A Magyarország uniós tagságának megvonásáról szóló kijelentés ébresztő volt a pénteki pozsonyi rendkívüli uniós csúcstalálkozóra – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, amely szerdai számában tette közzé Asselborn magyarázatát. Jean Asselborn a Die Weltben azt mondta elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol ?kerítéseket építenek háborús menekültek ellen?, vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. A szocialista politikus a magyar kormány tevékenységéről a Die Welt című német lapban előző nap megjelent interjúban tett kijelentéseiről szólva hangsúlyozta, hogy ?nem egy nép, vagy egy ország ellen? akart felszólalni. Hozzátette, úgy érzi, nagy veszélybe került az Európa Unió. A közöny ellen szólaltam meg. Egész Európának meg kell mozdulnia, különben mindent tönkreteszünk? – nyilatkozta a luxemburgi külügyminiszter a Süddeutsche Zeitungnak.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...