Az Európai Néppárt frakciója Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét nevezte ki a Régiók Bizottsága oktatási szakbizottságának politikai koordinátorává. A…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
" ["post_title"]=> string(70) "Hétvégéig véglegesítik a kormány összetételét és programját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "hetvegeig-veglegesitik-a-kormany-osszetetelet-es-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:19:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:19:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(468457) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:06" ["post_content"]=> string(725) "Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem lesz gond a nyugdíjakkal és bérekkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-lesz-gond-a-nyugdijakkal-es-berekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(468455) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:10" ["post_content"]=> string(830) "A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
" ["post_title"]=> string(64) "Az új díjszabási rendszer elhalasztását kérik a fuvarozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-uj-dijszabasi-rendszer-elhalasztasat-kerik-a-fuvarozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468455" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(468382) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(1273) "A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
Az Európai Néppárt frakciója Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét nevezte ki a Régiók Bizottsága oktatási szakbizottságának politikai koordinátorává. A…
Continue ReadingEgy évvel elhalasztaná az adótörvénykönyv által 2017. január elsejére előirányzott adócsökkentéseket a Szociáldemokrata Párt. Liviu Dragnea pártelnök azt kérte Dacian Cioloş miniszterelnöktől, hogy 2018. január elsejére halasszák el a jelenleg 20 százalékos áfa1 százalékpontos csökkentését, a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadó, illetve az üzemanyag pótlólagos jövedéki adójának eltörlését. (tovább…)
Continue ReadingRománia jövő évi soros EU elnöksége egyik fontos feladatának nevezte Teodor Melescanu külügyminiszter az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, kiemelten a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint Macedónia meghívását az EU-ba. (tovább…)
Continue ReadingAlakuló ülést tartott a Hargita-hegység-munkacsoport. A bemutatott rendezési terv a környék fejlődését szolgálná. Részletek Gáspáry István Zsolttól:
Continue ReadingA nukleáris fegyverzetkorlátozási rendszer kritikus fontosságú elemeit veszélyezteti az Egyesült Államok és Oroszország rossz viszonya – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Financial Timesnak adott interjúban. (tovább…)
Continue ReadingTorlódnak a Magyarországra tartó kamionok a román-magyar határon a magyar határrendészek fokozott ellenőrzése miatt. A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint tegnap este a Nagylak és Csanádpalota közötti autópálya-határátkelőhelyen ötórát, a Bors és Ártánd közötti határátkelőhelyen több mint négyórát várakoztak a kamionok. (tovább…)
Continue ReadingA magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet, miután „minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája” – közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal. (tovább…)
Continue Reading21 képviselői és 9 szenátori helyre számíthat az RMDSZ a parlamenti választási eredmények 99,82-os feldolgozottsága mellett végzett számítások alapján. Szövetségi források szerint a még nem véglegesnek tekinthető számítások alapján visszaosztásból Hargita megyének lesz ötödik képviselője, illetve Arad, Brassó, Máramaros, sőt Tulcea megye is küld RMDSZ-es képviselőt a parlamentbe ? értesült a transindex hírportál. (tovább…)
Continue ReadingBérgyilkossághoz hasonlította Ferenc pápa a terhességmegszakítást Rómában a Szent Péter téren tartott homíliájában. (tovább…)
Continue ReadingElőször készült olyan uniós éves jelentés az alapvető jogok helyzetéről, amely hangsúlyosan foglalkozik az Európai Unióban élő, 50 millió nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok védelmével is – tájékoztatott Sógor Csaba. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint az Európai Unió végre rögzített számos olyan tényt, amelyek kimondásával már régóta adósa volt a területén élő nemzeti kisebbségi közösségeknek. A jelentést tegnap szavazták meg a képviselők a strasbourgi plénumban. (tovább…)
Continue Reading
Bandi Márta, halmágyi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingTávozik a Maros megyei RMDSZ éléről Brassai Zsombor. Helyét Péter Ferenc megyei tanácselnök veszi át ideiglenesen Kelemen Hunor, szövetségi elnök megbízásából. A rendkívüli tisztújító közgyűlést jövő év elején tartják. A tisztségéből tegnap lemondott Brassai Zsombor távozásának okairól azt nyilatkozta a maszol.ro hírportálnak, hogy két hónappal ezelőtt a Maros megyei RMDSZ állandó tanácsa „holtvágányra helyezte” azzal az érvvel, hogy a rangsoroló küldöttgyűlés veszteseként nem tudja sikerre vezetni a Maros megyei kampányt. (tovább…)
Continue Reading