Az orvostanhallgatók felkészültségi szintje folyamatosan nő egyik évről a másikra és ez meglátszik a kiemelkedő eredményeken, amelyeket a rezidensvizsgán elérnek – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading

Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(467499) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:30" ["post_content"]=> string(1751) "A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
" ["post_title"]=> string(58) "A Romsilva átszervezése miatt a CSAT-hoz fordult a Silva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-romsilva-atszervezese-miatt-a-csat-hoz-fordult-a-silva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467499" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(467496) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:29" ["post_content"]=> string(1302) "Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Forrás: Marosvásárelyi Rádió
" ["post_title"]=> string(36) "Új tanév új belső szabályzattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "uj-tanev-uj-belso-szabalyzattal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467496" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(467492) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:02:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:02:45" ["post_content"]=> string(900) "Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
" ["post_title"]=> string(56) "A háború befejezését és tartós békét akar Putyin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-haboru-befejezeset-es-tartos-beket-akar-putyin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:03:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:03:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467492" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(467501) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:19" ["post_content"]=> string(1113) "Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39734) ["max_num_pages"]=> int(9934) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6524fa2557767a0ee4e0a6e3dfad1e5d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a4808497e2834677aaf57e8d253da81" }
Az orvostanhallgatók felkészültségi szintje folyamatosan nő egyik évről a másikra és ez meglátszik a kiemelkedő eredményeken, amelyeket a rezidensvizsgán elérnek – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
A fővárosi 6. kerület liberális polgármestere, Ciprian Ciucu a legesélyesebb a bukaresti főpolgármesteri szék elnyerésére. Az INSCOP csütörtökön közzétett felmérése szerint Cicura szavaz a biztosan urnákhoz járuló bukarestiek 27,1 százaléka.
(tovább…) Continue Reading
Egyetlen nap alatt több mint 360 vezetői engedélyt vontak be, ebből 80-at alkoholfogyasztás és a megengedett sebességhatár túllépése miatt.
(tovább…) Continue Reading
Szeptemberben ugrásszerűen megnőtt az építkezési munkálatok volumene, augusztushoz képest 17,8, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 8,2 százalékkal – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue Reading
Az országos közegészségügyi intézet adatai szerint évente több mint 8 millió ember hal meg a világon a dohányipari termékek fogyasztása következtében.
(tovább…) Continue Reading
1989. november 20-án fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét, amely a világ 196 országában garantálja a gyerekek alapvető jogait, és máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum.
(tovább…) Continue Reading
Az Oroszország által elhurcolt gyermekek közül mintegy 1 800 már hazatért, nagyrészt Moszkva tudta vagy közreműködése nélkül – közölte az ukrán elnöki hivatal.
(tovább…) Continue Reading
Az amerikai kormány felszólította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy keretmegállapodás elfogadására Oroszországgal a háború lezárására – értesült a Reuters.
(tovább…) Continue Reading
Két személyszállító szerelvény ütközött össze csütörtök reggel Csehországban.
(tovább…) Continue Reading
Párizsban áramkimaradás miatt állt le még a 12-es metró közlekedése is. Az egyik transzformátorállomás ma reggeli meghibásodása miatt a francia…
Continue Reading
A Nyugat elfelejti a nürnbergi tanulságokat – jelentette ki Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter az Elévülhetetlen. Nürnberg 80 éve témakörű tudományos fórumon elhangzott videóüzenetében azt mondta, cinikus próbálkozások történnek a történelem átírására, csökkenteni a volt Szovjetunió népeinek és a Vörös hadseregnek a döntő hozzájárulását a náci Németország legyőzéséhez.
(tovább…) Continue Reading
Megkezdődött csütörtökön Románia Turisztikai Vására a bukaresti Romexpo központi pavilonjában.
(tovább…) Continue ReadingAz orvostanhallgatók felkészültségi szintje folyamatosan nő egyik évről a másikra és ez meglátszik a kiemelkedő eredményeken, amelyeket a rezidensvizsgán elérnek - jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rogobete Facebook bejegyzésében hozzátette, idén jelentősen csökkent az óvások száma, ami azt jelenti, hogy világos, előrelátható és egységesen alkalmazott szabályok vannak a vizsgán. A szaktárca vezetője szerint jelenleg 4600 szabad állás van az egészségügyben, ami majdnem 10 százalékkal több, mint tavaly.
" ["post_title"]=> string(44) "Egyre felkészültebbek az orvosnövendékek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egyre-felkeszultebben-az-orvosnovendekek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-21 13:04:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-21 11:04:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456846" ["menu_order"]=> int(1871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(456844) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:18:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:18:02" ["post_content"]=> string(932) "A fővárosi 6. kerület liberális polgármestere, Ciprian Ciucu a legesélyesebb a bukaresti főpolgármesteri szék elnyerésére. Az INSCOP csütörtökön közzétett felmérése szerint Cicura szavaz a biztosan urnákhoz járuló bukarestiek 27,1 százaléka.
Utána következik a szociáldemokrata jelölt Daniel Băluță 24, illetve az AUR és a Nemzeti Parasztpárt által támogatott független Anca Alexandrescu 21,3 százalékkal. Az USR-s Cătălin Drulă csak a biztos szavazók 12,1 százalékának kapná meg a voksát. A közvéleménykutatás november 17-19 között készült 1107 személy telefonos megkérdezésével, a hibaküszöb ± 2,95 százalék. Ez az első felmérés, amelyben harmadik helyen áll Anca Alexandrescu - írja a Hotnews.ro portál.
" ["post_title"]=> string(53) "Közeledik a főpolgármester-választás Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "kozeledik-a-fopolgarmester-valasztas-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:18:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:18:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456844" ["menu_order"]=> int(1872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(456842) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:16:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:16:34" ["post_content"]=> string(647) "Egyetlen nap alatt több mint 360 vezetői engedélyt vontak be, ebből 80-at alkoholfogyasztás és a megengedett sebességhatár túllépése miatt.
Ugyanakkor több mint 400 forgalmi engedélyt vontak be és 80 közlekedésrendészeti bűncselekményt állapítottak meg. Ugyancsak szerdán a rendőrök 2300 bejelentéshez szálltak ki és több mint 7 ezer büntetést szabtak ki 3,2 millió lej értékben. Ugyanakkor 28 országosan és nemzetközileg körözött személyt fedeztek fel.
" ["post_title"]=> string(38) "Rendőrségi ellenőrzés a közutakon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "rendorsegi-ellenorzes-a-kozutakon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:16:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:16:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456842" ["menu_order"]=> int(1873) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(456840) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:15:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:15:36" ["post_content"]=> string(1085) "Szeptemberben ugrásszerűen megnőtt az építkezési munkálatok volumene, augusztushoz képest 17,8, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 8,2 százalékkal - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az adatok szerint minden területen növekedést jegyeztek, a legnagyobbat a nem lakás rendeltetésű épületeknél. Névleges értékben jegyeztek 5,2 százalékos növekedést az év első kilenc hónapjában a feldolgozóiparban is tavalyhoz képest. A hivatalos adatok szerint a legnagyobb emelkedés a tartós fogyasztási cikkeknél volt, 9,5 százalék. Az Országos Statisztikai Intézet csütörtök délelőtt az ipari üzleti forgalomra vonatkozó adatokat is nyilvánosságra hozta. Ezek szerint névleges értékben az üzleti forgalom 3,5 százalékkal emelkedett az év első kilenc hónapjában, ami főként a kitermelőipar 15,5, illetve a feldolgozóipar 3 százalékos bővülésének köszönhető.
" ["post_title"]=> string(23) "Fellendült a gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "fellendult-a-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:15:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:15:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456840" ["menu_order"]=> int(1874) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(456838) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:14:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:14:46" ["post_content"]=> string(716) "Az országos közegészségügyi intézet adatai szerint évente több mint 8 millió ember hal meg a világon a dohányipari termékek fogyasztása következtében.
Ugyanakkor a dohányzás az egyik fő oka a rák kialakulásának. A legnagyobb gondot a kiskorúak dohányzása jelenti. A cigarettázók egy része 15 éves kora körül kezd dohányozni. A közegészségügyi intézet szerint a romániai 15 éves tinédzserek több mint 18,7 százaléka naponta dohányzik. Az intézet novemberben és decemberben külön dohányzásellenes kampányt folytat.
" ["post_title"]=> string(50) "Dohánymentes nap van november 20-án Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "dohanymentes-nap-van-november-20-an-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:14:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:14:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456838" ["menu_order"]=> int(1875) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(456836) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:13:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:13:38" ["post_content"]=> string(987) "1989. november 20-án fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét, amely a világ 196 országában garantálja a gyerekek alapvető jogait, és máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum.
Az UNICEF adatai szerint a világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává. A Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet jelentése szerint a robbanó fegyverek rekordszámú gyermeket sebesítettek meg a konfliktusövezetekben 2024-ben. Az adatok szerint a majdnem 12 ezer megölt vagy megsebesült gyerek több mint 70 százaléka robbanó fegyverek áldozata - ami a valaha regisztrált legnagyobb szám. A gyerekeknek legveszélyesebb övezetként a szervezet Ukrajnát és a palesztin területeket nevezi meg.
" ["post_title"]=> string(36) "A gyermekek jogainak világnapja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-gyermekek-jogainak-vilagnapja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:13:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:13:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456836" ["menu_order"]=> int(1876) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(456834) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:11:59" ["post_content"]=> string(695) "Az Oroszország által elhurcolt gyermekek közül mintegy 1 800 már hazatért, nagyrészt Moszkva tudta vagy közreműködése nélkül - közölte az ukrán elnöki hivatal.
Ez azonban még csak töredéke a körülbelül 20 ezer eltűnt gyereknek, akikről Ukrajna beszámol. A gyermekek hazatérése fontos ügy lett az Egyesült Államok első asszonya, Melania Trump számára is. Kijev szerint a Kreml nehezíti a visszatérést, mivel a gyerekeket áthelyezi és megváltoztatja személyazonosságukat - írja a BBC hírportál.
" ["post_title"]=> string(58) "Melania Trumpnak is fontos az ukrán gyerekek hazatérése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "melania-trumpnak-is-fontos-az-ukran-gyerekek-hazaterese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456834" ["menu_order"]=> int(1877) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(456832) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:10:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:10:34" ["post_content"]=> string(655) "Az amerikai kormány felszólította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy keretmegállapodás elfogadására Oroszországgal a háború lezárására – értesült a Reuters.
A megállapodás értelmében Ukrajna lemondana a területek egy részéről és bizonyos fegyverekről, valamint csökkentené a katonai erők létszámát. Ezeket a követeléseket az orosz fél is korábban megfogalmazta. A Politico forrásai szerint a keretmegállapodás akár már november végéig létrejöhet.
" ["post_title"]=> string(61) "Az orosz javaslatok elfogadását kérte Trump Zelenszkijtől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-orosz-javaslatok-elfogadasat-kerte-trump-zelenszkijtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:10:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:10:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456832" ["menu_order"]=> int(1878) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(456830) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:09:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:09:34" ["post_content"]=> string(543) "Két személyszállító szerelvény ütközött össze csütörtök reggel Csehországban.
A balesetben legalább öten súlyosan megsérültek, további 40-en enyhébb sérüléseket szenvedtek - írja a Reuters helyi hivatalosságokra és a sajtóra hivatkozva. A baleset okait most vizsgálják, de az előzetes adatok szerint az egyik szerelvény nem vette figyelembe a stop jelzést.
" ["post_title"]=> string(30) "Vasúti baleset Csehországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "vasuti-baleset-csehorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:09:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:09:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456830" ["menu_order"]=> int(1879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(456827) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:07:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:07:21" ["post_content"]=> string(401) "Párizsban áramkimaradás miatt állt le még a 12-es metró közlekedése is. Az egyik transzformátorállomás ma reggeli meghibásodása miatt a francia főváros két kerülete borult sötétségbe mintegy öt percre. A Le Parisien című lap szerint még nem sikerült teljesen helyreállítani az áramellátást - írja a Hotnews.ro portál.
" ["post_title"]=> string(23) "Áramszünet Párizsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "aramszunet-parizsban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:07:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:07:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456827" ["menu_order"]=> int(1880) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(456822) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:01:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:01:11" ["post_content"]=> string(1274) "A Nyugat elfelejti a nürnbergi tanulságokat - jelentette ki Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter az Elévülhetetlen. Nürnberg 80 éve témakörű tudományos fórumon elhangzott videóüzenetében azt mondta, cinikus próbálkozások történnek a történelem átírására, csökkenteni a volt Szovjetunió népeinek és a Vörös hadseregnek a döntő hozzájárulását a náci Németország legyőzéséhez.
Lavrov szerint megpróbálnak egyenlőségjelet tenni a megszállók és a felszabadítók közé. Ennek legnyilvánvalóbb jeleként értékelte Lavrov Ukrajnát, ahol szerinte a NATO támogatásával véghezvitt 2014-es államcsínyben olyan erők ragadták magukhoz a hatalmat, amelyek gyűlölnek mindent, ami Oroszországgal kapcsolatos. A Taszsz hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint Oroszország vitathatatlan prioritása a történelmi igazság terjesztése és megelőzni a nácizmus újbóli megjelenését annak bármely formájában és megnyilvánulásában. Ezzel egyetért a nemzetközi közösség tagjainak többsége is - zárta beszédét Szergej Lavrov
" ["post_title"]=> string(70) "Az orosz külügyminiszter üzent a Nürnbergi per 80. évfordulóján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-orosz-kulugyminiszter-uzent-a-nurnbergi-per-80-evfordulojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 15:01:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:01:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456822" ["menu_order"]=> int(1881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(456819) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 14:00:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 12:00:53" ["post_content"]=> string(783) "Megkezdődött csütörtökön Románia Turisztikai Vására a bukaresti Romexpo központi pavilonjában.
A vasárnapig tartó vásáron az érdeklődők idén télre, valamint jövő évi hétvégi kiruccanásokra találnak ajánlatokat, illetve 50 százalékis terjedő kedvezményeket a romániaiak kedvelt helyeire, mint amilyen Görögország, Törökország, Spanyolország, Egyiptom vagy Tunézia. A téli vakációs csomagokra 30 százalékos kedvezményt biztosítanak Ausztriába, Franciaországba, Olaszországba, Németországba vagy Finnországba. A vásár 10-18 óra között látogatható. A belépti díj 20 lej.
" ["post_title"]=> string(39) "Üdülési ajánlatok árkedvezménnyel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "udulesi-ajanlatok-arkedvezmennyel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-20 14:00:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 12:00:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456819" ["menu_order"]=> int(1882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(456846) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-20 15:21:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-20 13:21:22" ["post_content"]=> string(721) "Az orvostanhallgatók felkészültségi szintje folyamatosan nő egyik évről a másikra és ez meglátszik a kiemelkedő eredményeken, amelyeket a rezidensvizsgán elérnek - jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rogobete Facebook bejegyzésében hozzátette, idén jelentősen csökkent az óvások száma, ami azt jelenti, hogy világos, előrelátható és egységesen alkalmazott szabályok vannak a vizsgán. A szaktárca vezetője szerint jelenleg 4600 szabad állás van az egészségügyben, ami majdnem 10 százalékkal több, mint tavaly.
" ["post_title"]=> string(44) "Egyre felkészültebbek az orvosnövendékek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egyre-felkeszultebben-az-orvosnovendekek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-21 13:04:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-21 11:04:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456846" ["menu_order"]=> int(1871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39730) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f76c7172757db293b697351ca1d8e5d2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:20b023092ab16a8fc5b1d23b2b10bd3a" }