tantárgyból, május 23-án pedig a szaknak megfelelő választott tantárgyból kell vizsgázniuk a végzős diákoknak. Május 24-én anyanyelvből mérik fel a tanulók tudását, az eredményeket pedig még aznap közzéteszik 18 óráig, és ugyancsak aznap 20 óráig fogadják az óvásokat. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket május 25-én teszik közzé." ["post_title"]=> string(62) "Közzétették a soron kívüli érettségi vizsgák dátumát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kozzetettek-a-soron-kivuli-erettsegi-vizsgak-datumat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324346" ["menu_order"]=> int(36190) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3493 (24) { ["ID"]=> int(131525) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-23 10:43:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 08:43:00" ["post_content"]=> string(1027) "

Jogerőssé vált az OMV-Petrom olajvállalatra kartellezés miatt 2012-ben kiszabott bírság, amelynek mértéke azt követően is rekordnak számít hazánkban, hogy a Legfelsőbb Bíróság az eredetileg kirótt 366,5 millió lejről 297,8 millió lejre csökkentette ? jelentette be a Versenytanács.

Az intézmény korábban jogerősen megnyerte a MOL Románia, a Rompetrol, a Downstream Kft, az Eni Románia és az OMV Petrom Marketing elleni pereit is. A Versenytanács 2011 végén hat olajipari vállalatot sújtott csaknem 880 millió lejes (205 millió eurós) bírsággal, arra hivatkozva, hogy 2008-ban, a versenyjogi szabályok megsértésével megegyeztek az ECO Premium néven ismert, ólompótló adalékanyagot tartalmazó benzinnek egyidejű kivonásáról a forgalomból.

A hat megbüntetett cég közül egyedül az orosz Lukoil esetében nem született még meg a jogerős ítélet.

" ["post_title"]=> string(24) "Rekord méretű bírság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "rekord-meretu-birsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-23 10:43:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 08:43:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131525" ["menu_order"]=> int(36191) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(324306) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:41:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:41:17" ["post_content"]=> string(816) "Az Igazságügyi Minisztérium előtt fognak tiltakozni pénteken a büntetés-végrehajtási intézetek alkalmazottai. Elégedetlenségüket a rossz munkakörülmények és a személyzethiány váltotta ki, illetve az, hogy nem fizetik ki a túlórákat. A börtönőröket tömörítő szakszervezet (FSANP) legfrissebb közleménye szerint az Igazságügyi Miniszter nem hajlandó a párbeszédre, a problémák pedig továbbra sem megoldottak. A szakszervezet szerint közel 40 százalékkal kevesebb a munkaerő, a minisztérium pedig a "fiókban tartja" a megüresedett állások meghirdetésének memorandumát. A szervezet bejelentette, hogy amennyiben továbbra sem tárgyal velük az igazságügyi miniszter, a börtönökben is beszüntethetik a munkát a szakszervezet tagjai.  " ["post_title"]=> string(81) "Tiltakozó akcióba kezdenek a büntetés-végrehajtási intézetek alkalmazottai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "tiltakozo-akcioba-kezdenek-a-buntetes-vegrehajtasi-intezetek-alkalmazottai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:41:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:41:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324306" ["menu_order"]=> int(36192) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(137035) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-12 14:04:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:04:29" ["post_content"]=> string(1036) "

Hamisított volt a kórházakban használt fertőtlenítőszerek egy része ? derült ki a tegnap közzétett első hivatalos laboratóriumi vizsgálatok eredményeiből, amelyet Victor Rambu egészségügyi államtitkár ismertetett.

A gyártó Hexi Pharma céget megbírságolták, a szóban forgó termékeket pedig kivonják forgalomból. Az államtitkár szerint a cég valamennyi terméke esetében eltérést találtak a hivatalos és a valós koncentrációtartalom között. A Hexi Pharma közleményben elnézést kért, és közölte, hogy visszavonják termékeiket és felszámolják a céget. Ügyészségi vizsgálat zajlik a hamisított fertőtlenítőszerek ügyében.

A botrány miatt hétfőn lemondott az egészségügyi miniszter. Átmenetileg Dacian Ciolos kormányfő vette át a tárca vezetétését. A news.ro szerint azonban Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora lesz az új tárcavezető.

" ["post_title"]=> string(30) "Felszámolják a Hexi Pharma-t" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "felszamoljak-a-hexi-pharma-t" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-12 14:04:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:04:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=137035" ["menu_order"]=> int(36193) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(324326) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:41:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:41:34" ["post_content"]=> string(551) "Ioan Gavrilă személyében mától új vezérigazgatója van a Román Vasúttársaságnak (CFR) - tájékoztatták vasúti hivatalos források az Agerpres hírügynökséget. Gavrilă, aki korábban a társaság vasút-villamosítási részlegét vezette Cristi Ungureant váltja a vezérigazgatói tisztségben, akit 2017. november 8-án bíztak meg az ügyvivő vezérigazgatói teendőkkel. A kinevezést jóvá kell még hagynia a CFR igazgatótanácsának is, amelynek mára tervezett ülését későbbi időpontra halasztották." ["post_title"]=> string(32) "Új vezérigazgató a CFR élén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "uj-vezerigazgato-a-cfr-elen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:49:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:49:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324326" ["menu_order"]=> int(36194) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(131485) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-23 10:41:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 08:41:40" ["post_content"]=> string(1016) "

Közel 40 ezer, kétszer annyi külföldi turistát várnak idén a tengerpartra, mint tavaly. A román tengerpart elsősorban az izraeliek körében közkedvelt célpont, foglalásaik száma megduplázódótt tavalyhoz képest. Csupán az izraeli turisták 7 millió eurót költenek majd Romániában a turisztikai szolgáltatók szerint, akik úgy vélik, nyugat- és kelet-európai országokból is több turista érkezik a tengerpartra, mint a korábbi években. Ezt elsősorban a külföldi turisztikai vásárokon való népszerűsítéssel magyarázzák.

Júliusban és augusztusban az all-inclusive csomag 5 éjszakára háromcsillagos szállodában 1000 euróba kerül a külföldi turisták számára, a négycsillagos szállodákban ugyanezért 1500 eurót kell fizetni. A belföldi turitáknak szánt alapcsomag 6 éjszakára 800 lejbe kerül a háromcsillagos hotelekben és 1000 lejbe az ötcsillagos szállodákban.

" ["post_title"]=> string(88) "Megkétszereződik a Fekete tengerre látogató külföldi turisták száma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "megketszerezodik-a-fekete-tengerre-latogato-kulfoldi-turistak-szama-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-23 11:38:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-23 09:38:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131485" ["menu_order"]=> int(36195) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(324286) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:40:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:40:53" ["post_content"]=> string(898) "A Gazprom orosz gázipari cég idén a tavalyinál némileg több földgázt tervez termelni, miközben hosszabb távú tervei szerint Kínában a gázpiaci részesedése 13 százalék feletti lesz 2035-re. A Gazprom vezetőinek egy csoportja tegnap New Yorkban tartott értekezletet befektetőknek. A Gazprom termelése idén várhatóan 476 milliárd köbméter lesz. A fórumon elhangzott továbbá, hogy a Gazprom tavaly 194,4 milliárd köbméter földgázt exportált a FÁK-országokon kívüli piacokra. (Az adat némileg felülmúlja a néhány hete előzetes számként ismertetett 193,9 milliárd köbmétert.) A Gazprom azzal számol továbbá, hogy a következő években fokozatosan növeli gázexportját Kínába, és ennek révén 2025-re a kínai gázkereslet mintegy 10 százalékát, 2035-re pedig már több mint 13 százalékát elégíti ki. (MTI)  " ["post_title"]=> string(55) "A Gazprom a tavalyinál több földgázt termelne idén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-gazprom-a-tavalyinal-tobb-foldgazt-termelne-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:40:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:40:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324286" ["menu_order"]=> int(36196) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(143565) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-07 11:10:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 09:10:22" ["post_content"]=> string(1050) "Az adatok feldolgozottságának növekedésével egyre csökken a liberálisok lemaradása a szociáldemokratákkal szemben. Ez főleg a bukaresti eredményekkel összevetve szembetűnő, a fővárosban ugyanis a liberálisok egyetlen polgármesteri mandátumot sem tudtak szerezni. " ["post_title"]=> string(53) "Egyre kiegyensúlyozottabb a két nagy párt versenye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "egyre-kiegyensulyozottabb-a-ket-nagy-part-versenye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-07 11:11:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 09:11:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=143565" ["menu_order"]=> int(36197) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3636 (24) { ["ID"]=> int(324386) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-07 15:43:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:43:07" ["post_content"]=> string(875) "Stratégiai cél Románia számára a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása ? erősítette meg tegnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter Bukarestben, miután moldáv kollégáját fogadta hivatalában. A találkozón szó esett a két ország energetikai rendszerének összekötéséről, a már létező energetikai beruházások működésbe helyezéséről, valamint a román befektetők moldovai jelenlétének növeléséről. A moldáv külügyminiszter elmondta, Moldova európai irányultsága változatlanul alapvető fontosságú cél országa számára bel- és külpolitikájában egyaránt, mert ez fejezi ki legjobban a társadalom törekvéseit és az általa vallott értékeket. Megemlítette, hogy beterjesztettek egy olyan kezdeményezést, mely szerint az alkotmányban rögzítenék az EU-csatlakozást célként." ["post_title"]=> string(79) "Meleşcanu a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "melescanu-a-moldovai-koztarsasag-europai-uniohoz-valo-csatlakozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-07 15:47:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-07 12:47:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=324386" ["menu_order"]=> int(36186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38418) ["max_num_pages"]=> int(3202) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f78921ed793198c6d12ba468f2df592a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b011768678a1e3ae4872f826d41aded2" }