Dan Voiculescut pénteken beutalták a Bukaresti Sürgősségi Egyetemi Kórházba, nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek kórházi források. (tovább…)
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Dan Voiculescut pénteken beutalták a Bukaresti Sürgősségi Egyetemi Kórházba, nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek kórházi források. (tovább…)
Continue ReadingErről az Állandó Választási Hatóság (AEP) tájékoztatott. Az online regisztrációra a www.votstrainatate.ro weboldalon nyílik lehetőség vasárnap 12 órától, és szeptember 11-éig lesznek aktívak a kitöltendő formanyomtatványok.
(tovább…) Continue ReadingMedve támadt egy 17 éves juhászra mára virradó éjjel a Retyezát-hegységben, a Zlata (2.141 m) csúcs alatti esztenánál. (tovább…)
Continue Reading
Megerősítette szombaton a berlini külügyminisztérium, hogy két német nő halt meg a pénteki késeléses támadásban az egyiptomi Hurghadában.
(tovább…)
Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.
(tovább…) Continue ReadingElhamvasztották szombaton Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivistát, aki két nappal korábban májrákban hunyt el. (tovább…)
Continue ReadingLetöltötte büntetését, és kiszabadult a börtönből Hszü Cse-jong kínai politikai aktivista – tudatta szombaton az ügyvédje. (tovább…)
Continue ReadingMini Magyar Állandó Értekezletet tartottak tegnap Tusványoson a külhoni magyar pártok képviselőinek részvételével.
(tovább…) Continue ReadingEgy éve fulladt kudarcba a török puccskísérlet. (tovább…)
Continue Reading
Első alkalommal tartottak Bukarestben baranta szabadedzést a kolozsvári Oláh Márta és Szilaj István, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasakét második évét tölti Kárpátalján, ahol próbálja meghonosítani, feléleszteni a barantázást, amely a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével kíván létrehozni sajátos magyar harcművészeti stílust és a kilencvenes évek óta folyamatosan alakul, változik.
(tovább…) Continue ReadingErről az Állandó Választási Hatóság (AEP) tájékoztatott. Az online regisztrációra a www.votstrainatate.ro weboldalon nyílik lehetőség vasárnap 12 órától, és szeptember 11-éig lesznek aktívak a kitöltendő formanyomtatványok.
Regisztrációkor a külföldön élő állampolgárok választhatnak, hogy levélben szeretnének-e szavazni, vagy valamelyik külföldi szavazókörzetnél szándékoznak leadni voksukat. Az előregisztrációs eljárás lezárása után a választópolgár kap egy elektornikus levelet, amelyet vissza kell igazolnia, ellenkező esetben nem érvényesíthető a regisztráció.
Az előregisztrációval kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a contact@votstrainatate.ro e-mail címre lehet elküldeni - áll még az AEP közleményében. (Agerpres)
" ["post_title"]=> string(107) "Holnaptól regisztrálhatnak a novemberi államfőválasztásra a külföldön élő román állampolgárok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "holnaptol-regisztralhatnak-a-novemberi-allamfovalasztasra-a-kulfoldon-elo-roman-allampolgarok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:38:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:38:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375422" ["menu_order"]=> int(28450) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(259686) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-15 18:38:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:38:24" ["post_content"]=> string(513) "Medve támadt egy 17 éves juhászra mára virradó éjjel a Retyezát-hegységben, a Zlata (2.141 m) csúcs alatti esztenánál. A fiú egyedül volt. Éjszaka kiment ellenőrizni a juhokat, amikor társai feltételezése szerint az ott ólálkodó medvére irányította elemlámpáját, az állat megijedt a fénycsóvától, és rátámadt, több sebet ejtve a jobb lábán. A fiatalembert a marosvásárhelyi SMURD helikoptere szállította kórházba, a hegyimentők szerint állapota stabil." ["post_title"]=> string(26) "Pásztorra támadt a medve" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "pasztorra-tamadt-a-medve" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-15 18:38:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:38:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259686" ["menu_order"]=> int(28451) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(372905) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:03:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:03:49" ["post_content"]=> string(0) "" ["post_title"]=> string(41) "Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kellemes-husveti-unnepeket-kivanunk-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:04:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:04:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372905" ["menu_order"]=> int(28452) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(259666) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-15 18:37:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:37:00" ["post_content"]=> string(652) "Megerősítette szombaton a berlini külügyminisztérium, hogy két német nő halt meg a pénteki késeléses támadásban az egyiptomi Hurghadában. A német diplomácia azt feltételezi, hogy a támadó szándékosan a turistákat vette célba. ?Ez különösen aljas és visszataszító bűntény volt, amely elszomorít, elkeserít és felháborít mindannyiunkat? ? húzta alá a külügyi szóvivő. Egy késes támadó péntek délután hat külföldi turistát késelt meg két hurghadai szállodában. A két megölt német nőn kívül két cseh, és úgy tudni, hogy egy orosz és egy örmény állampolgár sebesült meg." ["post_title"]=> string(42) "Turistákat késeltek halálra Egyiptomban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "turistakat-keseltek-halalra-egyiptomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-15 18:37:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:37:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259666" ["menu_order"]=> int(28453) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(375420) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:27" ["post_content"]=> string(1190) "Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.
A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben. Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - értékelt. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem "az időben benne" a saját életünknek kell értelmet adni.
Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni. (MTI)
" ["post_title"]=> string(26) "Orbán Viktor Tusványoson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "orban-viktor-tusvanyoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375420" ["menu_order"]=> int(28454) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(259646) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-15 18:35:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:35:30" ["post_content"]=> string(560) "Elhamvasztották szombaton Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivistát, aki két nappal korábban májrákban hunyt el. A hírügynökségi jelentések szerint a börtönből pár hete végstádiumú májrákja miatt kiengedett Liut, aki a senjangi kórházban halt meg, szombaton szerény szertartás keretében hamvasztották el rokonainak kívánsága szerint. Az AP szerint az elhunyt felesége és a család tagja a hatóságok szigorú felügyelete mellett, a külvilágtól elzárva vehetett végső búcsút a halottól." ["post_title"]=> string(78) "Szűk családi körben temették el az elhunyt kínai Nobel-díjas aktivistát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "szuk-csaladi-korben-temettek-el-az-elhunyt-kinai-nobel-dijas-aktivistat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-15 18:35:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:35:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259646" ["menu_order"]=> int(28455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(259626) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-15 18:32:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:32:52" ["post_content"]=> string(555) "Letöltötte büntetését, és kiszabadult a börtönből Hszü Cse-jong kínai politikai aktivista - tudatta szombaton az ügyvédje. Hszü Új Állampolgárok Mozgalma azt hirdette, hogy a kommunista rendszert belülről kell megváltoztatni. 2013-ban őrizetbe vették, és ?a közrend megzavarása irányuló szervezkedés? miatt elítélték. Ügyvédje azt mondja, védence bízik abban, hogy szabad emberként élhet. Hszü Cse-jong a többi között azt követelte, hogy a pártállami tisztviselők tegyenek vagyonnyilatkozatot." ["post_title"]=> string(45) "Kiszabadult egy politikai aktivista Kínában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kiszabadult-egy-politikai-aktivista-kinaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-15 18:32:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:32:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259626" ["menu_order"]=> int(28457) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(375418) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:58" ["post_content"]=> string(2279) "Mini Magyar Állandó Értekezletet tartottak tegnap Tusványoson a külhoni magyar pártok képviselőinek részvételével.
A rendezvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: a magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket, mert ez a magyar nemzeti érdek és ez következik a magyar alkotmányból. A tanácskozáson a magyar nemzetpolitika irányítói mellett valamennyi Magyarországon kívüli magyar közösség képviselői beszámoltak helyzetükről.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kijelentette: Szerbiában a magyarság olyan közösség, amelyre felnéznek a teljesítménye, a szülőföldhöz való ragaszkodása miatt, és jó ideje már nem tekintik politikai, biztonsági kockázatnak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsé elnöke kijelentette: Kárpátalján hatályba lépett a kisebbségi oktatást felszámoló oktatási törvény és a nyelvtörvény, amelyik a magánélet terére kívánja visszaszorítani a kisebbségi nyelvhasználatot - közölte.
Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora arra a zsigeri magyarellenességre hívta fel a figyelmet, amely a román társadalomban elhatalmasodott az elmúlt évtizedekben, és amely nehézzé teszi a változtatást.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke kijelentette: a felvidéki magyarság európai parlamenti képviseletének az elvesztése után az a feladat, hogy felszámolják a bizalmatlanságot az MKP és a Most-Híd vegyes párt között, és "egy zászló alá gyűjtsék a felvidéki magyarságot".
Tusványoson az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következő két év operatív együttműködéséről.
" ["post_title"]=> string(25) "Mini Máért Tusványoson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mini-maert-tusvanyoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375418" ["menu_order"]=> int(28458) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(259606) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-15 18:29:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:29:45" ["post_content"]=> string(477) "Egy éve fulladt kudarcba a török puccskísérlet. Az évforduló alkalmából tett nyilatkozatában Erdogan elnök a Nyugatot bírálta, amely szerinte csak a puccsisták jogaival foglalkozik, és aziránt érdeklődik, hogy hányan vannak börtönben. Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány a tavalyi puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbítását javasolja." ["post_title"]=> string(55) "Egy éve tart a rendkívüli állapot Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "egy-eve-tart-a-rendkivuli-allapot-torokorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-15 18:29:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-15 15:29:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259606" ["menu_order"]=> int(28459) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(372852) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:38:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:38:36" ["post_content"]=> string(940) "Első alkalommal tartottak Bukarestben baranta szabadedzést a kolozsvári Oláh Márta és Szilaj István, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasakét második évét tölti Kárpátalján, ahol próbálja meghonosítani, feléleszteni a barantázást, amely a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével kíván létrehozni sajátos magyar harcművészeti stílust és a kilencvenes évek óta folyamatosan alakul, változik.
Szilaj Istvánt az edzést követően kértem meg meséljen bukaresti élményeiről, arról, hogyan fogadták az edzést.