Irán szabadon engedett kilencet a panamai zászló alatt hajózó olajszállító tartályhajó 12 fős indiai legénységének tagjai közül – közölte tegnap az indiai külügyminisztérium.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Irán szabadon engedett kilencet a panamai zászló alatt hajózó olajszállító tartályhajó 12 fős indiai legénységének tagjai közül – közölte tegnap az indiai külügyminisztérium.
(tovább…) Continue ReadingMai adásunk május elsejei egyórás különkiadás, amelyben beszámolunk a munka ünnepének hátteréről, régi május elsejékre emlékezünk vissza Székely Ervinnel, ismert…
Continue ReadingAz elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissen közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
(tovább…) Continue ReadingA Natúra Stúdió mai adásában Barina Zoltánnal, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmúzeológusával László Tibor beszélget.
Continue ReadingLegalább nyolcan életüket vesztették és hatvanan megsérültek mára virradóra a Fülöp-szigetek északi részén található Batan-szigeteket megrázó 5,4-es erősségű földmozgásban és több utórengésben, amelyek közül a legnagyobb 5,9-es erősségű volt – közölte a helyi katasztrófavédelmi hatóság.
(tovább…) Continue ReadingRománia az utolsó helyet egyikét foglalja az Európai Unióban a foglalkoztatást illetően ? derül ki az Eurostat adataiból.
Continue ReadingA műsor témái: Nevesítette elnökjelöltjét a Szociáldemokrata Párt. Elképzelhető, hogy már az idén eltörlik Szaud Arábiában azt a rendelkezést, mely…
Continue ReadingIrán szabadon engedett kilencet a panamai zászló alatt hajózó olajszállító tartályhajó 12 fős indiai legénységének tagjai közül - közölte tegnap az indiai külügyminisztérium.
Az iráni hatóságok július 14-én tartóztatták fel a Hormuzi-öbölben a Riah nevű nyersolajszállító hajót. Teherán azzal vádolta a legénységet, hogy csempészett kőolajat szállít. Irán, illetve Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között egyre feszültebb a viszony a közelmúltban a Hormuzi-szorosban történt tengeri incidensek miatt.
" ["post_title"]=> string(76) "Irán elengedte a feltartóztatott panamai tankhajó több indiai matrózát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "iran-elengedte-a-feltartoztatott-panamai-tankhajo-tobb-indiai-matrozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375416" ["menu_order"]=> int(28462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(259546) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-14 21:16:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-14 18:16:32" ["post_content"]=> string(666) "Mai adásunk május elsejei egyórás különkiadás, amelyben beszámolunk a munka ünnepének hátteréről, régi május elsejékre emlékezünk vissza Székely Ervinnel, ismert tömegdalokat játszunk le, de Bernád Ilona néprajzi szakíróval utánajárunk annak is, hogy milyen népszokások kapcsolódnak ehhez a naphoz.
Hallgassa meg a műsort!
Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissen közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
A világszervezet hetedik jelentése "a globális dohányzási járványról" kiemeli, hogy az elektromos cigaretták és a hevített dohánytermékek nem segítik a daganatos betegségek elleni harcot. Egyben felhívja a dohányzók és a kormányok figyelmét arra, hogy ne bízzanak a dohányvállalatok állításaiban. Vinayak Prasad, a WHO programmenedzsere a jelentés Rio de Janeiró-i bemutatásakor hangoztatta, hogy az új termékek fejlesztésének egyedüli célja, hogy a dohánycégek kiterjeszthessék piacaikat. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a nikotin káros mind a hagyományos cigaretta, mind az e-cigaretta szívása esetében - közölte. Nincs semmi bizonyíték arra, hogy az e-cigaretták biztonságosabbak.
Több tanulmány mutatta ki az elmúlt hónapokban az elektromos cigaretta káros hatását, azt, hogy az e-cigarettát szívóknál gyakoribbak a szívbetegségek, mint az eszközt nem használók körében, és szívása károsíthatja az agy működése számára fontos őssejteket.
" ["post_title"]=> string(51) "WHO: Az elektromos cigaretta káros az egészségre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "who-az-elektromos-cigaretta-karos-az-egeszsegre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375414" ["menu_order"]=> int(28466) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3800 (24) { ["ID"]=> int(259506) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-14 21:11:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-14 18:11:06" ["post_content"]=> string(1063) "A fokozódó városiasodással folyamatosan csökken a természetes- és természetközeli élőhelyek kiterjedése, és növekszik a városi élőhelyek aránya. Milyen növények, milyen élőhelyeken találhatók meg városainkban, honnan jönnek, hogyan érzik itt magukat? Milyen szerepük van a városokban élő növényeknek a természetvédelem, műemlékvédelem, állagvédelem, a városi emberek élete és egészsége szempontjából? Ezekkel az időszerű kérdésekkel foglalkozott Barina Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmuzeológusa által - április közepén - tartott előadás, amelyet az EME Természettudományi Szakosztálya szervezett. A jeles tudós a Kolozsváron 20-ik alkalommal megrendezett Biológus-Napok során is előadást tartott, A magyar botanika sikere, Albánia flórájának feltárása címmel. Ezt követően sikerült mikrofonvégre kapni őt, aki mindkét témában nyilatkozott László Tibornak
Hallgassa meg a műsort!
Legalább nyolcan életüket vesztették és hatvanan megsérültek mára virradóra a Fülöp-szigetek északi részén található Batan-szigeteket megrázó 5,4-es erősségű földmozgásban és több utórengésben, amelyek közül a legnagyobb 5,9-es erősségű volt - közölte a helyi katasztrófavédelmi hatóság.
A hatóságok szerint a földmozgások nem váltottak ki szökőárveszélyt. (MTI)
" ["post_title"]=> string(69) "Erős földrengések rázták meg a Fülöp-szigetek északi részét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eros-foldrengesek-raztak-meg-a-fulop-szigetek-eszaki-reszet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375412" ["menu_order"]=> int(28470) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(259456) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-14 21:05:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-14 18:05:03" ["post_content"]=> string(919) "Románia az utolsó helyet egyikét foglalja az Európai Unióban a foglalkoztatást illetően ? derül ki az Eurostat adataiból. Az EU statisztikai hivatala szerint 2016-ban összesen 89 millió 15 és 64 év közötti európait tartottak számon a foglalkozás nélküliek között. Vagyis a közösség összlakosságának több mint negyede, 27,1 százaléka nem alkalomazott vagy munkanélküli, azaz nem is keres aktívan munkát. Romániában a lakosság csaknem 35 százaléka inaktív. Az arány csaknem kétszer nagyobb, mint a legjobban helyezett Svédországban. A kullogók között hazánkat csak Olaszország előzi meg, fél százalékkal. Az inaktív lakosság körében több a nő ésaz alacsonyan képzett. Romániában a csak érettségivel rendelkezők 47 százaléka foglalkozás nélküli, miközben ez az arány az egyetemet végzettek körében mindössze 12 százalék." ["post_title"]=> string(58) "Csak az olaszok között van több inaktív, mint nálunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "csak-az-olaszok-kozott-van-tobb-inaktiv-mint-nalunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-14 21:05:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-14 18:05:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259456" ["menu_order"]=> int(28471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(259436) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-14 20:57:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-14 17:57:36" ["post_content"]=> string(761) "A műsor témái: Nevesítette elnökjelöltjét a Szociáldemokrata Párt. Elképzelhető, hogy már az idén eltörlik Szaud Arábiában azt a rendelkezést, mely szerint a nők csak férfi „védelmezőik” beleegyezésével és kíséretében hagyhatják el az országot. A tervezett intézkedés ugyanakkor éles vitákat váltott ki az iszlám országban. Parlamenti képviselet nélkül maradt az ukrajnai magyarság a vasárnap lezajlott előrehozott választások után. A románok viszont Gheorghe Mazurașu révén ott lesznek a kijevi törvényhozásban.
Irán szabadon engedett kilencet a panamai zászló alatt hajózó olajszállító tartályhajó 12 fős indiai legénységének tagjai közül - közölte tegnap az indiai külügyminisztérium.
Az iráni hatóságok július 14-én tartóztatták fel a Hormuzi-öbölben a Riah nevű nyersolajszállító hajót. Teherán azzal vádolta a legénységet, hogy csempészett kőolajat szállít. Irán, illetve Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között egyre feszültebb a viszony a közelmúltban a Hormuzi-szorosban történt tengeri incidensek miatt.
" ["post_title"]=> string(76) "Irán elengedte a feltartóztatott panamai tankhajó több indiai matrózát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "iran-elengedte-a-feltartoztatott-panamai-tankhajo-tobb-indiai-matrozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375416" ["menu_order"]=> int(28462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "00e2eb4bb0875d5a1aba2516e2f065ad" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:81931382a3b5c6406ef578a2672f98ab" }