Újabb két évre Pál Norbertet választotta meg elnöknek az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet küldöttgyűlése. Pataky Lehel Zsolt terveiről kérdezte Pál…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Újabb két évre Pál Norbertet választotta meg elnöknek az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet küldöttgyűlése. Pataky Lehel Zsolt terveiről kérdezte Pál…
Continue ReadingMegszűnt az influenza járvány Romániában – közölte a Közegészségügyi Intézet. Az elmúlt héten tovább csökkent a megbetegedések száma, leginkább az…
Continue ReadingNincs kötelező oltási program az Európai Unió tagállamainak több mint felében, más országokban viszont legalább egy oltás kötelező jellegű. (tovább…)
Continue ReadingAz ukrán nyelvpolitika sérti a kisebbségi jogokat, és beemeli diszkrimináció elemeit – jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa az Izvesztyija című orosz napilapnak adott interjúban.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója ma Brüsszelben. (tovább…)
Continue ReadingEzek célja a minőségi orvosi ellátás – mondta Sorina Pintea.
Hozzátette, idén 1,1 milliárd lejt utaltak ki beruházásokra az Egészségügyi minisztériumnak a tavalyi 193 millió lejhez képest.
Újabb 16 személy nevét vette fel az Európai Unió a szíriai polgárháborúval kapcsolatos szankciós listájára, mivel szerepük volt abban, hogy vegyi fegyvereket vetettek be a polgári lakossággal szemben a közel-keleti országban – közölte a tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata. (tovább…)
Continue ReadingA Görögországban tartózkodó vagy oda utazó román állampolgárokat figyelmezteti a román külügyminisztérium arra, hogy az ottani hatóságok szerint mától – a szél és a magas hőmérsékleti értékek miatt – magas a veszélye annak, hogy kigyulladjon a növényzet.
(tovább…) Continue ReadingLassuló ütemben emelkedtek az éves összevetésű fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közölt adatok szerint a 19 országot tömörítő eurózónában, az elemzői várakozásokkal összhangban, 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly júniushoz képest. (tovább…)
Continue Reading
A feltámadás ünnepén sok családban hagyomány, hogy húsvéti bárány kerül az asztalra.
(tovább…) Continue ReadingTömeggyilkosságot követett egy iszlám terrorszervezet Nigériában. A terrorszervezet tagjai egy temetés résztvevőire támadtak Nigéria észak-nyugati részén. A legfrissebb összesítések szerint…
Continue Reading
Deák Bálint Sándor, simonyifalvi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingMegszűnt az influenza járvány Romániában – közölte a Közegészségügyi Intézet. Az elmúlt héten tovább csökkent a megbetegedések száma, leginkább az ország központi részén, máshol csak elszórtan fordul elő influenza.
" ["post_title"]=> string(54) "Már csak néhány influenzás beteg van az országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "mar-csak-nehany-influenzas-beteg-van-az-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:22:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:22:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372922" ["menu_order"]=> int(28424) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(260046) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-17 14:51:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:51:19" ["post_content"]=> string(625) "Nincs kötelező oltási program az Európai Unió tagállamainak több mint felében, más országokban viszont legalább egy oltás kötelező jellegű. Franciaországban három kötelező gyermekoltás van, a torokgyík, a tetanusz és a gyermekbénulás elleni oltás. A többit az orvosok csak javasolják beadni a gyerekeknek. Edouard Philippe francia kormányfő a napokban jelentette be, hogy a jövő évtől háromról 11-re nő a gyerekeknek kötelező oltások száma, az egészségügyi miniszter pedig keményen bírálta az egyre többen lévő szülőket, akik elutasítják gyermekeik beoltását." ["post_title"]=> string(18) "Oltások az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "oltasok-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 14:51:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:51:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=260046" ["menu_order"]=> int(28425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(375444) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-29 13:41:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 11:41:47" ["post_content"]=> string(993) "Az ukrán nyelvpolitika sérti a kisebbségi jogokat, és beemeli diszkrimináció elemeit - jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa az Izvesztyija című orosz napilapnak adott interjúban.
A Magyar Távirati Iroda által szemlézett interjúban Zannier felhívja a figyelmet arra, hogy az általa vezetett főbiztosság foglalkozik kisebbségi oktatási és a nyelvhasználati kérdésekkel egyaránt. Ma a problémák egyikét jelenti az Európa Tanács ajánlásainak elfogadása. Példaként hozta fel azt, hogy az ukrán nyelvtörvény különválasztja az Európai Unió nyelveit a többi nyelvtől, ami arról árulkodik, hogy Kijev nem egyforma politikát folytat különféle kisebbségek irányában, beemelve ezzel a diszkrimináció elemeit.
" ["post_title"]=> string(40) "Kettős mércét alkalmaznak Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "kettos-mercet-alkalmaznak-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-29 13:41:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 11:41:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375444" ["menu_order"]=> int(28426) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(260026) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-17 14:50:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:50:36" ["post_content"]=> string(860) "Megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója ma Brüsszelben. A Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti első egyeztetést június 19-én tartották, de akkor mindössze a menetrendről egyeztek meg, az első "igazi", négynapos tárgyalási forduló a mostani. "Jól indultak a tárgyalások az előző hónapban, most azonban rátérünk a lényegi kérdésekre" - mondta hétfői érkezésekor David Davis brit Brexit-ügyi miniszter. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója elmondta, "meg kell vizsgálni és össze kell hasonlítani az álláspontokat az előrehaladás érdekében". A mostani fordulónak az állampolgári jogok, a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek és az ír-északír határellenőrzés kérdései lesznek a középpontjában." ["post_title"]=> string(45) "Megkezdődtek az "igazi" Brexit tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "megkezdodtek-az-igazi-brexit-targyalasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 14:50:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:50:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=260026" ["menu_order"]=> int(28427) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(372920) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:21:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:21:33" ["post_content"]=> string(892) "Ezek célja a minőségi orvosi ellátás – mondta Sorina Pintea.
Hozzátette, idén 1,1 milliárd lejt utaltak ki beruházásokra az Egészségügyi minisztériumnak a tavalyi 193 millió lejhez képest.
Délelőtti sajtótájékoztatóján Sorina Pintea közölte: elkészültek a kivitelezhetőségi tanulmánok az égési sebeket kezelő négy országos központ felépítésére. Az egészségügyi miniszter hozzátette, egy orvosokból és ápolókból álló csoport Franciaországba utazott felkészülni az égési sebekkel rendelkező betegek ellátására. Pintea felrótta a hatóságoknak, hogy nem léptek gyorsabban a kórházak felépítése érdekében a Colectiv klubnál bekövetkezett tragédiát követően.
" ["post_title"]=> string(66) "Óriási beruházásokat jelentett be az egészségügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "oriasi-beruhazasokat-jelentett-be-az-egeszsegugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:21:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:21:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372920" ["menu_order"]=> int(28428) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(259996) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-17 14:49:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:49:43" ["post_content"]=> string(712) "Újabb 16 személy nevét vette fel az Európai Unió a szíriai polgárháborúval kapcsolatos szankciós listájára, mivel szerepük volt abban, hogy vegyi fegyvereket vetettek be a polgári lakossággal szemben a közel-keleti országban - közölte a tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata. A külügyminiszteri tanács hétfői határozatával nyolc magas rangú szíriai katonai vezető és nyolc tudós került fel a listára, és ezáltal 255-re emelkedett azoknak a természetes személyeknek a száma, akik ellen beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelt el az Európai Unió. Emellett büntetőintézkedések vannak érvényben 69 jogi személy ellen is." ["post_title"]=> string(34) "Bővül az EU szír tiltólistája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "bovul-az-eu-szir-tiltolistaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 14:49:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:49:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259996" ["menu_order"]=> int(28429) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(375441) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-29 13:39:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 11:39:55" ["post_content"]=> string(872) "A Görögországban tartózkodó vagy oda utazó román állampolgárokat figyelmezteti a román külügyminisztérium arra, hogy az ottani hatóságok szerint mától – a szél és a magas hőmérsékleti értékek miatt – magas a veszélye annak, hogy kigyulladjon a növényzet.
Az érintett térségek: Attika, Lakónia, Korinthosz, Kréta szigetének nyugati része, a kontinentális Görögország nyugati fele. A román állampolgárok szükség esetén Románia Athéni Nagykövetségén és Thesszaloniki Főkonzulátusán kérhetnek segítséget. A külügyminisztérium ugyanakkor emlékeztet, hogy a Călătoreşte în siguranţă – Utazz biztonságban elnevezésű alkalmazás is rendelkezésre áll.
" ["post_title"]=> string(24) "Utazási figyelmeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "utazasi-figyelmeztetes-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-29 13:39:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 11:39:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375441" ["menu_order"]=> int(28430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(259976) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-17 14:49:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:49:11" ["post_content"]=> string(915) "Lassuló ütemben emelkedtek az éves összevetésű fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közölt adatok szerint a 19 országot tömörítő eurózónában, az elemzői várakozásokkal összhangban, 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly júniushoz képest. A 28 tagú unióban 1,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban éves összevetésben. Júniusban az előző hónaphoz képest stagnáltak a fogyasztói árak mind az euróövezetben, mind az EU-ban. Az év hatodik hónapjában a legalacsonyabb éves inflációs rátát Írországban (-0,6 százalék), Dániában (0,4 százalék), valamint Romániában (0,7 százalék) mérték, míg a legnagyobb értéket Litvániában (3,5 százalék), Észtországban és Lettországban (egyaránt 3,1 százalék) jegyezték fel." ["post_title"]=> string(24) "Lassan nő az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "lassan-no-az-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 14:49:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:49:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259976" ["menu_order"]=> int(28431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(372916) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:18:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:18:40" ["post_content"]=> string(1021) "A feltámadás ünnepén sok családban hagyomány, hogy húsvéti bárány kerül az asztalra.
Az ünnepek előtt a piaccsarnokokban már látszik a készülődés, a közegészségügyi hatóság felügyeletével létrehozott elárusító pontokon megjelennek az ellenőrzött forrásból származó, bélyegzővel ellátott egész és fél nyúzott bárányok. Már régóta nem látni a piacterek zugaiban vágó, gépkocsik csomagtartójából bárányt kínáló zugárusokat. A bárányhús iránt ilyenkor nő meg a kereslet, de főleg egy hét múlva, az ortodox húsvétkor számítanak nagyobb rohamra az aradi árusok. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Tömeggyilkosságot követett egy iszlám terrorszervezet Nigériában. A terrorszervezet tagjai egy temetés résztvevőire támadtak Nigéria észak-nyugati részén. A legfrissebb összesítések szerint legalább 65 embert öltek meg. Az államfő elítélte a támadást, és arra utasítottak a hadsereg szárazföldi erejét és a légierőt, hogy indítsanak hajtóvadászatot a tettesek ellen, és végezzenek velük. Ez volt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb terrorcselekménye Nigériában.
" ["post_title"]=> string(30) "Tömeggyilkosság Nigériában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tomeggyilkossag-nigeriaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-29 13:35:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 11:35:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375438" ["menu_order"]=> int(28434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(259866) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-23 10:00:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-23 07:00:19" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/2017-07-23vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/2017-07-23vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(38) "Evangélikus igehirdetés, július 23." ["post_excerpt"]=> string(71) "Deák Bálint Sándor, simonyifalvi evangélikus lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "evangelikus-igehirdetes-julius-23" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 10:23:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 07:23:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259866" ["menu_order"]=> int(28435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(260066) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-17 14:52:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:52:50" ["post_content"]=> string(329) "Újabb két évre Pál Norbertet választotta meg elnöknek az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet küldöttgyűlése. Pataky Lehel Zsolt terveiről kérdezte Pál Norbertet. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/2017-07-17ARAD.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/2017-07-17ARAD.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(43) "Régi új elnöke van az aradi ifjúságnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "regi-uj-elnoke-van-az-aradi-ifjusagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-17 14:53:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-17 11:53:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=260066" ["menu_order"]=> int(28423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "dc42b048945918f8e7c5bb3090d223b3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa9f5308ad9c2cc5581c439bd9ed7ee3" }