A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban? Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések: *Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025 *Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25 *WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat *Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025 *Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két vezető beosztású embere az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egyik légitámadásában egy héttel ezelőtt az észak-iraki Moszul mellett – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Adásunk első felében Salamon Márton Lászlóval, a Román Kulturális Intézet tel-avivi fiókjának új igazgatójával beszélgetünk. A karrierdiplomataságig hosszú és érdekes utat bejáró Salamon Márton Lászlót életpályájáról, karrierjéről, terveiről és nem utolsó sorban a zsidó húsvétról faggatjuk.
A walesi válogatott meglepetésre 3-1-re legyőzte a belga csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében, Lille-ben. (tovább…)
Soros György az Európai Parlamentben tartott csütörtöki meghallgatáson elhibázottnak nevezte a német kancellár által Európára kényszerített EU-török megállapodást a menekülthullám megállításáról, mert jelentősen alulfinanszírozott, és egy óriás befogadóállomássá alakítja át az elégtelen kapacitásokkal rendelkező Görögországot.
Boris Johnson nem pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjének tisztségére, így a brit miniszterelnöki posztra sem. Ezt a volt londoni polgármester maga jelentette be csütörtökön. (tovább…)
A partiumi és gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány ? jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. (tovább…)
Az éves infláció 3,5 százalékos lesz év végére ? jelentette ki Mugur Isarescu. A jegybank főkormányzója a szenátus gazdasági bizottsága előtt beszélt az infláció alakulásáról és ennek hatásáról az ország gazdaságára. (tovább…)
Románia eurómilliókat veszít a rossz közbeszerzési szabályozások miatt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város példájával szemléltette a problémákat. (tovább…)
object(WP_Query)#3589 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(461123)
[1]=>
int(460949)
[2]=>
int(461118)
[3]=>
int(461132)
[4]=>
int(461133)
}
["paged"]=>
int(2718)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(460949)
[1]=>
int(461118)
[2]=>
int(461123)
[3]=>
int(461132)
[4]=>
int(461133)
}
["paged"]=>
int(2718)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3587 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3588 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (460949,461118,461123,461132,461133) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 32604, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3590 (24) {
["ID"]=>
int(150565)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-02 14:50:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:50:05"
["post_content"]=>
string(744) "Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két vezető beosztású embere az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egyik légitámadásában egy héttel ezelőtt az észak-iraki Moszul mellett - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Az egyik az IÁ hadügyminisztere helyettesének volt tekinthető, a másik pedig Moszul város katonai parancsnoka volt. A két vezető dzsihadista halálával lehetővé vált, hogy az iraki erők és a koalíció előkészítsék a terepet Moszul felszabadítására. Mostanra Moszul maradt az egyetlen jelentős város az Irak és Szíria egy jó részét a tavalyi évre elfoglaló, de mostanra visszaszorulóban lévő Iszlám Állam ellenőrzése alatt."
["post_title"]=>
string(23) "Indulhat Moszul ostroma"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "indulhat-moszul-ostroma"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:50:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:50:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150565"
["menu_order"]=>
int(35069)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3585 (24) {
["ID"]=>
int(340146)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-04-03 15:00:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-04-03 12:00:34"
["post_content"]=>
string(1837) "Adásunk első felében Salamon Márton Lászlóval, a Román Kulturális Intézet tel-avivi fiókjának új igazgatójával beszélgetünk. A karrierdiplomataságig hosszú és érdekes utat bejáró Salamon Márton Lászlót életpályájáról, karrierjéről, terveiről és nem utolsó sorban a zsidó húsvétról faggatjuk.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/03/Mozaik592_2018-04-03_Husvetkedd.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/03/Mozaik592_2018-04-03_Husvetkedd.ogg"][/audio]
Ezt követően a magyar fotográfia nagy alakját, a 81 esztendős, kolozsvári születésű Korniss Pétert kérdezzük két, Bukarestben megtekinthető tárlatáról. Mindkettő a művész ötven évet felölelő, folyamatosan megújuló, páratlan munkásságát mutatja be. A ?meg kell örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik? elvet valló Korniss Péter hírnevét dokumentarista fotósként alapozta meg, elsősorban a paraszti életforma és kultúra fotózásával Kelet-Európában, amely téma az életmű vezérfonala az 1967-ben készített, első táncházas képeitől kezdve, az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, betlehemeseket vagy széki asszonyokat bemutató fotósorozatokig.
Adásunk végén egy másik bukaresti tárlatot is bemutatunk Önöknek, ez ugyancsak a Balassi Intézetben tekinthető, Hátrahagyottakemlékezete címmel. A kiállítás az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állít emléket, és Kósa András László, az intézet igazgatója beszél róla."
["post_title"]=>
string(37) "Mozaik - húsvétkeddi különkiadás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "mozaik-husvetkeddi-kulonkiadas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-04-04 09:54:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-04-04 06:54:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340146"
["menu_order"]=>
int(35070)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3464 (24) {
["ID"]=>
int(150545)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-02 14:48:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:48:29"
["post_content"]=>
string(1389) "A walesi válogatott meglepetésre 3-1-re legyőzte a belga csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében, Lille-ben.
Szakadó esőben indult a mérkőzés, amelyen a kezdés pillanatától nagy fölényben volt Belgium. A 13. percben Radja Nainggolan kapott labdát Eden Hazardtól a kaputól 25 méterre, majd elemi erővel a hálóba bombázott. A walesiek a 31. percben egyenlítettek: Aaron Ramsey szögletét követően a walesi csapatkapitány, Ashley Williams a hálóba fejelt. Az első félidő második felében már a brit csapat játéka dominált, ezt támasztja alá az 57 százalékos labdabirtoklás és a 10 lövés, amelyből 6 eltalálta az ellenfél kapuját.
Az 55. percben, gyors walesi ellentámadás végén Ramsey átadását követően Thomas Robson-Kanu három belga védő között kapura fordult és Courtois mellett a hálóba lőtt. A 86. percben Chris Gunter adta be a labdát az oldalvonal mellől, középen a csereként beállt Sam Vokes két védő között a kapuba bal oldalába fejelt. Ezzel beállt a 3-1-es végeredmény. Wales szerdán Lyonban a portugál válogatottal találkozik az elődöntőben.
Az Európa Bajnokságon ma este, 22 órától Németország?Olaszország rangadó lesz, holnap este Franciaország és Izland együttese mérkőzik meg egy elődöntős helyért."
["post_title"]=>
string(40) "Wales meglepetésre kiütötte Belgiumot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "wales-meglepetesre-kiutotte-belgiumot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:49:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:49:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150545"
["menu_order"]=>
int(35071)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3616 (24) {
["ID"]=>
int(340096)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-29 14:53:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:53:45"
["post_content"]=>
string(529) "Országos viszonylatban majdnem 8500 projektet nyilvánítottak finanszírozhatónak a Start Up Nation kormányzati program keretében. A kis és közepes vállalkozókat célzó program keretében tavaly benyújtott projektek közül 1200-at már kifizettek ? jelentette be Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter. Az idei évre mintegy kétmilliárd lejes költségvetése van a jövő hónapban kezdődő Start Up Nation programnak, ami 10 ezer újonnan induló vállalkozás finanszírozására elég."
["post_title"]=>
string(45) "Van keletje a kormányzati finanszírozásnak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "van-keletje-a-kormanyzati-finanszirozasnak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-29 14:53:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:53:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340096"
["menu_order"]=>
int(35072)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3654 (24) {
["ID"]=>
int(150505)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-01 14:41:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-01 12:41:02"
["post_content"]=>
string(1174) "Soros György az Európai Parlamentben tartott csütörtöki meghallgatáson elhibázottnak nevezte a német kancellár által Európára kényszerített EU-török megállapodást a menekülthullám megállításáról, mert jelentősen alulfinanszírozott, és egy óriás befogadóállomássá alakítja át az elégtelen kapacitásokkal rendelkező Görögországot.
Soros bírálta azt is, hogy a tagállamokra kötelező befogadási kvótákat erőltetnek. Szerinte a kivándorlás okait kell megszüntetni, szabadkereskedelemmel, masszív beruházásokkal és a korrupció felszámolására irányuló kezdeményezésekkel. A brit népszavazásról Soros György azt mondta: amennyire kellemetlen csalódás volt a referendum eredménye, annyira kellemes meglepetés az azóta kibontakozott spontán mozgalom az EU tagság megőrzéséért. A népszavazás megmutatta az embereknek, mennyit veszíthetnek, ha elhagyják az Európai Uniót. Ha ez az érzés elterjedne szerte Európában, akkor az unió elkerülhetetlennek tűnt széthullása helyett lendületet kaphat az erősebb és jobb Európa megteremtésének igénye ? vélekedett a milliárdos."
["post_title"]=>
string(48) "Soros is felszólalt a kötelező kvóták ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "soros-is-felszolalt-a-kotelezo-kvotak-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:42:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:42:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150505"
["menu_order"]=>
int(35073)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3655 (24) {
["ID"]=>
int(340076)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-29 14:53:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:53:18"
["post_content"]=>
string(642) "Ellenőrző testületét küldte Cernavodába a miniszterelnök, hogy kivizsgálják az atomerőműnél kialakult helyzetet. Kormányzati források szerint ma reggel lekapcsolódott a hálózatról az atomerőmű kettes blokkja az elektromos rendszer meghibásodása miatt. Múlt vasárnap a vállalat bejelentette a blokk teljesítményének felére csökkentését egy hiba elhárítása érdekében, később pedig leállították az egyes blokkot is. A meghibásodások miatt Cernavoda lakóinak nincs megfelelő fűtésük és a melegvíz sem jut kellő hőmérsékleten a lakásokba ? mondta a helyi polgármester tanácsosa."
["post_title"]=>
string(66) "Cernavodán vizsgálódik a miniszterelnök ellenőrző testülete"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "cernavodan-vizsgalodik-a-miniszterelnok-ellenorzo-testulete"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-29 14:53:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:53:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340076"
["menu_order"]=>
int(35074)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3609 (24) {
["ID"]=>
int(150485)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-01 14:37:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-01 12:37:29"
["post_content"]=>
string(794) "Boris Johnson nem pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjének tisztségére, így a brit miniszterelnöki posztra sem. Ezt a volt londoni polgármester maga jelentette be csütörtökön.
Johnson döntése hatalmas meglepetés, mivel a brit sajtó és a politikai elemzők évek óta egyöntetűen őt tartották David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjének. A konzervatív párti politikus volt a kilépést pártoló tábor egyik frontembere a brit EU-tagságról tartott múlt heti népszavazás kampányában.
Csütörtökön ? szintén általános meglepetésre ? Michael Gove igazságügyi miniszter, Johnson volt szövetségese bejelentette indulását, közölve egyben, hogy Johnsont nem tartja alkalmasnak a vezetői tisztségre."
["post_title"]=>
string(15) "Johnson feladta"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(15) "johnson-feladta"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:40:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:40:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150485"
["menu_order"]=>
int(35075)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3610 (24) {
["ID"]=>
int(340056)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-29 14:52:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:52:47"
["post_content"]=>
string(487) "Mintegy 250 egészségügyi alkalmazott tizenhét megye képviseletében tüntetett a munkaügyi minisztérium előtt. A SANITAS és az adminisztratív személyzetet képviselő szakszervezetek elégedetlenek, hogy korlátozták a bérkiegészítéseket és nem tartják méltányosnak az egészségügyi rendszer számára kidolgozott pótlékok rendszerét. Iulian Pope a SANITAS szakszervezet első alelnöke szerint április második felében folytatják a tüntetéseket."
["post_title"]=>
string(45) "Tüntettek az egészségügyi szakszervezetek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "tuntettek-az-egeszsegugyi-szakszervezetek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-29 14:52:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:52:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340056"
["menu_order"]=>
int(35076)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3611 (24) {
["ID"]=>
int(150455)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-01 14:36:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-01 12:36:16"
["post_content"]=>
string(785) "A partiumi és gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány ? jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár a frissen megválasztott önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott csütörtök esti megbeszélését követően a magyar közmédiának elmondta: a legnagyobb támogatást a római katolikus iskola, a Tamási Áron Gimnázium kapja, ahol nagyon nagy gondok vannak az épület lepusztulása miatt. Ennek az intézménynek ötvenmillió forintos támogatást nyújtanak."
["post_title"]=>
string(63) "Magyar állami pénzen újítanak fel székelyföldi iskolákat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "magyar-allami-penzen-ujitanak-fel-szekelyfoldi-iskolakat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:37:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:37:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150455"
["menu_order"]=>
int(35077)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3472 (24) {
["ID"]=>
int(340036)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-29 14:52:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:52:22"
["post_content"]=>
string(784) "Az éves infláció 3,5 százalékos lesz év végére ? jelentette ki Mugur Isarescu. A jegybank főkormányzója a szenátus gazdasági bizottsága előtt beszélt az infláció alakulásáról és ennek hatásáról az ország gazdaságára. Isarescu kérdésre válaszolva elmondta, az elmúlt fél évben tapasztalt magas infláció nem hirtelen következett be, már 2017 első felében kialakult, de ellensúlyozták a kormány által korábban meghozott adókönnyítések. A jegybank az irányadó kamat emelésével az infláció csökkentését célozta ?mondta a főkormányzó, megfelelőnek ítélve az intézkedést. Hozzátette: ha az adópolitikát nem segíti jobban a monetáris politika, a jövőben is szükséges lehet az irányadó kamat emelésére."
["post_title"]=>
string(33) "Várható volt a magas infláció"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "varhato-volt-a-magas-inflacio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-29 14:52:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:52:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340036"
["menu_order"]=>
int(35078)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3634 (24) {
["ID"]=>
int(150415)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-01 14:34:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-01 12:34:02"
["post_content"]=>
string(644) "Románia eurómilliókat veszít a rossz közbeszerzési szabályozások miatt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város példájával szemléltette a problémákat. Elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy sikeresen lezárta valamennyi uniós projektjét, és bár a támogatásokból nem kell semmit visszafizetni, így is a leszerződött és a lehívott összegek között jelentős különbségek vannak. Ennek oka a polgármester szerint a közbeszerzési törvényben keresendő, ennek értelmében ugyanis minden esetben a legolcsóbb ajánlat nyer, még akkor is, ha ez a kivitelezés minőségének rovására megy."
["post_title"]=>
string(36) "Rosszak a közbeszerzési szabályok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "rosszak-a-kozbeszerzesi-szabalyok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:35:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:35:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150415"
["menu_order"]=>
int(35079)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3635 (24) {
["ID"]=>
int(340016)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-29 14:51:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:51:48"
["post_content"]=>
string(1231) "Az aláírási küszöböt ma délben lépte át az őshonos nemzeti kisebbségeket segítő Európai Állampolgári Kezdeményezés. A hivatalos bejegyzést jegyző, az Európai Bizottság által működtetett honlap adatai szerint online több mint 675 ezer aláírás szerepel a nyilvántartásban. A Minority Safepack Initiative hivatalos holnapján a papíralapú támogató aláírások száma 338.934, az összeg pedig majdnem 15 ezerrel haladja meg az előírt 1 millió aláírást. Mint ismeretes ezek legalább 7 országból kell összegyűljenek, oly módon, hogy minden ország teljesít egy számára meghatározott minimális küszöböt. A folyamat kezdeményezői napokkal ezelőtt bejelentették, hogy 9 országban, vagyis Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Spanyolországban, Dániában, Horvátországban, Lettországban és Litvániában már átlépték a kötelező kvótát. Az aláírásgyűjtést április 3-ig folytatják. A polgári kezdeményezésben arra kérik az EU-t, hogy fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése céljából."
["post_title"]=>
string(72) "Összegyűlt az 1 millió aláírás a Minority Safepack támogatására"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "osszegyult-az-1-millio-alairas-a-minority-safepack-tamogatasara"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-29 14:51:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-29 11:51:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=340016"
["menu_order"]=>
int(35080)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3590 (24) {
["ID"]=>
int(150565)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-07-02 14:50:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:50:05"
["post_content"]=>
string(744) "Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két vezető beosztású embere az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egyik légitámadásában egy héttel ezelőtt az észak-iraki Moszul mellett - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Az egyik az IÁ hadügyminisztere helyettesének volt tekinthető, a másik pedig Moszul város katonai parancsnoka volt. A két vezető dzsihadista halálával lehetővé vált, hogy az iraki erők és a koalíció előkészítsék a terepet Moszul felszabadítására. Mostanra Moszul maradt az egyetlen jelentős város az Irak és Szíria egy jó részét a tavalyi évre elfoglaló, de mostanra visszaszorulóban lévő Iszlám Állam ellenőrzése alatt."
["post_title"]=>
string(23) "Indulhat Moszul ostroma"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "indulhat-moszul-ostroma"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-07-02 14:50:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-07-02 12:50:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=150565"
["menu_order"]=>
int(35069)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38037)
["max_num_pages"]=>
int(3170)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "a17d815fabe73113e915ca4adc197296"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:260f48b8d89e258ea3e18d4eb31f1127"
}